Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
05 tedrfcf o bwfcnrSft S2dx>rfö$e<téfcr51 Restaurálás — művészi fokon Közel ötven gótikus szobortöredéket — fejet, törzset — találtak 1974-ben a Budavári Paioia hoiyieállítá- sakor az ásatást végző régészek. A lelet Európában is párját ritkítja, és nemcsak a szakembereket hozta lázba, hanem a kulturális, művészi közvéleményt is. A szobrok — restaurálva — már láthatók a Budapesti Történeti Múzeumban, de értelmezésükről a vita még ma is tart. Dr. Zolnay László, az ásatásokat vezető régész szerint a lelet a középkori királyi palotából származik. Szakái Ernő szobrász, restaurátor teóriája szerint: egy szobortemetőre bukkantak, amely a királyi szobrászműhely közelében keletkezett ösztöneiíj Rómában Szakái Ernő Sopronban él. Az ötvenes évek elejétől 1974 -ig, nyugdíjba vonulásáig az Országos Műemlékfelügyelőség kőszobrász részlegét vezette. Sopronban született, 14 éves korában beállt köfaragóinasnak, s miután segédként szabadult, a Budapesti Iparművészeti Főiskola díszítő szobrász szakára járt 1939-ben római ösztöndíjat kapott (Szent-Kristó? szobra ma is ott áll a római Magyar Akadémia lépcsőházában.) Néhány évet végzett el a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, de abbahagyta tanulmányait. Az egyik ok akár jelképesnek is tekinthető. Miközben a kor szokásai-- nak megfelelően a szobrász kizárólagos anyagának a nemes agyagot tartották (kőbe — gipszminta alapján — a mester és nem a művész faragja a szobrot), Szakái Ernő jobban kedvelte az ún. alia príma megoldást, vagyis szobrait közvetlenül maga faragta kőbe. „Kőfaragó vagyok”, mondta nemrég egy folyóiratnak adott interjúban — túl számos önálló szobor megalkotásán és megszámlálhatatlan régi szobor, kődísz, boltív, kőcsipke, erkély művészi újrateremtésén. Ez a kettősség végigkíséri égész életét, munkásságát, s s kérdésre, hogy művészet-e vagy mesterség a restaurálás; hogy hol a határ a kézműipari tevékenység és 9 művészi alkotás között, inkább tényekkel, mint elméleti fejtegetésekkel válaszol. Kőfaragó mestervizsgát éppen úgy kellett tennie, mint hosszú és türelmes művészet- történeti tanulmányokat végeznie. Példaszerű műemlékvédő A kőfaragás szakmai fogásai évszázadokon át alig változtak, s ha a gépesítés mára könnyített is valamit a munka nehezén, aki erre adja ta fejét, arinak ma is kellő fizikai erővel, jó szemmel, alapos mértani ismeretekkel kell rendelkeznie. A restauráláshoz pedig még ezen kívül szükséges a régi korok ízlésének, gondolkodásának, a tartósító eljárásoknak az ismerete, és olyan ' beleérző képesség, amely még az önálló alkotó munkánál is több érzékenységet, sajátos, tehetséget kíván. „Mert a restaurálás nem önálló művészet, de lehet művészi fokon művelni” — mondja Szakái Ernő. A soproni mester több mint 30 év alatt számos jelentős magyarországi műemlék helyreállításában működött közr re. 1946-ban kezdődött ez a munka a soproni Szent György-templom és az Orso- lya-templom műemléki rekonstrukciójával. Folytatódott a sopronbánfalvi kis- templommal, a mád! zsinagógával. a győri Aoátúr-ház- zal, a pécsi és az egri kőtárral, a visegrádi ballusztersor- ral. Keze nyomát viseli Vi- seerádon a várbeli kerengő- nek a folvosóbolt.ozata. a Mátyási-kori oroszlános kút. az Anjou-faliküt,, a sárospataki reneszánsz farágványok, s a sor igen hosszú. Szakái Ernő portréja lékvédők legkiválóbbjai között van”. Megcsonkított szobrok Szakái Ernő éppen ilyen irányú elméleti és gyakorlati tapasztalatai alapján állította fel hipotézisét a budavári leletekről. Szerinte egy megszűnt királyi szobrászműhely közelében létesített szobortemetőből kerültek elő a torzók. A szobrok rituális csonkítás nyomait viselik: egy fej kivételével valamennyi szobor orrát levágták — még a véső helye is látható. A korabeli irodalom csak részben ismerteti ezt a műveletet: szobrokat szándékosan tettek tönkre így, az egyházi és politikai képrombolások során. E műtárgyrombolások okai, módszerei csak újabb kutaA vitatott