Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-15 / 12. szám

A kém"- é* ipnrmfív^HZfti nil néninkről

Uógrád, egy hízelgő statisztika

Az elmúlt év utolsó napjaiban a felszabadulás tiszteletére rendezett jubileumi ünnepségek során örömmel tapasztalhattuk, hogy a gazdag programban csaknem mindennapossá vált a hír: megyénk különböző részein új szobor felavatására került sor.

Mégsem tudtuk átfogóan értékelni, nem alakult ki tudatunkban egy összkép, mert figyelmünk a gyors egymásutánban következő rendezvények, akciók, mozgalmak között osztódott meg.

Ha az ember az újév első hónapjában, a számvetések idején végigjárja a megyét, képet kap arról, hogy városaink és falvaink épületei és közterei az elmúlt évben mennyi új szoborral gyarapodtak. Egy, korántsem a teljesség igényével összeállított listán, a következőket tudnánk felsorolni: Szécsényben Vasas Károly, Nagybátonyban ifj. Szabó István, Salgótarjánban id. Szabó István, Karancsbe- rcnyben Vigh Tamás, Rétsá- gon Kálló Viktor szobrász- művész készített figurális fel- szabadulási emlékművet, nem beszélve a régebben, vagy nem az évforduló tiszteletére felállított kompozíciókról.

Feltehetjük a kérdést, hogy itt a megyében, de országos viszonylatban is sok ez, vagy kevés ?

A minap kezembe került a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1967-es és 68-as tátükrében

jékoztatója, mely az említett két évben elhelyezett képző- és iparművészeti alkotások, megbízásra készült festmények és kisplasztikák, politikai plakátok, valamint az 1967 és 68-ban a lektorátus által elbírált egyéni és csoportos kiállítások jegyzékét tartalmazza. Érdemes gyors számvetést készíteni, mely bepillantást ad az egyes megyékben felállított szoborkompozíciók számáról, és érdemes összehasonlítani a megyénkre vonatkozó adatokat.

1967

Az ez évben megyénkben elhelyezett képző- és iparművészeti alkotások listája a következő: Blaski János: mozaik, Dobóczi Mihály: ülő nő (szobor), Kálló Viktor: Halak (füg. gesztett mobilplasztika), Lalája András: figurális lemezdomborítás, id. Szabó István: Munkás (szobor), Martin László: Lenin-portré, Mészáros Mihály: Építkezés (lemez- domborítás), Miklósi Mária és Moldován István: Mozaik • falképek, és végül Somogyi József: Felszabadulási emlékmű. Szám szerint tíz alkotás. Ugyanebben az évben a más megyékben felállított kompozíciók száma átlagosan hat—hét volt. A Borsod és Csongrád megye közterein és épületein elhelyezett képző- és iparművészeti alkotások száma a legnagyobb (11—11),

ugyanakkor Zala megye 2.

Vas megye 3 alkotással zárja a sort. Láthatjuk tehát, hogy Nógrád megye előkelő helyet foglal el.

1968

Az országban összesen elhelyezett körplasztikák, domborművek, mozaikok stb. száma 240. A Nógrád megyében elhelyezetteké 1967-hez viszonyítva 4-gyel emelkedett (14). Ezzel az eredménnyel megyénk országos viszonylatban első helyen áll. Második Csongrád és Bács-Kiskun megye (13—13), utolsó Tolna megye (2). .

Ha tovább akarunk játszani a számokkal, és az országos 240-ből levonjuk a Budapesten felállított műalkotások számát (54), akkor kiderül, hogy a 19 megyéből Nóg- rádba került a vidéken elhelyezendő képző, és iparművészeti alkotások több mint hét százaléka.

A megyénk társadalmi és gazdasági struktúrájában beállott előnyös változások, valamint Salgótarján és a megye számos településének utóbbi években tapasztalt esztétikai formálódása mellett újabb bizonyítékot nyertünk, hogy Nógrád egyre gazdagabb életlehetőségeket teremt (még a képző- és ipar- művészeti alkotások tekintetében is) dolgozóinak.

