Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

Beruházásra: 15 millió A Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet a VII. ötéves tervben másfél milli­árd forint értékű munkát kí­ván elvégezni, illetve ilyen összegű árbevételt elérni. Ez azt jelenti, hogy éves átlag­ban 5,2 százalékkal növeli a termelés ütemét. Amennyiben az előbb említett feladatot a tervezett nyereséggel együtt sikeresen teljesítik, akkor öt év alatt 15 millió forintot tud­nak beruházásokra fordítani. Figyelembe véve a lehető­ségeket, a fejlesztési forráso­kat az előbb említett összeg 55 százalékkal haladja meg a VT. ötéves tervben felhasznált összeget. A 15 milliós beru­házásból évenként 3 millió* használnak fel, kizárólag műszaki, technikai színvonalat megőrző, illetve azt fejlesztő korszerűbb, magasabb teljesít­ményt nyújtó gépek beszerzé­sére. Készülődés a Balaton-parton Tovább javulnak a nyári Vendégfogadás feltételei a Balaton zalai partszakaszán, Balatongyörök, Vonyarcvas­hegy és Keszthely térségében. Balatongyörökön új autópar­kolót építenek, bővítik a fő- wtcad ABC-áruházat, a tópar­ton pedig újabb sétányt ala­kítanak ki. Megváltozik a szépkilátó környéke is: 11 egységből álló, a tájba illő pavilonsort építenek a régi tákolmányok helyére. Pecse­nye- és palacsintasütő, zöld­séges- és ajándékbolt, valamint b Cooptourist iroda működik majd bennük. Az utóbbiban valutaétváltásra is lehetőség lesz. Vonyarcvashegyen az üdü­lési idény kezdetére elkészül e szabadtéri színpad. A tele­pülés újabb ABC-áruházzal is gyarapodik. Gyenesdiáson is újabb autóparkoló készül el a nyár elejére. Mind a há­rom településen foly tatódik a csatornázás és a partmenti feltöltött területeken a park­építés. Keszthelyen korszerű­sített kemping várja a vendé­geket. s folytatódik a nagy területű szabadidő-központ és a vitorláshajó-kikötő építése. NÓGRÁD Rétsági taggyűlési tapasztalatok Hókárok Hazánk legnagyobb téli primőr- termő vidékén, Csongrádban péntekre virradó éjszaka erős hó­esés volt és a nagy mennyiségű téli csapadék károkat okozott a kertészeti teleiteken, elsősorban a háztáji róiiás kertészetekbe;*. A korai retek termesztésről hi­res Röszke községben, a súlyos tiotömeg a széltől soóoevs Oiüai- ről megnyomta a £ór.ai.ázakac, s a harminc-negyven méter hosa- szi't, hat-nyolc méter széles sát­rak tetején is „megölt”. A nagy megterhelés következtében mint­egy 100 kisebb-nagyobb primőr- ház műanyag tartószerkezete összeroppant és a fóliasátrak részben vagy egészben össze­omlottak. Ülést tartott pénteken a rét­sági KISZ-bizottság. Az ülésen tájékoztató hangzott el a múlt év gazdasági tapasztalatairól, javaslat a bizottság és az út­törőelnökség ez éúi költségve­tésére, és a pénzügyi ellenőrző bizottság küldöttgyűlési be­számolójára. összegezték a körzetben megtartott alap­szervezeti értékelő taggyűlé­sek tapasztalatait. Megállapí­tották, hogy több helyen nem megfelelően értékelték az egyéni munkát, s a beszámo­lók csak a kollektív tevékeny­ségre korlátozódtak, örvende­tes azonban, hogy a titkárok jó felkészítésének eredménye­ként sok helyen érződött a megújulás szelleme. Hangot kapott ugyanakkor az is, hogy a tagság