Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
A budapesti színházak új évadjáról Az aradi vértanúk Itt az ősz, s ez az új színházi évad kezdetét'is jelenti. A színházak első félévi műsorterve „zöld utat” kapóit, s már túljutottunk néhány premieren is. Milyennek látja az előttünk álló évadot? — többek közt erről beszélgettünk dr. Henye Andreával, a Fővárosi Tanács művelődési főosztályának helyettes vezetőjével. — Az előzetes tervek alapján az a benyomásom, hogy érdekfes, izgalmas színházi évad küszöbén állunk — mondta. — A kritikák a tavalyi évadot némiképpen szürkének minősítették. Azt hiszem most majd élenkebb színek jellemzik az összképet. Mielőtt egyes produkciókról beszélnék, hadd szóljak néhány általános tendenciáról. A műsortervet lapozgatva azonnal feltűnik, hogy nagyon sok klasszikus drámát tűznek műsorra a budapesti színházak. Shakespeare neve több helyen ts szerepel, akárcsak Csehové, de találkozunk Boccaccio, Corneille, Rostand, Dosztojevszkij, Shaw műveivel is. Ez nagyon értékes vonulata az évadnak. A másik — számomra feltűnő — vonás: a vendégrendezések számának növekedése. Ebben olyan törekvést vélek felfedezni, hogy színházaink szeretnék meg- úiítani, színesebbé tenni kialakult, megszokott játékstílusukat. Csak egy-két példa: Ascher Tamás és Szikora János a Katona József Színházban, Verebes István, Csizmadia Tibor. Mészáros Márta. Gothár Péter a Vígszínházban, illetve a Pesti Színházban rendez vendégként. — Úgy látom bogy a budapesti színházak első félévi műsortervében meglehetősen kevés új magyar dráma bemutatója szerepel. Mi erről a véleménye? — El kell mondanom, hogy H Művelődési Minisztérium felszabadulási drámapályázatot hirdetett. Huszonegy írót kértek fel, s végül tizenket- ten nyújtották be műveiket. Üj darabot írt többek közt Fejes Endre. Görgey Gábor, Gyárfás Miklós, Hernádi Gyula, Szakonyi Károly. Nyolc szerzővel már tárgyalnak a színházak, s nagyon bízom benne, hogy az évad második felében több új magyar drámát láthat a közönség. A magyar klasszikusok és „félklasszikusok” azonban már az felkövetkezendő hetekben, hónapokban színpadot kapnak. Több Molnár Ferenc-prermer lesz: októberben a Radnóti Miklós Színpad mutatja be Az ibolyát (egv műsorban Lengyel Menyhért Az árny című egy- felvonásosával), a József Attila Színház A testőr, a Vígszínház A farkas bemutatására készül. Bár a Nemzeti Színház, a Népszínház és a Játékszín nem a mi felügyeletünk alá tartozik, hanem a Művelődési Minisztériumhoz, azért hadd mondjam el, hogy a Nemzeti Móricz Légy jó mindhalálig, a Józsefvárosi Színház Tersánszkv Szidike kisasszony, a Játékszín B'üst Milán Margit kisasszony című művének bemutatását tervezi. Örvendetesnek tartom, hogy az új évadban a Mikroszkóp Színpad több műsorral is jelentkezik. Az új vezetés átalakítja a színház műsorstruktúráját, s míg eddig egy kabaréműsort játszottak hosszú ideig, most bemutatnak egy politikai kabarét Valami változik címmel, s mellette egy kabaré- musicalt Kutyák címmel. Novemberben az elmúlt 40 év sajtótörténetét feldolgozó műsor premierjére kerül sor, címe: Vesszük a lapot. Ebben olyan ismert személyiségek lépnek fel, mint Rúttkai Éva, Pálffy József és Árkus József. Készülnek Mondjuk vagy mutassuk címmel egy kabarékarikatúra-műsorral a színház művészfeinek és Körmendi Jánosnak a fellépésével. A Vidám Színpad is új politikai kabarét tervez Kinn vagyunk a vízből címmel, az Arany János Színház Shakespeare A két veronai nemesét, az Ózt és az Oliver című musicalt mutatja be, a Katona József Színház műsorterve Shakespeare-t, Cse- hovot és Corneille művét ígéri. Azt hiszem ez a néhány példa is mutatja, sokszínmű lesz az idei évad. — Mostanában több cikk jelent meg a jegyárak növekedéséről. Mit hoz az új évad e tekintetben? — Ezek