Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-03 / 52. szám
Tanácskozik az SZKP XXVII. kongresszusa Palme hagyatéka ' (Folytatás az 1. oldalról.) ja az 1985 áprilisi > KB-iiiés irányvonala mellett tett hitet, majd Gumer Uszmanov. a tatár területi pártbizottság első titkára hívta fel a szakembereket olyan technika és technológia kidolgozására, amely a régebbi kőolajlelőhelyek további kiaknázását is lehetővé tenné Áttörésről, lényeges eredményekről még nem tudott beszámolni a kongresszusnak a múlt év végén életre hivott Állami Agrár-Ipari Bizottság elnöke, Vszevolod Murahovszkij, aki a gazdasági szemlélet hiányában, az igényesség csökkentésében jelölte meg a mezőgazdaság elmaradásának fő okait. Szilárd állami felvásárlási terv, közgazdaságilag megalapozott árrendszer, a terven felüli eladások ösztönzése mellett szálltsíkra és kijelentette: „A termelés volumenének növelésében és a termékminőség javításában fontos szerepet hivatott betölteni a szocialista piac. Semmi félnivaló nincs ettől. A piacnak határt szab a szocialista rendszer, határt szabnak az államnak a termelésben és az elosztásban elfoglalt kulcs- pozíciói.” Az uljanovszki terület ipari termelése négyszeresére emelkedett, mezőgazdasági termelése majdnem megkétszereződött az utóbbi másfél évtized alatt — közölte a területi pártbizottság első titkára, Gennagyij Koibin. jelezve, hogy az elért eredmények még magasabb fejlődési ütem elérésére sarkallják a terület dolgozóit. Vaszilij Gyinkov kőolajipari miniszter a vezetése alatt álló minisztériumnak a kőolaj- és földgázipar fejlesztésére kidolgozott terveit ismertette, szólt a tudományos bázis bővítésének szükségességéről, a tudomány-is-termelési egyesülések faiállításáról, az olajbányászoK lakás- problémáiról. A szovjet szakszervezetek több mint 137 milliós tagsága fokozza aktivitását mind a termelésben, mind a szociális szférában. Ezt illusztrálta hozzászólásában Sztye- pan Salajev, a Szovjet Szak- szervezetek Központi T a- nácsának elnöke, sürgette továbbá a demokratikus e’vek érvényesítését a termelés irányításában. Ezután lezártnak nyilvánították az SZKP KB politikai beszámolójáról és a Központi Revíziós Bizottság jelentéséről tartott vitát. Az első három napirendi pontra vonatkozó határozati javaslatokat előkészítő bizottság hívében ezután Jegor Ligacsov emelkedett szólásra, majd a kongresszus küldöttet egyhangúlag jóváhagyták az SZKP Központi Bizottságának politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét a Központi Bizottság polit’kai beszámolójában foglalt következtetéseket és feladatokat, egyhangúlag elfogadták a politikai beszámolóval kapcsolatos határozatot. Alekszandr Jakovlev, az SZKP új szövegezésű programját elkészítő bizottság nevében tette meg előterjesztését, majd a kongresszus egyhangúlag elfogadta az SZKP programjának új szövegezését és az erre vonatkozó határozatot. Georgij Razumovszkij, az SZKP szervezeti szabályzatának módosítását véglegesítő bizottság nevében szólalt fel. Javaslatára a kongresszus ugyancsak egyhangúlag e1 fogadta az SZKP módosított szervezeti szabályzatát és az ezzel kapcsolatos határozatot. Egyhangú határozatban hagyta jóvá a kongresszus a Központi Revíziós Bizottság jelentését és a bizottság új szabályzatát is. Ezzel a szombati ülés befejeződött. Az SZKP XXVII. kongresszusa hétfőn délelőtt folytatja munkáját. ☆ Szombaton este a Krerrll Kongresszusi Palotájában a küldöttek és a XXVII. kongresszuson résztvevő külföldi delegációk, köztük a Kádár János vezette MSZMP-küi- döttség tagjai színporr.pás koncerten vettek részt. Az előadás előtt Mihail Gorbacsov —, miként arról a szovjet televízió is beszámoU — a palota előcsarnokában elbeszélgetett a kongresszusi küldöttekkel. A koncerttel egyidőben. az esti órákban tartotta meg Andrej Gracsev, az SZKP KB Nemzetközi Tájékoztatási