Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-13 / 216. szám
iy>■ VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESüDETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NÓG RÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF., 216. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. SZEPTEMBER 13., KEDD-------------------------------------------------------------------1----------------------------------------M egkezdődött a választójogi törvény társadalmi vitája Hétfőn országszerte megkezdődött a választójogi törvénytervezet társadalmi vitája. A szervezésben meghatározó szerepet betöltő Hazafias Népfront arra törekszik, hogy az állampolgárok minél szélesebb köre mondhassa el véleményét, álláspontját a törvényjavaslatról. Ennek jegyében — a települések lakóinak részvételével sorra kerülő gyűlések mellett — rétegtanácskozásokat is tartanak, ahol a különböző korosztályok, foglalkozási ágak képviselői fejthetik' ki nézetüket, jobbító szándékú észrevételeiket; Hétfőn például Angyalföldön a nagyüzemi munkások, Százhalombattán az időskorúak, Szegeden a városi értelmiség, Dunakeszin a vasutasok képviselői vettek részt az eszmecseréken. A nap folyamán a Hazafias Népfront budapesti bizottsága munkacsoportot alakított, amelynek feladata, hogy elősegítse a választójogi törvénytervezet vitafórumainak munkáját, szervezze és irányítsa a tennivalókat. E munkacsoport a viták lezárultával összegzi majd a tapasztalatokat, és gondoskodik arról hogy a vitában elhangzottak hiánytalanul eljussanak a törvénytervezet megalkotóihoz. Amint azt a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál elmondták : minden megyében elkészült a társádalmi viták menetrendje. A közeli napokban például a bajai posztógyárban,' a romhányi kerámiagyárban gyűlnek össze a nagyüzemi munkások; Salgótarjánban és Szügyben a fiatalok, a Baranya megyei Sza- lántán és a Bács-Kiskun megyei Haltán a nemzetiségiek képviselőinek részvételére számítanak. Az országos tanácsnál Ismételten felhívták a figyelmet: azok is elmondhatják a törvényjavaslatra vonatkozó véleményüket, akik ebben az időszakban nem tudnak személyesen részt venni a fórumok valamelyikén. Őket arra kérik, hogy írásban keressék meg a városi, megyei népfrontbizottságokat. A központi és a megyei napilapok is várják az Írásban beküldött állampolgári észrevételeket. VIDÉKEN ELŐSZÖR Magyar—szovjet barátsági nap Salgótarjánban Nagy eseményre készülnek * Magyar—Szovjet Baráti Társaság salgótarjáni tagcsoportjai: e hét végén — az országban elsőként vidéken — magyar—szovjet barátságnaban végzett ösztöndíjasok jön- versenyt, a Zója-ligeti úlsza- nek össze klubalakító megbe- kaszon pedig aszfaltrajzverszélésre. A József Attila városi-megyei Művelődési Központban és az ifjúsági házban szovjet kisfilmeket mupot rendeznek. A szeptember tatnak be az érdeklődőknek 17-i barátságnap rendezvényei 16.30 órai kezdettel. tulajdonképpen már 16-án, nénteken déjután megkezdődének. A rendezvények lényegében érintik az egész várost. Szeptember 16-án délután 14.30 órakor nyitják meg a Szovjetunió és az MSZBT— SKMBT életét bemutató fotó- kiállítást a Kohász Művelődési Központban. Ezt követően — egy órával később — a Kohász Filmszínház bemutatja a Szeptember 17-én reggel a kohász fúvósok térzenével köszöntik a város lakosságát, a senvt rendeznek az iskolások számára. A KISZ—Komszo.mol barátságos labdarúgó-mérkőzést délelőtt 11 órai kezdettel rendezik meg a Kohász-stadionban. Szombaton délután 15 órai kezdettel kulturális gáiaműmegyei művelődési központ sort rendeznek a salgótarjáni előtt. Délelőtt 9 órakor barátságtűrák indulnak a kohász MHSZ szabadidő-parkból az általános iskolások és s Zója-ligetböl a középiskolások és ,a doígozó fiatalok városi sportcsarnokban. A műsorban fellépnek a legjobb salgótarjáni amatőr művészeti csoportok és szólótáncosok. A gála kiemelkedő eseménye lesz a szovjet déli hadseregcsoport részvételével. Az MHSZ-lőté- művészegyüttesének