Hány éves

Napok alatt egy évet öregedett egyik leggyakrabban használt szavunk, az „elvtárs” kifejezés. Születésnapját ugyanis a nyelvészek egészen a legutóbbi időkig 1843-ra tették, „keresztapaként” pedig Vahot Imrét, az ismert újságírót, írót, Kossuth Pesti Hírlapjának egykori rovatvezetőjét tartották számon. Az újabb kutatások során azonban egy esztendővel korábbról datált szövegrészre bukkantak, amelyben már előfordult az „elvtárs” kitétel.

A Magyar Tudós Társaság 1842. évi 11. nyilvános közgyűaz „elvtárs'

lésén Széchenyi István mondott megnyitót — bevezető szavait azonban a Pesti Hírlap névtelen cikkírója meglehetősen éles észrevételekkel kommentálta. A sajtóriposzt nem sokat váratott magára: Kállay Ferenc, a Világ hasábjain visz- szautasította a szerinte támadó hangú tudósítást: „az érdemeket méitánylani tudó ... egész más szempontokból szólott volna a tudós társaság üléséről, s a második elnök megnyitó beszédéről, ha már csakugyan kellett valamit szólam azelőtt, míg nyomtatásban olvashatjuk az itt előre kíméletlenül megbírált beszédet, melly bírálatban éppen

kifejezés?

a nyomósság hiányzik, mire pedig főleg számolt a névtelen, hogy maga, s elvtársai bosszúját némileg az által elpalástolhassa,”

Széchenyi is reflektált a „critica ostorának csapdosásá- ra” és válaszában ö is használta az elvtárs szót. Az újabban félteit és a már eddig is számon tartott idézetek egyébként azt a véleményt támasztják alá, hogy az „elvtárs" aposztrofálás kizárólag azokat illette a múlt század 40-es éveiben, akik reformkori, ellenzéki, haladó politikusokként elvi azonosságot vallottak és tartottak.

A betegek diétás étrendje

A TÁPLÁLKOZÁS MEGVÁLTOZTAT AS A gyakran használt gyógyító eljárás volt már a régebbi korok folyamán is. Az orvostudomány fejlődésével a gyógyszeres kezelés mellett napjainkban is nagy jelentőségű. A ma használatos diéták már nem csupán tapasztalati tényeken alapulnak, hanem a korszerű tudomány és a modern konyhatechnikai elijárá&ok eredményei.

Diétás élelmezés céljára lehetőleg friss, kifogástalan minőségű élelmi anyagokat kell felhasználni. Nagy problémát jelent az ételek ízesítése, fűszerezése. Az eredeti fűszerezést nélkülöző diétás ételek ízesítésére felhasználhatjuk a nem csípős édes-nemes fű- szerpaprikát, az erejétől és csumájától megfosztott paradicsompaprikát, a petrezselyem levelét, sűrített paradicsomié vet, reszelt sajtot, citromlét, köménymagot egészben vagy megtörve, pirított cukrot (karamellt).

' Az ízesítés mellett fontos az ételek színezése, mellyel az étvágyat csak fokozni lehet. Színezhetjük ételeinket paradicsomiével, édes-nemes nem csípős paprikával, szárított és őrölt paradicsomhéjjal, kevés zsíron párolt reszelt sárgarépával, vagdalt petrezselyemmel. Krémeket, mártásokat gyümölcslevekkel (meggylé, málnaié) színezhetünk. Az izgató vagy káros anyagok csökkentését szolgálja az ételek kifőzése, száraz hevítése, esetleg áztatása vagy a zsírtalanítás. (Pl. sós ételek tejben vagy aludttejben áztatva, sótartalmúk nagy részét elveszítik.)

Diétázó betegeink étvágya rendszerint csökken, ezért szükséges, hogy ételeik azonos térfogatban több és értékesebb tá.panyagot tartalmazzanak. Ezen úgynevezett dúsításra használhatunk tojást, tojássárgáját, vajat, tejfelt, hús-, májkaparékot, cukrot, mézet, amelyeket a félig kész vagy kész ételekhez kel adni.

