Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-11 / 109. szám

1 \ Névadóra emlékeztek r Az iskola névadójának 71. (születésnapjára emlékeztek péntekén Salgótarjánban, a ÍPetőfalvi Lajos Általános Is­kola .diákjai és tanárai. Az IMSZBT-tagcsoport és az is­kola _ igazgatóságának közös rendezvényén szakköri bemu­tató. filmvetítés, játékos sport- vetélkedő is volt, fellépett .Csizmadia Sándor polbeat- énekes. Az iskoláiban és a szomszédos ifjúsági-művelő­dési házban megrendezett in­tézményi- napra vendégéit is érkeztek; a hazánkban ideig­lenesen állomásozó szovjet ka­tonák gyermekéi — mintegy húsz pionír — vett részt az eseményen. Délután ünnepé­lyes kisdobos-, úttörő- és KISZ- tag-avató ünnepséggel ért ve­get a nap programja. Hamei» a búcsú neben r Nyolc évvel ezelőtt Indult az Wső ének-zene tagozatos osz­tály a balassagyarmati Bajcsy- Zsilinszky úti Általános Iskolá­ban, vagyis idén búcsúznak azok c gyerekek, akik annak idején először iratkoztak ebbe az osz­tályba. Ebből az alkalomból pén­teken ünnepi hangversenyt ren­deztek a Szántó Kovács János Szakközépiskola és Gimnázium dísztermében. Az iskola igazga­tójának köszöntője után az in­tézmény tizenkilenc tanulója, va­lamint a kisdobos-, az úttörő- és c kamarakórus mutatkozott bg egy-egy műsorral. Az első ének-zene tagozatos (osztályban egyébként harmin­con tanulnak, s a következő tanévben ugyancsak egy osz­tálynyi hatéves kezdi meg ta­nulmányait a tagozaton. Mii a galériában r TOuzsnay Ákos grafikusmű­vész alkotásaiból nyílt kiál­lítás pénteken a balassagyar­mati Palóc Múzeumiban levő Horváth Endre Galériában. Mu-zsnay Ákos budapesti szü­letésű fiatal grafikus, rend­szeres résztvevője a hazaa és külllföldi kiállításoknak. Szá­mos alkalommal önálló tárla­ton is bemutatkozott már, mint ezúttal a palóc város­ban. A fcrálÉítás a hónap végéig látható. Virág a gárdaőrmeslernek 1 Gárd»őrmesteri rendfokoza­tot viselt Zulum Rahimov, amikor négy évtizeddel ezelőtt — 28 éves korában — hősii halált halt Kányás környé­kén. Kányásipusztai sírját a győzelem napján megkoszo­rúzta a helyi bányaüzem komplex villamos brigádja amelyben tervezőik és kivite­lezők együtt dolgoznak. SzáznegyvenmÜlió hálózatfejlesztésre Naptár 1985. május 11., szombat. Ferenc napja. A Nap kel 5.13 — nyug­szik 20.09 órakor. A Hold kel 2.19 — nyugszik 11.10 órakor. Az elmúlt négy évben nép­gazdaság! és üzemgazdasági beruházásra 140 millió fo­rintot fordítottak megyénk áfészei. Ez azt jelenti, hogy ebben a tervciklusban az elő­irányzattal szemben csaknem két és fél ezer méterrel nő a szövetkezetek kereskedelmi, felvásárlási hálózata. Már eddig is több korszerű ke­reskedelmi boltot adtak át. Közöttük említhetjük a nagy- bátanyi ABC-t, a Beszterce- ABC-t és -sörözőt. Mérleg úti Delikatesz és Skála-divatüz- letet, Nagylócon, Kishartyán­bam pedig az élelmiszerbol­tot. Május első napjaiban he­lyezték üzembe a rétsági na- picikk-üzletház egyes ütemét. Az ipari kiegészítő, szol^ gáltató tevékenység fejleszté­sét szolgálta a négy új szesz­főzde, Salgótarjánban a Ro- pi II., Szécsényben a cuk­rász-, Romhánvban a sütő-, Kisterenyén a munkavédelmi ruházat, Rútságon pedig a nyomdaüzem. Az elmúlt évi BNV-n sikerrel szerepelt a Galgamen-ti Áfész mozgatható boltja és szeszfőzdéje. Megyei dönti Salgótarjánban fQ, a múltból a jöv job tJT-VÄGTA Vasárnap kerül sor a VIT- vágta néven nevezett vetél- kedősorozat megyei döntőjé­re. A salgótarjáni sportcsar­nok és környéke ad színhe­lyet a huszonhét tízfős csa­patnak arra, hogy összemér­je tudósát. A délelőtt 9-kor kezdődő verseny kerete idő játék: 1945-től 1985-ig jutnak el dél­után fél 5-ig a fiatalok. Eközben 33-féle játék közül választhatnak, s azok végez­nek az élen, aki'k az értéke­lés szerint több pontot gyűj­tenek össze. Megyénk sok vidékéről ér­keznek fiatalok a tudásfelmé­rőre, többek közt: Érsekvad- kertről, Tétényiből, Csecséről, Nógrádsipekről, a balassa­gyarmati