Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-05 / 262. szám
r„'3 Köenífi Í967. november 5.. vasárnap A két nép barátságának jegyében Az MSZBT és a Hazafias Nép'ront megyei elnökségének ünnepi ülése Tegnap délelőtt Salgótarjánban, a József Attila művelődési ház kultúrtermében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére együttes ünnepi ülést tartott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Hazafias Népfront Nógrád megyei Elnöksége. Az ünnepségen képviseltette magát az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat is. Marczinek István, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának titkára megnyitó szavai után Monostori Ottó, az MSZBT Nógrád megyei Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. — Napjainkban a világ haladó népeinek tekintete a Szovjetunió felé fordul. Fél évszázad telt el azóta, hogy Orosaprszágban a munkások, parasztok, katonák forradalma megdöntötte a tőkések és földbirtokosok uralmát. A forradalmárok kiömlött vére nyomán új élet fakadt szerte az egész országban. Megvalósult az emberiség legjobbjainak régi vágya, a világtörténelemben először megszületett az a társadalmi rend. amely nem ismer elnyomást és kizsákmányolást. Az MSZBT titkára ünnepi beszédében szólt a továbbiakban a szovjet társadalom szociális és gazdasági életében végbement átalakulásról, a tudomány gyors fejlődéséről. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a Szovjetunió 50 éves fennállása igazolja a marxi—lenini elmélet helyességét, és gyakorlatban bizonyítja vitathatatlan igazságát. A szocialista forradalommal kezdődött történelmi folyamatot nem lehet megállítani, mert az 1917 novemberében megkezdett út a munkásosztály és valamennyi dolgozó felszabadulásának, a nemzeti függetlenség biztosításának, a béke megvédésének útja. Monostori Ottó szavai után Kiss Imre, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Nógrád megyei elnöke, a munkában és a magyar—szovjet barátság ápolásában kifejtett tevékenységért kilenc aktivistának — köztük < két szovjet katonatisztnek — a magyar—szovjet barátság aranykoszorús jelvényét és oklevelet nyújtott át. .Ifa: A salgótarjáni üvegipari dolgozók A Salgótarjáni öblösüveggyár a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója keretében ünnepli alapításának 75. esztendejét. November 5-e kettős ünnepi tehát a gyár dolgozóinak életében, s ehhez méltón készülnek a napra. Az ünnepi program reggel 7 órakor zenés ébresztővel indul, délelőtt 10 órakoif az üzem sporttelepén labdarúgómérkőzésre kerül sor, majd délután 3 órakor a József Attila Művelődési Házban rendezendő ünnepi nagygyűlésük keretében Szókup Lajos építési és városgazdálkodási miniszterhelyettes méltatja az 50 éves Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, s a háromnegyed évszázados üzem fejlődési eredményeit. Délután 5 órakor a gyár művelődési otthoniban Üvegtermék és az üveg szépségei címmel kiállítás nyílik, este fél 8-kor a nagybátonyi művelődési ház és az Öblösüveggyár színjátszói rendeznek bemutatót. Teliesitették vállalásukat a gépállomások traktorosai A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére tett vállalások teljesítésében a gép- és gépjavító állomások traktorosai állták adott szavukat. Az éves tervet elsőnek teljesítő érsekvadkerti traktorosok után a kisterenyeiek és a szécsényiek is bejelentették, hogy elérték éves előirányzatukat. A három állomás a százhetvenezer normálholdas, éves tervet maradéktalanul teljesítette. Éves tervét 54 traktorvezető teljesítette október végéig. Az egyes traktorvezetők közül, végzett munkájuk alapján külön elismerést érdemelnek: Simon Sándor, a Kisterenyei Gépállomáson 119 százalékra teljesítette éves tervét, az utóbbi két hétben 22 műszaknormát végzett. Reznyicsek István, a Szécsényi Gépjavító Állomás traktorosa éves tervét 148 százalékra teljesítette, az utóbbi két hét teljesítése 118 normálhold. A Tolmácsi Gépállomás legeredményesebben dolgozó traktorosa: Ecser Benő, éves tervét jelentősen túlteljesítette és az utolsó két hétben 142 normálhold talajmunkát végzett. A Pásztói Gépjavító Állomás legkiválóbb traktorosa: Sidi Károly, aki ugyan nem talaj- munkát végzett, de 4339 normálholdas teljesítményével megyénkben a legjobb gépkihasználást érte el. A talajmunkát végző traktorvezető közül Szkrenár István, teljesítménye kiemelkedő. Kiállítás Balassagyarmaton A salgótarjánihoz hasonló ben, 50 éves a Szovjetunió címmel közönség elé kerülő kiállítást délelőtt 11 órakor Molnár Pál, a