A következőkben a leggyakoribb megbetegedések diétás étrendjét tekintjük át, kivéve a cukorbetegekét, mivel az e cikk kereteit meghaladná.

A GYOMOR- ÉS BÉLBETEGEK étrendjénél fontos szabály a gyakori étkezés,

egyszerre kis mennyiségek fogyasztása. A diéta alapja általában a zsír-, rost- és fűszerszegény táplálkozás. A húsfélék közül használhatók a borjú, szárnyas, bal, nem zsíros sertéshús, amelyeket párolva, roston sülve lehet elkészíteni. Ehető a jó minőségű sonka, vagy az alig fűszerezett felvágott is, a marhahúst azonban csak egyszer vagy többször darált formában használhatjuk feL Zöldfőzeléket, burgonyát, rizst, darát minden formában, babot, káposztát, karalábét, karfiolt, keménytojást vagy zsírban kisütött tojásételeket a lehetőség szerint ne tartalmazzon a diétázó beteg étrendje. Tejet, tejterméket önállóan és ételekhez keverve is felhasználhatunk, kivéve a füstölt és erősen erjedt sajtféléket és a zsíros tejszínt. A tésztafélék közül a sülttésztákat, piskótát, kekszet, kétszersül tét, felifúj tatoat, a kenyeret és péksüteményt lehetőleg nem friss állapotban adhatunk. Mellőzzük a friss kelt, vajas, hájas tésztákat. Ízesítésre, színezésre az előzőekben már leírt eljárás alkalmazható. Gyümölcslevet, kompótot, adhatunk nyersen, hámozva őszibarackot, puha almát, körtét. Alkoholos italok, feketekávé, tea kerülendő, de adható tejeskávé, kakaó, kamillatea.

Az épebetegek étrendjénél általában fehérje-, szénhidrátdús étrendről beszélhetünk. Tehát mindenfajta húst, tojást, tejet, sajtot,

egyéb tejterméket adhatunk, a szénhidrátokat, burgonya, rizs, dana, főzelékek, cukor, méz formájában. Zsírt annyit használjunk, amennyi az ételek elkészítéséhez szükséges, ha lehet, zsír helyett inkább olajjal főzzünk. A vitaminok bevitele gyümölcsök, gyümölcslevek, salátafélék formájában történjen. Tilos az alkohol minden formájában, a feketekávét, a dohányzást nem tiltjuk el. Az epebetegek étrendjének alapja a zsír-, rost- és fűszerszegénység, amelyet a gyomorbetegek étrendjénél már tárgyaltunk. Heveny epehólyag-gvulladás- nál cukrozott teát, gyümölcslevet, zsírtalan, megszűnt zöldiségleveseket, főzeléket, pürét, piskótát adhatunk. Az állapot javulásának megfelelően fokozatosan térhetünk át a fent említett étrendre. Az étrend helyes kialakítása ezen kívül még az egyéni tapasztalaton is alapuljon.

A SZÍV-, ÉRBETEGSÉGBEN és magas vérnyomásban szenvedők étrendjénél általános elvként fogadhatjuk el a mérsékelt só-, kalória-, zsír- és rostszegény étrendet. Az érbetegségben szenvedők lehetőleg olajjal főzzenek. Kerülniük kell az egyszeri nagyobb mennyiségű étel vagy folyadék elfogyasztását. Tilos étel lényegében nincs, a sok sóval készített ételek azonban kerülendők. Fontos a könnyű székürítés, ezért a székrekedésben szenvedő betegek étele elegendő rostos anyagot (főzelékek, Maláták) tartalmazzon.

VESEBETEGEK étrendjének alapja a só- és fehérjeszegénység, a megfelelő folyadékmennyiség. A fehérjementes diétának lényegét a gyümölcs, a zöldfőzelék, a burgonya, a tojás nélkül készített tészta, olaj, zsír stb. használata adja. Italként bőven cukrozott tea, ezen kívül lekvár, méz, citrom is adható. Fent említettek csak általános irányelvként fogadhatók el, azonban a betegség lefolyásának megfelelően a diéta módosítása szükséges.

