Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-10 / 160. szám
t Kuznyecov tárqyalásai Belqrádban Bővülnek a szovjet—jugoszláv kapcsolatok Váradi Emil, az MTI kikul- Kuznyecovot délután fogadta ugyan különbségek egyes dőlt tudósítója jelenti: Cvijetin Mijatovics, a jugo- problémák megközelítésében, Rendkívül zsúfolt első napja szláv államelnökség elnöke, fontosabb azonban a nézetek volt a kedden Belgrádba ér- Ebből az alkalomból Vaszilij azonossága a két ország együtt- kezett szovjet parlamenti kül- Kuznyecov átnyújtotta Leo- működését meghatározó kér- döttségnek A Vaszilij Kuz- riyid Brezsnyev üzenetét, majd nvecov, a Szovjetunió Legfel- a felek szívélyes és baráti eszmecserét folytattak az orszásőbb Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettese, az SZKP gaik közötti együttműködés to. vábbfejlesztésének kérdéseiről és áttekintették a nemzetközi politikai élet fontosabb vonatkozásait. Eiste Dragoszlav Markovics a jugoszláv parlament szövetségi tanácsának palotájában KB- PB póttagja vezette küldöttség tagjai megérkezésüket követően virágot helyeztek el Tito elnök sírján, megkoszorúzták az Avalán az ismeretlen katona emlékművét, majd az 1964-ben Belgrád mellett repülőszerencsétlenség ál- díszvacsorát adott szovjet ven. dozatává vált szovjet katonai küldöttség emlékművét. A Vaszilij Kuznyecov vezette szovjet küldöttség két fordulóban tárgyalt jugoszláv vendéglátóival, élükön Dragoszlav Markoviccsal. a jugoszláv parlament elnökével. dégei tiszteletére. Pohárköszöntőjében hangoztatta hogv a szocialista fejlődés sajátosságaiból. valamint a két ország különböző nemzetközi helyzetéből eredő eltérésekből következően Jugoszlávia és a Szovjetunió között lehetnek désekben. Válaszbeszédében Vaszilij Kuznyecov megállapította, hogy a jugoszláv—szovjet kapcsolatok az utóbbi években tovább bővültek és a két ország viszonyában a békéért. az enyhülésért, valamennyi or. szág. és nép függetlenségéért, a társadalmi haladásért folytatott közös harcnak van a nagyobb lelentnsége. Az enyhülés folyamatának továbbviteléért, a nemzetközi biztonságért kifejtett erőfeszítések a zálogai a béke megőrzésének és az újabb háború kitörése megakadályozásának — mondotta pohárköszöntőjében Vaszilij Kuznyecov. Púja Frigyes hazaérkezett Lengyelországból Köz>emeny a latoqa’asro: Baráti látogatását befejezve Púja Frigyes külügyminiszter szerdán hazaérkezett Lengyelországból. Fogadásán a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Mariar Chruszczewski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A látogatásról adtak ki. Púja Frigyes, az MSZMP Edward Gierck. a Lengyel KB tagja, a Magyar Népköz- társaság külügyminisztere Emil Wojtaszeknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága póttagjának, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének meghívására július 8—9-én baráti Iáközleményt togatást tett Lengyelországban. Púja Frigyest fogadta Gustáv Husák fogadta Havasi Ferencet Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát, aki Csehszlovákiában tartózkodik, szerdán fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ■ elnöke A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésükön értékelték a két testvérpárt egyre mélyülő kapcsolatait, valamint azt az együttműködést, amely megnyilvánul a CSKP XV- és az MSZMP XII. kongresszusán hozott határozatok teljesítésében. Magyarország és Csehszlovákia fejlett szocialista társadalmának építésében, a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésében