Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
»ÖS«*« T967. 3ecemT5er T9., vasárnap Számvetés a megyei labdarúgásról V. Jól hajrázott a Bgy. ÁKÖVr mérsékelten szerepelt a Romhányi Építők Bgy. AKOV 9. Bgy. AKÖV 30 11 8 11 56:73 30 A megyei I. osztály újonca meglepően jól szerepelt. Tizenegy győzelmet arattak, nyolcszor mérkőztek döntetlenül, és 11 alkalommal szenvedtek vereséget. A bajnokság kezdete előtt a legderűlátóbb AKÖV-hívék sem gondoltak arra, hogy a csapat 30 pontot gyűjt össze. Jól kezdődött számukra a bemutatkozás. A tavaszi szezon első felének öt mérkőzésén csak egyszer kapott ki az együttes. Bár később visszaestek, a tavaszi szezont a 12. helyen zárták 11 ponttal- Az őszi szezon eredménye minden várakozást felülmúlt. A 15 találkozón 19 pontot gyűjtötték. Húsz játékos részese a jó eredménynek. Nem foglalkoztak túlságosan sokat a csapatkereséssel. Az adott játékosanyaggal célszerűen gazdálkodtak, már a kezdetnél megtalálták a megfelelő posztra a megfelelő játékost. . A Bgy. AKÖV csapatában nincs olyan játékos, aki minden mérkőzésen szerepelt. Derne 29, Treso '28, Takács 26, Badó, Havaj és Poruczki 25— 25, Bódis és Lőcse 24—24, B árják 21, Kardos és Szűcs 20—20 alkalommal lépett pályára. i Szűcs nyújtotta a legjobb átlagteljesítményt. Tizenegyszer iratkozott fel a jók listájára. Lőcse követi, aki 10 alkalommal játszott jól- Treso az év A válogatottjába is be-_ került a balszélső posztjára. Szűcs a B válogatottban, Bódis a C válogatottban kapott helyet. Csupán egy nagyarányú gv özeimet arattak, de az ,.bombameglepetésként” hatott. Az őszi szezonban az St. Üveggyárat saját otthonában 6:2 arányban győzték le. A Baglyasaljától viszont a 30. fordulóban megsemmisítő vereséget szenvedtek 9:1 arányban. Ezen a találkozón Toldi, a Baglyasalja középcsatára szinte egyedül nyerte meg a mérkőzést, nyolc gólt lőtt. Csak^ négy találkozón nem rúgtak gólt a' csatárok. A legjobb góllövőnek Poruczki és S 'űcs bizonyult. Mindketten i 2 gólt szereztek, őket követi Havaj 9 góllalAmit szívesen elfelejtenének: a hátvédek hét 11-est v «tettek, és a csapat sportsze- rőségi mérlegét két kiállítás rontja. Érdekes, hogy 28 fordulón át senkit nem állítottak ki a csapatból, az utolsó két fordulóban viszont két játékost is. A csapat hívei bizakodóan nézhetnek a jövő évi szezon elé. Romhányi építők 10. Romhány 30 11 7 12 49:58 29 Kísértetiesen ismétlődött a múlt. Az 1966. évi bajnokságban ugyancsak a 10. helyen végzett a Romhányi Építők, 37:54-es gólaránnyal és 27 ponttal. Az idén a tavaszi szezonban nyújtottak jobb teljesítményt. Az 5. fordulótól kezdve nem kerültek lejebb a 8. helynél. Az őszi szezon hajrájában szakadtak le kissé. Gregoron és Kaliczkán nem múlott, hogy nem végeztek előbb. Új színt vittek a támadósor játékába, csaknem minden romhányi gólt ők rúgtak- Ez azonban kevésnek bizonyult. A csapatban 20 játékos szerepelt, az elmúlt évi 24-el szemben. Nagy és Varga minden mérkőzésen játszott. Móricz 29, Kaliczka 27, Gregor, Kelemen és Pásztor 26—26, Sarankó J. 25, Sáránké S. és Hajdúk 23—23 találkozón lépett pályára. Az év romhányi játékosának kimagasló teljesítménye alapján Kaliczka tekintendő- Tizenkilenc mérkőzésen játszott jól, őt követi Gregor 15, Pásztor 13 és Móricz 9 jó játékkal. Gregor egyszer a mezőny legjobbjának bizonyult. Gregor és Kaliczka az év A válogatottjába is bekerült. Csak egy nagyarányú győzelmük akadt. A tavaszi szezonban az St. Üveggyárat Salgótarjánban győzték le 5:1 arányban. Meglepetés volt a javából! Egy nagyarányú vereséget szenvedtek a Baglyasaljától 1:6 arányban. A csatárok öt találkozón nem tudtak gólt lőni. A legjobb góllövőnek Kaliczka és Gregor bizonyult. Előbbi 20, utóbbi 14 gólt szerzettA legtöbb 11-est a romhányi védők „hozták” össze. A játékvezetők 13 alkalommal ítéltek büntetőt a csapat ellen. Ez a szám is bizonyítja, hogy a védelem olykor a megengedettnél keményebben játszott. Tavaly 3, az idén két játékos került a kiállítás sorsára. A szurkolók egyenletesebb teljesí+ménvt várnak .a Romhányi Építőktől. (Folytatjuk.) Sakk Befejezés előtt a salgótarjáni járás bajnoksága Karancs és Mátra csoportban bonyolítják le a salgótarjáni járás 1967. évi sakkcsapat-bajnokságát. A csapatok a hajrához érkeztek, ma bonyolítják le mindkét csoportban az utolsó fordulót. A kiírás értelmében a két csoportgyőztesnek eredetileg újabb mérkőzést kellett volna játszani az abszolút járási bajnoki címért, de a Nógrád megyei sakkszövetség módosította a kiírást és úgy döntött, hogy mindkét csoportgyőztes részt vehet az 1968. évi megyei sakkcsapat-bajnokság küzdelmeiben. A bajnokság állása: Karancs csoport: 1. Karancslapújtő 31,5, 2. Etes 31,5, 3. Vizslás 16, 4. Rónabánya 11,5, 5. Kishartyán 9.5 ponttal. Mátra csoport: 1. St. ZIM II. 36, 2. Nagybátonyi Bányász II. 29, 3. Csipkés 27, 4. St. Ingatlan 20,5, 5. Ho- mokterenye 16,5, 6. Bárna 12.5 ponttal. Az utolsó forduló párosítása: ' (Karancs csoport) Vizslás — Kishartyán, Ka- rancslapujtő — Rónabánya, Etes szabadnapos. (Mátra csoport): St. ZIM II. — Ho- mokterenye, Csipkés — Nagybátony II., Bárna — St. Ingatlan. Napirenden: A sportlétesítmények jövő évi felújítása Ülésezett az MTS Nógrád megyei Tanácsának Elnöksége Rendkívüli ülést tartott teg- Sportlétesítmények felújító- és a kerítés igen rossz állapotnap Salgótarjánban az MTS sára az MTS Nógrád megyei ban van. A felújítás minél Nógrád megyei Tanácsának Tanácsa 1968-ban 850 ezer fo- előbbi megkezdését indokolja, Elnöksége Szúnyog Tibor el- rinttal rendelkezik. Felmérve hogy a létesítmény átlaga ro- nökletével. Az 1968. évi költ- a megye területén jelentkező hamosan romlik. A szécsényi ségvetési munkák beindításá- igényeket, mérlegelve azok re- sportpálya felújítására 150 val, és az állami támogatás alltását, szükségszerűségét a ezer forintot kap a Vörös Me- elosztásának elveivel Praz- következők szerint osztják el teor sportegyesület. Ebből az novszki György főelőadó elő- a létesítményekre fordítható összegből befejezik a már elterjesztésében foglalkoztak, felújítási keretet. Az SKSE-stadion felújítására 200 ezer forint állami tárna jd Tordái György műszaki előadó ismertette a jövő évi felújítási keret elosztását. mogatást nyújtanak. Szüksé- Az MTS Országos Tanácsa gessé vált a labdarúgó-pálya által meghatározott ^ állami újra füvesítése. A mintegy támogatás összege jövőre Nóg- g00 ezer forintba kerülő mun- rádban 3 millió 954 ezer fo- kát ez évben vállalati támo- rint lesz. Az új gazdasági gatással beindították, és jökezdett kerítés felújítását, és korszerűsítik az öltözőépületet, valamint az atlétikai pályát. A rétsági járás 100 ezer forint ilyen jellegű támogatást kap. A rendelkezésre álló összeget Rétság vagy Romhány sport- létesítményének felújítására fordíthatják. A döntést a jámechanizmus több vonatko- vö tavaszra befejezik. Az rá*i, vez<ftésre bízzák felhasználása ott célszerű, ahol a hezásban érinti a sportmozga- SBTC edzőpályájának rendbe. . . , , . . ., lom gazdálkodását. Üj irányéi- tételére 150 ezer forint támo- lyl sérvek ?..?®fna.gyo.bb to* vek és határozatok szabják gatást nvújtanak. A pályát ™oyatast nyújtják, ^ így a meg jövő évtől a sportmozga- alkalmassá kell tenni az átlómban folyó _ gazdasági meneti időszakban bajnoki tevékenységet, új finan- mérkőzések lejátszására, szírozási eívek szerint tá- A pásztói sportpáiya felújí- maszkodik valamennyi sport- tására 150 ezer forínt állami szerv a helyi es központ, ta- támogatást adnak. Szükséges- lelIcga- elore nem láthf*tó cé’ mogato szervekre. Az allami ségét indokoijai hogy az őltö- Tok megvalósítására tartaléfenti összeget kiegészítve nagyobb jelentőségi felújítási munkálatokat is elvégezhetnek. Az MTS Nógrád megyei Tanácsa 100 ezer forintot ilyen támogatás sportpolitikai szempontok figyelembevételével cél jeli egűvé válik. A jövő évi járási-városi és kiemelt egyesületi állami támogatás megyénkben a következőkénpen alakul: Balassagyarmat járásváros 205 ezer forint, pásztói járás 109 ezer forint, salgótarjáni járás 331 ezer forint, rétsági járás 90 ezer forint, szécsényi járás 82 ezer forint. Salgótarján város 189 ezer forint, SBTC 270 ezer fo. rint, SKSE 266 ezer forint. ző, játéktér, az atlétikai pálya kol. Vállalati belső ellenőrt és kontírozókönyvelőt keres a Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat. Bér: megegyezés szerint. Salgótarján, Szabadság tér 5. sz. Szerencsekor s ?e'»y \z On sorsjegye szerencsés sors jegy Öröklakást vagy családi házat, olasz- és fran- •laországi utazást, 100 000 forintos és egyéb utalványokat, személygépkocsikat nyerhet! Vegyen Szerencse- Nörs: egyet i forintért kapható az újságárusoknál, a trafikokban, az áruházakban, a boltokban és a postásoknál. Á rádió és a tv műsora 1/ASARNAP Kossuth rádió: 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.30: Tessék a mikrofon! 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.10: Aida. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: ,,Lenne bár mindig napfény”! 9.50: A művelődéspolitikai rovat vendége: Hegedűs András. 10.05: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhSz szól a nóta. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Művészlemezek. 13.25: Frank Sinatra énekel. 13.40: Életünk és a stress. 14.00: A BBC és a Magyar Rádió közös* nyilvános hangversenye, Londonból és Budapestről, kb. 15.45: Madarász Katalin népdalokat énekel. 15.57: Családi körben. 16.57: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Zenés párbaj. 17.46: Pillantás a nagyvilágba. 18.10: Maurice Chavelier énekel. 18.29: Vladimir Horowitz zongorázik. 19.10: Hallgatóink figyelmébe! 19.11: Nótacsokor.. 19.50: Eleanor Steber Mozart-áriákat énekel. 20.08: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Marat halála. 23100: Részletek Lehár Ferenc operettjeiből. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 7.30: A református egyház félórája. 8.00: Mit hallunk p jövő héten? 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Népdalcsokor. 9.30: Operakalauz. 10.30: Százados szenzációk. 11.00; A Genfi Rádió felvételeiből. 12.25: A magyar költészet századai. 12.40: Vico Torriani énekel. Eddie Osborn orgonái. 13.02: Nagy idők — nagy emberek. 13.47: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.03: Táskarádió. 15.08: Képek, szobrok, építészet Bulgáriában. 15.23: Angot asszony lánya. 15.45: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 17.00: Ez is. az is 120 percben. . . 19 00: A Kórus- pódium nyilvános hangversenye a Vasas székházban. kb. 20.55: A máj ősi szőttesek. 21.05: Táncmelódiák. 21.35: dósok arcképcsarnoka. 21.50: Ré- lékkönyve. 14.23: gi magyar táncok. 22.06: Vladimir 14.52: Decemberi Horowitz zongorázik, eredmények. kb. 6ora. i3.18: Zenekari muzsika. Tu- 14.10: A Rádió József Attila EmLészen ágyú. kirakat. 15.15: Beethoven-szonátákat Jeney Zoltán fuvolázik. Frey22.56: Ügetőverseny- mann Magda zongorázik. 15.40: Zentai Anna magyar nótákat énekel. 15.55: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Harsan a kürtszó. 16.57: ________________________ ____ ___ __ 17.05: s orismertetés. 9.21: Hétmérföldes Külpolitikai figyelő. i7.20: BeethoA Televízió műsora: 9.05: Interjú a tábornokkal. Angol nyelv- Édes anyanyelvűnk, tanfolyam haladóknak. 9.20: Mű- Hallgatóink figyelmébe kamera. 9.35: Belle és Sébastien. 10.00: Ki lesz a győztes? 11.00: ven: VIII. szimfónia. 17.45: Van új a nap alatt! 18.00: Húszas stúJátsszunk bábszínházát! 15.33: Mű- diő- 19-29: Hallgatóink figyelmébe, sorismertet és. 15.35: A Flinstone 19-30: A Rádiószínház bemutatócsalád (ism.) 16.00: A Magyar Hir- Ja- A szamár árnyéka. 21.09: Szó- dető műsora. 16.10: Mezőgazdasá- rakoztató muzsika. 21.49: Bemu- gl szakfilmsorozat. 16.40: Más ká- tabuk új operafelvételeinket, tán tanul az okos. A Magyar 22.15: Olajháború Afrikában. 22.25: Hirdető kis filmje. 16.50: A tenger A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 22.50: Meditációk. 23.00: Századunk zenéjéből. enciklopédiája. 17.40: Érmek, emlékek, egyéniségek. 18.20: Századunk Cattaro, — 1918. 19.25: Esti °-10: Vma Sumác énekel, mese. 19.40: Nótaszó. 20.00: Tv-Hi- radó. 20.20: Az idézés. Bűnügyi dokumentumjáték. 21.30: SportPetőfi rádió: 10.00: Csajkovszkij: Anyegin. 11.13: Töredék óda Buhírek. 21.40: Fej vagy Írás? 22.05: dapesthez. 11.33: Szovjet népek Az érem harmadik oldala. 22.15: dalai. 11.57: Versenymüvek. 13.01: Tv-Híradő, — 2. kiadás. Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 13.16: Ismerkedjünk a műsora: jazzmuzsikával. 13.47: Vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől — hatig. . . A Petőfi rádiő zenés délutánja. A Besztercebányai Tv 10.00: Mflkorcsolyaverseny. 15.00: Női tomaverseny. 16.00: Dr. Schlüter 5. Ember emberek kö- 19-10: László Margit énekel, zonzött. 18.00: Gyermekműsor. 19.00: tfdrán kisér: Freymann Magda. Tv-Hiradó. 19.45: Tv-film orosz 18.28: Amikor Júdást Cicerónak műkincsekről. 20.15: Stefan Zwe- hívták. 19.00: Verbunkosok, katoig elbeszélésének tv-változata. 21.35: Kulturális magazin. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Marica gróf. %nő. 9.10: Egy olvasó naplója. 9.25: * A hét előadóművésze. Hans Hotter. 10.10: Balatonfüredi óvodások énekelnek. 10.30: Sántha Ferenc népi zenekara játszik. 11.15: Don Pasquale. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A budapesti színházak műnadalok. 19.35: Közvetítés a Zene- akadémia nagyterméből, kb. 21.45: Fél évszázad távolából, kb. 22.05: Könnyűzene. 22.25: A hét előadóművésze. A Besztercebánya! Tv műsora: 17.55: A sötét szoba királya (tv- láték). 18.15: Telesport. 19.00: Tv- Htradó. 19.30: Arbuzov: ígéret (tv- játék). 21.05: Az első rendelet: A Békedekrétum. 