Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-02 / 79. szám

1988. ÁPRILIS 2., SZOMBAT NOGRAD 3 Az országos pártértekezletre készülve irta: Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője M ozgalmas, tartalmas munkával el­telt hónapok vannak a párttagság mögött. Éppen túljutottunk az ideo­lógiai kérdésekről, majd a párt vezető sze­repéről, a politikai intézményrendszer fej­lesztéséről folytatott vitákon — amelyeket megelőzött az eszmecsere a kibontakozási programról — s máris újabb, nagy feladat áll előttünk: az országos pártértekezletre készülve, a teendőket mérlegelve az érte­kezlet állásfoglalás-tervezetét vitatjuk meg együttesen, a Magyar Szocialista Munkás­párt teljes tagsága, mintegy 850 ezer em­ber. A vitákon pártonkívüliek is nagy számban részt vesznek. Az országos pártértekezlet nem meg­szokott esemény a párt, az ország életé-' ben. Éppen harmincegy esztendővel ez­előtt került sor utoljára ilyen pártkonfe­rencia összehívására. A két kongresszus között, „félidőben” általában a párt Köz­ponti Bizottságának feladata, hogy a. meg­előző kongresszus határozatának időará­nyos végrehajtását értékelje, s meghatá­rozza a további tennivalókat. Az eltelt há­rom év folyamatainak elemzése azonban megmutatta, hogy most a szokásosnál na­gyobb súlyú elhatározásokra kell jutnunk. A XIII. kongresszuson megfogalmazott célokat ma is vállalva, azt látnunk kell, hogy — a várakozásnál kedvezőtlenebbül alakuló körülmények, feltételek között — e célok a következő kongresszusig nem az elgondoltak szerint valósíthatók meg. E felismerés eredményeként született meg kibontakozási programunk, amelyben a gazdaság halaszthatatlan feladatai mellett körvonalazódtak a társadalmi élet egyéb területein is megérett változások. Ezeknek megfelelően — a megváltozott körülménye­ket és a magyar társadalom lehetőségeit mérlegelve — kell kijelölnünk tennivalóin­kat és megteremtenünk a politikai és sze­mélyi feltételeket a stabilizációs célok meg­valósításához. Mindez szükségessé tette az országos pártértekezlet összehívását. Az elmúlt egy év alatt hatalmas értéke­lő-. elemző-, feltárómunkát végzett a párttagság, ami bizonyította a párt tagja­inak politikai érettségét, felkészültségét, a társadalmi folyamatok iránti érzékenysé­gét. E tapasztalatok megnftftatták, hogy a legfontosabb kérdésekről folytatott pártvi­ta olyan tudati, gondolati, érzelmi tartalé­kokat tár föl és mozgósít, amelyekre tá­maszkodva létrehozható a cselekvési egy­ség az előttünk álló feladatok megvalósítá­sában. Azt is a viták tanulságai alapján állíthatjuk, hogy a pártértekezlet akkor dönthet megalapozottan a következő idő­szak teendőiről, ha a Központi Bizottság által most vitára bocsátott állásfoglalás- tervezetről a párttagok nyíltan elmondják véleményüket, s a végső dokumentum ki­dolgozására a tagság javaslatait figyelembe véve kerül sor. Ezt a vitát a most lezárultaktól alapve­tően megkülönbözteti az, hogy a kérdések sokkal szélesebb körét érinti; de feltétle­nül összekötő kapocs közöttük, hogy az ál­lásfoglalás-tervezetben már benne van az ideológiai munkáról és a párt vezető szere­péről kifejtett vélemények, elhangzott ja­vaslatok összegzése is. Sarkalatos pontja lesz a most induló vi­tának, hogy a kialakult helyzetből kiveze­tő út milyen cselekvést követel, kinek mekkora áldozatot kell hoznia. A Közpon­ti Bizottság álláspontja, hogy alapvető vív­mányunk, a létbiztonság fenntartása mel­lett. átmenetileg nagyobb terheket is vál­lalnia kell a gazdálkodó szervezeteknek és a Lakosságnak. Éneikül nem tudjuk hely­zetünket stabilizálni. Ugyanakkor a társa­dalom jogos igénye, hogy átfogó perspek­tívával rendelkezzünk távolabbi törekvése­inket illetően is. A társadalom tagjai tudni kívánják, mit, miért és meddig kell vál­lalnia egyénnek és közösségnek, hogy mi­előbb visszatérhessünk a megszokott üte­mű fejlődési pályára, az életkörülmények javulásának útjára. Ahhoz, hogy eredményeinkre, vívmá­nyainkra