az élet minden területén. Hangsúlyozták a kapcsolatok továbbfejlesztésére irányuló készségüket. A találkozón jelein volt többek között Josef Kempmy, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. (MTI) Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ gazdasági és A világgazdaságban érvé- szociális tanácsának genfi nyesüló negatív tendenciák a ülésszakán júliűs 8-án fel- kevésbé fejlett országokat szólalt Hollai Imre nagykövet, érintik leginkább, de a kelet— a magyar küldöttség vezetője, nyugati gazdasági kapcsola- Hangsúlyozta. hogy az elmúlt tokra is károsan hatnak. A évben sem került sor a tőkés cserearányok romlásából ha- világgazdaságban régóta hú- zánknak is számottevő vesz- zódó problémák megoldására, teségei származtak, de az el- A válság ma is súlyos a tér- ért gazdasági eredményemmel és, az értékesítés, a fog- két sikerült megőriznünk és lalkoztatottság, a pénzügyi és számos területen előbbre is a monetáris területen. léptünk. Az új típusú nukleáris ra, ■ Az ENSZ-közgyűlés közel- iiiKÄT jövőbeni rendkívüli ülésszakával összefüggésben a magyar küldöttség vezetője kifejezte reményét, hogy olyan kétafegyverek pában történő elhelyezésével kapcsolatos NATÖ-döntés rontotta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok •feltételeit, gazdasági rendszer kialakítá_ eteredmőnvpkéT sához tog hozzájárulni, amely zötti együttműködés leit is. feltét eország érdekét. (MTI) Salvador Hatezer áldozat Salvadorban tavaly ősz óta több mint hatezer ember esett áldozatául a junta erői és a szélsőjobboldali csoportok terrorjának — ez tűnik ki a fővárosi katolikus tanácsának kedden vezetésének létrejötte kedvezően hat a népellenes kormányzat elleni harcra. Az ország északi vidékén valóságos népi felkelés bontkozik ki: egyetem a falvakban a parasztok meg- nyilvá- elégelték, hogy a szélsőjobbn osságra hozott dokumentu- oldali osztagok állandóan termából. Az erőszakos cseiek- rriények 69 egyetemi profesz- szor életét oltották ki. A népi felszabadító mozgalom fegyveresei az utóbbi hetekben több merész rajtaütést rorízálják a békés lakossá, got. A vidékiek egyre több támogatást adnak a hazafiaknak. A hazafias erők több felhívásban szólították fel a hadsereg katonáit, hogy ne hajtottak végre a junta had- vegyenek részt népellenes elserege ellen. A hazafias erők nyomó akciókban. közös politikai és katonai (MTI) 2 NÖGRAD - 1980. július 10., csütörtök Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Edward Babiuch, a Minisztertanács elnöke. A megbeszélések során nagyra értékelték a két ország együttműködésének jelenlegi helyzetét és véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. A miniszterek megelégedéssel állapították meg, hogy az 1968. május 16-án aláírt magyar-lengyel barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés alapján a két ország kapcsolatai eredményesen és széleskörűen fejlődnek. Ez megfelel a legfelsőbb szintű találkozókon jóváhagyott irányelveknek, így különösen a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége 1978 júniusi lengyelországi látogatása alkalmából jóváhagyott megállapodásoknak. Púja Frigyes és Emil Woj- taszek aláhúzták a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ez év májusi ülésén elfogadott nyilatkozata jelentőségét, valamint az okmányban szereplő azon javaslatok fontosságát, amelyek a katonai enyhülésre, Európa és a világ biztonságának megerősítésére irányulnak. A szívélyes, baráti légkörben folytatott megbeszélések