a cikkfek azt a látszatot keltik, mintha megszűnt volna a színházjegyekhez nyújtott állami támogatás. Holott ez nincs így. A fővárosban, az általunk felügyelt színházakban az egy jegyre jutó dotáció átlagban 64 forint. Ez színházanként változik, van, ahol 143 és van, ahol 120 forintot ad az állam egy jegyhez. A jegyek ára azonban még így is valóban magas, de azok a fogyasztói árváltozások, melyeket mindenki a saját pénztárcáján érez. a színházakat is érzékenyen érintik. Hiszen az energia és az alapanyagok ára mindmind emelkedik. A színházak tehát,, hogy ne kelljen csökkenteni a bemutatók számát, s ne legyfen szegényesebb a darabok kiállítása, kénytelenek emelni a helyárakat. — Végül egy befejező kérdés:* az elmúlt évad során több budapesti színházban (Radnóti, Mikroszkóp, Arany János — azelőtt Gyermekszínház) pályázat útján választottak új vezetőket. Lesz-e ennek a demokratikus módszernek folytatása? — Űjabb pályázatot hirdetünk. Ezúttal a ' szabadtéri színpadok és a művészeti hetek igazgatósága művészeti vezetőjének posztját szeretnénk ily módon betölfeni. Kárpáti György Farkas András: Felhők „Szép. kis deputáció megy az Üristenhez, hogy a magya* rok ügyét képviselje,” — jegyezte meg Poeltenberg Ernő tábornok 1849. október 6-án társain végignézve, mielőtt elindultak a vesztőhely délé. Kik voltak ők, az aradi tizenhármak? Valójában tizenhatan voltak, kiken végre is hajtották a halálos ítéletet. Lenkey János volt császári százados honvédtábornokot is csak a vizsgálat közbeni mfegtébolyodottsága „mentette” meg a bitótól. Börtörífogságban halt meg 1850. február 14-én Aradon. Éveken keresztül — az amnesztia, ellenére — sok felkelő fogságban maradt, és az aradi várbörtönben es kazamatákban halt meg, a mostoha börtönkörülmények és az irreális ítéletek miatt. Sorban az első kivégzett Ormai (Auffenberg) Norbert volt császári hadnagy, honvédvadász ezredes, gazdag cseh —német család sarja. Kossuth szárnysegédje volt, s 1849. augusztus 22-én akasztatta fel Haynau. A következőket írta Schönhals tábornoknak — „. .. tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben... — Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja mihelyt megérkezik.” Október 6-a bizonyára külsőségeiben olyan volt, mint a többi őszi nap. A kakasok kukorékoltak, a sáncok felett lassan emelkedett a köd. Rfeggel fél hat volt. Négy halálra ítéltet vezettek a sáncok közé, mind a négyet, katonáktól közrevéve papok kísérték. A négy elítélt: Schweidel József osztrák nemes, volt császári őrnagy, honvédtábornok, Kiss Ernő dúsgazdag magyar—örmény család leszármazottja, volt császári ezredes, honvéd altábornagy, Dessewffy Arisztid volt császári kaDi* tány, honvéd tábornok, Lázár Vilmos magyar—örmény család fia, volt császári hadnagy, honvéd ezredes. Kiss Ernővel, csak a második sortűz végzett... A mészárlás forgatókönyvszerűén ment tovább. — A kilenc akasztófára ítélt következett: Poeltenberg Ernő egy ,lovagi rangra emelt gazdag bécsi jogász fia, volt császári kapitány, honvédtábornok — magyarul csak káromkodni tudott —, Török Ignác hadmérnök, honvédtábornok, Láh- ner György volt császári őrnagy, honvédtábornok, Knezic Károly horvát katonacsalád gyermeke, volt császári százados, honvédtábornok, hadtestparancsnok, Nagysándor József, volt császári kapitány, honvédtábornok, hadtestparancsnok, Leiningen Westerburg Károly gróf, volt császári százados, honvédtábornok, hadtestparancsnok — egy-két tört szót beszélt magyarul —, Aulich Lajos tehetős pozsonyi fogadós gyermeke, volt császári alezredes, honvédtábor, nők, 1849. július 14-étől hadügyminiszter — magyarul nem beszélt —, Damjanich János szerb katonacsalád sarja, volt császári százados, honvédtábornok, hadtestparancsnok, és e napon utolsónak büntetésből, Vécsey