kábelgyárból, a pásztói szerszámgyárból, a salgótarjáni síküveggyárból és ötvözetgyánból jönnek a versenyzők. Az induló csa­patok mind teljesítették a május 5-én rendezett forduló követelményeit. A szervező megyei KISZ-bizottság hálás a közreműködő pedagógusok­nak és KlSZ-aktivistáknaik a fáradozásokért, aminek kö­szönhetően a forduló lebo­nyolódott. A holnapi vetélkedés győz­tese teljes létszámban, a többi sikeres csapat a helye­zésével arányos létszámban május 18-án, Debrecenben vesz részt — négy másik me­gye csapatával — területi fordulón. Az összesen 40 -fős nógrádi csapat az országos döntőbe jutásért versenyez majd. Piaci jelentés Nagyobb volt a felhozatal ezen a hét végén, mint a múlt héten a salgótarjáni vásár- csarnokban. Új áruik is megje­lentek, azonban még igen drágán: 80—100 forint ,az úi- burgonya, 200—350 a földi- eper kilója, az új sárgarépá­ból egy csomót 18, a primőr fejes káposztából egy kilót 40 forintért adtaik. A kelkáposz­ta 30 forintba kerül. A tava­lyi burgonya 6—8, sárgarépa 13—26, petrezselyem 24—30, vöröshagyma 10—14, káposzta 16 forint kilónként. Van ka­ralábé: az új 8—16, a régi 10 forint. A karfiolt kilónként 80 forintért mérték. Sok a saláta, ami 4—10 forint, a paraj és a sóska 25—40 forint. Csök­kent a paradicsom ára: 140— 160 forintba kerül, az uborka 70, a hónapos retek 4—12, a téli retek 12, .a . zöldhagyma 4—8 forint. Nem sok volt ba­romfiból: élő csirke 50, élő tyúk 46—50, vágott csirke 70, vágott tyúk 60—70, a vágott liba pedig 100 forint volt ki­lónként. A 100 forintos ter­mesztett gomba mellett a má­jusi gombát 200 forintért ad­ták. Az alma minőség szerint 6—20 forint. A tejföl litere 45, a túró kilója 28 forint. Változatlan áron kapható szá­razbab, mák, héjas dió, dióbél és savanyú káposzta. Balassagyarmat heti piacát a következő árak jellemezték: élő tyúk fiO, tojás 2, burgo­nya 5, új sárgarépa 16, petre­zselyem 16, fejes káposzta 18, kelkáposzta 30, saláta 6, új­karalábé 10, karfiol 90, para­dicsom 200, zöldpaprika 12 és 6, uborka 60, hónapos retek 10, zöldhagyma 5, gomba 100, alma 12 és 20, föltíleper 220. mák 65 forint kilogrammon­ként. 1985. május 12., vasárnap. Pongrác napja. A Nap kel 5.11 — nyug­szik 20.11 órakor. A Hold kel 2.44 — nyugszik 12.22 órakor. Kétszázhuszonöt évvel ez­előtt, 1760. május 11-én szü­letett Komlódon és 60 éves korában, 1820-ban halt meg Nagybajomban Pálóczi Hor­váth Ádám költő, a magya.r népköltészet egyik első tudi- tos gyűjtője. * Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1800. május 12-én született Dorozsmán és 55 éves korá­ban, 1855-ben halt meg Pes­ten Jerney János nyelvész, akadémikus, a magyar ősha­zakutatás jeles képviselője. Váltóé idő Várható időjárás ma estig: Hosszabb-rövidebb ideig tartó felhős és napos időszakok vált­ják egymást, továbbra is szá­mítani kell záporokra, zivata­rokra. Az északnyugati szél gyakran lesz élénk. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 20, 25 fok között. A lottó nyerőszámai: 2, 14, 30, 32, 33 — Antikvár könyvaukció. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat május 21-én és 22- én immár 21. alkalommal ren­dezi meg könyvárverését, a helyszín ezúttal is a Pesti Vi­gadó hangversenyterme. Az érdeklődők 512, magánsze­mélyektől és budapesti an­tikváriumokból összegyűjtött kötetből válogathatnak. — Nagy sikerű kabaré szín­helye volt tegnap este a sal­gótarjáni Kohász Művelődési Központ. A műsorban olyan művészek léptek fel, akik a nógrádi megyeszékhelyen is igen népszerűek: Kabos Lász­ló, Antal Imre és Straub De­zső. Betlmn-W Rekordösszegért árverez­tek el egy elveszettnek hitt Beethoven-levelet a londoni Sotheby’s kikiáltói csütörtö­kön: az 1816-ból keltezett szerelmes levélért 55 ezer fontot fizetett a névtelenség­hez ragaszkodó gyűjtő. A címzett Antonie von Bren­tano asszony, aki többgyer­mekes családanya volt. Beethoven később egyik ke­ringővariációját Brentano asszonynak