Osztályának vezető beosztású munkatársa sajtótájékoztatóját a kongresszus szombati munkájáról. Olof Pálmát szinte sosem kísérték testőrök. Ö maga kérte így, s nyilvánvalóan azért, mert bízott az emberekben. Bízott abban, hogy ha nyílt szívvel közelít a világhoz, viszonzásképpen is ezt kapja. Ügy vélte, mivel politikai ellenfelei is tudják ezt róla, erkölcsileg nem lesz alapjuk arra, hogy életére törjenek. Mint a történelem idealistái, általában ő is tévedett. Legalábbis ami a saját személyét illeti. Mert Olof Palme, a szombatra virradó éjjel meggyilkolt, 59 éves svéd miniszterelnök a politikában nagyonis reálisan látta a tennivalóikat. Egy férfi húzta meg a pisztoly ravaszát. Nem tudni, őrült volt-e, kábítószeres, ne. tán a jövedelmi adót sokal- lotta, esetleg bérgyilkos. Csak annyit tudni, hogy jóvátehetetlen bűnt követett el. Igen. Olof Palme halála nagyon nagy vesztesége az emberiségnek. Olyan államférfi távozott, aki sokat tett mindannyiunkért, sőt, gyermekeinkért is. A svéd szociáldemokraták vezetőjeként a szocialista internacionálé egyik legismertebb alakjaként, országa miniszterelnökeként egyaránt az emberiség jövőjéért dolgozott. Aktívan részt vett a leszerelésért, az atomfegyvermentes világért folytatott küzdelemben. Objektiven. realistaként mérte fel esélyeinket. Tudta, hogy csak a kompromiszum menthet meg minket. Ezért javasolta, ilyen jellegű megállapodások egész sorát. °zért vett részt szinte minden közvetítési kísérletben — a sár a Helsinki-folyamat újabb állomásáról, akár az iráni- iraki háborúról volt szó. Palmét nagy becsben tar* tóttá Kelet és Nyugat, nagyon népszerű volt Svédországban éppúgy, mint világszerte. Persze jócskán akadhattak ellenségei is a diktátorok, a fegyverkezés és a pusztítás megszállottái, a fajüldözők jogosan láttak benne veszélyes ellenfelet. Olof Palme politikai hagyatéka a segíteni akarás, a jólét gyümölcseinek megosztására való törekvés, a béke ügyének mindenek fölé helyezése, a tárgyalásos megoldások, a kompromisszumok szorgalmazása. Halála után röviddel sokezres néma tömeg gyűlt össze Stockholm központjában. A gyertyák ezúttal érte égtek, a szép vár:« harangjai érte kongtak. Reggel már érkeztek a részvét- táviratok, a hírek, ar-o‘, hánv országban rendeltek el gyászt. Palme elment, de amit Mt- hagyott, az él, elevenebben, semmint, gyilkosa hinné. Horváth Gábor J Kongresszusi félidős mérleg ' Pirityi Sándor, az MTI kiküldött tudósítja jelenti: Két fundamentális pártokmány, két kongresszusi beszámoló egyhangú jóváhagyásával, több mint 60- szovjet felszólalással vonható meg az SZKP XXVII. kongresszusa első felének „technikai” mérlege. Ötezer szovjet küldött és 113 országból érkezett 152 külföldi delegáció részvételével, február 25-én kezdődött meg a szovjet kommunisták legmagasabb párfórumának tanácskozása, amelynek politikai mérlege már a „félidőben” mind történelmi, mind nemzetközi összehasonlításban messze nem szokványos. „Üj időszámítást megnyitó”, „rekordokat döngető”, ^tabukat kikezdő” kongresz- szusról írnak, akik az előadói beszéd és a legszenvedélyesebb felszólalások közvetlen hatása alá kerültek, de ga fejlődésnek új dinamikát, érj dimenziókat adó, egészséges elégedetlenséget ébresztő, a tettekre épülő munkastílust. meghonosító, mesz- Bze előretekintő kongresz- nzusról beszélnek a tárgyila- gosabb megfigyelők is. Természetes, hogy a kongresszuson szélesen bemutatásra kerülnek köztársaságok és városok, termelési ágazatok és szociális szférák, hogy nem minden felszólalás emelkedik a legmagasabb politikai általánosítás szintjére, de a mértékadó megnyi!a!'kozá' sok azt jelzik, hogy nem „rendes”, hanem sok értelemben rendkívüli pártkongresszusról van szó. Az egészséges megújulási folyamat kezdetét mind az előadói beszéd, mind a hozzászólások egyértelműen az SZKP Központi Bizottságának 