Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
Szociálpolitikánk időszerű kérdései (t.) A munkabér nem szociális honorárium A szocialista jövedelempolitika »Ivei és qyakorlata Idén, bz első fél évben a »zeíüggésben van. kiegészíti bérfejlesztés megvalósftásá- vüMiiíatnk bérpolitikai gya- egymást, A fontos az, hogy e ho/ — megengedhető-e, hogy ko'latw némileg eltért a ko- két elv ne keveredjen össze, a bérkeret egy részét kiteje- rápbi években alkalmazott hogy a gyakorlati alkalmazás- zetten szociális honorárium- módszerektől. Több vállalat- ban a bérpolitika-és a szóéi- ként használják? Nyilvánvaló, nál elmaradt az év elején szó- álpolitika elvei ne keresztez- hogy nem, késes bérfejlesztés. Ez ön- zék egymást, Közismert, hogy a foglolkomagában Is fokozottan fel- Előfordul ugyanis, hogy • zási rehabilitáció rendszere kellette u figyelemét a bére- munka szerint) elosztás célja- nálunk még nem működik ki- zes kérdései Iránt, Ismeretes, ira előirányzott bérek felhasz- elégítöen. A megváltozott ké- hogy Utat) január l-ével vál- nálásakor nem csak a végzett pességű dolgozók egy részét tűzött a közgazdasági szabá- munka mennyiségéi és minő- könnyebb munkára Irányítják, lyozás, ezen belül a bér- és ke- «égét veszik figyelembe, keresetszabályozás rendszere ts, nem más tényezőket is, s Kétségtelen tény, hogy a ’-----vá llalatok most szigorúbb fel- áyorázzák, MegfeledUemek ezeket szociális Indítékkal me* tételek mellett „kereshetik" arról, hogy egészen más tó meg azt az összeget, amit a vetelményeket témasít . ,n korábbi években béremelésre c * bérezés es az ig>ne fordítottak, Vagy csökkenteni ve2e*'*; szzociálts bce-u;» kell a létszámot vagy juvíta- Miről Is van szó? m kell a bérfejlesztés alapjául szolgáló hatékonysági műdé meghagyják korábbi munkabérüket. Szociális szempontból érthető, az viszont már kevésbé, hogy az új, ■fönrivebb munkakör többnyi- • szakképzettséget -nem sényel. de kísérletet sem tesznek * dolgozó átképzésére, esetleg * munkahelyek átala- kííéséi's hogy azok ígazodjalatót, »MHKMto lunmonyaagt mu- hogy az üzemekben, bivata- *,"i-h#íővé'“iFecvék ■‘Ära art issÁSsn; srjt SSS Több esetben előfordult, nB)< „ (j'-.ísogók egészségi álben változást kell elérni, Ml- használásakor — mint emií- mun. man az uj szabályozás eleg- tettük - szociális szemponté- kábé* eérését Sorömatnénk ge bonyolult, ezért nehezet)- kát is mérlegelnek. Például a “2* JllT t ben mérhetők fel a gazdasá- nyugdíjazás'élőtt'a munkálta- jfeét8 “ hMonI0 es*t*' fpitafí,. tX 'íT,aí,VÍ„7" ~ «et, amucor a béralapot rész. - to igei etet tesz a nyugallo- |3en szociális szempontok alapgot befolyásoló külső lek változásai, tehát érthető mányba vonulónak: ezentúl“ i. Z o^tiálT ?el"" HeíytelenT tosabb bérno- Jan 0S7t'BK rel’ neiyimenui, a vállalatok óvatosabb bérpo- járjon majd be a vállalathoz, etikai magatartása. Érthető majd csak találnak számára ’a'munka az is hogy a dolgozókat az ed- valamilyen munkát. Tévedés szíiffi eloStíoliáM szó- diginel jobban foglalkoztat- nek essék szüksé° van a sfet1.11}tl kiosztást szoigaio szó ják a bérpolitika és a jőve- nyugdíjasok foglalkoztatására c,ö isí:a berezest nem szabad delemnolitika elméleti és sva- . ogiaiaoztatasara. összekeverni a szociális megaeiempoiiUKa elmeieti es gja- Szükség van akkor, ha ezt a fnntnlásnknn nvnavó-elosztás- korlati kérdéséi. racionális