a felek teljes nézetazonosságát tükrözték valamennyi megvitatott kérdésbenA külügyminiszterek aláírták a magyar—lengyel kormányközi. kulturális és tudományos együttműködési egyezményt, amely kifejezi az utóbbi években kialakult széles körű együttműködést ezen a területen. Púja Frigyes magyarországi baráti látogatásra hívta meg Emil Wojtaszeket, aki a meghívást köszönettel elfogadta — fejeződik be a közlemény. (MTI) Hazánkba látogat Veszelin Gyuranovics Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke. (MTI) Negyedévi forduló a Szahuton Kis Csaba■ az MTI tudósítója jelenti: Szerdán már a negyedik hónapot kezdte meg Leonyid Popov és Valerij Rjumin a világűrben. A Szaljut—6 űrállomás személyzete jókedvűen és nagy lendülettel folytatja az előírt munkaprogram megvalósítását. A „negyedév-fordulón” a két űrhajós nyilatkozatot adott a Pravda munkatársának a világűrből: összegeztek útjuk eddigi tapasztalatait- Mint elmondották, az első hónap a berendezkedéssel, az űrállomáson szükségessé vált javításokkal telt el. s meg kellett szokniok az új fajta életmódot, bár Rjuminnak természetesen ez kevésbé volt újdonság mint társának. Ennek ellenére, az űrbéli tartózkodás ..világcsúcstartója” is úgy vélekedik, hogy jelenlegi utazása nem csupán az előző folytatása, hanem teljességgel új. A második hónap elején az állandó expedíció felkészült vendégei fogadására, majd nagy szeretettel köszöntötte a Szaljuton előbb a szovjet— magyar közös űrrepifiée két résztvevőjét, Valerij Kubá&zo. vot és Farkas Bertalant, majd a Szaljut—T típusú űrhajót kipróbáló két űrhajóst. Jurij Malisevet és Vlagyimir Akszionovot. A közös program végrehajtása jelentette a második hónap munkájának csúcspontját. A harmadik hónapban a két űrhajós elsősorban a Föld megfigyelésével foglalkozott. Jelenleg már „könyv nélkül” ismerik Földünk felszínét, térkép nélkül is eligazodnak a magasból. Ebben az időszakban elsősorban a földi tudományos kutatóközpontok által megadott vizsgálatokkal foglalkoztak, a szárazföldi felszínt és az óceánokat figyelték meg, de természetesen megfelelő időt kaptak a nagy fontosságú technológiai kísérletek elvégzésére is. Mint a Pravda tudósítójának elmondották, a kialakult napirendnek megfelelően élnek, s ezt csak akkor változtatták meg, amikor vendégeik voltak az űrállomáson. A két űrhajós a negyedik hónapban is sok új feladatot kap. az ehhez szükséges műszereket, berendezéseket a legutóbbi Progressz teherűrhajó juttatta el hozzájuk. Egv kellemes „meglepetés” is volt a szállítmányban: aSzal- jutra színestelevíziós vevő- készüléket juttattak. Végső búcsú Ghirától A japán nép és 112 külföl- viselői, az iizleti és kulturá- di ország képviselői szerdán lis élet reprezentánsai. — helyi idő szerint — a kora Az Ohira hamvait tartal- délután vettek végső búcsút mazó urnát a néhai minisz- a júniusban elhunyt Ohira terelnök rezidenciájából szá- Maszajosi miniszterelnöktől, lították át a császári palotá- A gyászszertartást, amely két ban felállított oltárhoz. Az órakor kezdődött, a japán urnát az elhúnyt kormányfő kabinet és a kormányzó iibe- fia vitte, édesanyja társasá- rális demokrata párt rendez- gában. A politikus hamvait te. A Kyodo hírügynökség je- díszsortűzzel fogadták, majd lentés szerint csaknem nyolc- egyperces ima következett, ezer ember jelent meg a vég- Ezután magnetofonszalag! ól ső tiszteletadáson. Japán rész- lejátszották Ohira Maszajosi ről többek között megjelen- két beszédet. A gyászbeszédek tek a császári