Fontos: a beteg és a kezelőorvos szoros együttműködése.

Dr. Gyepes Péter

SZAMOS RUDOLF

KÁNTOR

ÉS

CSUPATI

„Ez még csak hagyján, de mi lesz, ha felszedjük a műszaki zárat?” — válaszolt fáradtan a határőrtiszt.

A határtól két kilométerre elhanyagolt, gödrös ma- kadám út széléig vezette őket az őrsparancsnok. Idáig jutott ugyanis Szultán és Vitéz. Az út horpadásaiban megült az olvadó hó leve, és a két kutya itt feladta a nyomot. Csupati nem szerette az ilyesmit. Szívesebben indult volna a nyomsávról, dehát azért kérették ide Kántorral, hogy kettesben próbálják meg onnan folytatni, ahol a másik két kutya abbahagyta. „A lehető legrosz- szabb, más fuser munkáját helyrepofozni” — dörmögte, és az árokparton a megroggyant hóban próbált valamilyen kezdő nyomot keresni.

„Ne haragudj, főnök” — mentegetőzött segédje, Szultán gazdája, — „de olyan szépen jöttek idáig”.

— Szépen? — fújt megvetően Csupáti és a két daliásán

ácsorgó kutyára sandított.

Kántor halk morrantásokkal figyelmeztette előbb Szultánt, majd Vitézt, 'jobb lesz, ha tisztes távolba kotródnak tőle, és nem zavarják munkáját. Csupati Kántor morgásából megértette: félre a bámészkodó műkedvelőkkel, most nem a gyakorlópályán tartózkodnak. „Vigyétek el innen ezeket, parancsolta határozottan. Nem hiába, a kutya hasonlít gazdájára. Csupati meg is jegyezte: „Tehetetlen embernek, tehetetlen a kutyája is. Ne zavarjátok a professzort... Nem volt elég, hogy a határsértőnek több mint egy óra plusz előnyt adtatok, még Kántor munkáját is hátráltatjátok.”

Kántor, miután Vitézt és Szultánt elparancsolták a közeléből, határozottan nekiindult a megyeszékhelyre vezető útnak. Csupati engedélyezte a két másik kutyá— 7 —

___ . ....................... i i

n

ak és gazdáinak, hogy a kísérő határőrök mögött nyolctíz méterről követhetik őket.

Két óra alatt tették meg a tizenkét kilométernyi utat.

Kántor pihenés és habozás nélkül a városban is egyenletesen haladt, és a központban épült nagyszálló személyzeti bejárója előtt állt meg. Csupati az órájára nézett. Negyedtizenkettő volt. A keskeny utca a szállónál két ágra oszlott, s mintegy nagy ipszilon fogta közre a század elején épült, négyemeletes, szecessziós tömböt. A szálló homlokzata és kávéházi terasza a szálló elől kezdődő sugárútra nézett, melyet az épület zárt le. A sze mélyzeti bejáró a magas házaktól övezett keskeny sikátorok találkozó pontján volt. A földszinti bárból néha az árkádos bejáró alá kicsörrent a cintányér és a dob ritmusa. Csupati néhány másodpercig tanácstalanul bámult a bezárt vasajtóra. Most ő volt a kicsiny csoport rangidős parancsnoka, neki kellett intézkednie. „Azonnal hívd a központi ügyeletet”, utasította végül is segédjét. „Te pedig értesítsd a kerület ügyeletes tisztjét” — mondta a határőr-törzsőrmesternek.

Csupati Kántort a szálló halijába vezette. A személy, zeti bejáró előtt két katonát hagyott azzal, ha bárki akarna be- vagy kimenni, amíg vissza nem jön, addig tartóztassák fel Az üzletvezetőt kereste. A portás perceken belül előkerítette. A bárból hívta ki a főnököt, akit Csupati maga is évek óta ismert. „Elnézést a zavarásért” — kezdte és a tágas hall egyik sarkába húzódott, lehető legtávolabbra a portások pulttal körbekerítette recepciójától.