munkaerő-gazdálko- saj ‘ S Ezekben a hónapokban sok dás érdekei kívánják. Szükség- Egy tanács1 Ha este a szó esik a teljesítményhez télén viszont, ha azért al- sötétben elveszíted önevúitó- igazodó és differenciált bére- kalmazzák őket hogy Idegé- “f ahof vüá zesrol az egyenlosdiről, az szitsek nyugdijukat egy lényé- van> hanem ott aho] el. egyenlő esélyekről. Az egyen- geben szociális tartalmú mun- vesztetted, A gondokat tehát losch a szocialista bérezés el- kabérrel. torzult formája; az egyenlő Előfordul az is, hogy esélyek megteremtése viszont nyugdíjazás előtt álló dolgo- megoldhatók^A^‘szociális'“gon- egyik fontos célja a szociél- zó munkabérét teljesítményé- dókat is a szociális elosztás politikának. tői és érdemeitől függetlenül keretében kell megszüntetni. Szocialista .viszonyok mel- megemelik. Ezzel a munkál- Ezekről a későbbiekben részlett a jövedelempolitikában tató lényegében „felsrófolja” letesen lesz szó, két elv uralkodik: a munka a majdani nyugdíjat. Ha igaz, szerinti elosztás elve, valamint hogy e ma körülmények kö- a szociális szempontok alap- zött szflkek a bérezési kere- ján történő elosztás. Ez a két tek, ha szigorú közgazdasági elv együtt hat, egymással ö*z- felételeket kell teljesíteni a (Folytatjuk) Rózsa József, MŰM szociálpolitikai főosztályának vezetője Bulgár— magyar együttműködés Vendégjárás — vendéglátás A napokban megnyílt. Bul- egész szállodákat, a kéeőb- ja kijelentette: örömmel vem- gáriát bemutató kiállítás al- biek során esetleg egész üdü- né, ha időszakomként ismételkalmábál Salgótarjánban járt lőtelepet1 állítanak be. Itt ni lehetne ezt a kiállítást, Konstantin Raev, a Budapes- magyar nyelvű idegenvezetés, természetesen a legfrissebb ten működő bulgár nemzeti magyaros konyha várja majd látnivalókkal kiegészítve. A turistahivatal igiazgiatója. A az IBUSZ utasait. Az elmúlt bulgár utazási iroda igazgató- vendéget elkísérte dr. Hahn évben meghívták Bulgáriába, ja felajánlotta, hogy ezt a le- Lívia, az IBUSZ vezérigazga- azokat az IBUSZ-dolgozókat, hetőséget továbbra is biztoslt- tó-helyettese. Mivel esztendő- akik az utakat értékesítik. Az ja, sőt a profilbővítés lehetőről. esztendőre többen utaz- idén ezt ki kívánják terjesz- ségei is szóba kerültek. Nem- nak tőlünk is Bulgáriába, fel- tani, a propaganda és reklám csak idegenforgalmi, hanem használva az alkalmat érdek- szakembereinek is be sze- Bulgáriát más szempontokból lődtünk a két utazási iroda retnék mutatni azokat a tája- bemutató kiállítási anyagokat együttműködéséről, a bulgáriai kar, amelyeket az általuk is felajánlott. ajánlott utak érintenek. Ugyancsak az együttműködés keretében, a két utazási iroda a nemzetközi „piacon” közös reklámmal kíván fellépni!, ezáltal is fokozva a lehetőségéül 18-as a végeken Külterület — belvárosi nívé ■ Ilii 13 Ili Külsőben aligha kelhet versenyre a manapság épülő csupa üveg-beton élelmiszeráruházakkal a zagyvapálfalvai városrészen levő lí{-as üzlet. Megjelenése nem hivalkodó, nagyon is szerény, hiszen nem bújhat ki bőréből az a régi házikó, mely a boltnak otthont ad. Odabenn azonban az ínyencebb vásárló is gusztussal csettinthet. Mert ami ebben az ABC kisáruházban igazán korszerű, az a választékos árukészlet, amely akármelyik nagyváros centruméban is megállná a helyét. Tömve a hűtőláda pecsenyekacsával, csírkeaprólékkal. nyúlvesével, mirelit