Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-30 / 178. szám
I Évforduló Nyolcvanöt éve született (1902—1973) Soltész Anni színésznő, a M^ gyár Népköztársaság érdemes művésze. Naptár 1987. július 30., csütörtök Judit napja A Nap kel 5.18 — nyugszik 20.23 órakor. A Hold kel 9.51 — nyugszik 22.17 órakor. Várható időjárás Néha még megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen fordulhat elő gyenge zápor. Többórás napsütésre, délutántól a Dunántúlon növekvő gomolyfelhőzetre számíthatunk, zápor nem valószínű. A mérsékelt szél eleinte északi, majd déli irányú lesz. Délután 25 fok körül várható a hőmérséklet. — Sárkányrepülök. Megkezdte a sárkányrepülők sorozatgyártását a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat. Az első öt példány Franciaországba került, ahol a mezőgazdaságban alkalmazzák. — Iskolabővítés. Két tanteremmel bővítik a Szende- helyi Általános Iskolát. Az épületben helyet kap a szociális blokk, valamint kazánház és tüzelőtároló. A 250 négyzetméter alapterületű épület felépítésében a lakosság egymillió forint értékű társadalmi munkát vállalt. — Belső felújítást végeznek a szuhai napköziotthonban, a mátramindszenti orvosi rendelőben és általános iskolában. A Mátramindszenti Községi Közös Tanács megrendelésére még augusztusban végeznek a festéssel és az apróbb korszerűsítési munkákkal. — Útépítés kezdődött Barnán az Iskola úton. A kivitelező a Nógrád Megyei Tanács Útkarbantartó Költségvetési Üzeme. A több mint nyolcszázezer forint értékű munkálatokat szeptember elején fejezik be. — Felújítás a kórházban. A Madzsar József megyei kórház főépületében felúj í- ják az elhasználódott víz- és fűtési rendszert. A csaknem harmincmillió forint értékű korszerűsítést az orvosi szobákban, a befejező konyhákban és a vizsgálóhelyiségekben kezdték. A hotelszárny később kerül sorra. — Gyapjúszövőtábor. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ szervezésében egyhetes, bentlakásos gyapjúszövőtábor kezdődött a keszthelyi Zöld mező utcai iskola kollégiumában. A kétéves, C kategóriás működési engedélyt nyújtó gyapjúszövő-tanfolyam részeként megrendezett Balaton-parti kurzuson 29-en vesznek részt az országból. — Új frontfejtés beszere— Olvasóink figyelmébe! Értesítjük olvasóinkat, hogy a szerkesztőség jogi tanácsadójának fogadóórája e héten is elmarad. Legközelebbi fogadónap augusztus 14-én, pénteken lesz. — Nemzetiségi ifjúsági tábor. A Tolna megyei Fadd- Domboriban szerdán megnyílt a III. országos német nemzetiségi ifjúsági tábor, amelyet a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége a megyei KISZ-bi- zottsággal közösen szervezett. Az ötnapos programban 60 diák és ifjúmunkás vesz részt az ország német nemzetiség lakta vidékeiről, főként Baranyából és Tolnából. A találkozón fórumot rendeznek az élő német népszokásokról, majd kirándulnak Gyünkre és Szakadátra, megtekintik az ottani nemzetiségi tájházakat. lését fejezik be ezen a héten a Nógrádi Szénbányák ménkesi .bányaüzemében. A 10-es számú önjáró frontfej- 'tés több mint 200 ezer tonna energetikai szenet ad az erőműveknek a jövő esztendő közepéig. — Villamos üzemzavarokat is okozott az elmúlt heti viharos időjárás megyénkben. A középfeszültségű hálózaton 17 meghibásodás fordult elő; többnyire szigetelő- törés. Közöttük találtak vadászok által ellőtt porcelánt is Nagybátoriy és Károlytáró között. A vihar 20 településen okozott többórás villamos kiesést, melyeket az ÉMÁSZ szakemberei néhány órán belül kijavítottak. A kisfeszültségű hálózatok helyreállításával a hét folyamán végeztek. — Kossuth-kiadvány. A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáról címmel füzet alakban megjelent a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1987. július 2-i állásfoglalása. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában közreadott füzet az állásfoglalás mellett tartalmazza Németh Miklósnak, a Központi Bizottság titkárának előadói beszédét is. — Értékelték a munkaver- senyt. A Nógrádi Szénbányáknál befejezték az országos ágazati munkaversenyben részt vevő kollektívák első félévi eredményeit. A vállalattól három akna, öt frontfejtő és tizenhat vágathajtó brigád értékelő lapját küldték el a bányászati egyesüléshez. Csatornázás miatt útfelbontás lassítja a forgalmat Salgótarjánban a Rákóczi úton. Emiatt megnehezül az autósok közlekedése. Felvételünk a délutáni csúcs pillanatában készült. 