Károly gróf, volt császári őrnagy, honvédtábornok, hadtestparancsnok — ki búcsúzáskor megcsókolta halálos ellenségének Damjanich- nak lelógó kezét. Még két vértanút végeztek ki Aradon. Kazinczy Lajos volt császári főhadnagyot, honvéd ezredest, 1849. október 25-én. És a kivégzéseket követő nemzetközi felháborodás ellenére, mely erősen aláásta a felhőtlen orosz—osztrák viszonyt, 1850. január 31-én halálra ítélték Hauk Lajos alezredest, volt császári hadnagyot. Az ítéletet végrfe is hajtották. Talán ez az októberi nap is olyan lesz, mint a többi. Lassan felszáll a köd, az őszi szél kicsit meglengeti a kor szőrük szalagjait. Csánk Csaba Illlllllllt nllllttu Ú t o n j á r ó Fotográfiák őszi fényben Sorra járok néhány régi helyszínt, felkeresek néhány rég látott embert ebben a ,,bájoló szépségű Nógrádban”, keresem őket többnyire az ismerős magabiztosságával. Már jártam itt meg ott, tudom merre nyílik az a keresztutca. emlékszem a kerítések for- májára-szinére, nyitom a kapukat, köszöntgetek az udvarokba lépve. De. mindig van a lépéseimben egy cseppnyi bizonytalanság, észereveszem, hogy nem sarokra lépek, hogy óvatosan mozgok, nem a kutyáktól félek ilyenkor. Mestereimhez járok. Miricz Mihály ludányhalászi egykori ártéri gazdához, Kajtos István marcali juhászhoz, Herencsényben idős Bartus János bátyámhoz, r'-1 túl van már a kilencvenen —, és hát, a többiek sem mai gyerekek. Írtam róluk-velük valamikor, tanultam tőlük sok mindent, amit tanítani kéne a munkáról, a szülőföld sze- retetéről. írhatnék itt nagy szavakat, de a „kis” szavak jobban illenek hozzájuk. Alig .hallhatóan surrog- vinnyog (jó régen nem kattog már) a modern fotóapparát. Egv készülő könyvhöz kellenek a fotók, ezért a sietős blendenyitogatás, a póztalan heállítás, a teljes természetessé!1. így hiteles minden, rányitva az ajtót és éppen csak köszönve, s máris fotografál- va az embert. Közben készülnek másfajta felvétetek is, azokat nehezebb előhívni, kinagyítani —, mert amennyivel több a szó, mint a kép a megjelenítés értékeiben, annyival kevesebb is. Mi változott, mi maradt meg, mióta utoljára itt (ott) jártunk? Herencsényben az az újság, hogy hál’ istennek semmi újság. A tizedi szomszédnál érdeklődve megijesztenek ugyan az asszonyok, hogy Bartus János a nyáron elment volna egészen, de aztán hamar kiderül, hogy nem egy malomba őriünk (van Herencsényben Bartus is, János is bővében)) ..a Jankó?! megvan bizony, most is jól ég a pipája ...” De úgy is van szó szerint, ahogy az'asszonyok mondják! Bartus Jánost az udvaron találjuk. üldögél a kisebbik ház küszöbén , a szeptember végi v 'őfényben és pipázik. Tizenkét évesen az apja mellett már kézzel két lábra vetett (errefelé. így ment) és száfitott is a néhány holdacskán. Küzdött annyit, mint más errefelé a szigorú-szikár nógrádi földdel, harcolt az első világháborúban. az egyik legvéresebb ütközetben is részt vett a losonci 25 gyalogezred 27. hadosztálya katonájaként. Ez az ezred összesen 1580 napig volt az első vonalban, de már az első háborús napokban elvesztette állománya felét és soha igazán nem volt feltöltve végig. De hagyhatjuk is. a régi csatazajt, „Jgnkó”, ahogy talán kis termete miatt máig, kilencvenen felül is emlegetik, le-iedől ugyan napközben még egy kicsit szunyókálni a takarmány környékén, de amúgy meg nem panaszkodik sem az egészségre, sem a világra. „A tea a legfontosabb." Reggel megissza egy kis kupicával a gyógyteát és utána jöhet a reggeli. Szalad az asz- szony is haza, verejtéke« arccal, kapával a kézben, mert talán hallotta, hogy autó áll a házuk előtt: talán valamelyik gyerek jött haza, mert baj nincs, ne is legyen ,,vigyázunk mi egymásra ...” Honnan tudhatta volna Kaj- tor István marcali juhász, hogy jövünk? S, a szép nappali szobában a házban, a