zöldfélével, Töltelékáruban is nehéz lenne olyat kitalálni, mely után azonnal ne nyúlnának az eladók. Nautik szappan, bácskai hurka, téliszalámi, olcsó kolbász, jégkrém, jégrúd, tartós tej. Peremkerületi üzlet — belvárosi választékkal. Nagy István boltvezető számára ebben semmiféle ellentmondás nincs. — Jár hozzánk vagy ötezer ember, bányagépgyáriak és telepiek — mondja a 28 éves boltvezető. — Nagyrészük kispénzű, nyugdíjas. Elsősorban belőlük kell megélnünk, tehát elemi kötelességünk, hogy az olcsóbb a kapcsolatom a borforgalmi- helyett szabad tejjel akartál árukból tartsunk bőséges ki- val, akárha „beépített” em- kiszúrni a szemét, s mérgén nálatot. bereket tartanék mindkét he- ben odaírta még, hogy az üz-i A boltvezető és Szalai János né pénztáros a fiatal nemzan déket képviseli. — ,De elfogy azért a tartós lyen. intek a dobozpiralet piszkos, rendetlen. tej is mis felé. Hogyne — No, lám! Nem is olyan bo- —’ Zárás előtt negyedórává! nyolult ez! Tudni kell, mire történt az eset — kommentál-'- helyesel a tart igényt a vevőkör, s azt ja a boltvezető. — Jegyes tej fiatalember. — Van egy ve- még, hogy lehet ehhez hozzá- 1valotbarí volt* ®ok Z*C!' vőnk aki naponta elvisz két- jutni. És kész — ahogyan a kb lyukadj aznap. ^ szabad boltvezető mondja. Külön intézmény a 18-as három dobozzal. Rá is dőlni kell. gonA kereskedelem a lakosság ban. de alighanem a köze» és szolgálatában — itt nem csupán szép szólam, hanem héttejet meg nem volt hajlandó elfogadni „jegyes árban” semj Ami a rendetlenséget Illeti; nem tudom elfogadni, mi erre mindig pedánsak voltunk,1 Jómagam ez utóbbit foga-5 van, beáll • a kenyerespult <jom ej, Nem azért, mert ■ mögé, és kiszolgál addig, amíg vezető mondja, hanem azért; — mint fiatal kollegái em- mert nemcsak az eladótér, de legetik — odahaza a csirke- a raktárak is példásan tisz-' két etetni nem kell. Ilonka ták, Pedig nem tudták, hogy néni egyedül él, s ez az éle- vendég jön... te — az üzlet. Szakmai tiszkedvükért tartják a sok ol- tességet, becsületet puszta je- Alig pár esztendeje alakull esó kolbászt, hurkát. Viszont lenlétéből is tanulhat bárki, meg a bolti brigád. A magát az Igényesebbeknek friss orl- mint ahogyan tanultak is Petőfiről elnevező kollektíva mőr zöldárut, Her* szalámit számtalanok, kiket ő oktatott alighanem hallat még magáa hozatnak, a tömve a gondola ■ kereskedés mesterségére, ról. konzerwel, befőttel. Nesea- Aml P*óig a kenyeresrendeféjuk akkor is volt, amikor lést illeti még ma is gyakorta látnfvaló ahoav naoo^ egész Tartánban hiába ke- ° ®US a boltvezetőnek, s az pert látnivaló, ahogy napon restéit nemigen bánja meg, ha abból Ja^ bizonyítják: a, peremirerüv . , .... . - és annyit kér, amennyit Ilon- lett boltok is többre kepesek — Valami titka csak van? ______az alapvető élelmiszerek arutá voli környéken is Hacher Lajosné, Ilonka néni. Hetven- köznapi gyakorlat. Ennek éves létére_ nyitáskor már itt szellemében mérik szét a kétkilós lisztet, a rizst, a cukrot a kevéspénzfl vevőnek, ezért rendelnek több kis „kiszerelésű” dzsemet, csirkeaprólékot, malyből a „nyugdi- jaspörkölt” készül. Az ő — faggatom Nagy Istvánt, — Bevallom, nagyon jó viszonyban vagyok a FÜ- SZÉRT-tel — adja a kézen ka néni mond. sitasanaí. Tudnak igazi nagy- Elkérem a vásárlók köny- városi választékot is tartani vét, ez mindig tanulságos le- _ és mégcsak nem is fizethet. Az