megyei tanács dokumentációs kiállítás nyílik november 6-án, hétfőn délelőtt Balassagyarmaton is. művelődésügyi osztályának A Palóc Múzeum termei- vezetője nyitja meg. Apróhirdetések A KGM Építőipari Vállalat Salgótarjáni Építésvezetősége, salgótarjáni munka- .helyre, felvételre keres kőműves, ács szakmunkásokat, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat. Téli folyamatos munkalehetőség és munkásszállás biztosítva van. Jelentkezés: helyi megbízottunknál: Angyal Sán- ior szaktársnál, Acélárugyári Főportán, 6-án de. 8—12-ig. Gyökeres lucfenyő (karácsonyfafenyő. diszfal kapható minden méretben Balassagyarmat, Mártírok útja 54. alatt, Palán- kinál. jó állapotban levő harmóniumot vennék. Salgótarján, Karancs u. 18. Matematika, fizika korrepetálást vállalok. „Villamosmérnök” jeligére a ki_ adóba kérem. Az ÉM. Betonelem- gyartó Vaoalat Szentendrei Beton- arugyára — Váci telepere — azonnali belépésre felvesz, magasnyomású kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozókat, valamint segédfűtőket. Munkásszállás és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén, Vác, Kisrét dűlő 1. szám alatt. (A Fortegyár és váci kisállomás mellett.) Családi ház 3 szoba. összkomfort be^- költözhetően eladó. Balassagyarmat, Ady u. 14. FELHÍVÁS! Cserélje ki elöregedett gyümölcsfáit! Gyümölcsfa-oltványok, őszi és tavaszi telepítéshez nagy választékben kaphatók. Szőlőoltványok a kívánt fajtában. Rózsatövek (bokorrózsák, babarózsák, futórózsák) a kívánt színekben kaphatók. Állandó lerakatunk: Salgótarján, (Baglyasaljai telep). Megközelíthető : Nagyál- lomástól 10 perc. Helyi járattal 4-es számú busz, a Patyolattól első megálló. Vidéken megrendelhető a helyi földművesszövetkezetnél. Salgótarján és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága. Kétszobás, új családi ház eladó beköltözhetően Nemti- ben. Érdeklődés Kis- terenye, Dobó út 14. 601-es Trabant 4 000 km-rel eladó. Salgótarján. Május 1. u. 81. Rózsaújdonságok (bokor-, futó-, babafajták. gladiolus tulipánt, jácint). Kérje díjmentes fajtaismertetőmet. Székely rózsakertészet. Budapest, III., Vörösvári út 18. Szállítás postán. Vaskerítés és üvegtető készítését kívánt Időre vállalom Salgótarján. Régi- posta út 26. Névadó Tolmácson A tolmácsi termelőszövetkezet női szocialista brigádja a munkában kiváló eredményeket ér el. Ennek bizonyítéka, hogy már fennállásuk óta ötször elnyerték a szocialista címet. November 7-én nevezetes naphoz érkezik a brigád. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést tartanak. Ennek keretében felveszik az 1956- ban a szocialista haza védelmében hősi halált halt Kállai Éva nevét. Kulturális szemle Szécsénybcn A szécsényi járási művelő- nyi kulturális szemlét. dési/ ház és a KISZ községi bizottsága november 6-án. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepségei keretében rendezi meg a szécséAz este 7 órakor kezdődő műsorban fellépnek a művelődési ház, az iskolák és az üzemek művészeti csoportjai és szólistái. Tömegszerencsétlenség ÜagYorosziban Nagyoroszi külterületén súlyos közúti közlekedési baleset történt. Az a teherautó, amelyet Petro- vics Sándor vezetett, s amely több személyt szállított, összeütközött a Gulyás Lajos vezette tehergépkocsival. Ennek vezetőfülkéjében srz engedélyezett négy személy helyett nyolc utazott. A karambol következtében Gréczi Jánosné és Tóth Bertalan súlyos, nyolc személy könnyű sérüléseket szenvedett. A társadalmi tulajdon kára legalább hatvanezer forint. A szerencsétlenséget az idézte elő, hogy Petrovics ködös időben indokolatlanul nagy sebességgel, s az út jobb széle helyett annak közepén vezette járművét. Balassagyarmat és Üjkóvár között személygépkocsijával áttért az úttest menetirány szerinti baP oldalára, és ott egy eperfának ütközött Tományi László balassagyarmati lakos. Mind őtj mind utasát — Hegedűs Ferencnét — kórházba szállították. A Zastawán huszonötezer forintos rongálódás keletkezett. A közlekedésreridészet baleseti járőre megállapította, hogy Tományi ittasan vezette autóját. mim Naptár 1967. november 5., vasárnap Névnap: Imre A Nap kel 6 óra 33 perckor, nyugszik 16 óra 21 perckor. A Hold kel 10 óra 56 perckor, nyugszik 18 óra 27 perckor. felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: fel- hősödés, helyenként kisebb esők. Reggel és délelőtt köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok. Nincs ötös találat A lottó 44. játékhetére beérkezett 5 753 693 szelvény, közöttük öttalálatos nincs. Négy találatot 75 fogadó ért el, a nyereményösszeg — a nyereményilleték levonása után — egyenként 46 030 forint. Három találatot 5976 fogadó ért el, nyereményük egyenként 289 forint. A 153 777 kéttalálatos szelvényre egyenként 14 forintot fizetnek. — Az 1956-os ellenforradalom mártírjaira emlékezve, Budapest népe tegnap megkoszorúzta a hősök sírjait és emlékműveit. A fővárosi pártház védelmében elesettek emléktáblájánál tisztelgett Németh Károly, az MSZMP PB póttagja, a pártbizottság titkárai, a pártapparátus dolgozói. — Gépjármű-tulajdonosok figyelmébe. A Nógrád megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya értesíti a gépjármű-tulajdonosokat, hogy a gép járművizsgák helye és időpontja megváltozik. E hónap tizenkettedike után a vizsgákat nem délelőtt a fő- kapitányságon, hanem délután kettő és öt óra között a 2. számú AKÖV salgótarjáni telephelyén tartják. — Moszkva és Prága között befejeződött a vasútvonal teljes villamosítása azzal, hogy az Ukrajnán át húzódó félezer kilométeres szakaszt is elektrifi- kálták. — Homokterenyén, a női fehérnemű-üzemben huszonhat- ezer forint jutalmat fizettek ki a legrégebben ott dolgozó nyolcvan asszonynak és leánynak. — Ma műsoros divatbemutatót rendez a salgótarjáni Sal- gó Étteremben az Állami Áruház és a vendéglátó vállalat. Az ötlettől—a kulcsátadásig Az élelmiszeriparban és a TERVEZ ÉS BERUHÁZ AZ gitferv Kérje ajánlatunkat! Gazdasági elemzést készítünk, elképzeléseit megtervezzük, beruházását lebonyolítjuk. Élelmezésipari Tervező Intézet Budapest, IX., Zsil u. 3—5. Telefon: 336—140. — Háromezer normálholddal teljesítik túl éves tervüket a Szécsényi Gépjavító Állomás traktorosai. Űjabb felajánlásukat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom félszázados fordulója tiszteletére tették. — Szovjet asszonyokat láttak vendégül pénteken Salgótarjánban a városi nótanácson. Szovjet vendégeink ellátogattak a Csizmadia-telepre, és megkoszorúzták a felszabadulási emléktáblát. — Ma nyílik Salgótarjánban, a Vörös Hadsereg úton a Kővirág Eszpresszó, amelyet csaknem kétszázezer forintos költséggel létesített a megyei vendéglátó vállalat. — Ünnepi termelési tanácskozást tartott tegnap az iparcikk kiskereskedelmi vállalat. Tegnapelőtt Salgótarjánban emlékeztek a fél évszázados jubileumra a vállalat dolgozói. — Terhességmegszakítás hazug hírét terjesztette egy falubeli leányról Tóth Jánosné er- dőtarcsai lakos. A pásztói járásbíróság ezért hatszáz forint pénzbüntetésre ítélte. — Majdnem félszáz mező- gazdasági dolgozó indul ma megyénkből hatnapos jutalom- utazásra Uzsgorodba. Emlékműavatás az Acélárugyárban A Salgótarjáni Acélárugyár hideghengerművében ma ünnepi röpgyűlést rendeznek. A félévszázados forduló ünnepségei alkalmából emlékművet avatnak névadójuk: Vlagyimir Komarov mérnök alezredes, hősi halált halt űrhajós tiszteletére. Az emlékművet, — amely kicsinyített mása a Moszkvában felállított Koma- rov-emlékműnek —, a brigád készítette, s a szalagedző műhelyben avatják fel. — Barkácsolt pisztolyt talált Farkas Ferenc szurdokpüspöki segédmunkás, s eladta Molnár József vasutasnak. A bíróság mindkettejüket jogerősen hathónapi javító-nevelő munkára ítélte tízszázalékos bércsökkentés mellett — Tízezer forintos társadalmi munkát végeztek a salgótarjáni posta távközlési üzemének dolgozói: november hetediké tiszteletére — tegnapra virradóan — új telefonközpontot szereltek fel Pásztón, a járási tanácsházán. — Tehervonatnak ütközött a Velence—milánói gyors. Harmincnyolc utas megsebesült; közülük többek állapota súlyos. — Fáklyás felvonulást rendeznek holnap este a szécsényi kiszesek és úttörők. Hasonló megmozdulást terveznek a fiatalok Vanyarcon, Kutasón és Mátraszőllősön. — Megyénk jogászai Balassagyarmaton emlékeztek meg ünnepi ülésen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumáról. Ez alkalommal dr. Csendes Károly, a legfőbb ügyész helyettese tartott előadást. — Nagybátonyban e hónap kilencedikén rendezik a diákok matematikai, biológiai és csillagász-szakkörének nyilvános ünnepi ülését. — Teljesítette vállalását a szécsényi vas-műszaki bolt szocialista brigádja. A kollektíva tizennégymillió forintos forgalmi tervet teljesített. N O G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTVAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 22-94. 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94 (lelpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat Igazgatója, Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY igazgató. Salgótarján. Petőfi n. L Index-számi 25072.