Szabad Nógrád. 1954. május (10. évfolyam. 34-42. szám)
1954-05-01 / 34. szám
Éljen dolgozó népünk minden győzelmének szervezője, a Magyar Dolgozók Pártja! KERÜL Ll SZÍN MAN?" MÁJUS 1 TISZTELETÉRE „MIBE A „Kation” című amerikai fo tvóirat cikkét rövidített fordításban közöljük. A cikk egyes tételeivel természetesen nem értünk egyet. Li Szin Man nevét az idén is sok országban emlegetik... A nyugati világ nagyrésze megegyezésre törekszik a kommunista országokkal, de a magára maradt Li Szin Man haladéktalan. közös fegyveres akciókat követel, hidrogénbomba alkalmazásával. „Önök tárgyalások útján soha semmire sem mennek a vörösökkel!”, hangoztatja. Mi ad olyan nagy fontosságot Li Szin Man kijelentéseinek? Hiszen őt könnyen félre lehetne tolni azzal, hogy zsarnok, demagóg és veszedelmes csaló. Megérdemli az ilyen, sőt erősebb jelzőket is ... Amikor Li Szin Man 1945 októberének közepén amerikai katonai repülőgépen Szöulba érkezett, egyszerűen egyike volt annak a néhány koreai politikai személyiségnek, akihez az amerikai vezetők reményeket fűztek A japán uralom évtizedei után a művelt koreaiak előtt még homályosan ismert néhány név közölt szerepelt az övé is. Minthogy kb. 30 évig élt az Egyesült Államokban, azt várták tőle, hogy hallgatni fog az amerikai tanácsokra. A másik két koreai jelölt közül az egyik alkalmasabb volt nála a politikai terror megvalósítására, a másik inkább volt barátja a Nyugatnak. Ez a két vetélytárs azonban titokzatos körülmények között gyilkosság áldozata lett... Li Szin Man egyedül maradt. Li Szin .Man mellőzött és ellenzett minden gazdasági és tár •sadalmi reformot. Csang Kaj- sekhez hasonlóan ő is a ..hidegháború” egyik szervezője vo’t. Nem látta lehetségesnek a kompromisszumot a kommunistákkal és hadjáratot akart Észak ellen. Az sosem volt nála világos. hol végződik nála Észak. Li Szin Man számos terrorista és tömegszervezetének elnevezésében a „Nagv-Korea” szaval- szerepelnek. Párthívei közül egyesek kijelentették, hogy Li Szin Man küldetése a koreai nép és az orosz határon túli koreai terület felszabadítása. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy tartani tudta magát. A „hidegháború” fokozódásával párhuzamosan erősödött helyzete. Sajnos. Li Szin Man legutóhbi kirohanásainak árnyékában (Li Szin Man úi háborús fenyegetéséről van szó) még sötétebbé vált Dél-Korea tragikus képe. Senki sem tudja pontosan meghatározni a délköréül' polgári lakosság veszteségeit. Epves találgatások szerint több mint egv- miilió emberre tehe*ö ez a vesztesén, s talán kétszerese az északkoreamak. Dél-Koreában több mint 100.000 csavargó, el- hagvott gyermek van. Becslések szerint kb. 750.000 lakóház pusztult el. Minden négy bánva és textilgyár közül három vagv teljesen elpusztult, vagy súlyos károkat szenvedett. Charles Brown son képviselő koreai útja után múlt év decem herében elmondta, hopvan képzeli el Li Szin Man Koma ú>iá- építését. Azzal vádolta Dél-Ko- reát: ahe!veft. hopv iskolák, kórházak és lakóházak énífés»re költené. elsőosztályú mfíutak. né- hánv amerikai stílusú szálloda. Szöulban úi narlamenténüiet. s prooagandacélú nagy rádióállomások építését tervezi. A déikoreai állami szervekben elképzelhetetlen méreteket öltött a korrupció, a legalsó szervektől a legfelsőkig. Különösen a fa’usi rendőröknek és a liszin- manista politikai gépezet tagjainak vannak nagv lehe*ösén-eik erre. Az előbbiek szedik és mindjárt zsebre is v4gi?k az „adókat”, az utóbhiak „önkéntes adományokat” gvüitenek. Tombol