is, bár nem egészen nek rá. Különösen nem ve- fekvő magyarázatot. — Gyak- úgy, ahogy gondoltam. Egyet- vőkörük. hiszen nem véletle- ran kapok telefont: megjött len bejegyzést tartalmaz — nm terjed a 18-as jó híre a méghozzá egy ^erősen ^ borközi szájhagyomány útján. Ki— tej újdonságokról és természetesen arról, menmyiben változtatja ez a megye lakosságának lehetőségéit. Konstantin Raev elmondta, hogy az együttműködés igen szoros. Ügy tapasztalják, hogy két. az IBUSZ munkatársai kép- Befejezésül hangsúlyozta, zefct szakemberek és értékes hogy a magyar vendégekkel tapasztalatokkal rendelkez* az összes bulgár üdülőhelyen nek. Közölte továbbiakban, nagyon elégedettek a fogadók, hogy minden évben frissítik Mindezeket figyelembe véve, az ajánlatokat, melyeket a semmiféle akadálya nem leaz áru, amit kértem. Befogok a Zsigámba, leszaladok állapotban levő vevőét, érte, és kész! Ugyanilyen jó fogásolja, hogy jegyes — szénül magyar irodához eljuttatnak. Többek között ennek is köszönhető hogy az elmúlt évihez képest kétszeres a magyar turisták számára felajánlott férőhely-növekedés- A bolgár féil úgy érzi tahet az együttműködésnek, és ez garancia a kitűzött közös célok eléréséhez. Áz IBUSZ helyettes vezér- igazgatója alátámasztotta az eddigieket. Elmondta, hogy a bulgár fél nagyon rugalma valy adós maradt, a magyar ,san és 1Tlegértően igyekszik kielégíteni az IBUSZ igényeit- Legutóbb például siaz Idén igyekszik fokozottan kitenni magáért. Várhatóan ez h'ben népszerűek lesznek a örutak, melyekre 520 ágyfé- öhelyet biztosít a bulgár uta1 került újabb férőhelyeikre szert ten.nl és így remélhetőleg a kedvcsináló képekben bővelkedő kiállítás hatására •isi iroda. Ezeknek az utak- megnövekedett igényeket is ki iák a résztvevői néhány na- tudják elégltenk Mint 'ot az ország belsejében, né- \nyat pedig a tengerparton Uenek. Ez hozzájárul ahmegtudtuk, közel 1500 bulgár turistát küldenek Magyar- országra az idén, akik a feloz a célhoz, hogy a magyar szai3ad{^5k útját járják be, ízönség ne csak a tengert, anem az ország többi turisz- kai látványosságát, törté- «5lm! emlékét is megismerhesse, megszerethesse. Bár az elmúlt esztendő sóin magyar részről nem me- jőlt fel reklamáció, a bulgár S l igyekszik emelni a szolgáltátok színvonalát. A nyelvi .'hézségek, ízlés- és szokásai különbségek miatt előfor- aló kellemetle-ct*cek csök- '■.éntésére tervezi'?, hogy a ma- í^ar csoportok fogadására természeztesen azokat a területeket, amelyeken a hulgár- csapatok is kivették részüket hazánk felszadításából, A megyei lehetőségekkel kapcsolatban megtudtuk; hogy naposparti, hegyvidéki üdülések mellett úgynevezett kombinált utakra is van hely, melyek a bulgáriai kirándulást egy isztanbuli úttal kötik össze. Kálovits Géza, az IBUSZ megyei irodájának igaagatóNem vagyok hátrányos helyzetben.. Ézig-vérig közéleti ember Tóth István, a Salgótarjáni ményeiről altar írni, Szíveseb- Ilyen gond még, hogy nincs A gyárban, ahol dolgozik, Kohászati Üzemek gyalusa ben beszél arról, milyen örö- mindenütt épített út és járda, kevesen tudják, hogy tanács- Salgótarján Somos-városrészé- met okozott neki, hogy sike- Esős időben nagy még a sár. tag a lakóhelyén. A kohászati nek tanácstagjelöltje. Ez a rült az iskola hiányos bútor- Vagy itt van a hulladékszálií- üzemekben jobban ismerik Somos tulajdonképpen Somos- zatának megvásárlásához