60 milliós üzlet Csövek és csőizometriák Meggyorsították a tengi- zi olajmezőkre szállítandó acélcsövek felületkezelését és a csőizometriák gyártását a Vegyépszer salgótarjáni gyárában. Az eddigi legtöbben dolgoznak jelenleg a gyár exporttervének teljesítése szempontjából Hazai orvosok az űrkísérleti programokban A Központi Fizikai Kutató Intézet sugárvédelmi főosztályának kutatói a szovjet orvosbiológiai problémák intézete, valamint az egyesült államokbeli Johnson űrközpont munkatársaival együttműködve, továbbfejlesztették, még pontosabbá tették a Pille elnevezésű dózismérő készüléket. A műszerrel elsőként 1980-ban Farkas Bertalan végzett méréseket a Szaljut—6 űrállomáson, s azóta a Pille a szovjet űrállomások állandó műszere lett. Az alapműszert földi körülmények között, az atomerőművekben, illetve azok környezetében is sikeresen alkalmazzák. Hazánkban Pakson, a Szovjetunióban pedig több atomerőműnél felszerelték a Pille dózismérőt. Ugyancsak • tökéletesítik a szellemimunka-végző képesség mérésére kifejlesztett, Balaton elnevezésű műszert. Magyar kutatók olyan műszeres mérési módszer kifejlesztésén is dolgoznak, amellyel az űrhajósok bőrének oxigénellátottsága kísérhető figyelemmel. Magyar és szovjet kutató- csoport együttesen dolgozik az OKING—34 elnevezésű műszer megalkotásán, amellyel az egyensúlyszerv működése tanulmányozható. Az orvosbiológiai programokban már sokrétűen kipróbálták, s ennek eredményeként az űrhajók fedélzeti gyógyszertárában álladóan szerepel a magyar Cavinton orvosság. A Ca- vintonnal sikerült mérsékelni a speciális űrhajósbetegségeket, egyebek között az egyensúlyzavarokat és a mozgásszervek károsodását. Nem sokáig örülhettek a lakók, amikor az ország egyik városában újonnan épült huszonnyolc lakásos házba beköltöztek. Kiderült, hogy a pincében állandóan két-öt centiméter magas víz áll. A megyei beruházási vállalat, amely a házat építtette, mind a tervező, mind a kivitelező tanácsi vállalat ellen a kijavításért pert indított. Az első fokon ítélkező megyei bíróság szakértőket hallgatott meg' Ezek elmondták, hogy a tervezővállalat téves talajmechanikai vizsgálatot végzett. Csak talaj- nedvességgel számolt, holott az épület körül talajvíz van. Építkezés közben a kivitelezd észrevette: a munkaárokban víz keletkezik, és erre fölhívta a tervező figyelmét. A. vállalat ekkor elrendelte fontos feladat végrehajtásán, s így remény van a mintegy 60 millió forintos üzlet november végi teljesítésére. Eddig 502 tonna szálcsövet és 125 tonna izometriát indítottak útba a vegyépAz amerikai licenc eredeti megnevezése: lépcsősikló targonca. Némi fantázia, s a szakemberek keze munkája nyomán mára betegszállító kocsiként gyártja a 20 darabos nullszériát a NÁÉV „HÖVILL” leányvállalata. A szépen kimunkált kocsit — többféle változatban — először egy kiállításon fedezte fel a mozgáskorlátozottak budapesti egyesületének elnöke. A jelenlegi gyártóval közösen alaŰj sörfajtával mutatkozott be Szegeden a Kőbányai Sörgyár. Az üzletekben néhány napja már kapható Korona sört elsősorban azért kísérletezték ki az elmúlt hónapokban, mert a kedvelt kőbányai világos szavatossági ideje sok gondot okozott a szállításban és a tárolásban. A mostani új itóka 90 napig fogyasztaz épület szintjének megemelését tíz centiméterrel, továbbá az oldalfal és az alapbeton szigetelését. A kivitelezőnek azonban mint szakvállalatnak, fel kellett volna ismernie, hogy a javításra adott megoldás nem megfelelő. A szakvélemények alapján a megyei bíróság a tervezővállalat a kijavítási költségek hetven százalékának, a kivitelezőt harminc százalékának viselésére kötelezte. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: — A kivitelezőnek tudnia kellett, hogy a tervező által ajánlott megoldás az aljzatbetont nem teszi vízállóvá. Márpedig a Polgári Törvénykönyv értelmében a figyelmeztetési kötelezettség elmulasztása kártérítési felelősséggel jár. A megyei Tengizbe szeresek. Ez némileg kevesebb az időarányosan tervezettnél, de a munkálatok felgyorsításával pótolják a lemaradást. A héten 117 tonna csőizometria hagyja el a gyárkaput, a jövő héten pedig 153 tonna szálcső kiszállítására kerül sor. kították ki a legésszerűbb formát, s így született meg a lépcsőn is kitűnően használható szerkezet. Hazánkban mintegy 20 ezer mozgássérült szállítását könnyítené meg a tetszetős kivitelű eszköz. S, hogy ez valósággá váljon, az MBE vállalta a propagandát és az értékesítést. Elterjedésének az ár valószínűleg nem lesz akadálya, mert lényegesen olcsóbb, mint a motoros változat. ható, s 250 ezer hektolitert szeretnének belőle gyártani évente. Újdonság, hogy a jövőben „lecserélik” a már eddig forgalmazott 17-faj- ta sör címkéjét is szebb, esztétikusabb feliratokra. Augusztus végétől megjelennek a boltokban is a „kisüveges”, hazai Tuborg sörök, illetve ismét kapható lesz a Jubileum — dobozba zárva is. bíróság megállapításával ellentétben azonban a kivitelező vállalattól nem volt elvárható, hogy a tíz centiméteres többletmagasság elrendelésének szakszerűtlenségét felismerje. Ehhez olyan számításokat kellett volna végeznie, amire nem köte- lezhető. Viszont a tervező által javításra előírt szigetelőanyag alkalmatlanságát fel kellett ismernie, de er-v re a tervezőt nem figyelmeztette, ezért e mulasztása miatt a javítási költség részben őt terheli. A hiba elsősorban tervezési eredetű volt, tehát a tervezőválla- latnak a költségek nagyobb hányadát kell viselnie- A megyei bíróság által megállapított kármegosztás ezzel arányban áll, ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet jogerőre emelte. Műsorváltozás a tv-ben Interjú Álekszandr üakovlevvel Ma este a televízió 1-es programján — az eredeti műsortól eltérően — 20.40 órakor sugározzák A peresztrojka műhelyében. Szemtől szemben Álekszandr Jakovlevvel című interjút. A 64 éves politikus az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja —, akit a nyugati sajtóban a glasz- noszty és a peresztrojka vezéregyéniségeként emlegetnek — Moszkvában válaszolt Sugár András kérdéseire a szovjet társadalom legidőszerűbb problémáival kapcsolatban. Szó esik a műsorban a tudomány, az ideológia, a történelem, a gazdasági reform, a sajtó, a nemzetiségi politika különböző kérdéseiről. (MTI) Fogadóórák Augusztus 5-én 8-tól 12 óráig Szabó Ferenc tanácselnök a bátonyterenyei tanács épületében, 16.30-tól 18.30- ig a kisterenyei tanács épületében, 12-én dr. Koós István tanácselnök-helyettes 16.30- tól 18.30 óráig a kisterenyei tanács épületében, 19-én Gyetvai Györgyné dr. a végrehajtó bizottság titkára 8-tól 12 óráig a báfony- terenyei tanács épületében, 16-30-tól 18.30-ig a kisterenyei tanács épületében, 26- án Klimó István tanácselnök-helyettes 16.30 órától 18.30- ig a maconkai párthelyiségben tart fogadónapot. Ősindliáit város Mintegy 12 ezer éves lakóépületeket fedeztek fel a floridai Little ßalt Springben, egy tó mélyén. Régen kihalt ál- / latok csontmaradványait, megkövült növényeket és különböző szerszámokat is sikerült a felszínre hozni■ Rábukkantak továbbá egy bumerángra is — ez az eddigi legősibb ilyen régészeti lelet. A történelem előtti ősindián város közelében felfedeztek egy _kb. ötezer éves temetőt is, amelyben kereken ezer embert hántolták el. Magyar művészek francia fesztiválokon A francia nyár tele van művészeti fesztiválokkal. A párizsi nyári fesztivál Ligeti György művészete előtt tiszteleg. La Chaise-Dieu fesztiválján az évtizedek óta Franciaországban élő Cziffra György zongoraművész lép fel augusztus végén Berlioz Requiemjének szólistájaként egy szovjet zenekarral. A zenei fesztiválok egyik legkorábbikán, Bordeaux- ban idén egy magyar felfedezés volt a műsor, fénypontja. Pál Tamás operaházi karnagy betanításában, magyar rendezésben, díszlete- zésben és zömmel magyar énekesekkel adták elő 200 év után először Antonio Salieri Falstaff című operáját. Targoncából rokkantkocsi A TÁRGYALÓTEREMBŐL Beázoff a pince-----------------------------------------r Sörbemutató Bi Ók Ffc a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558