nem mindenütt is­meri eléggé az új törekvéseket. isi ünnepség lesz Salgótarjánban A kialakult hagyományok­nak megfelelően a salgótarjá­ni városi sportcsarnokban rendezik meg az elkövetke­zendő napokban a katonai szolgálatra készülő fiatalok bevonulási ünnepségét. Febru­ár 26-án és 27-én az ünnep­ség féltizenegykor kezdődik, a hozzátartozók mindkét na­pon fél kilenctől foglalhatnak helyet a lelátókon. Az orvosi ellenőrzés és az okmányok rendezése után szünetet tar­tanak, ekkor lehetőség nyílik a bevonulási hely és a levél­címek pontosítására. Az ünnepség befejezése után a hozzátartozók a bevonuló fiatalokat elkísérhetik a vas­útállomásra, ahol ugyancsak alkalmat teremtenek egy rö­vid beszélgetésre. Az aktuá­lis kérdésekről a sportcsarnok­ban mindkét napon részletes tájékoztatást adnak az illeté­kesek. Elismerték művészeti munkájukat Tervtárgyaló munkaérte­kezletet tartottak tegnap Pásztón, a Lovász József Mű­velődési Központban. Az in­tézmény munkáját a közel­múltban több testület, felügye­leti szerv tárgyalta, ezért kü­lön beszámolót a tavalyi te­vékenységről nem készítettek. Megállapították azonban, hogy abból a művészeti munka színvonala emelkedik ki, s fej­lődött legnagyobb ütemben. Az idei munkaterv azt céloz­za, hogy a hálózati munka színvonalát is ilyen fokra emeljék. Az intézmény idei munkájának másik hangsú­lyos része a városi kaszinó létrehozása, s ezzel a szabad- idősprogram-lehetőségek meg­felelő bővítése. Ehhez ' azon­ban szükség van a tárgyi, technikai feltételek javításá­ra is. A tervtárgyaló értekez­let megállapította, hogy az idei munkához jó színvonalú, sokirányú és konkrét doku­mentumot készítettek a pász­tói művelődési központ mun­katársai. ..KRESZ a rágógumiban’ Kisorsolták a Fővárosi Köz- \ iekedeabiztonsagi Tanács és a j budapesti Csemege Édesipari • Gyár közös „KRESZ a rágó- | gumiban” elnevezésű közle­kedésbiztonsági rejtvénypályá- zatának nyerteseit. A helyes megoldások beküldői közül az FKBT idei központi köz­lekedési szaktáborára Szőke Szilvia (Budapes, Lehel utca 19.), Tóth Attila (Budapest, Rege utca 11/c), Grőb András (Budapest, Vas Gereben utca 45.), Korom Krisztina (Gyú­ró, Hunyadi út 3.), Laczik Zsolt (Hatvan, Béke út 38.), Benke Bernadett (Túra, Ara­di út 54.), Szép Edit (Sírok, Lenin út 25/b) és Lupkovics Enikő (Eger, Vörösmarty út 2.) toluló nyert meghívást. További 10 megfejtőt 300 fo­rintos édességcsomaggal ju­talmaztak. (MTI) Naptár 1986. február 22. Szombat Gerzson napja. A Nap kel 6.31 — nyug­szik 17.17 órakor. A Hold kel 14.33 — nyugszik 6.02 órakor. 1986. február 23. Vasárnap. Alfréd napja. A Nap kel 6.37 — nyug­szik 17.19 órakor. A Hold kel 15.50 — nyugszik 6.31 órakor. o KOCRAD T 7T Lf l1 J J L Húsz évvel ezelőtt, 1966. február 22-én halt meg Buda­pesten — 61 éves korában — Beér János jogász, egyetemi professzor, az állam- és jogtu­dományok doktora. ☆ Tíz évvel ezelőtt, 1976. feb­ruár 23-án halt meg — 93 éves korában — Bihari Mór pedagógus, a munkásmozgalom harcosa. Újabb havazás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: napközben dél­nyugat felől újabb felhösödés várható, és egyre több helyen havazás kezdődik. A keleti, dél­keleti