eredetű gótikus szoborlelet A közelmúltban átadták Szakái Ernőnek egy Hamburgban létesített alapítvány műemléki Európa-díjat. Ö' az első magyar, aki ezt megkapta. A munkásságát méltató bécsi professzor egyebek között ezt mondta: „Ha a nyilvánosság előtt a műemlékvédelemről esik szó, akkor csaknem mindig azok az intézmények és személyek szerepelnek, amelyek, illetve, akik műemlékvédelmi intézkedéseket ösztönöznek, vezetnek, de ritkán azokról akik valójában saját kezükkel végzik a munkát... Most a díj olyan egyéniséget tisztel meg, aki nem kívülről, a művészettörténet vagy éppen a történelmi tanulmányok, az elmélet, hanem a lényeg, a tárgy, felől közelít a műemlékvédelemhez. Kiindulva a gyakorlatból, a mesterségből; — a példaszerűen ható műemtásokkal, a történeti háttér helyes megismerésével lesznek tisztázhatók. Arról is maradtak fenn írásbeli források, hogy éppen abban az időben, amikorra Zolnay Is teszi a szobrok keletkezési idejét (a 15. század eleje), Európa-szerte megszűntek az egyházi és királyi építőműhelyek. A betemetett szobrok közt pénzt, sok apró tárgyat, szerszámokat is találtak, ez is a műhelyteóriát látszik bizonyítani. És előkerült egy úgynevezett fehér madonna is, amely a szokásokkal ellentétben nem volt befestve — Szakái Ernő szerint ez a szobrászműhely modellje lehetett. Szakái Ernő nyolc évig oktatta a képzőmvészeti főiskolán a kőszobrok restaurálását. Most könyvet ír A középkori kőfaragó mesterség műhelytitkai címmel. Gárdonyi Béla ANTAGONIZES A nap világtörténete — képekben. Szavakban. Csúcsidőben. Második kiadásban. Földmozgás tőlünk nem is oly messze.- megrémült földlakók™ a kár nem jelentős... emberéletben nem esett kár... nagy teljesítményű atommeghajtású hajót bocsátottak vízre, új műholdat repítettek fel, satöbbi..., satöbbi. Napfényes teremben kórházi ágy. Aggastyán fekszik benne, vagy fiatal, ki tudja. Az ágy körül különös vasállványok ezernyi csápja, mint megszakadt vonalak. Az ágy mögött otromba oxigénpalack. Téglalap formájú, zománcos edény itt lenn, ott fönn a magosban, mint óriás amőba két üveghenger. Az egyikben rózsaszín, a másikban opá- los folyadék — cseppenként hullik alá. A vasváz köztes hézagait szürke és rózsaszín vezetékek járják át és át. A vezetékek több pontból indulnak és az ágyban fekvő bokájához, karjához, orrához és szájához tapadnak. A klinikai halál ösvényére plazmákat, vitaminokat, aminósavakat, hormonokat szállít egy bonyolult gépezet. Ez az állapot kritikus, de van még visszatérés. Ezért kell minden áldozat, mely megfordíthatja az esemény menetét. Ami pénzért megvásárolható, ez esetben nem lehet drága. Az emberi élet a drága. Az életben tartó gépezet üzemeltetése ugyan számokban is kifejezhető, de a végeredmény, hogy tovább él egy ember, ösz- szegben, pénzben, nehezen. Ki kérdezi, mennyibe kerül a klinikai halálból való visz- szahozatal? A bonyolult gépek, berendezések a tudományos-technikai forradalom vívmányai. Milyen sikerrel járt alkalmazásuk? .Általában sikerrel. Vannak, akik heteket töltenek a géprendszerben, mások csupán néhány napot. Az agyi oxigénellátás kritériuma, mondják, legfeljebb három hét. Ez alatt minden eldől. Vannak lélegeztető gépek, melyekben éveket, évtizedeket tölt az ember, természetesen másféle orvosi esetben. A vezetékek,' állványrendszerek mélyén, lepedők, vízhatlan kendők közt, öklömnyire zsugorodott arc. Hártyává száradt szemhéj alatt, anonímuszi gödrök. Ujjnyira soványo- öott kar, mint korhadt pipaszár. A mellkas magányos bordái alig emelkednek-süllyed- nek. Mintha minden pillanatban utolszor tenné meg útját az adagolt oxigén a szivacsosa száradt tüdőbe. Az ágy körül halk zümmögés, olyasféle, mint egy laboratóriumban. Mi történne váratlan áramkimaradás esetében? Miként viselkedne a szív, a vérkeringés, a nyirokmirigy, az idegrendszer hálózat? Vajon van-e valaki a közelben, egy orvos, egy ember, aki érti a gépnek minden moccanását? Alaptalan aggály, nem lehet műszaki hiba. Minden kórháznak van saját áramfejlesztője. A