család tagjai, elhanzása után a megjelent a kormány vezető. személyi- tiszteletadók virágokat he- ségei. a politikai pártok kép- lyeztek el az oltárnál. Meglepő utódlás Miközben Tokióban szigorú biztonsági intézkedések közepette állam, és kormányfők adták meg a végtisztességet Ohira Maszajosinak, meglepő fordulat következett be az utódlás kérdésében. Szinte biztosra vehető, hogy az elhunyt kormányfő helyébe a kabinet élére Szuzuki Zenkót jelölik. Ketten is pályáztak a miniszterelnöki tisztségre: Naka- szone Jaszuhiro volt hadügyminiszter és Komoto Tosio, aki korábban a külkereskedelmi és ipari tárca élén állt. Mindketten ismertek a kormányzó liberális demokrata pártban, s nagyjából azonos esélyeket adtak nekik a megfigyelők. Valószínűleg a belső frakcióharc hozta úgy, hogy egy náluk — főleg külföldön — jóval kevésbé ismert politikusra kívánják bízni a miniszterelnökséget. A nemrég tartott választásokon győzelmet aratott LDP semmit nem akar kockáztatni. Népszerűsége csúcsán feltehetően inkább olyan személyiséget küld a kormány élére, aki a frakciók közti villongásokban eddig nem sok vizet zavart. de rendelkezik kellő tapasztalattal. Szuzuki Zenkót ilyennek ismerik. Végső soron bizonyára ezért esett rá a választása Nisimura Eicsinek, a párt aleinökének, akit a végrehajtó bizottság bízott meg Ohira Maszajosi utódjának kijelölésével. Szuzuki Zenko, a kormányfői poszt várományosa 69 éves, a párt végrehajtó tanácsának elnöke. Tizennégyszer választották képviselővé. Néhány alkalommal kisebb jelentőségű tárcát töltött be a kormányban. A nemzetközi porondon viszont eddig kevésbé ismerik. Jelölését július 15-én terjesztik a párt elé, majd két nappal később a parlament folytat vitát személyéről. Ott azonban már nem lehet akadálya megválasztásának, mert a törvényhozásban a liberális demokrata párt döntő többséget élvez. Az új kormányfőre mindenesetre fontos teendők várnak. Igaz, a velencei csúcstalálkozó már lezajlott — ott a kormányfő halála miatt a külügyminiszter képviselte a szigetországot —, Ázsiában azonban több kérdésben lehet sorsdöntő a japán állásfoglalás. Dél-Koreával például az utóbbi hetekben elhidegült a viszony: a szöuli katonai diktatúra kegyetlensége visszatetszést szül Tokióban. Kína mind fenyegetőbben lép föl Vietnammal szemben, az indokínai feszültség a thaiföldi—kambodzsai, illetve thaiföldi—laoszi határon fokozódik. Tokió — ha nem is érdekelt közvetlenül, de mindenképpen megfelelő tekintélynek örvend —, amit esetleg fölhasználhatna a nézeteltérések elsimítására. Végül — de nem utolsósorban — a kormányfő nehéz tárgyalás elé néz a amerikai vezetőkkel, akik szeretnék Japánt még szorosabban bevonni a washingtoni stratégiai tervekbe. Ohira Maszajosi utódának tehát nem lesz könnyű dolga. Legföljebb az enyhít gondjain, hogy pártja sziklaszilárd többséggel rendelkezik, s ez nem lebecsülendő körülmény. Gyapay Dénes Meglepetés az USA-nak Kambodzsa indiai elismerése Az Egyesült Államok kedden — úgymond „különös tekintettel a thaiföldi—kambodzsai határon lezajlott legutóbbi összecsapásokra” — „sajnálkozásának adott hangot” amiatt, „A Kambodzsai Népköztár- fegyvereket a Kambodzsai saság Heng Samrin vezette Népköztársaság belügyeibe kormányának hivatalos elis. való beavatkozásra, a Vietmerése India részéről, a diplo- nam és Laosz elleni szüntelen máciai kapcsolatok felvétele provokációkra használják Kambodzsával fontos politikai föl.” lépés az indiai kormány ré- A jelenlegi helyzetben Heng hogy