fellépése. ren délelőtt 10 órai kezdettel nagy nemzetközi sikert aratott Barátság Kupa lóversenyt Szállnak a darvak című szov- rendeznek helybeli és szovjet jel: filmalkotást. Este 18 órai résztvevőkkel. Ezzel egvidő- kezdette! — ugyancsak az in- ben a Kohász-stadion klubhá- tézményben — a Szovjetunió- zában magyar—szovjet sakkA magyar—szovjet barátság nap rendezvénysorozatának jeles vendége lesz, az eseményen részt vesz Farkas Bertalan alezredes, az első magyar űrhajós. Az iparcikk-kiskereskedelmi napok mérlege Tovább folytatódott a sikersorozat Az immár ötödik alkalommal megrendezett Nógrád megyei iparcikk-kiskereskedelmi napok — amely szeptember 1-ftől 10-ig tartott, — tovább öregbítette, illetve tovább folytatta az előző évek sikersorozatát. Legalábbis erre utalnak az akció lezárásával kapcsolatos tények. Nagy volt a forgalom, a lakosság nagy része figyelemmel kísérte a különböző jellegű és tartalmú rendezvényeket. A harminc közreműködő szállító, partnerrel és az ötven rendezvénysorozattal végrehajtott akció döntően meghatározta a forgalom növekedését, Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, az idén, a bevezetőben említett tíz nap alatt 30—35 százalékkal volt nagyobb a forgalom. Ez is azt mutatja, hogy a vásárlók sokasága megtaláLta a neki tetsző dolgokat, A forgalom ilyen arányú kedvező alakulásához döntő mértékben hozzájárult a nagyobb választék, a jelentős árengedmények, válamint a szállító partnerek messzemenő segítsége a felkészülésben, a. kedvező áruválaszték kialakításában. A legsikeresebb akciók a kitelepítések során zajlottam le. Ilyenre került sor' Salgótarjánban a Lakberendezési Áruház, az ÉVI Áruház, valamint a balassagyarmati Ipoly Áruház előtt. Ezeken a helyeken csaknem teljes egészében kedvezményes áron kínálták az árukat, amelynek mértéke 30—60 százalék között váltakozott. Többségében ruházati cikkek, ajándékok, műszaki áruk kerültek a vásárlókhoz. Emellett az áruházak valamennyi osztályán és a szakboltokban is folytak a kiskereskedelmi napok rendezvényei. Nagy sikert aratott a senki többet harmadszor, börze is: 100 ezer forint értékű áru kelt el. Alkalmi helyi divatbemutatóra is sor került, ahol a többi között a Salgótarjáni Ruhagyár termékeivel ismerkedtek (Folytatás a 2. oldalon.) Negyedik alkalommal rendezték meg Vanyarcon a nemzetiségi találkozót, amelynek fci* emelkedő eseménye volt az új nyolc tantermes általános iskola átadása. A Veres Paine nevét felvett oktatási intézmény avatóünnepsége után a kivitelezésben résztvevők felkeresték az osztálytermeket, közöttük a nagymamák, akik boldog szívvel nézték unokáikat a tágas, világos tantermekben. (A vanyarci nemzetiségi találkozóról készült riportunk lapunk 5.' oldalán olvasható) Kulcsár József felvétele TELJESÍTETT tervek flz elképzeltek szerint feilodik a megyeszékhely A Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó .Bizottsága tegnapi ülésén, más témák mellett azt elemezte, miként sikerült teljesíteni a VI. ötéves, tanácsi fejlesztési tervnek, a már eltelt időszakra eső feladatait. Néhány részterületet kiemelve a következőket állapították meg. A tervidőszakra 1828 lakás építését és 500 szanálását tervezték. Tekintettel arra, hogy az átadások zöme az évek második felében történik, két, teljes évet vettek figyelembe a teljesítés értékelésénél, melyből kiderül, hogy 750 otthont adtak át. az elképzelésekben 628 darab szerepelt. Igaz, hogy ebben már szerepel a 130 fős szobabérlők háza, de végül is gyorsan és viszonylag olcsón ugyanennyi fiatalnak sikerült, ha ideiglenesen is lakást biztosítani. Esőre várnak a földek Jól haladnak a vetés előkészületeivel — Szüretelnek Pasztán Csak nem akar igazán meg érkezni a rég várt eső. A múlt éjjel hullott pár milliméternyi csapadék nem nagyon segített a szomjazó földeknek. A megyeszerte nagy erőkkel zajló talajmunkákat sehol nem lassította, legfeljebb a szárazság nehezíti továbbra is. A megye mezőgazdasági nagyüzemei mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyorsan, jó munkával alapozzák meg ’ a jövő évi termést. Az ősziek alá mintegy 17 ezer hektáron — a tervezett területnek a felén — végezték el a talajmunkát. Ami a betakarítást illeti, legelőbbre a silókukorica vágásával tartanak. Eddig körülbelül 6600 hektáron, a termőterület 85 százalékán végezték el e tennivalót. A nagyüzemek közül több döntött úgy, hogy takarmánytermő területének egy részén nem végzi el a silózást, hanem meghagyja szemes kukoricának. A diósjenői termelőszövetkezetben például csaknem száz hektár esetében határoztak így. A burgonya az eddigi tapasztalatok szerint közepes termést ad a megyében. A gazdaságok a szedéssel mintegy 660 hektáron, a terület 70 százalékán végeztek eddig, s a becslések szerint a fennmaradó területen is tervhez közel álló hozamokra számíthatnak. Hasonlóan alakul Nógrád- ban a napraforgó termése. A mezőgazdasági nagyüzemek a növények betakarításával a terület 60 százalékán — 4 ezer hektáron végeztek a hét elején. A múlt héten megkezdődött a pásztói termelőszövetkezetben a szüret és a magyarnán- dori, a szécsényi és őrhalmi aímáskertekben az alma szedése. Az őrhalmi termelőszövetkezet patvarci gyümölcsösében már a „Szedd és vidd” akcióra készülnek. i A személyi és lakásszolgáltatásban túlteljesítés van. A legjelentősebb beruházás a nyugati városrész távhőellá- tása, de komoly összeget emésztett fel a lakótelepek parkosítása és a családi házas övezétek energiaellátása is. (Az ágazat igen fontos, indításra tervezett beruházása, az új köztemető, amelvnek előkészítését meg kell gyorsítani.) Az egészségügyi és szociális ellátásban lényeges feladatokat oldott meg al tanács. Ennek egyik jele a Gorltlj-lakó- telepi felnőtt- és gyermekkörzeti orvosi rendelő. Módosítást is szeretnének: a Beszterce-lakótelepen épült volna egy 60 férőhelyes bölcsőde, de gazdaságossági meggondolásból egy jelenleg óvodaként funkcionáló helyiséget alakítanának át e célra, természetesen úgy, hogy ne szenvedjen kárt az óvodai ellátás. A kulturális ágazat pénzügyi teljesítése elmaradt a tervezettől, feladatait mégis teljesítette, sőt pluszként elkészült a Gorkij-lakótelepi 5 tantermes általános iskola. Jelentős a túllépés az anyagiak területén a kereskedelemben, a szolgáltatásban, de ez érthető, hiszen a szükségletnek megfelelően, terven felül . új bolt készült a BRG-ve) szemben és a Beszterce-lakótelepen, és új pavilonok épültek a vásárcsarnok mellett. Összességében az állapítható meg. hogy a tanács jól sáfárkodott a rendelkezésére álló pénzzel, a látszólagos „nem teljesítés” és a i— gyermekintézményeknél, valamint a kereskedelmi hálózatban — a túlteljesítés olyan szemléletet takar, mely a takarékos gazdálkodást vezérli, ugyanakkor alkalmazkodást jelént a szükséges igényekhez, a lehetőségek határain belül. Bürotéka Irodabútor-kiállítás A Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát hétfőn, az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat bemutatóházában kiállítást nyitott, amelyen . a bútoripari fejlesztési intézettel közösen tervezett Bürotéka elemes irodabútor-családját . mutatja be. A / kiállított termék az Ipari Minisztérium múlt évi gyártmányfejleszté- si pályázatán első díjat nyert. Mint a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondották, az új bútorcsalád rendkívül sokféleképpen felhasználható, á szekrények térelválasztóként is elrendezhetek. Az alapanyag forgácslap, s az új technológiával végzett felületkezelés ma a legkorszerűbbnek számít Európában, növeli a bútorok élettartamát, vízsav- és hőálló. S bár a bútorolt küllemükben is észté ti- kusabbak a megszokottnál,' áruk nem lesz magasabb azoknál • a megoldások egyszerűsége miatt. A Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát a sorozatgyártást a negyedik negyedévben kezdi meg, s a jövő évben — teljés kapacitásuk ötven százalékának felhasználásával — mint-' egy 100 millió forint értékben termelik az új bútorcsaládafc' s >