ajánlotta, akiben a zenetörténészek a kompo­nista titokzatos ..halhatatlan kedvesét” gyanítják. Hegifjúsítás — elszelve — Ez, kérem, tájkép csata után. A Május 1. úton lakom, tegnap este is, mint majdnem minden este, sétálgatok a fe­leségemmel és amit ott láttam az csaknem szivén szúrt — jött be a szerkesztőségbe Tóth Ernő. — Reggel aztán látom az újságban, hogy megjelent egy írás arról, miért vágják a fákat, de én ném hiszem, hogy azok a fák ettől a keze­léstől „megif júlnak”. A baglyasaljai általános is­kolában tanító fiatalember, még be sem fejezte mondan­dóját, amikor csörgött a te­lefon. — Nemcsak a Mártírok út­ján, hanem a Kővár utcában is... Csak csonka oszlopokat hagynak, nincs azon lomb semmi. Úgy látom, se nem ül­tetnek, se nem ritkítanak, ha­nem pusztítanak! Csak álljon ki a KÖJÁL sarkához és néz­zen végig a Kővár utca bal oldalán — javasolta egy női hang a telefonban. Hát odaálltam... Természe­tesen, nem szép az a nyolc- tíz vékony, csonka oszlop, de ezek a fák fiatalok, s ezekből még „minden” lehet. A Mártírok útja látványán az első pillanatra jót derül­tem. Eszembe jutott a most megismert új fogalom: meg­if júsítás. Bizony, ha ez így néz ki, negyveíi év múlva sem kérek belőle. Ránézésre harminc-negyven éves fák négy-öt méter magasságban elszelve, a kilenc vaskos tömb egyikén-másikán ujjnyi vágy karvastagságnyi gallyak len­gedeznek. Riasztó! Ez a kép ma nemigen a városszépítést szolgálja. Talán holnap?! — Ebből, uram, mar semmi sem lesz, nemigen ad az ár­nyékot. Szép utca volt, örül­tem, amikor idejöttem — így Győri Gábor, aki a KISZÖV székházában nyugdíjas gond­nok. — Itt ez mindenkit meg­botránkoztatott, szerintem csak az épületekre átnyúló és a balesetveszélyes ágakat kel­lett volna levágni. — Olyan érzésem volt, mintha megvonták volna az életkor felső határát: eddig élhetsz, tovább nem és derék­ba csapták. Pedig élő fák vol­tak... — mondta Mészáros Er­zsébet textilművész. — És ön szerint lesz-e még ebből árnyat adó lombos fa? — Én várom a csodát... Mindannyian azt várjuk... Talán ez az új dolog, a meg­if júsítás meghozza a reményt, akár derékba szelve is. — zs — A salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet József At­tila aranykoszorús szocialista brigádjának kezdeményezésé­re tegnap Románia negyven éve címmel nyílt kiállítás az üzem központi épületében. A kiállítást Szabó Ferenc, a Ha­zafias Népfront városi titkára nyitotta meg. A bemutató tablóin felelevenednek azok az évtizedek, amelyek 1944. augusztus 23. óta Románia felszabadulásának napjától meg­határozták a szomszédos ország épülését, fejlődését. \ Kukoricarerdszer expert Az idén már Szlovákiában is 56 mezőgazdasági na; üzemben vetik a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat technológiájá­val a kukoricát. A szomszéd gazdaságok ebben az évben 32 000 hektárt művelnek ipar­szerű módszerrel, s az ab­ban részt vevő, több mint fél- száz nagyüzem közül 17 szö­vetkezetnek az idei lesz az ötödik „bábolnai” ciklusa. A kampány megkezdése előtt 400 szlovákiai agrár és műszaki szakember, vető­traktoros, valamint szerelő vett részt a Bábolnán meg­tartott tapasztalatcserén. Az IKR-szerviz technikusai már április eleje óta a partner­gazdaságoknál segítik a ku­koricavetést. Valamennyi gazdaságban felújították a vetögépeket, gondosan felül­vizsgálták a vetésellenőrző berendezéseket. A kései tavasz ellenére a talajmunkáfcat jó minőségben elvégezték a szlovák gazda­ságokban, így a vetést idő­ben megkezdhették. A terme­lési kilátások biztatóak, mert Szlovákiában minden eszten­dőben egyre tökéletesebben betartják a Bábolnáról adap­tált technológiát. Ennek ered­ményeként már hat szomszéd gazdaság termel legalább nyolc tonna kukoricát hektá­ronként. — Olvasók Litkén. A lakos­ság több mint harminc szá­zaléka iratkozott be Litkén a könyvtárba. A többség 14 éven *luli iskolás. Az olvasók közel 17. ezer kötet könyv között válogathatnak. — Sietnek az