Kántor a pult előtt várakozott, és amikor a vörös hajú, cingár, éjszakai hotelportás becsukta maga mögött a félkör alakú karám nyitható fedelét, kíváncsian felágaskodott, és mellső praclijaival az üvegborítású lapra támaszkodott. Gyanúsan nézett farkasszemet a pult mögött a kulcsrekeszekig hátra hőkölő portással.

„Mivel szolgálhatunk?” — kérdezte udvarias, simulé- kony modorral az üzletvezető. Csupati legyintett, mintha nem is lenne fontos.

— Kinek van kulcsa a hátsó bejárathoz?

— Nekem, a konyhaséfnek, az igazgatónak, egy van itt a portán, a gépésznek és a helyettesemnek.

— Elég népes gyülekezet — vakargatta állát Csupati.

— Másnak nincs? — Az üzletvezető a kérdésre a vállát rándította: „Tudomásom szerint! De várjon... Józsikám!”

— szólt az éjszakai vezetőportáshoz és Csupatiba karolt, hogy a pulthoz vezesse a törzsőrmestert. „Hány kulcsunk van a gazdasági bejáróhoz?” A portás az ujjain számolta: „hat, vagy hét” — összegezte a végén.

— 8 —

l

— Ki tudná nyitni most? — kérdezte Csupati az üzletvezetőt.

— Hogyne!... Józsikám, adja ide a kulcsot.

— Pillanat — lépett a szállodai szobák kulcsrekeszei mellett a falon lógó táblához és Csupati figyelmét nem kerülte el, ahogy tétova mozdulattal bizonytalanul, nyúlt a kampósszögeken lógó kulcsok felé. A 23-as számú kampó üresen állt. „Nem értem” fordult vissza tanácstalanul a portás. „Tegnap este még itt volt.”

— Mindegy, akkor engedelmével egy perc, felugróm az irodámba, és hozom az enyémet — mondta mentegetőzve az üzletvezető, miközben gyilkos pillantást vetett a portásra. Kántor gyanakodva méregette a kopaszodó, kerek arcú, kissé elhízott férfit, és feltűnés nélkül kétszer is megszimatolgatta bokatájon a nadrágját.

Az iroda a félemeleti galériáról nyílott. Ahogy az üzletvezető a bordó szőnyeggel borított lépcsőt elérte, Csupati gondolt egyet, Kántor füléhez hajolt: „Kövesd, Ciciiii” — adta metsző fogai résén szívott levegővel kettőjük titkos utasítását, ami emberi nyelvre fordítva any- nyit jelentett, hogy a követett személynek a gazda látókörzetén kívül nem volt szabad kerülnie, és nagyon gyorsan vissza kellett térnie.

«' *r "■¥*■ v' -V ** * v

— Jaj, de helyes a kutyus — szólt le a félemeleti galéria lépcsőfordulójáról a hallban várakozó törzsőrmesterhez az üzletvezető.

— És barátságos. Ügy látom, megkedvelte magát, hogy így a nyomába szegődött — válaszolt ravaszul Csupati.

Kántor az üzletvezetőnek nem engedte maga mögött becsukni az ajtót. A küszöbön állt. Farka a folyosón, feje a szobában. Csupati kutyájának peckesen meredő farokzászlaját figyelte, ám az néhány másodperc múlva eltűnt előle, és szinte ezzel egyidőben a szobából kétségbeesett kiáltás harsart Csupati hármasával ugrálta a lépcsőfokokat, s nem tellett bele fél perc, már az irodaajtó előtt állt.

— Maradjon mozdulatlan — tanácsolta a törzsőrmester a rémülettől vacogó embernek. — Arról nem volt szó. hogy maga kulcskeresés közben telefonál is.

— Csak a szakácsnak akartam utasítást adni.

Csupati megértőén bólintott. „Engedd!” szólt Kántorra, majd kivette a köpcös üzletvezető kezéből a cagylót és vissza tette a készülékre. „Megvan a kulcs?”

(Folytatjuk)

— 9 —