re- kamién mégis ott a kép kettejükről, amit jó néhány éve vándorméhészek csináltak a házaspárról színesben. Azt aztán Kajtorék Gyarmaton szépen kinagyították. Hetvenöt éves a juhász, csesztvei születésű. apja is juhász volt, s ő sem lesz már más. mint juhász. Most is van néhány saját, gyönyörű jószága, de a sok száz egykori juh már bárányfelhőként legel az égen. Ezen a képen, amit a méhészek készítettek róluk a Százöl-kútnál állnak az asszonynyal. Fiatalabbak rajta, de Pista bátyám fején most is az a kalap, a mellény (szép rézgombokkal), amit felkap a juhász hivatal-méltóság. hitelesítése végett az újabb fotók kedvéért, is éppen ugyanaz. Meg hát a „csepp kis asz- szony” is itt van mellette — kiszalad a száján a kollégának, ahogy a gép lencséin keresztül együtt látja őket: „De szép pár tetszenek lenni..." Szép pár, összeillő, a csirán asszonyka és a csesztvei ember. Hát, szépek, bizony korbahajlón is, szív^zorítóan. A kettétépett (képletesen persze) családi fényképek divatja (?), korunk „szép párjainak” tiszavirágélete, közös akarata éppen a szétválásban még csak erősíii, gazdagítja, felemeli ezt a szépséget. „Menni kéne rendszeresen szívellenőrzésre Gyarmatra a kórházba ...” De bizony ki-ki- hagvja Pista bátyám az „éká- gézást” — most is inkább a „félig”-tréfán jár az esze. ..Főnök! Azt gondoltain, hogy ide a szobába veszek egy falka juhot, itt leválasztom és r "gint lesznek juhaim...” Majd komolyra veszem a dolgot! De aztán csak elüldögélek én is egv sort, amíg a szőlőlugas alatt a pádon pihenő juhász házaspárról készül néhány érdekes-árftyas-fényes fotó, hogy ebben a meggyár- gyulc világban talán mégsem véletlen, ha az ember eszébe veszi „na, ha mégis megtenné, amit mond Pista bátyám, akkor én is elhajítanám a sosem volt toliamat és eljönnék bojtárnak, ilyen öreg bojtárja aztán még soha senkinek nem volt, mint amilyen én lennék ... Bekerülnénk így ketten a világrekordok könyvébe ...” Akar a fene bekerülni! — mondjuk aztán mind ketten. A Tisza (kutya!) körbeszaladja a tornácot, ha egyszer mást nem terelhet, a „csepp kis asszony” néhány marék diót töm a zsebünkbe azt hazáig ropogtatjuk. Elmondom aztán a juhászhíreket (régen az egymást váltó juhászok hozták-vitték a hírt, hol mennyit fizetnek, hány juhot tarthat magának a juhász a gazda földjén, .ki milyen ember, hol rabiátus a birtokos, hol lágyszívű? stb.), hogy nemrégiben a garábi juhász is szögre akasztotta a tarisznyát és elment az iparba. Va- nyarcon pedig egy fiatalember vagy kétszáz juhot tart ..de az már szeretheti, amit csinál, a jószágot, hallod asz- s'zony?!’’ mondja a marcali juhász. „De, hogy most kerültek elő! Éppen a minap gondoltam arra, hogy mi már aztán nemigen látjuk egymást. ..” Pedig ma már nincsenek távolságok (közhely). Talán éppen ezért vannak. Nagyobbak, mint bármikor. Ludánvhalásziban együtt érkezünk a házakhoz a tehenekkel. Jön felfeljé a gulya az Ipolyról, és amint beér a falu főutcájára szépen kétfelé válik. Amelyik jobbra megy. az ludányi, amelyik balra az halászi (de talán fordítva?). Megszámolni nem tudom éppen emiatt — szaladni kéne mind a két vége után egyszerre —, de nincsfenek nagy számban. Egyre csökken a falusi állomány, pedig valamikor valóban a legjelesebb te- nvésztők-gazdák éppen itt az ártéren éltek. Myicz Mihály hetvenéves az idén, s ha kicsit megfontoltabban mozog is, mint néhány éve még — most is a szőlősdombról jön kerékpárral. Csak az imént ért haza a gulyával a Piros is, fejni kell, aztán vagy három kilométerre vinni a tejet! Készülnek a képek az utolsó napi fényben. Miricz Mihály, karján a fejéshez felkapott vödörrel, szelíden mosolyog. Kergetem a felhős gondolatokat. toDogok a nem láthat® mezsgyén. Találkozunk még. T. Pataki László NÓGRÁD — 1985. október 5., szombat 7