1985. áprilisi ülésében jelölték meg, amely mindenekelőtt új magatartási normákat hirdetett meg. Mihail Gorbacsov fogalmazását követve a pártkongresszus is „az igazság leckéjéből” indult ki, tehát egyrészt abból, hogy a múlt felelős elemzése megnyitja az utat a jövő felé, másfelől, hogy a féligazságok fékezik a reális politika kidolgozását, akadályozzák az előrehaladásit. A felszólalók egyetértettek azzal, hogy ha megkezdődött az átalakítás, nem lehet beérni félintézkedésekkel. A vezetés részéről célirányosság és határozottság kell, majd meg kell győzni az országot a választott út helyességéről, a dolgozókat erkölcsileg és anyagilag egyaránt érdekeltté kell tenni a célok megvalósításéban, biztosítva, minden szinten a fegyelmet, a felelősséget és a szervezettséget. A tömegek aktív és tudatos részvétele nélkül és rend nélkül nem lehet megvalósítani a gazdasági és társadalmi fejlődés meggyorsítását, — ebben egyetértés alakult ki szerte a Szovjetunióban és különösen a pártkongresz- szuson. Újító szellemű pártkong- reszus lévén ezúttal is felvetődött a szocializmus értelmezésének, a szocialista jellegnek néhány kérdése, számos tervezett vagy megkezdett intézkedéssel kapcsolatban. A Központi Bizottság politikai beszámolója, amikor állást foglalt ,,a szocialista gazdasági mechanizmus legkomolyabb átalakítása” mellett, felhívta a figyelmet egy jelenségre: „Sajnos, elterjedt egy olyan álláspont, amikor a gazdasági mechanizmus bármilyen megváltoztatásában szinte a szocializmus elvétől vaJó eltávolodást látnak... Az irányítás, miként a szocialista termelési viszonyok egész rendszere tökéletesítésének legfőbb kritériuma a társadalmi-gazdasági felgyorsulás, a szocializmus tényleges erősödése”. Vszevolod Murahoszkij. a múlt év végén életreh ívott Állami Agrár-Ipari Bizottság elnöke felszólalásában igen egyértelmű volt: „A termelés volumenének növelésében és a termékminőség javításában fontos szerepet hivatott betölteni a szocialista piac. Semmi félnivalónk nincs ettől. A piacnak határt szab a szocialista rendszer, határt szabnak az államnak a termelésben és az elosztásban elfoglalt kulcs- pozíciói”. Igen találó volt az a kongresszuson elhangzott hasonlat is, amely szerint a kritika és az önkritika az az üzemanyag, amely nélkül nem működhet a szocializmus nagy teljesítményű motorja. Bár a gazdasági kérdések konkrétabb tárgyalása még hátravan, a kongresszus máris állást foglalt amellett, hogy a gazdasági fejlődés ütemének felgyorsítását komplex módon kell értelmezni. Hangsúlyt kapott, hogv a forradalmi gyakorlat sikere elképzelhetetlen forradalmi elmélet nélkül. A szellemi élet kérdései ugyancsak sok hozzászólásban hangot kaptak. A bírálat elemei itt sem hiányoztak, akár a filmgyártásról volt szó, akár az iskolaügyről, vagy általában a kultúra megítéléséről. A kongresszus első hetében a nemzetközi kérdések viszonylag háttérbe kerültek a hatalmas lendületű belpolitikai, gazdaság- és társadalompolitikai vita hatására. Ám a politikai beszámoló, Eduard Se- vardnadze külügyminiszter beszéde és jő néhány más felszólalás érdekesen, ugyanakkor keményen foglalkozott a világimperializmus, , ezen belül az amerikai imperializmus jellemzésével, a monopolista totalitarizmus és a szervezett reakció nemzetközi tombolásával, azzal a problémával, hogy a szocializmusnak tartósan egy olyan rendszerrel kell együttélnie, amelynek a nevéhez véres háborúk, mili- tarizmus, népirtás, állami szintre emelt terrorizmus fűződnek. A kongresszuson kedvező fogadtatásra találtak a szovjet biztonságpolitikai koncepciók, az elégséges katonai erőről elhangzott fejtegetések, valamint az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésére, ezen belül a Biztonsági Tanács állandó tagjainak vezetői részvételével megtartandó kerekasztal-értekezlet és a gazdasági-biztonsági világ- konferencia