atomórák. Júj nius 30-án egy másodperccel hátraállítják az Egyesült Ál­lamokban működő, rendkívü­li pontosságú, atomórákat, hogy összhangba hozzák azo­kat a napidővel. Megállapí­tották ugyanis, hogy a föld forgási sebessége valamelyest lelassult. — Gyermek programok KaJ rancsságon. A gyerekeké volt pénteken a karancssági mű­velődési ház. Délelőtt a kH csiknek rendeztek játszóhá­zat, délután a felső tagozató-, sok videoprogramot néztek. Kolozsvári Miklós Brüsszelben Kolozsvári G. Miklós graJ fikus rajzaiból, rézkarcaiból és zománcfestményeibői nyílt kiállítás Brüsszel egyik leg­rangosabb galériájában, a Sablon tér környéki műkeres­kedő-negyedben. A kiállítást igen dicsérően méltatja több lap kulturális rovata. A La Libre Belgique szerint a fH atal magyar művész illuszt* rációi ..bámulatos me^terségJ beli tudásról”, s ezzel »gy itt csapongó, rendszertelen kep^ aeletről * tanúskodnak. j fiz Országos Bányamííszalii Főfelügyelőség közleménye Mint ismeretes, a Mecseki Szénbányák komlói bánya­üzeme Zobák aknájában. a III. szint 10-es telepi frontfej­tésében 1985. március 13-án 18 óra 45 perekor sújíólég- robbanás történt. A sújtóiég- robbanás következtében 4 dolgozó halálos és 26 dolgozó égéses sérülést szenvedett. A bekövetkezett anyagi kár je­lentős. A sújtálégrobtoanás vizsgá­latát az Ipari Minisztérium és a Bányaipari Dolgozók Szak-. szervezetének közreműködésé­vel az Országos Bányaműsza­ki Főfelügyelőség befejezte. A bizottság megállapította, hogy a sú jtóílég rabban ást több, egymást erősítő — geológiai adottságból és műveléstech­nikai hiányosságból származó — tényező együttes hatása idézte elő. A vetöharán tolás során a légvágat környékén és a lefejtett területen összeap- rózódott szén maradt benn és ez öngyulladásnak indult. A bányatűz megelőzése érdeké­ben a területet iszaptömedé­keléssel kívánták lezárni. Az iszapolással a felhagyott bá­nyatérségbe friss levegőt jut­tattak. így az ott lévő magas metántartalmú levegő össze­tétele megváltozott, robbanó­képes sújtólég alakult ki. Az öngyulladásnak indult szén a bejutott levegő hatására fel­izzott és az a robbanoképes metánlevegő-keveréket (súj- tólóget) berobbantotta. Az Országos Bányamüszaiki Főfelügyelőség a sújtó!.greb- banás vizsgálata során feltart hiányosságok alapján több személy ellen szabálysértési eljárást indított és a hiányos­ságok megszüntetésére határo­zatban intézkedett. ‘MTI) A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DBVIZAARFOLYAMAJ Érvényben: 1985. május 11-töl 13-ig. Deviza vétel) árf. 100 eladási Ft-ban Angol font 6292,38 6301.98 Ausztrál dollár 3526,31 3533,37 Belga frank 81,30 81,46 Dán korona 455,29 456.21 Finn márka 785,47 787,05 Francia frank 536,90 537,98 Hollandi forint 1450,54 1453,44 Japán yen (1000) 202,61 203,01 Kanadai dollár 3704.73 371?,15 Kuvaiti dinár 16861,35 16895,11 Norvég korona 567,44 568.58 NSZK márka 1636,46 1639,74 Olasz líra (1000) 25,66 25.72 Osztrák schilling 232,68 233,14 Portugál escudo 28,79 28.85 Spanyol peseta 29,03 29,09 Svájci frank 1913,59 1947.49 Svéd korona 564,25 565,37 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602,60 USA dollár 5110,67 5120,91 INÖORAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megye) Bizottsága és a Nógrád megye! Tanács lapja. Főszerkesztő: VTNCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc* Imre tér 4. Telefon: io 977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAM\S. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér fi Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHl) Budapest V.. József uádor tér t 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—96)62 pénztorgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 149 tT-frt. egy évres »16 forint. Előállítja« n Nógrád megyei Nyomdaipara Vállalat, SMtt Salgótarján, Palóca Imre (és 4» Pí.iS 96« Felelős vezetői KELEMEN GABúiS igazgató, HU ISSN 0U3-l&á* •% T

Next

/
Oldalképek
Tartalom