Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

Szerelmi tájfun

Moszkva—Szeged—Bayreuth

A Győri Balett vendégszereplése

Próbaszünetben a Győri Ba lett tagjai Wolfgang és Markó Iván társaságában

Premier Bayreuthban, Világifjúsági Találkozó Moszkvában, vendégjáték Szegeden és mindezekre a próbák szakadatlan sora — ez volt a Győri Balett nyári programja.

Hiába kerestük őket lelkes gratulációkkal a bay- reuthi ünnepi játékok megnyitó előadása, a Tannhäuser után; azonnal autóbuszba ültek és utaztak vissza Budapestre, mert másnap már Moszkvába indultak, a VIT után pedig Szegedre várták a társulatot az ünnepi játékokra, ahol a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesével közös produkc'óvjl, a Szarvassá változott fiukkal léptek íel

Végre a Tan müus-sr második előad 5s in iK szünetében a műveszkar-tinban találkoztunk Markó Ivánnal, majd a következő napon szakítottunk időt a számukra berendezett rezidencián egy kiadós beszélgetésre, A Győri Balett sikerrel debütált Richard Wagner városában. A kritika, a közönség magas mércével és elégedetten fogadta produkciójukat.

— Együttesünk pályafutásának megtiszelő és kiemelkedő eseménye a bay- reuthi meghívás — mondotta Markó Iván. Ezt attól a pillanattól kezdve tudjuk és érezzük, amikor a múlt évben Nyugat-Ber- linben a kongresszusi palotában előadott műsorunk után Wolfgang Wagnerral, a fesztivál művészeti vezetőjével és feleségével együtt vacsoráztunk, és felvetette elképzelését arról, hogy a mi közreműködésünkkel kívánja felújítani a Tannhäusert. Afeko«r a Carmina Bunanát látta tőlünk, nagyon tetszett i>aki az előadásunk, eimnndt», hogy 6 Orfnak az asszisztense volt, amikor a Carmina Bura- nát bemutatták, és ha a szerző látta volna a mi produkciónkat, biztosan nagyon tetszett volna neki.

— Ilyen előlegezett bizalommal tértünk rá a közös munkánkra, ugyanis nagyapja művét Wolfgang Wagner akarta rendezni, és a színpadképeket is ő tervezte hozzá. A zenéhez nagyon hű koncepciót követ, azt a bizonyos drezdai verziót, amelyet maga Richard Wagner állított színpadra, közismert, hogy ennek az a nehézsége, hogy sokkal rö- videbb idő alatt kell az első felvonás első képében, a Vénus-barlang jeleneiben a Bacchanália balettbetétet előadni, mint például a párizsi változatban tettük.

A Tannhäuser sajátossága, hogy rendhagyó módon, eltérően az operáktól, balettjelenettel kezdődik, ami azzal a veszéllyel jár, hogy nem épül be szervesen az operába. Markó Iván úgy tervezte a táncképet, hogy összhangot teremtett a mű mondanivalójával. Arról szól, amiről utána az opera folytatódik, a Bacchanáliában - érzelmileg megalapozza a szerző mondanivalójának befogadását, megértését, élvezéséi.

Amikor a függönyt felhúzták, égő vörös köpenyekből tíz táncospár bontakozott ki, hogy Vénusz, a szerelem istennője előtt hódoljon. Valóságos technikai bravúrral táncoltak hat percen át a különböző irányokban forgó színpadon, mozdulataikból nemesen, egyszerűen sugárzott a szerelem mindent elsöprő vágya, kínja, boldogsága.

— Vénusz és a Tannhäuser körül tomboló szerelmi tájfunt akartam kifejezni — mondotta Markó Iván —, elképzeléseimnek elsősorban a zene volt az alapja, amely számomra olyan mint egy örvény, állandóan fokozódik, tele van dinamikával, erővel, és mintegy szerelmi áldozatot szerettem volna kivetítem táncunkban. x

Marikó Iván koreográfiája igazolta a balettel kezdődő opera életképességét, szerkezeti egységének kialakíthatóságát. A száznegyven évvel ezelőtt Drezdában bemutatott mű körül egészen napjainkig világraszóló botrányok, heves viták támadtak. Wagner egyetlen alkotását sem kísérte eny- nyi balszerencse, élete végéig változtatott, javítgatott rajta, de a végső ki- teljesedéshez nem jutott el. Azóta több változatban adják elő, de eredeti szerkezetét a szerző által vezényelt drezdai verzió őrzi. Az idei bayreuthi felújítás alkalmával a hagyományokhoz ragaszkodó rendező, Wolfgang Wagner értő partnerra és gondolatainak hű közvetítőjére talált Markó Ivánban.

Az öt héten át tartott

fesztivál népszerű vendég- művészei között tették le a névjegyüket Wagner színházában a magyar balett- táncosok, a következő években visszavárják őket, mert a Tannhäuser öt éven át szerepel az ünnepi játékok műsorán.

Erdős! Mária

Azonos nyelven,

több szólamban

Magyarország elhelyezkedése Európa közepén, az 'tt átfutó kereskedelmi (nemegyszer hadi) utak kereszteződésében, az utóbbi egy. másfél évszázadban egy szempontból bizonyosan előnyös volt az ország számára. A jelentősebb európai zenei központok muzsikusai a XVIII. század második felében kezdődő és a XIX. század végére megélénkült utazásaik során gyakran eljutottak hazánkba, sőt, nemritkán itt telepednek le hosszabb időre, megtalálva nálunk megélhetésük lehetőségét, a művészetüket megbecsülő mecenatúrát és közönséget. A századforduló éveiben Bécs és Szentpétervár. Prága és Milánó, s a földrész számos országa. nagyvárosa között állandósult a legkiválóbb zeneművészek látogatása. Az állandóan utazó muzsikusok, alkotók és előadók szinte el sem kerülhették Magyarországot, amely a maga pezsgő zenei életével egyre inkább ebben a vonatkozásban Európa egyik centrumává vált.

Vendégszeteplés

Hangversenyéletünknek, fejlődő operakultúránknak ily módon egyik jellemző tényezőjévé lett a világ élvonalbeli zeneművészeinek vendégszereplése, főként Budapesten, amely Bécs közelségében mindig is műértő, bár az egykori császárváros közönségéhez hasonlatosan kissé konzervatív ízlésű közönséggel büszkélkedhetett. Századunk elején hazai zenekultúránk már annyira európai is volt egyszersmind, hogy a Londonban, Bécsben, Prágában Berlinben fellépő művészek csaknem mindegyike megfordult hazánkban; és hasonlóképp szívesen látott vendég volt a környező, de a távolabbi, sőt a tengerentúli országokban a legtöbb magyar muzsikus is. A múlt század legjelentősebb komponistái, Haydn, Beethoven, Wagner, Brahms, s még sok más szerző éppoly szívesen jött Magyarországra, mint az előadók többsége, akiknek sorában Weingartner, Toscanini, Furtwängler, Kleiber, Klemperer, Failoni, Busch neve éppúgy

megtalálható, mint Paganinié, Horowitzé, Backhausé, Ru- binsteiné. Ezek a művészek ugyanolyan otthonosak voltak hangversenypódiumainkon, mint a világ többi dobogóján a magyar Hubay Jenő, Doh- nányi Ernő, Szigeti József, Reményi Ede, Reiner Frigyes, Ferenczy György, Zathu- reczky Ede.

Kd'elez a liagpáav

A hagyomány persze, ma is kötelez, s valamiképp meghatározója zenekultúránknak. A lehetőségek, a közelben koncertező művészek meghívása. Magyarország útbaejtése, még a nem éppen könnyű gazdasági körülmények között is adottak. Hazánkban a második világháború után, az elmú'f negyven esztendő során a tradíciókat folytató, azokat bővítő aktív „vendégjárás” honosodott meg. A fővárosi hangversenyeknek például évente közel 15—20 százalékán lépnek fel külföldi művészek. Közöttük jó néhány vissza-visszatérő muzsikus található. Nemegyszer megfordult nálunk többek között David Ojsztrah és Arthur Ru. binstein, Dmitrij Sosztakovics és Pablo Casals. Yehudi Menuhin és Igor Markovics. Első nagy sikereinek egyikét nálunk aratta Emil Gi'elsz, és gyakran visszatérő vendégünk Szvjatoszlav Richter. Egy-egy európai turné során jutott el hozzánk immár harmadszor Leonard Bernstein, s ugyanilyen turnék alkalmából utaztak át hazánkon, s adtak hangversenyt fővárosunkban az elmúlt években a New York-i filharmonikusok, a leningrádi filharmonikusok, a bécsi filharmonikusok, az amsterdami Concertgebow zenekara, a londoni szimfonikusok, illetve Európa csaknem valamennyi, s a nagyvilág jó néhány jelentős nagyzenekara és kamaraegyüttese.

Nem jelentéktelen azoknak a művészeknek a száma, akik budapesti zenei versenyek résztvevőiként, vagy a zsűri tagjaiként érkeznek Magyar- országra. A fiatal muzsikusok, akik az idén huszonhar- madszor megrendezett budapesti vetélkedő valamelyikén részt vettek, gyakran innen

indultak a világhír felé. Itt tűnt fel többek között Laza- rij Bermann, Liu Shi Kun, az Amadeus vonósnégyes, Raffael Orozco, és még sokan má, sok. Nálunk rendeztek először a világon nemzetközi televíziós karmesterversenyt, s az első rendezvény győztese, Kobayashi Ken Ichiro nevét azóta szerte a világban megismerték. Versenyeink győztél sei, díjazottjai természetesen szintén vissza-visszatérő vendégei a magyar zenei életnek.'

Jó egy évtizeddel ezelőtt külön figyelmet érdemlő kezdeményezés született a hazai zenekultúra terén, amelynek révén Magyarország is bekapcsolódott a kortárs zenét propagáló, támogató országok tevékenységébe. Az 1974-b°n életre hívott Korunk zenéie mozgalom az ősszel induló évad elején néhány naora a legújabb zenei irányzatok alkotásait hivatott reflektor- fénybe állítani. Kortárs muzsikát természetesen korábJ ban is játszottak, s évad közben is műsorra tűztek előadói ink. A Korunk zenéje hangversenyei keretében azonban —, mint Európa néhány je. lentős modern zenei műheJ Ivében — koncentrált figye-’ lem irányul századunk eeyJ egy kimagasló, élő zeneszerzőiére, illetve néhány, a legutóbbi időben született, rendszerint hazai kompozícióra. A' mozgalom keretében 'korunk nagy alkotói közül többek köj zött Luigi Nono. Iannis Xs. nakis, Luciano Berio, Witold Lutoslawski, Karlheinz Stockhausen volt az évek során ha-’ zánk vendége, akik öná'lő szerzői esten mutatkoztak bei Az idei Korunk zenéje sorozatra másodszor érkezik Budapestre Krzisztof PendereckiJ

Világjáró művészeit

A magyar zenei életnek nélkülözhetetlen résztvevői a nagy világjáró művészek.' Közreműködésük, valamint a magyar művészek külföld* vendégszereplései állandó mozgásban tartják zenei vérkeringésünket, biztosítják je-í lenlétünket a világ zenekultúrájának mozgalmas áramlatában.

Szomory György

A Szovjetunió egyetlen

” városában sem akad annyi sok képviselet, mint Moszkvában. Takaros villákba fészkelték be magukat, tükörablakaik mögött tojássárga irodai asztalok és zöld lámpaernyők derengenek. A villákat az utcától előkertek választják el, ahol orgona virágzik, és rekedten dalol a seregély. A bejáratnál két, harmattól csillogó oroszlán között, rendszerint fekete üvegtábla lóg, az intézmény aramybetűs nevével.

Ilyen intézményekben kellemes időzni, de senki sem jár oda. Vagy nem fogadnak feleket, vagy a képviseletnek nincs semmiféle dolga, és csupán a főváros díszére létezik.

Azt beszélik, hogy a Koto- fejév utcában ősidők óta működik a „Heliotrop” nehéz- virágipari vállalat, amely az „Üzbégnektár” társaság bízó, nyos szélhámosságok miatt feloszlatott moszkvai képviseletének helyiségét foglalja el.

A „Heliotrop” tisztviselői kara két főből állt: Abukirov elvtársból, a gyeptéglák teljhatalmú intézőjéből és Zse- nyeralov elvtársból, a pázsitok teljhatalmú intézőjéből. Más-más városból helyezték őket a „Heliotróp”-hoz, és amikor munkához láttak, nem ismerték egymást.

Amint Abukirov élvtárs az első nap letelepedett asztalához. nvomban rájött, hogv az égvilágon semmi dolga sincs. A levélnehezéket tologatta

Ilf Petrov:

A HELIOTROP

az asztalon, felhúzogatta és leengedte asztalának redőnyét, majd újra a nehezékhez nyúlt.

Amikor végül is ráeszmélt, hogy ettől nem lesz több dolga, és hasonló csendes napok várnak rá — felemelte, tekintetét, s nyájasan Zsenye- ralovra nézett.

De amit látott, rémülettel markolt a szívébe. A pázsitok teljhatalmú intézője, Zse- nyeralov elvtárs, dermedt arckifejezéssel tologatta a számológép golyóit, olykor pedig jegyzett valamit a nagy árkusokra.

„Jaj nekem — gondolta a gyeptéglák főnöke —, neki temérdek dolga van, én pedig lopom a napot. Csak ne legyen kellemetlenségem emiatt.”

S mivel Abukirov elvtárs családos ember volt, és becsülte a kényelmes állását, nyomban szántén a számológéphez kapott, és nem létező százezreket és milliókat kezdett csattogtatni rajta. Eközben néha ákombákomokat firkált egy keskeny papírlapra. A nap vége már nem látszott olyan nehéznek, mint az eleje; a megállapított időben aktatáskájába rakta a te_ leírt papírosokat, és megköny- nyebbült szívvel távozott a

8

NOGRAD^ 4985. október 5„ szombat

„Heliotróp”_ból. Ennyi elég róla.

Ami pedig a pázsitok főnökét, Zsenyeralov elvtársat illeti, hivatalba lépése napján roppantul elcsodálkozott Abukirov viselkedésén. A gyepek főnöke ugyanig sűrűn húzogatta ki asztalfiókját és szemlátomást lázasan dolgozott.

Zsenyeralov, akinek végképp semmi dolga sem akadt, nagyon megijedt.

„Jaj — gondolta — neki temérdek dolga van, én meg tétlenkedem. Nem úszom meg kellemetlenség nélkül.”

És noha Zsenyeralov nőtlen ember volt, szintén félt, hogy elveszíti nyugodt állását. Ezért a számológéphez ugrott, és valami számtani badarságot csattogtatott végig rajta. Félelme már az első napon odáig fajult, hogy csak ügybuzgó kartársa után mert eltávozni a hivatalból.

Másnap azonban kissé zavarba jött. Percnyi pontossággal érkezett a hivatalba, de Abukirovot már ott találta. A gyeptéglák főnöké feltette magában, ő bizony megmutat, ja kartársának, hogy a gyeptéglákkal végtére is sokkal több a dolog, mint a pázsittal — és nem tízre, hanem kilencre jött a munkába.

És most ott gunnvasztottek az egész hivatalos idő alatt, s

rá sem mertek nézni egymásra. Csattogtatták számológépüket, nyulacskákat rajzoltak a nagyméretű jegyzettömbbe, ok nélkül turkáltak a fiókjukban, s egyik sem mert a másiknál korábban elmenni.

Ez alkalommal Zsenyeralov idegei voltak erősebbek. Az éhségtől és szomjúságtól elgyötört Abukirov este fél hétkor otthagyta a „Heliotróp”- ot.

Zsenyeralov a győzelemtől mámorosán égy perc múlva elrohant.

Harmadnap a gyeptéglák főnöke került fölénybe. Szendvicseket hozott magával, és jóllakva, nyugodtan és könnyűszerré! elüldögélt nyoL cig. Bal kezével a kolbászt 'tömte szájába, jobbjával pedig majmot rajzolt, munkát színlelve. Nyolc óra öt perckor a pázsitok főnöke már nem bírta tovább, és útközben magára ráncigáiva felöltőjét, a hivatali étkezdébe rohant. A győztes halk nevetéssel kísérte, és rögtön ő is elment.

A negyedik napon mindketten este tízig lopták a napot. Azután pedig az ésemények mindkettőjük által diktált gyors ütemben peregtek tovább.

Zsenyeralov éjfélig üldögélt.

Abukirov éjjel egykor ment el.

És eljött az idő,- amikor mind a ketten hajnalig rostokoltak a „Heliotróp”-ban. Sárga arccal, lesoványodva üldögéltek a dohányfelhők közepette, és hullaszín ábrá- zatukat az ostoba papírok közé temetve, reszkettek egymástól.

Elhomályosult tekintetük véletlenül találkozott. És akkora gyöngeség hatalmasodott el rajtuk, hogy mindketten egyszerűi bevallottak mindent.

— Milyen ostoba vagyok! — kiáltott fel az egyik.

— Milyen ostoba vagyok! — jajdult fel a másik.

— Sosem bocsátom meg magamnak! — kiáltotta az első.

— Mennyi időt vesztegettünk el hiába! — panaszkodott a második.

A gyepek és a pázsitok főnöke megölelte egymást, és elhatározták, másnap egyáltalán be sem jönnek, hogy alaposan kipihenjék az ostoba hadakozást, később pedig minden színlelés nélkül sakkozni fognak, és a legújabb viccekét mesélik egymásnak a hivatalban.

De egy órával e bölcs dönJ tés után Abukirov egy szörnyű gondolatra eszmélt rá odahaza.

„De hátha — döbbent rá — Zsenyeralovnak különleges felhatalmazása van a naplopók leleplezésére, és pokoli játékot űz velem?

És a harcban megfogyott lábára ráncigálta moszkvai készítményű pamutszövet nadrágját, a „Heliotróp”-ba rohant.

A házmesterek seperték a reggeli járdákat, kölyökkutyák turkáltak a szemétkupa, cokban. Abukirov szívét balsejtelem szorította össze.

És valóban: a „Heliotrop” nedves oroszlánjai között ott állt Zsenyeralov, az álmatlan éjszakától gyűrött kabátban, és szánalmasan bámult a közeledő Abukirovra, akiről már biztosan tudta, hogy a tunya hivatalnokok leleplezésére különleges felhatalmazással rendelkező személyiség.

Alighogy a házmester kinyitotta a kaput, máris asztalukhoz siettek, és kuszán düny- nyögték:

— Temérdek dolgom van, sürgős pázsitigénylés!

— Rengeteg dolgom vanj új gyeptéglák érkeztek!

Azt mondják (bár egyedül a mindenható Tervbizottság tud mindent), hogy ez a két ostoba fráter mind a mai napig ott szimulál a sárga íróasztala mellett.

És az asztali lámpa éles 'fénye elömlik viaszsársa arcukon.

Fordítottal Gellért György