humanizmus — az itt szent. Mindent el kell követni az emberért. Ha egészséges, akkor is, ha veszélyben forog az élete, akkor is. Az emberélet — pénzben ki nem fejezhető ... A gyengébb idegzetűek most ne nézzék a képernyőt — így a bemondó. Bizonyára mindenki nézi, ki hiszi magáról, hogy gyengébb idegzetű. Gyilkosság, ellenforradalmárok terrorja Salvadorban, Nicaraguában. Hang nélküli képiek. Vajon mi végre hang nélküliek? Emberalakok mozognak egy holdbéli tájon. Sziklák, homok, kövek, pusztaság, sehol egy szál fű. Szemben a kamerával vetkőzni kezd tíz ember. Remegő térddel, lábbal, lassú, időhúzó mozdulatokkal. Előbb a nadrágot húzzák le, aztán a kabátot, bakancsot. A pár lábszár és öt kiváló minőségű automata kamerának háttal öt fej, öt váll, öt hát, öt karabély. A halálraítéltek időhúzó ólommozdulatokkal teszik ruháikat a földre, mindaddig, amíg — feltehetően rájuk nem kiáltanak. Tökéletes atlétatestek. Sugárzik róluk az egészség. Fiatalok, izmosak, rugalmasak, mint a párduc. Sima arcok, sötéten villogó szemek. Duzzadó ajkak mögött hibátlan fogsorok. Olykor megmozdulnak a szájak, talán könyörgésre, talán káromkodásra. Talán a halálba menők utolsó jelszavait kiáltják. Élni akarnak. Mert életre születtek. Az öt gépfegyver is élni akar, a gépfegyveresek is... Váratlanul peregni kezd a némafilm. Feszes vigyázban áll a tíz atlétatestű, mintha olimpiai rajtra készülne. Még fordulatot verhetne az esemény, még minden jóvá lehetne. Csodák azonban nincsenek. Működésbe kezd a technika vívmánya, kipattannak az első golyók. Golyósorozatok. Biztos lövészek, biztoskezű mesterek. Nem remeg a kéz,, a váll, pontosan működnek a golyószórók. Mint a műszív, művese, a lélegeztető gép, a vezetékek szövevényes rendszere. Nem tíz, ötezer ember számára van itt lövedék. Az atlétatestek egymás után dőlnek a földre, mint az erdőirtó keze alatt a fák. Egy kivételével. Pár pillanat csupán, az is a földre dől. Az Ötök szót váltanak egymással, mert fejük és válluk össze-összeha- jol. Aztán elindul mind a rögtönzött gyáSz- mezőn. Ahol mozdulatot észlelnek, oda sorozat zúdul. Mennyibe kerül egy automata karabély? Egy tárház, teli golyókkal? Aka- rabélyos órabére, zsoldja — mennyi? Néhány golyó a földbe csapódik, felveri a száraz homokot, mint a tó vizét a beléje vágódó kavics Kegyelemlövések — egy gondosan előkészített munka utolsó mozzanatai. Az az egy azonban, amelyikre ráragadt a kamera szeme — az mozdul még. Felemeli a kariát, fejét erőlködve tartja kétujjnyira a földtől. Rés van a váll, s a föld között is. Az Ötök egyike odalép. Az automata fegyver egy golyóval nem kezd, sorozatot zúdít ki a csőből. Felporlik ismét a száraz homok. Azt az embert mintha golyó sem fogná, még mindig mocorog, emeli jobb kezét. Az Ötök türelmetlenül topognak, mennének már. Mi végre akadékoskodik itt ez az egy? No, lám, mosolyog a földön fekvő, mintha biztatna 6 is. lőj, lőj már. A kamera egészen közel hajol, a képernyő egyetlen arc, egyetlen fájdalmas mosoly. Az Ötök egyike _ is odalép, egészen közel. Most jól látni a gépfegyveres arcát is; profilja markáns, hajlott orr, duzzadt ajak, izmos mellkas. Ujjait az automata karabélyára helyezi, a földönfekvőre tüzel. A haldokló oldalra fordul, de nem nyúlik el a földön. A képernyő egyetlen szenvedő arc, azzal a különös mosollyal. Győztes és vesztes mosollyal. Halott Jézus-mosollyal, aki már átkelt a Vörös-tengeren. Átkelt az életen, a szenvedéseken. A sziluett egész tárházat zu- hogtat a mosolygó arcra, amely sértetlen, tiszta és szomorú. Nincsen .rajta golyónyom, vér, csak az összemosódott fájdalom és mosoly, az szivárványlik fel. A kamera még egyszer végigpásztáz a véres homokon — jó munkát végeztek — jelentheti. A kamera tanú arra, hogy jó munkát . . . Csongor Rózsa BELMONDO JUBILEUMA Az az ünneplés, amely hazájában pályafutása negyedszázados évfordulóján köszönti, nemcsak a népszerű színésznek szól. Legalább annyira annak az új sztártípusnak is, amely a híresnevezetes „új hullám” hátán érkezett a stúdióba. Aki éppen a mesterségesen kitenyésztett szépségek helyett az utca egészségességét, a hétköznapok praktikus előnyeit bizonygató, és mindenekelőtt természetes embertípusok törvényesítését jelentette a hetedik művészet világában. Mert akkoriban, a hatvanas évek elején, igencsak tartotta magát a megjelenést nagyon is kánonizáló hollywoodi „sztórrendszer”, s ennek Jean-Paul Belmondo és a nyomában teret hódító új nemzedékek — valljuk be — sehogyan sem feleltek meg. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a konzervatívnak csöppet sem nevezhető nagy rendező, René Clair, amikor egyszer Pierre Brasseur oldalán meglátta Belmondót, felkiáltott: „Ez a fickó csakugyan pompás, csak ne lenne olyan lehetetlen az ábrázata!” Belmondo ma már njoso- lyogva emlékszik vissza a kezdeti évekre, amikor a NúGRAD — 1983. január 22., szombat Bc-lmondo és Raquel Welch Az állat című film egyik jelenetében szobrász papa nem túlzott lejkesedése mellett felvételizett a színiakadéiniára. A tanárok meglehetős nyíltsággal szörnyűlködtek a Thália szentélyébe behatolni kívánó bokszolon, s riadtan kérdezgették egymástól, hogy ölelhet meg nyílt színen egy ilyen majomképű férfi egy lányt? Akad-e egyáltalán leány, aki egy ilyen külsejű partnerrel szóbaáll? Nos, ezeken az aggodalmakon réges- rég túltette magát a hölgyközönség, mert Belmondo a világ legszebb színésznőinek csapta a szelet, Sophia Lo- rentől Raquel Welchig, s ma is zsákszámra kapja kevésbé neves rajongóitól a leveleket... Dehát 1969-ban, amikor Godard kifütyült és menny- bevitt remeke, a Kifulladásig megjelent a mozikban — Bel- mondót még el kellett fogadtatni. Egyetlen év élég volt ahoz, hogy legyőzze az előítéleteket, s miközben a színpadon a fergeteges komédia, az Oscar címszerepében nevettette meg publikumát, már olyan rendezőkkel tárgyalt, mint Chabrol, Carné, Sautet, vagy Godard. És persze az új fizikummal egy újfajta játékstílus is kezdett teret hódítani, az a színészi munka, amelyben tág tere nyílik az improvizálásnak. Az újfajta hősök újfajta megjelenést kívántak. A színésznek már nem kellett úgy tennie, mintha ő maga lenne az eljátszandó figura, hanem úgy kellett viselkednie, éreznie, gondolkodnia, mint magának a figurának. A színész már nem tett úgy, mintha. almát enne, és élvezné ennek ízét, hanem csakugyan beleharapott a gyümölcsbe, és csakugyan érezte annak zamatát. Maga Belmondo vélekedik így önmaga és kortársai konvenciókat felrúgó másságáról. Az igazán igényes filmé-** két — elég ha a Kifulladásig után elkészült Egy asszony meg a lánya Két nap az élet, A bolond Pierrot példájára hivatkozunk — sorra követ lék, egyre nagyobb számban a kifejezetten kommersz, nyíltan csak a szórakoztatást vállaló produkciók, amelyeket szinte kivétel nélkül a mi mozijaink is vetítettek. Hirtelenében csak a nagy sikert elért Cartouche, A riói kaland. Egy kínai viszontagságai Kínában. Az agy, a Zsaru vagy csirkefogó? jut a lelkes . mozinéző eszébe. Ezek az újabb Belmondo-fil- mek ugyanis egyre jobban hasonlítanak egymásra. Mindegyikben adott a férfias, csibészes lovag aki mai Arséne Papinként egyesíti magában a tisztességes polgár és az agyafúrt csavargó vonásait, esetről esetre változtatva az arányokon. Ma már szinte nem is figyelünk a rendező nevére, elég, ha csak annjnt mondunk, ez egy igazi Belmondo-film. Ebben minden benne van. Bár egy pálya jubileumán sem ildomos a megtett út göröngyeire felhívni a figyelmet, most mégis maga a francia színész beszélt arról, hogy bizony szeretne valami újat kitalálni. Például A profi című filmjében, amit majd a magyar nézők is láthatnak — a politikai krimi műfajával kísérletezett, de a publikum úgy döntött, számára mégis csak vonzóbb a megszokott Belmondo-figu- ra. Ezért forgatta az Ászok ásza című új komédiáját, amelyben ugyanúgy ott a dublőrt mellőző, bátor fenegyerek — és a bűoájos szélhámos. Vagyis Belmondo megint Belmondo-filmet csinált... Vajon mi lesz az ötvenedik évfordulón? Nemlaha György Kosztümös szerepbe«