a spekuláció, de jóformán semmit sem tesznek ellene, sem az infláció ellen. Egyes amerikaiak nagy hasonlóságot látnak Korea mai helyzete és a Kuomintang uralmának utolsó éveiben Kínában kialakult helvzet között. Ez komoly aggodalmat kelt. Ugyanaz az önkényeskedés, ugyanolyan korrupció foivik. ugyanúgy nem törődnek a lakosság szenvedéseivel és nyomorával, mint annakidején Kínában..: Vannak, akik azt gyanítják: Washington még egyáltalában nem óhajtja maga ellen hangolni ázsiai szövetségesét azzal, hopv ellenőrzi, hogyan használja fel az amerikai périzt. Li Szín Man árnvéká bőrűi erre a vigasztalan képre. Li Szin Man senkiben sem bízik, s beleszól mindenbe, a legapróbb ügyekbe is ... Dél-Korea belpolitikája nem más. mint rosszul leplezett harc azért, ki lép Li Szin Man helyébe annak halála után. Maga Li Szin Man viszont megsemmisíti összes lehetséges utódait. Ezidőszerint. minthogy likvidálták már Li Szin Man minden befolyásos utódjelöltjét, a hadsereg az egyedüli reális nagv erő. Csak a hadsereg végezhetne Li Szin Manual és politikai gépezetével ... Li Szin Alán azonban nem hajlandó semmit sem kockáztatni. Nemrégiben is leváltotta a vezérkari főnököt és saját emberét ültette az egyesített vezérkar főnökének csak most kreált tisztségébe. A leváltott vezérkari főnök, mint mondják ellenezte Li Szin Man északi badiáratárak tervét. Li Szin Alan a múlt év decemberében egy kommunistáéi lenes- szövetség létrehozása végett Csang Kai-sekkel találkozott. Egyik képviselőié jelenleg Szái- gonban van. ahol felajánlotta, hogv Dél-Korea katonai segélyt nyújt Franciaországnak és szövetséget köt a három indokínai állammal. Mi 'esz Washington álláspontja, ha Li Szin Alan vé- güiis legalább részleges sikert ér el ebben a vonatkozásban? Mennyiben lesz hasznos ez a szövetség az Egyesült Államoknak. ha kizária Japánt, vagv ellenséges szemmel néz erre a nagy országra. Legiobban mégis az a Dulles által kifejtett probléma ejti gondolkozóba az embert, hogy milyen válaszintézkedéseket tenne szükségessé egy esetleges vörös támadás. A genfi értekezlet, amelyen megtárgyalják az ázsiai feszültség okait, április 26-án nyílik meg. Li Szin Man kijelentései szerint pedig a koreai kérdés rendezésére általa adott 180 napos határidő április 23-án letelik. Meglehet: ő úgy érzi. hogy most már szabad a keze és csapást mérhet Északra. Megengedi-e Washington, hogy Li Szin Man elkezdje a hadműveleteket? El fogja-e látni őt ebben az esetben fegyverrel? Segít-e maid az amerikai légierő Li Szin Alánnak? Tesz-e Washington nagyszabású ellenintézkedéseket, ha Li Szin Alan vereséget szenved? Még sok ilyen kérdést lehetne feltenni. Ez megmutatja, hogy amennyiben a demokraták téves ázsiai politikát folytattak, a köztársaságpártiak nem vonták le a tanulságot a tévedésekből. Kína tragédiája, ahol az Egyesült Államok feudális, felbomló, rothadt rendszerre támaszkodva próbáit harcolni a kommunizmus ellen, most megismétlődik Dél-Koreában. Úgy tűnik, hogy Dulies dinamikus és pozitív- ázsiai politikája ... elődje politikájánál is kevésbbé gyümölcsöző. Churchill rlrgedctt a genfi értekezlet eddigi fejleményeivel LONDON, április 29. Churchill miniszterelnök a minisztertanács ülésén tájékoztatta kormányának tagjait a nemzetközi fejleményekről. Politikai körökben úgy tudják. hogy Churchill és miniszterei eddig elégedettek a genfi értekezlet fejleményeivel. A miniszterelnök — aki a jelentések szerint állandó telefonösz- szeköitetésben áll Eden külügyminiszterrel — tájékoztatta minisztertársait Fdennet folytatott legutóbbi beszélgetéséről. A brit vezetők érdeklődését mindenekelőtt azok a nehézségek kötik le. amelyek a jelenlegi körülmények között megnehezítik az indokínai kérdés megoldását. A brit politikusok azt kívánják, hogy Indokína problémánál a lehető legrövidebb időn belül megvitassák Genjben. Dulles a jövő héten Washingtonba utazik GENF, április 29. A Reuter jelenti: Az amerikai küldöttség szóvivője szerdán közölte, nincs változás Dulles külügyminiszternek abban a tervében, hogy a jövő héten visszautazik Washingtonba. Az amerikai küldöttség vezetését — mint ezt már közölték — Dulles távolléte alatt Bedell Shmith tábornok, külügyminiszterhelyettes fogja átvenni. Az ezt megelőző jelentések arról adtak hírt, hogy Dulies az indokínai kérdés vitájára visszaérkezik Genfbe. N. Sz. Hruscsov és N. A. Bulganyin élvtárs kitüntetése K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke április 29-én a Kremlben a.kommunista párt és a szovjet nép előtt szerzett kiváló érdemeiért és 60. születésnapja alkalmából átnyújtotta N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága első titkárának a Lenin-rendet, a „Sarló és Kalapács” aranyérmet és a Szocialista Munka Hőse díszoklevelet; N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, a Szovjetunió marsalljának pedig a Szovjet Hadseregben szerzett többévi érdemeiért a Vörös Csillag érdemrendet. Május 1 , az egész világ dolgozóinak nagy ünnepe. A fö’dgolyó minden pontján készülődnek a dolgozók nagy seregszemléjükre. A kapitalista országokban a munkások növekvő elszántsággal harcolnak jogaikért, az emberi életért. A szocialista béketábor dolgozói is készülődnek a proletárnemzetköziség nagy ünnepére. Az üzemekben és gyárakban lelkes munkaverseny folyik: a dolgozók többtermeléssel, egyre jobb és olcsóbb árucikkek biztosításával akarják köszönteni nagy ünnepüket. ★ A ROMAN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN a craiovai „November 7 “ mezőgazdasági gép- és szerszámüzem dolgozói indították el a május 1-i munkaversenyt. Versenyfelhívásukban kötelezték magukat, hogy évi tervüket 10 százalékkal túlteljesítik, a munkatermelékenységet 5 százalékkal emelik, az önköltséget pedig 2 százalékkal csökkentik. Ugyanakkor az üzem dolgozói védnökséget vállaltak két állami gazdaság felett. A craiovai versenyfelhívás országos visszhangot váltott ki. Egymás után csatlakoztak a különböző üzemek és gyárak dolgozói. A resicai „Sovromu- tilaj-petrolifer“ olajipari gépüzem dolgozói például számos más felajánlás mellett három új univerzális mezőgazdasági gép sorozatgyártását kezdték meg. Az új gépek elvégzik a burgonya, a kukorica, és a cukorrépa vetését, a fészkek be- takarását a sorok kitöltését és kapálását, valamint a termés betakarítását. A kaláni építővállalatnál a dolgozók 85 százaléka már túl is teljesítette felajánlását. ★ A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN a szófiai ..Kliment Vorosilov“ gyengeáramú berendezéseket gyártó üzem dolgozói többek közt kötelezték magukat, hogy a terven felül számos új villamossági cikk gyártását kezdik meg. 240.000 kilowattóra villamosenergiát takarítanak meg és a forgóeszközökből 27 millió le- vát szabadítanak fel. A „Köztársaság“ bánya dolgozói ígéretet tettek, hogy 12.000 tonna szenet termelnek terven felül. A május í-i munkaverseny, amelyet a főváros tíz legnagyobb üzemének dolgozói kezdeményeztek, országos mozgalommá vált. ★' A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN a lodzi s,March- lewski“ textilgyár dolgozói érték el eddig a legszebb versenyeredményeket. Május elseje tiszteletére már április első két hetében terven felül 32.000 kilogramm fonalat és 70.000 méter textilanyagot termeltek. ★ A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁR. SÁSÁG dolgozói a Csehszlovák Kommunista Párt X. kongresszusa és május 1 tiszteletére tettek felajánlásokat. Az üzemekben és a gyárakban országszerte folyik a verseny a „legjobb dolgozó“, a „legjobb kollektíva“ és a „legjobb üzemrészleg“ kitüntetés elnyeréséért. A füleki „Kovosmalt“ dolgozói februárban 105, márciusban 112 százalékra teljesítették havi előirányzataikat. A dolgozók a selejt csökkentésével eddig 70.000 korona értékű megtakarítást értek el. A dolgozók egyéni versenyében egyre több a 190—230 százalékos teljesítmény. ★ AZ ALBÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN a tiranai „Miszto Marne“ asztalosárugyár dolgozói első negyedévi tervüket, amely 53 százalékkal magasabb a tavalyinál, március 24-én teljesítették. A gépek kihasználási mutatószámát 80 százalékról 94 százalékra emelték, a munkások átlagos teljesítménye decemberhez képest 23 százalékkal emelkedett. A fieri „Május 1.“ gya- potkártoló üzem dolgozói értékes kezdeményezést tettek a munkásosztály nagy ünnepének tiszteletére. A javítóműhely dolgozói vállalták, hogy tervelőirányzataikon felül többezer fogyasztási cikk gyártásával járulnak hozzá a dolgozók jobb ellátásához. ' ★ A testvéri népi demokráciák üzemeiben és gyáraiban szárnyakat öltött a munkaverseny. Május elsején ünnepi díszbe öltöznek a városok és a falvak, s a munkásosztály harcos seregszemléjén a dolgozók ragyogó sikerek birtokában jelennek meg. RÁDIÓMŰSOR 1954 május 3-tól 9-ig Állandó műsorszámok: KOSSUTH-RÁ DIÓ: 4.30: Hírek. Idojárásjelentés. — 5.00: Falurádió. — 6.C0: A Szabad Nép mai vezércikke. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 7.30: Naptár. — 8.2Ó: Müsorismeite*és. — 10.00: Hírek, ídőjárásjeleiítés. — 12.00: Hírek. Idojárásjelentés. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek. IdőjárásjeJentés. — 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 22.00: Hírek. Időjárásjeléntés. — 24.00: Hírek. Idojárásjelentés. — 0.10: Vízjelző- s.zoígálát. — 0.15: Műsorzárás. PETÖFI-RADIÓ: 6.30: A *is isko lások müso-a. — 6.40: Torna. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Idegen- nyelvű vízjelzőszolgálat. — 23.05: Atüsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁDlu: 5.55: Vasárnapi *porte'-edmén>e!< — 9.20: Orosz nyelvlecke, az általános iskola Vili. osztályának. — 9.40: Iskolai kórusok. A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Gigli énekel. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.30: Születésnap. Ljüdrnilá ^Ivarova elbeszélése, — 11.50: Színes muzsika. — 12.10: Déli hangverseny. — 13.00: Mi történt a nagyvilágban? — 13.05: A Fővárosi Népi Zenekar játsek. — 13.30: Résziének Bródy— Kerekes: Palotaszálló c, operettjéből - 16.00: Ifjúsági Iej - törő. — 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek, — 16.40: Aáozart? A-dur szonáta. - 17.10: Változó csillagok. Hérczcg Tibor előadása. — 17.40: Lant és kard. Zenés irodalmi sportműsor - 18.10: Fúvószene. — 18.30: hangos Újság. — 19.00: A Belügyminisztérium Népi Együttesének zenekara játszik. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: A nagygazda menye. Rádiódráma Georgi Karaszlavov bolgár író regénvébő1 készült színdarab egy bolgár faluba vezet el bennünket. — 21.20: Jó munkáért — szén muzsikát! — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.29: nazánk zenei életéből. — 23.30: Szórakoztató zene. PETŐ FI-RÁD ló: 6.50: id Johann StrauSs: Három keringő. — 16.20: Népi énekeseink műsorából. — 16.40: Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 17.20: Művészek az Ifjúsági Rádió riiikro- tonja előtt. — 17.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Dráma. — Barta Lajos elbeszélése. — 18.40: Nagy mesterek népdalfeldolgozásai. — 19.00: A Moszkvai Rádió összeállítása. — IS.30- Részletek Puccini ..Tosca" és .Turandot” c. operájából —■ 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Hu- ri«t7i{v: II. vonósnégyes. — 21.00. A szí 'betegségek gyógyítása. Dr. László Béla előadása. — Az előadás megismertet bennünket a szív mííködé- s**vei. a szívbetegségek leggvako- ribb okaival és tünetivel. — 21.18. Tánczene. — 22.00: Az opera fejlő dé^e. KEDD KOSSUTH-RADIO: 9.20: A Gyermekrádió műsora. - 9.40: A kis iskoláson műso a. — 10.10: Szórakoztató zene. — 10.40: Nagy utazók: Magyar László. — 11.00: Az Állami Tűzoltóság Központi fúvószenekaré Játszik — 11 30: A szerelmes tenger. Petőfi Sándor költeménye — 11.40: Népdalok — 16.C0: Az első akácok. A Gyermekrádió műsora. Tessedik Sámuel egé^z eletet a magyar mezőgazdaság fejlesztésének. a korszerű mezőgazdasági tudomány széleskörű elterjesztésének szentelte. Nagy küzdelmet kellett folytatnia az általa alapított első mezőgazdasagi szakiskola fenntartásáért, a föld termőerejének fokozásáért. Az ö küzdelmeivel smertet meg bennünket a Oyermekradio hangjátéka. — 16.40 Jancsin Fe-enc hegedül, zongorán kíséri Bálint Agnes. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Édes anyanyelvűnk. A Rádió nyélvművelö előadása — 18.00: Tánczene. — 18.30: Hanges Újság. 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.I0Közvetítés az Ifiúsági Színházból. A kőszívű ember fiai. PETÖFI-RADIÓ: 8.50* Verbunkosok es csárdások. — 15.00: A Atagvai Rádió kisegyüttese látszik. — 15.40: Uj hajtás. Fiatal írók és költők félórája. — 16.10: Szórakoztató zene. — 17.15: Beszélő atlasz. Utazás Kínában. — 17.30: Hevesi népdalok. — 18.10: Felesleges emberek. — felesleges gépek a ♦őkésvilágban. — 18.30: Liszt zongoramüveiből. — 19.00: Az epiilő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása — 19.30: Operettrészletek. — 2Ó.05: Állatkerti séta. - 21.30: Kókai hegedűverseny. — 22.00: Aubrey Pan key énekéi. — 22.17: ^fbclius II. szimfónia. SZERDA KOSSUTH-RADIO: 8 30: Lakatos Vince es zenekara játszik. Uíassy Margit énekel. — 9.00: Mi történt a nagyvilágban? — 9.05: Szórakoztató zene. — 9.29: A Gyermekrádió mii- sofa. — 12.15: Hangos Újság. — 12 45: Részletek Jacob! „Leány vásár” című operettjéből. — 13.20: Külföldi túvószene — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Népi zene — népi kórusok. — 15.10: Az épülő kommunizmus nagy országában A Moszkvai Rádió ösz- sze állítása. — 15.40: Könnyű zene. — tb.OQ: A debreceni lunatikus. A Gyermekrádió műsora. A debreceni diákélet egy mulatságos történetét eleveníti meg Jókai Mór elbeszéléséből készült rádiójáték. Debrecen lakosságát állandó izgalomban tartja a kollégium tetején éjszakánként lepedőben burkolt sétáló alak: a lu- natMuis. Hogyan jönnek rá végübs a titok nyitjára, ki a lunatikus? Kiderül, majd a hangjátékból. — 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Ifjú figyelő. — 18.30: Tánczene. — 19.00: Bura Sándor és zenekara játszik. