Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
1967. december 10., vasárnap \ N © 0 B * D Vasárnapi levét Von Eckcrrdt riportjáról Wolf von Eckardt úr Magyarországon járt. és útiélményeiről terjedelmes beszámolót közölt a Washington Post hasábjain. Wolf von Eckardt úr neve után ítélve alighanem német, — a „von”-ból következtetve ősnemes famíliából való. Hogy viszont az óceán túlsó partjáról szerencséltetett bennünket, s a Washington Postban hívta fel egynémely dolgainkra a figyelmet, arra vall: Wolf von Eckardt valószínűleg hátat fordított az óhazának. Eckardt úr tehát Magyarországon járt, természetesen Budapesten, de ami ezúttal inkább érdekes: Salgótar- járlba is ellátogatott. Ebből állt össze írása és képződtek bizonyos nézetei és következtetései rólunk; társadalmi, művészeti, építészeti viszonyainkról. Olvassa az ember a cikkét, és az első benyomások után tisztában van vele: Eckardt úr, ama nyugati vendégeink egyike, aki az előítéletek jókora ballasztjával lépte át hazánk határát, A tények elől azonban, sem Pesten, sem Turjánban *nem lehet kertelés nélkül kitérni. Még Eckardt úrnak sem. A cikk eléggé homályos címe: „Budapest úttörő modernizmusa kelletlenül szétmorzsolódik” — után ugyanis ilyen megállapításokra kényszerül elöljáró soraiban: „A magyarok már régóta híresek gulyájukról, tokaji borukról, cigányzenéjükről és szép asszonyaikról. De modern építészetük magas kvalitása meglepetés.” XJgyan kissé romantikus magyarságszemlélet ez, de isten neki, ha a gulya, a tokaji és asszonyaink csínja mellett fontosabb, korszerűbb és főleg jellemzőbb értékeinket is felfedezi. Csak köszönetünk érette. i További néhány találó észrevételt is tartogat Eckardt úr benyomásai regisztrálására, melyeket nyugodtan elfogadhatunk és megszívlelhetünk. Vegyük például budapesti sétája következő megfigyelését: „Ezek az épületek azonban nem járulnak hozzá ahhoz, hogy bizonyos értelemben olyan szép várossá legyen, mint Párizs, vagy részben Washington. De nem is teszik Budapestet olyan modernné, mint Bukarest, vagy részben Manhattan. Hogy igazán szép legyen ez a város, ehhez sajnos hiányzanak a fák, és, hogy modern külseje legyen, ahhoz szerencsére hiányoznak a ragyogó üvegdobozok.” A bevezető sorok és a cikk első olvasása után azonban a korrektnek tűnő mondatok mélyén mind több kétértelmű bókot, fedezhetünk fel, s rájövünk, hogy Wolf von Eckardt úr „tárgyilagossága” csupán látszat, tetszetős mázzal burkolt álobjektivitás, amivel — valljuk meg — ügyesen „etette meg” a Washington Post gyanútlan, jóhiszemű olvasóit. Mert a következőkben ilyen megállapításokat tesz: . .a város, amelyet a kérkedő burzsoázia épített fel, súlyosan megrongálódott a második világháborúban, valamint az 1956-os felkelés alkalmával (erről senki sem beszél), proletár- város. Ezt a régimódi szót nem lebecsülendő értelemben használom. Csupán benyomásaimat tükrözi, hogy itt — jobban, mint bármely más nagy városban — a tömegek váltak uralkodóvá, tolongván a körutakon, a villamosokon és tolongván mindenhol, és így a kopottság látszatát adják a réginek, anélkül, hogy valami sok újat alkottak ■ volna, anélkül, hogy megteremtették volna a magukét.” Von Eckardt úr azonban az ilyenfajta okoskodással voltaképpen saját csapdájába esik, önmagát cáfolja meg. Azt az állítását, mellyel fentebb még építészetünk nagyszerű, „magas kvalitású” eredményeinek adózott elismeréssel! Ha járatos válna szólásmondásainkban, tudhatná: a hazugot hamarabb utolérni, mint a sánta ebet. Ám neki bizonyára egyetlen célja, útirendeltetése volt: tények ellenében is bizonyítani „lehetetlen” állapotunkat. Ezért tűzi tolla hegyére a Budapest Táncpalotát, s annak — ahogy ö írja: puritán lánymutatványait, s a proletár elképzelést a burzsoá dekadenciáról. Eckardt úr szeme, gusztusa nyilván bizsergetőbb lánymutatványokhoz szokott, de attól megőrizhetett volna fikarcnyi józanságot, hogy fontosabb, igényesebb területeket válasszon szemlélődésének. Von Eckardt úr csapongását egyébként nem köny- nyű nyomon követni, mert némi prágai elkalandozás után megint épitőművészetünk csodálattal és csepü- léssel elegyes elemzésénél köt ki, sőt merész ugrással Salgótarjánban terem. A tárgyi tévedések fölött — melyeket a városépítéssel kapcsolatban közöl — nyugodtan túltehetjük magunkat, a végkövetkeztetések azonban nagyon is sanda célzatúnak hatnak: „A legjobb mód arra, hogy megismerjük az új Salgótarjánt, — amelyik egy meglehetősen nyomorúságos múltból nőtt ki — az, ha felmegyünk• annak a dombnak a tetejére, amelyet még a cigánykunyhók tömege foglal el. Ez a bűzös kis falu csinos kis gyermekeivel, akik a sárban fetrengenek, Puerto Rico legrosszabb nyomor- negyedeire emlékeztetnek engem. A mögöttük emelkedő magas lakóházak viszont a San Juan-iakhoz hasonlóak. És én csak arra lennék kíváncsi, vajon a könyvüzletek és kulturális központ mellett ezek a házszerű kunyhók alkalmas helyek-e arra, hogy ebben éljenek akár a cigányok, akár a szegény Porto Rico- iak?” Ahogy mondani szokás: meg kell repednie a szívnek ennyi törődés láttán... De persze szépséghibája, erős bibije a dolognak, hogy von Eckardt bizonyára nagyon pontosan informálódott, mi a salgótarjáni cigánytelep jövője; — nem is a ködös távolban. Hogy a múlt szégyenletes foltja, hagyatéka egyre zsugorodik, — épp ez ad helyet az újnak, melyet von Eckardt is láthatott. De ezt elmondani már „nem vágott bele” a •feladatába. Mit is szólnának rá „a szegény Porto Ricó-iak”?! „Az óceán mindkét oldalán — úgy látszik — az elfajult építészet, amelyet jelenleg művelünk, csupán az elfajult emberek számára alkot.” — vonja le a konklúziót. Ez az, amiben téved, vagy inkább tudatosan hazug a megállapítása. ..Hol van egy viszonylag egyszerű építészet, amelyik szerte a világon, élő embermilliók számára építkezne!” Kérdi von Eckardt úr. Talán nem látta volna? Félév előtt az iskolákban 4 téli szünet programja Az iskolareform útján Közeleg a téli szünet ideje, általános- és középiskoláinkban a szünet előtti utolsó tanítási nap 1967-ben december 21, a szünet utáni első tanítás január í!. A Nógrád megyei Tanács VB. Művelődés- ügyi Osztályán az első félévi tevékenységről, s a téli szünet programjáról tájékozódtunk. A tanulók jegyeit az utolsó tanítási napon lezárják- A félévi osztályozó értekezletek, az értesítők megírása a téli szünetben. történik. A diákok a szünet utáni első tanítási napon kapják kézhez az első félévi értesítést, á szülők tájékoztatása a korábbi gyakorlatnak megfelelően az Ellenőrző könyveken keresztül tör- 'ténik. A pedagógusok számára a szünet gazdag lesz eseményekben, elekor bonyolítják le ugyanis a társadalmi és a művelődésügyi szervek továbbképzési programjukat. A második ideológiai konferenciát december 21-én tartják a pedagógusoknak. A társadalmi szervek (szakszervezet, Vöröskereszt, stb.) december 22. és január 3. köáött tartják továbbképzési programjukat, január 3-tól 6-ig pedig szakmai továbbképzéseken vesznek részt általános- és középiskolai nevelőink. A téli továbbképzési napokon szaktárgyanként országos hírű előadók tartanak előadásokat. A tanulóknak a szünet sok pihenési, szórakozási lehetőséget nyújt. Az iskolákban ezen időszakban is gondoskodnak a napközi otthoni foglalkozásokról, valamint arról, hogy az úttörő-, illetve a KISZ-szervezet tanulmányi, mozgalmi, sport és kulturális munkájához megfelelő körülmények álljanak rendelkezésbe. Gazdag programot nyújt a gyerekeknek a salgótarjáni Üttörőház is. Évi három fonna arany A bori bányamedencében működik Európa legnagyobb rézbányája, amely egyidejűleg Jugoszlávia egyik legnagyobb aranytermelője is. Évente három tonna aranyat bányásznak itt ki, s ez minden bizonnyal a legnagyobb európai teljesítmény — a Szovjetunió kivételével. Röviddel ezelőtt tanulmány készült a Máj dán - pekben és Borban fellelhető nemes- és rézércek tökéletesebb kihasználásáról. Joggal várják a medence aranytermelésének rövidesen történő emelkedését. T ársadalmi igény tette szükségessé az iskolareform megvalósítását. Nagyon sokat vitáztunk és vitázunk még jelenleg is a módszerekről, gyakorlati megoldásokról. Egyik ilyen fontos kérdése az általános iskola elvégzésének kötelezővé tétele. A szocialista termelés, a társadalmi aktivitás, a technikai fejlődés mind jobban igényli a magasabb szakmai, általános ismereteket. Ezért elsősorban a szakrendszerű oktatás szélesítése, a körzeti iskolák fejlesztése kerül előtérbe. Megyénkben még több helyen jelent hátrányt a nem szakos oktatás. Jelenleg a felsős tanulók 38,8 százaléka szakrendszerű oktatásban részesül, azaz: továbbtanulásra hátrányos helyzetben van 11,2 százalék. Ha ezen belül a szakképzett nevelők által megtartott órák arányát vesszük, az csak 52 százalék az országos 67,4 százalékkal szemben. Ez azt jelenti, hogy a nevelők legjobb szándék mellett sem tudják az ismereteket kellő szinten nyújtani, a tanulók 48 százaléka esetében. Miben jelentkezik ez a hát- -ány? Alacsonyabb szakmai áttekintésben, gyakorlatban —, nem is beszélve arról, hogy orosz nyelvet nem, vagy csak kedvezőtlen feltételek között tanulnak. Ezek a gondok objektíve jelentkeznek és a továbbtanulásban nehézséget okoznak a gyerekeknek. Ezért szorgalmazzuk a körzeti iskolákba járást. Jelenleg 40 körzeti iskolába 55 tagiskolából 2057 tanuló jár be. Még mindig 2698 tanuló jár kis iskolába, ahol csökkentett óraszámban tudnak a gyerekekkel foglalkozni. A megyei tanács vb határozatban szabta meg a tennivalókat és ennek nyomán az utóbbi időben fejlődtek a körzeti iskolák. Ezek korszerűbben felszereltek, jobb a szakos nevelőkkel való ellátásuk, jobban meg tudják oldani az eredményes oktatást. Mindezek azt jelzik, hogy a reform célkitűzései helyesen érvényesülnek, a gyakorlatban kedvezőbb tanulmányi, nevelési feltételek vannak. Mégis komoly gondok adódnak. Már szinte mindennapos probléma a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás. Korántsem szabad a hátrányos helyzetet sértőnek venni, mert lehet hátrány az előképzésben iskolai jellegből eredően, lehet a múlt társadalmának örökségéből, (szülők nem tanulhattak), de lehet olyan is, amiről mi tehetünk és a szülők is. A nevelők tehetnek a nem megfelelő módszerek alkalmazásáról, a gyermekekkel való foglalkozás hiányosságairól, de lehetnek hátrányok a szülők nemtörődömségéből vagy hanyagságából is. És ezekről beszélnünk kell. Az 1966/67. tanévben az általános iskolai tanulók 6.4 százaléka megbukott, ez a legrosszabb, az országos 4,8 százalékkal szemben. Az általános iskola első osztályába beírt tanulók 72,2 százaléka vész' el a S osztályt. Tehát 27,8 százalék menet közben lemarad Mindezek figyelmeztető jelek. S még tovább bonyolódik a gond, mert a lemaradó és bukó tanulók zöme fizikai dolgozók gyereke. Ez pedig társadalmi probléma és aprólékos nevelői gondoskodás kérdése. S okat beszélünk a hátrányos helyzetű tanulók segítéséről és mégsem megnyugtató az előrelépés. Miben van a gond? Csak a nevelők kis részének tudatában szerepel kellő gyakorlati súly- lyal e kérdés. Sok az általánosság a megfogalmazásban, de kevés a hatékony munka. Tanítási munka tervezésében, a tanítási órák szervezésében nem gondolnak a hátrányos helyzetben levő gyerekekkel való foglalkozásra. Például nem találkozunk csoportos foglalkozásokkal, differenciált foglalkozáson keresztül a gyerekek segítésével, ösztönzésével, gyakoribb ellenőrzéssel, nagyobb közösségi felelősség kialakításával. az ifjúsági szervezet mozgósításával, a tanítási órán kívüli munka színes és változatos szervezésével, a tanulók érdekeltségének kialakításával stb. Igen gyakori nevelői szemlélet az, hogy minden gyerek egyforma, és így mentesítve ér- zik magukat a fizikai dolgozó szülők gyermekeivel való kiemelt foglalkozás alól. Köny- nyű az értelmiségi gyerekeknek, hisz otthon megtalálják a házi könyvtárat, amit a család nagyapáról apára örökölt —, a munkásnak most kell pótolnia mindent. A diplomás szülő, ha kell segít és megmagyaráz problémákat, kényelmes otthoni körülmények szolgálják a tanulást'. Mindez nem általános a fizikai dolgozóknál, és ezeket a hátrányokat kell az iskoláknak kiegyenlíteniük, ezért nem egyenlő minden gyerek. Az iskolavezetés és felügyelet feladata a nevelői szemleletben elérni, a változást. Nem lehet elnézni, hogy a fizikai dolgozók gyerekei nagy számban megbukjanak, vagy ne végezzék el a 8 osztályt, és arányuknak megfelelően ne szerepeljenek a továbbtanulásban, mint Tóth Elemér: A tehetség kötelez c. cikkében írja. Keresni kell a megoldást, a kedvezőbb módszereket, hatékonyabb nevelői tevékenységet, de ehhez árreformunk célkitűzésének megismerése és megértése szükséges. Ez nemcsak oktatási, hanem politikai feladata is nevelőinknek. A szülők szemléletében is előbbrehaladást kell elérni. Az iskola a hátrányos helyzetet csökkentheti, de nem szüntetheti meg. Ehhez a szülők segítése, közreműködése szükséges. A tanulás megbecsülése, a tanuló gyermek munkájának segítése, zavartalan körülmények biztosítása a szülők kötelessége. Ebben tevőleges szerepe van a szülőknek. A társadalom felelős a felnövekvő nemzedékért, azért is, hogyan készülnek fel a fiatalok a gyakorlati eletre. Ehhez a társadalmi és állami szerveknek egyaránt segítséget kell nyújtaniuk. A tanácsok segítsenek a tanulmányi feltételek biztosításában a tanulási kötelezettség betartásában. Az állami szervek, munkahelyek 1 gondoskodjanak dolgozóik gyerekeinek tanulmányi ösztönzéséről. A bejárással kapcsolatos hátrányok enyhítését segítsék elő például az AKÖV-, MÁV-dolgozók a bejárás feltételeinek javításával, a községi szervek ügyelő gondosságukkal . biztosítsák, hogy minden gyerek érezze a törődést. Csak egyetlen kérdést, a hátrányos helyzet egyes gondjait emeltem ki a problémakörből. Közös a gond, de ha összefogunk, helyes szemlélettel mindannyian tehetünk annak érdekében, hogy megoldjuk gondjainkat. Kmetyi Ferenc művelődésügyi osztályvezetőhelyettesBarna Tibor Autóbusz-megállóban