összehívására vonatkozó javaslatok. A kongresszus első munkahete most átadja a stafétabotot a gazdasági tervek megvitatásának, az elvi-politikai alapvetésből megtörténik az átmenet a gyakorlati cselekvés. a múlt és jelen kritikus elemzéséből az építés konkrét feladatai irányában. Katonai költségvetés Weinberger több pénzt követel Reagan elnök után Wein- bet költ évente fegyverkezés- berger hadügyminiszter is re, mint a Szovjetunió, több pénzt követelt az új A kongresszusban rendkívül költségvetési évben a Penta- erőteljes ellenállás mutatkozik gon céljaira. A hadügyminisz- a katonai költségvetés növelé- ter egy, vasárnapi televíziós sével szemben akkor, amikor interjújában azt mondotta, a költségvetés egyensúlyba hogy az Egyesült Államok hozása érdekében jelentős „még csak most kezd lépést csökkentéseket kell végrehaj- tartani” a Szovjetunióval a tani minden más tárca élő- katonai készültség terén és irányzatainál, változatlanul szükség van ar- Az amerikai hadügyminisz- ra, hogy legalább nyolc szá- tar ismét azt hangoztatta, hogy zálékkal növeljék reálérték- a .„szovjet fenyegetés” miatt ben a katonai költségvetést, van szükség a fegyverkezés- Weinberger szerint a Szov- re, mivel a Reagan-kormány jetunió „az elmúlt 15 évben hatalomra kerülése előtt ,.el- legalább 500 milliárd dollárt hanyagolták a katonai fej-' költött katonai célokra”, s lesztést” Carter volt elnök ezzel fölénybe került számos külön nyilatkozatban cáfolta téren az Egyesült Államokkal ezt az állítást és azt mondot- szemben. Számos katonai ta. hogy a Reagan által saját szakértő szerint a szovjet ki- kezdeményezésnek feltüntetett adásokra vonatkozó adatok fegyverkezési programok túl- légből kapottak és a hivata- nvomó része már a Nixon-, a los körök is elismerik, hogy Ford- és a Carter-kormányzat az Egyesült Államok ma töb- idején megkezdődött. Véget ért a tanácskozás A NATO-tagországok, mintegy 150, leszerelési kérdésekben jártas politikusa, szakértője, tudósa kétnapos müncheni tanácskozásán elsősorban a közép-hatótávol- ságu nukleáris rakéták európai leszerelésével, illetve ezzel összefüggésben a hagyományos fegyverkezéssel, és az amerikai SDI-vel kapcsolatba kérdéseket vitatett meg. A 23. nemzetközi hadtudo* mányi tanácskozáson vezérfonalként húzódott végig a „szovjet katonai veszély” felmelegített elmélete — ami éppen ezekben a napokban, a leszerelési javaslatok és ellenjavaslatok időszakában, Genf szellemének Nyugaton oly gyakori emlegetése és az együttműködési készség hangoztatása közepette ugyancsak figyelemreméltó. Esti díszkivilágítással köszöntik Moszkva utcái az SZKP XXVII. kongresszusát. Rövid HALÁLBÜNTETÉS HELYETT 30 ÉV A hét végén a török konzervatív kormány törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely —, ha törvényerőre emelik — lehetővé teszi a jó magaviseletét tanúsító politikai elítéltek és köztörvényesek halálbüntetésének átváltoztatását 30 évi börtön- büntetésre.' FÖLDCSUSZAMLÁS Egy egész falut temetett maga alá egy földcsuszamlás Limától 250 kilométerre északkeletre, az őserdő borította Junan tartományban. A hatóságok attól tartanak, hogy Maranquari falu mintegy 300 lakosa közül senki sem élte túl a katasztrófát. Hét végi sajtójelentések szerint -eddig 15 holttestet találtaik hírek meg az iszapban a romok között, ahol egykor a falu állt. AUTÓBUSZSZERENCSÉTLENSÉG Megcsúszott és egy 90 méter méi.v szakadékba zuhant egy túlzsúfolt utasszállító autóbusz Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részén A jármű utasai közül 36-an életüket vesztették.. 25 személy súlyosan megsebesült. HAITI — DUVALIER A haiti igazságügyi minisztérium szombati bejelentése szerint csak akkor indítják meg a kiadatási eljárást Jean- Claude Duvalier ellen, ha már ismert lesz a jelenleg Franciaországban tartózkodó volt haiti államfőt befogadó ország neve.