kel- tás megoldatlansága. A város- úgy, mint az egyik jóhírű kőújfalu, de Tóth István csak lő anyagiakat teremteni. S mi- rész közvetlenül az országhatár kollektívának, a „Stromfeld így emlegeti, a köznyelvben lyen jólesik látni, hogy az ed- szomszédságában terül el, Aurél” Szocialista Brigádnak megszokott rövidített for- dig túlzsúfolt autóbuszközle- nagy az idegenforgalom, sür- a vezetőjét. S amellett, hogy mában: Somos. Itt született, itt kedés megjavítása érdekében gősen intézkedni kell a hét éve brigádvezető — a él, ismeri itt mindenki. S mi- elmondott régebbi interpellá- higiénikus szemétszállítás kollektíva legnagyobb megyei 1973-tól már ennek a te- dójának már megszületett az megoldása érdekében. Egye- elégedésre —, bizalmifunk- rületnek az itt élő emberek- első eredménye. lőre tartályok hiányában al- dót tölt be a szakszervezetnek volt megbízható, jó kép- Persze nemcsak örömök szik a téma. Megoldódott vi- ben. S ezzel még nincs vége viselője a megyei tanácsban, vannak, hanem sok még a szont a közkút építése a somo- a megbízatásainak. Tagja a a jelölő gyűlésen egyhangúlag Megoldatlan probléma is. sí úton, amihez felhasználta a megyei sportbizottságnak és ismét jelölték a tanácstagság- Ilyen például a somosi város- tanácstagi alapját és segítettek szakosztályvezetője a helyi ra. rész kereskedelmi ellátásának a társadalmi munkások is. labdarúgócsapatnak. Hat-hét Azt mondják róla, hogy kérdése is. A városrész köz- Tóth István itt él Salgótar- esztendeje edzője volt a csa- ízig-vérig közéleti ember, aki pontjában két elavult fűszer- jánban, mégis mintha egy ki- patnak, s akkor az NB III- a rendet, a fegyelmet és az üzlet Is van, azonban egyik- csit a város, a megyeszékhely ban játszottak, nyertek me- igazságot szereti, Olyan em- nek sincs megfelelő raktára, „árnyékában” tevékenykedne, gyei bajnokságot is. Még köbér, akit bánt. ha döcög a Ez pedig azt jelenti, hogy nem Ügy tűnik, mintha nem lenné- rábban pedig saját maga is társadalom szekere és keresi, egyenletes és választékban nek olyan lehetőségei, mint kutatja az egyenletes haladás sem kielégítő az ellátás. Tóth annak aki a belvárosban képlehetőségeit, Szívesen és sze- István javasolta, hogy bizo- viseli választóit. Ő nem oszl- retettel foglalkozik azonban az nyos épületek cseréjével oldják ja ezt a vélekedést. Eddig sem úgynevezett apró emberi meg egy ABC-áruház kialaki- érezte, hogy bármiben is hátügyekkel is: meghallgatja az tását. A javaslatot a tanács rányosabb helyzete lett vol- örömöket és okos szóval iga- nem fogadta el, mert egyik na, mint más tanácstagnak, s zítja el a perlekedőt, s meg- épület sem alkalmas ilyen nagyon jól együtt tudott dől- munkájával, próbál gyógyírt keresni az célra. Viszont a tanács a mi- gozni a városi tanáccsal. Azt ;ejölték egyéni fájdalomra. • nisztériumhoz fordult segítség, mondja hogyha ismét megvá- ' Szerényen hárítja el maga- ért. amit ha megkapnak még lasztják tanácstagnak ez az szavazatukkal is meg tói a faggatózó krónikást, aki az idén megkezdhetik az együttműködés az eddigihez erősítik, eddigi munkásságáról, ered- ABC-áruház építését. hasonlóan eredményes lesz. — p. a. rúgta a bűvös labdát. Tóth István bírja választói bizalmát, mert kivívta emberségével, szerénységével, lelkiismeretes, a közösség érdekében végzett fáradhatatlan Választól ismét s bizonyára ezt a j#»