szél időnként élénk lesz, ezért kisebb hóátfúvások várha­tók. Legmagasabb nappali hő­mérséklet —6 és —1 fok között alakul. Kedvező eredmények A zökkenőmentes, kedvező feltételek melletti évindítás jó termelési eredményeket ho_ zott a januári hónapban a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban. A hidegüzem feladatainak maradéktalan teljesítésével hazai piacra több mint 16 ezer készüléket szerelt össze, külföldi vevők­nek pedig csaknem kétezer gáz- és elektromos készüléket állított elő. Az öntöde janu­árban több mint 591 tonna öntvényt gyártott, az elmúlt évi januárhoz képest mintegy száz tonnával többet. Törlések a fotóban A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság az 1986. február 22—23-i 8. fogadási heti tipp- szelvényéről az 1. VFB Stutt­gart—Hamburg, a 2. Dort­mund—Bochum, a 3. Hanno­ver—Uerdingen mérkőzéseket törölte. Ezek helyett a 14. Lanerossi—Bréscia, a 15. Cag­liari—Pescara és a 16. Lazio— Sambenedettese mérkőzés számít főmérkőzésnek. Tekin­tettel a három törölt főmér­kőzésre, a 8. heti tippszelvé- nyen 13 plusz egy találat nem érhető el. A kollektív szelvé­nyek csak a törlés figyelembe­vételével vehetők át. AZ OLVASD KÉRDEZ Merre tart a megyeszékhely? Űjabb közérdekű téma szerepel a NÓGRÁD-főrum leg­közelebbi rendezvényén, amelynek vendége C. Becker Judit, Salgótarján Város Tanácsának elnöke. A beszélgetés fel­öleli a megyeszékhely VI. ötéves tervidőszakának eredmé­nyeit, s szó lesz a VII. ötéves terv célkitűzéseiről, a főbb elképzelésekről. A fórum foglalkozik a tanácsi munka helyzetével, a népképviseleti és az államigazgatási szervek tevékenységével, a lakásgazdálkodással, az egészségüggyel, a szociálpolitikával, a termelésellátás-felügyelettel, az adó­zással, s természetesen még más egyéb témakörrel. Nem csak az újságírók kérdéseire válaszol a városi ta­nácselnök, hanem szokásunkhoz híven erre invitáljuk olva­sóinkat is. Kérdéseiket levélben is beküldhetik —, címünk NÓGRÁD-főrum, NÓGRÁD szerkesztősége, 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. —, de érdeklődhetnek a 14-596-os szer­kesztőségi, valamint a városi tanács 12-250, illetve 11-683- as számú telefonjain is. Bevált gyakorlatunknak megfelelően a kérdésekre adott válaszokat folyamatosan közöljük majd lapunkban! Ülésezett a Miskolci Akadémiai Bizottság Az MTA elnöke borsodi látogatása Berend T. Iván, az MTA elnöke tegnap Borsod-Abaúj- Zemplén megyébe látogatott. A megyei pártbizottságon a délelőtti órákban fogadta őt Fejti György, az MSZMP KB tagja, a BAZ megyei pártbi­zottság első titkára. Az MTA elnöke tájékoztatót hallgatott meg Borsod tudományos éle­téről. Ezután a Miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen fo­gadta őt dr. Czibere Tibor rektor és az egyetem vezetői. Megtekintette az új aulát és az ezt díszítő Szász Endre-por- celánfestményt, valamint a műszaki felsőoktatás 250 éves jubileumára a selmeci gyűj­teményből készült kiállítást. Ezt követően Berend T. Iván a miskolci gyermekvárossal ismerkedett. Az Akadémia elnöke a dél­után folyamán részt vett a Miskolci Akadémiai Bizottság ülésén, amelyben Borsod, Nógrád és Heves megye szak­A lottó nyerőszámai