21.40: Nina Ha- zuschova énekel. Nagylóci beszélgetés Az ötvenéves Boldi bácsival Nagylóc sportéletének fej- elkelne már egy kis esti, vagy lesztésében fáradhatatlanul hétvégi pihenő. Csak hát ő munkálkodik az őszhajú, min- azt mondja: szebb dolog a dig jókedvű Szeles Boldizsár, kényelemnél a segítségnyúj- Boldi bácsi. Az idén két jubi- tás. Ha kell szakmai téren, leumot is ünnepel. Ötvenéves vagy nevelési vonatkozások- lesz, és 15 éve tagja a Szécsé- ban. nyi Járási Testnevelési és Boldi bácsi most a télre ké- Sportszóvetsegnek. Hogy mi- szni, ^ Sportakadémia keretékor ismerkedett meg a sport- fcen négy előadás megtartását tál, erre már ő sem tudna fe- vállalta. Ezen kívül különbölelni. A múltról mondja: zö szabálymagyarázó összejö, Fiatal koromban atleti- vételeknek is előadója lesz. A záltam. Akkor még nem, ör- fiatalok szeretik, mert komoly vendett ilyen nagy népszerű- ember, sokat lehet tőle tanul- segnek a labdarúság, minden- nj_ féle szervezett bajnokság nélkül rúgták falun a bőrt, he- Nagylóc mellett a járás lyesebben a rongylabdát. sportjának fejlesztésén is Az idő azóta eljárt felette, munkálkodik, immár tizenöt Ha a sport fizikai felkészült- éve■ Spart akiád-ver senyéket, séget igénylő követelményei- szervez az egyesületek vala- nek már nem is tud megfelel- melyikében, községi ^ verse- ni, gazdag tapasztalatait a fi-^nVe^et jár ellenőrizni, ver- ataloknak adja át. A kölcsö- senyzőket kísér el járási és nős bizalom jefe, hogy ha megyei viadalokra, fis ha nincs ideje a fiatalok közé megkérdezik tőle, hony mindmenni, azok keresik meg őt. ezt miért csinálja, mindig ezt Nagylócon nincs olyan ha- feleli: mert szeretem a spot- zai labdarugó-mérkőzés, ahol tat. Két jubileuma alkamáhól 6 ott ne lenne. Sétál a pálya szélén, tanácsokat ad a játékosoknak. Idegenbe is elkíséri a futballistákat. Pedig további eredményes sportvezetői tevékenységet kívánunk Boldi bácsinak. Sz. F. Apróhirdetések 1964-ben vásárolt hálógarnitúra eladó. Salgótarján, Tanács út 4. Szerémi. December l-től ismét teljes árukészlettel állok kedves vevőim rendelkezésére Rákóczi út 20. alatti kis trafikban. Bányatechnikust alkalmazunk kőbánya műszaki vezetői munkakörbe, lehetőleg robbanómesteri vizsgával és kőbányai gyakorlattal fejlesztés alatt lévő kőbányákba, kizárólag főfoglalkozású munkaerőként. Feladata lenne a termelés és értékesítés önálló irányítása és bonyolítása. Termelési volumen kb. évi 25 000 tonna. Fizetés megegyezés szerint. Petőfi Tsz. Hollókő. A 2. sz. Autóközlekedési Vállalat salgótarjáni rúgófelújító műhelye vállalja a hazai gyártmányú, valamint a Robur és Garant gépkocsik hordrúgóinak felújítását rövid átfutási idővel. Egyéb típusú rúgókötegek felújítására is mód van, külön megállapodás szerint. Kérjük azokat a vállalatokat, amelyek 1968. évre szolgáltatásunkat igénybe kívánják venni, évi szükségletükről adjanak tájékoztatást. Az igénybejelentéseket, a Járműfenntartási Osztályra kell megtenni. Telefon: 14-17. Azonnali belépéssel perfekt gén- és gyorsírót aominiszt. ratori munkakörbe keres felvételre a Felső Zagyvái Vízi Társulat. Jelentkezés írásban, rövid életrajz ‘ mellékelésével. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Salgótarján, Felszabaciu- lás u. 14/b. Gépjárművek kötelező műszaki vizsgára való előkészítését, soron kívül vállalom. Ipacs Gyula ^utó- szerelő-mester Salgótarján, Csizgnadia Sándor u. 10. Telefon: 22-16. AUTÓTULAJDONOSOK ÉS MOTORKERÉKPÁR-TULAJDONOSOK FIGYELEM! A téli időszak beálltával * gépjárművek indítása nehezebbé válik. Megnöveli az akkumulátorok élettartamát, ha használja az A/17 tip. akkumulátortöltő készüléket. Kapható az Ezermester és Üttörő Bolt Vállalat boltjában: 7. t'z. Bob. Salgótarján, Rákóczi út 54. Az akkumulátortöltő 6 és 12 V-os akkumulátor töPésáre szolgál. A készülék szabályozóval ellátott automatika ja meerkadáJyo7za a töltést. Üze. mi feszülné« ooq v. 1 évi jótállás’ Fői gyásztól ára: 495 Ft.