támaszkodva folytathassuk szo­cialista építőmunkánkat — s ez mindnyá­junk alapvető célja — elemeznünk kell a gazdaság, a társadalom életében megmu­tatkozó kedvezőtlen jelenségeket. Az év el­ső negyedében lezajlott vitákban, a tag- könyvcsere kapcsán a párttagokkal folyta­tott egyéni beszélgetéseken sokan kifejtet­ték, hogy gazdasági gondjaink megoldásá­hoz intézményrendszerünk fejlesztésére is szükség van. A változások fő iránya csak­is a szocialista demokrácia kiteljesítése le­het. Ennek pedig alapkérdése a párt mun­kastílusának, munkamódszereinek javítása, a kor követelményeihez igazítása, a vezető szerep korszerű gyakorlatának megvalósí­tása. Feltétlenül támaszt jelent számunkra, hogy nemcsak a párt tagsága, hanem a magyar nép boldogulásáért felelősséget ér­ző pártonkívüliek milliói is pántunk meg­újulásában látják jövőjük biztosítékát. Korszerűen gondolkodó és határozottan cselekvő pártra van szükség. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a párton belüli döntési rendszer fejlesztése, a döntésekben és a végrehajtásukban résztvevők politikai fe­lelősségének érvényesítése, a párttagok szé­les körű bevonása a döntések előkészítésé­be, végrehajtásába és az ellenőrzésbe. Mindez megköveteli a mozgalmi jelleg erő­sítését, a párt mozgósító, szervező erejé­nek növelését. Szükség van alkotó vitákra, de a viták során — ezek ugyanis nem ön­célúak —, megállapodásra kell jutni,, és a viták nyomán feltétlenül cselekedni kell. Az eltelt évek kedvezőtlen gazdasági fo­lyamatai, a cselekvés nélküli várakozás, az intézményrendszer változtatásának kése­delme társadalmi életünk más területein is ellentmondások kialakulásához vezettek. Mai helyzetünkről sokféle — gyakran egymásnak ellentmondó — nézet és érté­kelés látott napvilágot, s ez bonyolult bel­politikai viszonyaink között megnehezítheti a tájékozódást. A közhangulat — s ez más esetekben is többnyire így van, — nem pontosan tükrözi a tényleges állapotokat. Folyamatos a fáziseltolódás. Kétségtelen, hogy társadalmi életünkben, gondjainkat látva, megjelent a kétkedés, a pesszimiz­mus, a bizonytalanság, a távlatvesztés — s ebben szerepet játszott munkánk gyen­gesége. a pártaktíva elbizonytalanodása, is — de politikánkat, törekvéseinket a tár­sadalom döntő többsége elfogadja. S ez erőt ad a társadalmat irányító pártnak. Valóságos helyzetünk pedig mérhető: té­nyekkel. adatokkal jellemezhető, ami biz­tos pontot jelenthet az eligazodáshoz. Természetesen éppen a jövő érdekében nagv figyelmet kell szentelnünk a közhan­gulatnak, de a politikai döntésekben sok más tényezőt is mérlegelni kell. A kibon­takozáshoz á tényleges helyzet elmélvült elemzésén nyugvó világos távlatok, céltu­datosság és önbizalom szükséges. A kiút meghatározásához számba kell vennünk — a szubjektív okok feltárásán túl — az objektív tényezőket is, amelyek meghatározóak voltak jelenlegi helvzetünk kialakulásában. A világgazdaságban új kö­rülmények jöttek létre, s gazdaságunk nem volt kellőképpen felkészült, a gyors reagá­lás feltételeit sem alakította ki; túlbecsül­tük önerőnket, a szocialista gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket; el­mulasztottuk a gazdaságpolitika stratégiai módosítását, amelyet pedig egyre növekvő adósságállományunk is megkövetelt volna. Ebben a helyzetben figyelmünket első­sorban közös jövőnkre, a magyar haza jö­vőjére kell fordítanunk, az azt befolyásoló döntésekért vállalnunk kell a felelőssé­get, s ez — a közös holnapért, a jobb jö­vőért — mindannyiunk felelőssége. Céljaink valóra váltásához átfogó refor­mokra van szükség: ideológiai tevékenysé­günk megújítására, a politikai intézmény- rendszer fejlesztésére, a gazdaság működő- képességének javítására. Ez pedig csak stabil politikai viszonyok között valósítható meg, a párt erősödő egységével, javuló szervezettségével, a társadalom támogatá­sával. i A kedvezőtlen folyamatok megállítá­sára, megváltoztatására van