India hivatalosan elis- széről” — írja a moszkvai Samrin kormányának elisme. merte a kambodzsai nép egye- Pravda. E lépés logikus foly- rése India, a leghatalmasabb dűli törvényes képviselőjét, a tatása az indokínai országok- el nem kötelezett ország részé- Kambodzsai Népi Forradalmi hoz fűződő barátság és együtt- ről erkölcsi támogatás a kam- Tanácsot, működés, a szabadságukért és bodzsai népnek a gazdasági és Az amerikai külügyminisz. függetlenségükért küzdő né- társadalmi újjászületésért fo- térium,szóvivője nyilatkozz tápé k következetes támogatása lyó küzdelemben, valamint a ban azt bizonygatta, hogy hagyományos indiai politiká- véres Pol Pot-rendszert ismét Washington „nem pártfogolja iának. ráerőszakolni akaró külső erők sem a Heng Samrin-kormányt, „Kambodzsa és Indokína elleni harcban — állapítja meg sem a Kína támogatta pol- más országai még mindig nél- a Pravda cikke, majd végeze- potista gerillákat”. A szóvivő külözik á stabilitást, a nyugal- tül hangoztatja: — „az India szerint az Egyesült Államok mat, a békés életfeltételeket és Kambodzsa közötti barátság .'ésszerű politikai megoldást” — folytatódik a cikk. — Mos- és együttműködés, csakúgy, keres a kambodzsai kérdésben, tanában a nemzetközi közvé- mint India Vietnamhoz és s utalt arra, hogy a kormánylemény aggodalommal figyeli, Laoszhoz fűződő, sikeresen zat még nem döntött, támogatahogy az Egyesült Államok fejlődő baráti kapcsolatai, ja-e a polpotistáknak azt a harckocsikat, ágyúkat és más megfelelnek e népek alapvető követelését, hogy képviseletet fegyvereket dob át Thaiföldre, érdekeinek, a béke és a biz- kapjanak az ENSZ közgyűléséAz imperializmus és a kínai tonság ügyét szolgálják Ázsiá. ben. hegemonizmus erői ezeket a ban és az egész világon.” (MTI) Új amerikai vegyi fegyver A Nation című amerikai he- ban egyesülve idegbénító gázt tilap értesülései szerint az adnak. A szakkifejezéssel „bi- amerikai katonai vezetés min. nális lövedéknek” nevezett új dent megtesz annak érdeké- fegyver előállításáról szóló hí. ben, hogy elfogadtassa a kong- rek oly mértékben felháborí- resszusban azt a 185 millió tották az amerikai közvéle- dolláros költségvetést, amelyet ményt, hogy az előállítás üte- új fajta vegyi fegyver előállí- mét némelyest csökkenteni fására kívánnak fordítani. kellett. A Nation emlékeztet A szóban forgó lövedékben rá: a vietnami háború idején két, viszonylag kevéssé mér- az Egyesült Államok haladó gező anyagok kémiai reakció- erői mélységesen elítélték, hogy az amerikai hadvezetés vegyi fegyvereket is bevetett a harcokban. A lap rámutat: az amerikai vegyi hadviselés kidolgozása azóta tart, hogy a második világháború idején az amerikaiak birtokába jutottak nácik által kifejlesztett mérgező gá. zoknak. A Nation értesülése szerint az Egyesült Államokban 1969-ig évente 350 millió dollárt fordítottak a vegyi és bakteriológiai hadviselés terveinek kidolgozására. Az előkészületekben hatvan amerikai és néhány külföldi egyetem kutatóintézete, illetve legalább húsz magántársaság vett részt. Óriási tartalékok halmozódtak fel az idők során idegbénító és könnyfakasztó gázokból, lo'mbtalanító és növényirtószerekből. Időközben kifejlesztettek olyan biológiai mérgeket is, amelyek elsősorban a növényevő háziállatokat tize. delik'meg. A „találmányokat” nem egy esetben embereken próbálták ki — hangsúlyozza a lap. Az új vegyi fegyver — mutat rá végezetül a Nation — nem katonai célokat szolgál, a védtelen polgári lakosság ellen vetik be. _ (MTI)