s, 33, 73, 77, PIACI JELENTES Kevés a baromfi Az időszakhoz illő mérsé­keltebb forgalom és kínálat jellemezte a salgótarjáni pia­cot. Baromfit csak mutatóban árultak a standokon. A túró csomója 7, a tejföl litere 50 forintba került. Ha lassan is, de csökken a tojás ára, da­rabjáért 3—3,40-et kértek. A burgonya kilója 6—8 fo­rint. A sárgarépa 16—20. pet­rezselyem 25—40, vörös­hagyma 10—16, fejes káposz­ta 12—13 Ft/kg. A karalábé 12—20, a kelkáposzta 17—20 Ft/kg. A fekete retek kilóját 6—12 forintért adták. Válto­zatlanul drága a fokhagyma, 100—140 forintért árulják ki­lóját. A primőrökről. Az üvegházi paradicsom 190—250 forintért kellette magát. A kígyóubor­ka kilója 140—200 forint. Ha nem is sok, de fogyott ezek­ből, hiszen adták az árusok darabra, s ha kellett az ubor­kát még félbe vágva is. A saláta darabja 12—16 forint. A hegyes-erős zöldpaprika 4—14 forint. Volt paraj 100— 160, sóska 100—120 forintért. A termesztett sampiongom- ba kilója 100—120 forintba került. Sok az alma. Minőségétől függően 10—24 forint. Körre már csak a magánkereske­dőknél kapható, kilója 30 fo­rint. A héjas dió kilója 50, a dió bélé 140—150 forint. A száraz­bab 50—80, a savanyú káposzta 16—25 és a mák 70— 90 Ft/kg. A balassagyarmati piac árai a következők: az élő tyűk 50, a burgonya 7, a sárgarépa 18, a petrezselyem 30, a vöröshagyma 12, a kel­káposzta 20, a karfiol 35, a paradicsom 250, az uborka 140. a fokhagyma 120. a sós­ka 90, a gomba 110, az alma 14—24, a körte 26—30, a száraz bab 70, a savanyú ká­poszta 20, a mák 80 forint kilogrammonként. A tojás da. rabja 3, a salátáé 12 forint. Készül a tél, talán utolsó hóembere a ságújfalui álta­lános iskolában. A tapadó hóból hatalmas gombócot formáltak a napközisek — kj — Gépftkatosszaknkás- tanuiók megyei versenye A jövő szakmunkásainak sokoldalú felkészítését, elmé­leti és gyakorlati ismeretek jobb elsajátítását segíti a szakmunkástanulók részére megnirdetett Szakma kiváló tanulója elnevezésű verseny. Nógrád megyében 10 szakma legjobb tanulói versenyeztek a megyei tanács vb művelődé, si osztálya, az SZMT és KISZ Nógrád Megyei Bizott­sága által meghirdetett ver­senysorozaton. A géplakatos szakmunkástanulók legjobbja­inak versenyére a közelmúlt­ban került sor az ELZETT szécsényi zárgyártó vállalatá­nál. Az elméleti feladatok si­keres megoldása után a gya­korlati munka következett, mely nagy szakértelmet és jártasságot kívánt. A feladat gyors megoldását sürgette a meghatározott szintidő. A leg­felkészültebb géplakatos szakmunkástanulónak Virág Zoltán, a salgótarjáni 211. SZ. ISZI tanulója bizonyult, szakoktatója Szomszéd La­jos. A második helyen Pál­mán Sándor, a 217. SZ. ISZI tanulója végzett, akinek szak­mai felkészítését Benkó Fe­renc segíti. A harmadik he­lyen is a salgótarjáni intéz­ményben tanuló fiatal vég­zett, Kelecsényi Albert, szak­oktatója „Vize János. Virág Zoltán újból képviseli me­gyénk szakmunkásfiataljait, országos szinten. A közelmúlt­ban megtartott vasas-szak­szervezeti kongresszuson is ő képviselte megyénk szakmun­kástanulóit. emberei tevékenykednek. Itt beszélt az Akadémia előtt ál­ló feladatokról és az ország gazdasági helyzetéről, a tudo­mányos élet gondjairól, fel­adatairól. Elemezte a politika és a tudomány kapcsolatát. Igen fontosnak minősítette az Akadémia vidéki bizottságai­nak szerepét, mert sokat te­hetnek azért, hogy a területi bizottságok szellemi közpon­tokká váljanak. Előadását kö­vetően válaszolt az elhangzott kérdésekre, reflektált a felve­tésekre, észrevételekre. Második napirendi pontként Zambó János, a MAB elnöke tartott tájékoztatót a Miskolci Akadémiai Bizottság munká­járól és terveiről. Borsodi programját Kazinc­barcikán fejezte be az MTA elnöke, ahol fogadta őt Mér­ten János, a Borsodi Vegvi- kombinát pártbizottságának titkára. A BVK-ban Berend T. Iván gazdaságpolitikai párt­napot tartott. — Elnökségi ülést tartottak tegnap Salgótarjánban a Technika Házában. A MTESZ vezetősége értékelte a múlt év munkáját és megvitatta az idei elképzeléseket. Meghatá­rozták az egyesületekre váró feladatokat és foglalkoztak a szakbizottságok munkájával. — Gyorsult az ügyintézés — állapította meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága, a hatósági munka értékelése­kor. A tanácsi szervek az el­ső fokú ügyek 74,5 százalé­kát rövidített határidővel in­tézték. Növekedett az egysze­rűsített határozattal elbírált ügyek aránya is, az elsőfokú határozatok 98 százaléka fel­lebbezés nélkül lezárult. — Közreműködik a néző. A magyarnándori Radnóti Miklós Körzeti Művelődési Házban pénteken a Meseszín­ház Kamaraszínpad Pöff ki­rály bolondja címmel érde­kes, kísérleti meseelőadást tartott. A hivatásos színészek mellett társszereplőnek a dobogóra szólították a gyere­keket is. A mese az ismert Pomádé király új ruhája cí­mű alkotás modern változa­ta. A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATALOS opviz \ \ RFor v f MA) Érvényben: 1986. február 82-től 24-ig. Devizanem vételi eladási 4rf 10* Ft-ban Ango; font 6544,47 6557.57 Ausztrál d. 3183.92 3190.3» Belga frank 95,51 95.71 Dán korona 529.96 531.02 Finn márka 869,51 871.25 Francia frank 636.92 638.20 Holland f. 1731,23 1734.69 Japán v. flOOO) 246.84 247.34 Kanadai d. 3264,94 3271.48 Kuvaiti d. 15998.il 16036 13 Norvég k. 626.68 627.94 NSZK-márka 1955.84 1959.76 Olasz 1. (1000) 28.73 28.7* Osztrák s. 278.43 278.9® Portugál e. 29.98 30.04 Soanvol p. 31.05 31.11 Svájci f. 2843.58 2348.?9 Svéd korona 616.68 617.9* Tr és el. rubel 9707 Ofj *809 USA-dolIár 4541.86 4550.06 ECU (Közös P.> 4291.28 1229.70 NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: VINCZR ISTVÁNNÁ, Szerkesztőség. Salgótarján Palócz Iran ter I telefon 10 911 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal Salgótarján Palócz Imre tét *. Telefon: 12-542 Telex : 229 109. Iránvitószám: 2101 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál a hfrlapkézhesitöknél a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelfiflzelési ós Lap­ellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HEIIR 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 43 forint negyedévre: 123 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: • Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér t Pl.: 55. Felelő« vezető: KELEMEN GABOB igazgató. HU ISSN 0133-1555

Next

/
Oldalképek
Tartalom