prog­ramunk: a kibontakozás programja, s a kormány erre épülő munkaprogramja mai teendőinket is kijelöli. Ezek sikeres megvalósítása a társadalom közös ügye, a szocialista építés megújításának nélkülöz­hetetlen feltétele. A programokban foglal­tak csak a szövetségi politika folytatásá­val. a társadalmi-gazdasági stabilizációt és a kibontakozást támogató közmegegye­zés újrateremtésével valósíthatók meg. E folyamat egyTk meghatározó állomása az állásfoglalás-tervezet vitája. Gyári életregény Családfa, acélos gyökerekkel Sokak véleménye szerint Galicza János jellegzetes, re­kedtes hangja legalább any- nyira jellemző és megszo­kott a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemekben, mint a gyári duda fújása. Üdvözlő, kemény kézszorítása szintén őt jellemzi, a huzalműi la­katosműhely dolgozóját, az alkotó fizikai munkást. A műhely esztergagépéről forró acélforgácsok sorjáz­nak szanaszét, míg Galicza János ajkáról a gyárhoz fű­ződő életregény bontakozik ki... 2] — Tulajdonképpen a gyár­ban laktunk. A mostani sav­regeneráló helyén voltak azok -a barakklakások, ahol testvéreimmel együtt felcse­peredtünk. Számunkra a gyá­ron túl szinte megszűnt a világ. Édesapám, Galicza Já­nos kovácsként, majd kemen­cekezelőkánt dolgozott a gyárban. Öccse, István, ha jól emlékszem az*első él- munkás volt itt, és az acél­öntődé üzemvezetője. Az. idő­sebbik testvér, József az acél­öntöde művezetőjeként dol­gozott. Édesanyám, mint ta­karítónő kereste a megélhe­tés kenyerét a gyárban. Nagyon szegények voltunk, és talán én voltam a legbol­dogabb. amikor 1943-ban gyerekfejjel, 13 évesen a gvár nevelőiskolájába. a szegcsomagolóba kerültem. Ott értem meg a felszabadu­lást is, aztán pedig lelkes „tömegemberré” váltam: se­gítettünk talpra állítani a gyárat, a romok helyére jö­vőt emeltünk. Ez ma már talán költőien hangzik,’ ám \ olt olyan is, hogy az elhur­colt motorok szerepét átvál- lava kézzel hajtottuk a vé­sőgépet. Amikor 1947-ben lakatos tanulónak jelentkeztem, Réti mérnök, az. - acélöntődéből, meg is jegyezte: „úgy látom, a Galiczáékból nem fogyunk ki”. Elvégeztem az iskolát, és számomra természetes, hogy nem tudtam szabadulni a gyártól. Láthatatlan, belső kötelékek tartanak ma is fogva. Soha eszem ágában sem volt elszakítani azokat. Szegény gyerekből itt lettem szakmunkás, itt ismertek meg igazán az emberek, itt lettem tagja társadalmi szer­vezeteknek. itt kerestem meg az egész életre való kenye­ret... Ezt mondaná magának Mária, a húgom, s ha élne még 'István is, a bátyám — ők is a gyárban dolgozták le munkáséveiket. És amiről Galicza János csak mellékesen ejt szót: ez év januárjában kapta meg a 25 éves szolgálati érdemérmet a munkásőrségtől, s bár ez­zel sem dicsekszik, a Szak- szervezeti Munkáért arany fokozat tulajdonosa. A szervezeti tagságának kezdete felszabadulásunk évében, párttagságáé 1947-ben író_ doth Az acélgyári 45 mun­kásesztendő 7-szeres kiváló dolgozója. Büszke lehet rá a fia... 2 Ifjabb Galicza Jánost reg­gelizés közben zavarom meg a villamösközpont műhelyé­ben. összecsomagolja a ha- rapnivalót, cigarettára gyújt, s amikor a családról kérde­zem, az összetartozás érzésé­ről árulkodó apró mosoly is feltűnik arcán. — Eszembe sem jutott, hogy máshová menjek dol­gozni. pedig a szüleim telje­sen rám bízták a döntést. Itt laktunk a környéken. A Ma- linovszkij úti általános is­kolába jártam, akkor még itt volt a szakmunkásképző in­tézet is. Jóformán mindenki az acélgyárban dolgozik, aki csak él és mozog a szélesebb családi körben. Villanyszere­lőnek tanultam, s a szak­munkásvizsga után is itt folytattam a gyárban. Mii mondhatnék még magamról? En a szüléimhez képest rö­vid ideje. 18 éve dolgozom Itt. De biztos vagyok abban, hegy ehhez még sok, itt töl­tött év fog sorakozni. A „kis” Galicza (amúgy külsőre a papához hasonlóan .íókötésű, határozott fellépésűi gyárban töltött éveit sem csak a műs/aknaplóban jegy­zik. Több éven keresztül volt KISZ-titkára az SKÜ egyik legsikeresebb a lapszer vez,eté- nek, a Pesti Barnabásnak. Irányításával a KlSZ-alap- szervezet elnyerte a KISZ KB dicsérő oklevelét. A párt­nak 1974-től. a tagja. Kiváló dolgozó, büszke lehet rá az édesanyja... 3 Galicza Jánosnét, aki a múlt év végén vonult nyug­díjba, otthonukban keresem fel. Az asztalra a toll és pa­pír mellé hamarosan frissen sült kalács is kerül. Az. am. berség és a sütemény ízét egy­szerre kapom hát — mind­kettőt Galiczáné, Irénke ré­vén. — Amit mondok a régi évekről nem panasz, hanem tény. A szegények között is valahol hátul kullogott a mi családunk. Kint laktunk a Pécskő-pusztán. Szüléink, s az öt gyerek szinte napról napra élt. Emlékszem, édes­apámnak úgy sikerült beke­rülni a gyárba, hogy vala­honnan egy libát kerítettek nag.vanyámék. Ez volt a múlt rendszerben a mi nehezen összehozott „csúszópénzünk”. Édesapám egészen a nyug­díjaztatásáig kazánkovácsként dolgozott. A testvéreimmel egvütt ml is az acélgyár vonzásába ke- rültünk. Húgaim közül Tol- mácsi Rozália a rezsirak­tárban, Olika pedig a vedő- ételkonyhán dolgozik. Ro­zika férje, Juhász János szintén acélgyári munkás volt haláláig. Olika férje Budafi József az üzemfenn­tartás géplakatosa. Vannak ikrek is a családban. József öcsém villanyszerelő a hi­deghengerműben, Zoltán a fémbevonó dolgozója. Jó­zsefnek a felesége, Zolinak a fia dolgozik még itt a gyárban. En 1949. április 1-jén áll­tam először munkába, amit voltaképpen az ifjúsági szer­vezetben (SZÍT —Szakszer­vezeti Ifjúmunkás- és Ta- noncmozgalom) végzett te­vékenységemnek köszönhe­tek. Gyors- és gépíróként kezdtem, majd 1951-ben olyan munkahelyre kerül­tem. ahol naponta emberi sorsok, életutak elevenedtek meg előttem. A szakszerve­zeti bizottságon minden erőmmel és tudásommal azon voltam, hogy segítsek, vagy legalábbis enyhítsek valamit az emberek prob­lémáin. A muníció ehhez adva volt, a szegény _s ná­di sor emléke mindig nyi­tottá tett a panaszosok iránt Nagyon megszerettem a szo­ciálpolitikai munkakört, nem is tudtam elszakadni tőle még a nyugdíjaztatásom után seni. Most is a szomorú sor­sok nyomon követője va­gyok. Felkeresem a 4000 fo­rint alatti, alacsony nyug­díjjal rendelkező volt, vál­lalati dolgozókat. A kör­nyezettanulmányt követően a vállalat szakszervezeti bi­zottsága javaslatot tesz az érintettek nyugdíjának, fel­emelésére a megyei társa­dalombiztosítási tanácsnak. Galicza Jánosné sok-sok éven keresztül volt a válla­lat szakszervezeti bizottsá­gának „probléma fel vevő an­tennája". Munkásságát a Szakszervezeti Munkáért ezüst és arany fokozatokkal, három Kiváló dolgozó ki­tüntetéssel, s nem utolsó­sorban 1987. november 7-en a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el A pártnak 1951-től tagja, tie minden emberséges és me­leg szívet kívánó ügynek •el­kötelezett és pártos tagja. Büszke lehet rá a család.. — mint ahogy a Galicza (— Tolmácsi) kohász dinasz­tiára is büszke lehet a Sal­gótarjáni Kohászati üzemek. Benkő Mihály T őkésexportrekord Semmi kétség, az idén a március volt a legsikere­sebb hónap a Salgótarjáni Síküveggyár számára, leg­alábbis ami a kereskedelmi munkát, a külkereskedelmi sikereket illeti. A gyáriak csaknem 300 ezer négyzet- méter képüveget küldtek ex­portra, a világ jó néhány or­szágába, 28 millió forint ér­tékben. A legjelentősebb megrendelő az angliai part­ner volt, ide mintegy 90 ezer négyzetméter üveget szállítottak. Olaszországba 56 ezer négyzetméter üveg in­dult. Emellett szállítottak még a gyár kelendő termé­kéből több más országba is. így többek között Japánba, Franciaországba, a Német Szövetségi Köztársaságba, az Amerikai Egyesült Ál­lamokba, Dániába, Írország­ba és Libanonba „utazott” a salgótarjáni üveg. A szorgos munka, a jó mi­nőségű, kelendő termék min­den bizonnyal tovább növe­li a gyáriak hírét, nevét a külföldi piacon. ifj. Gaiteza János Galiiza János Galicza Jánosnc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom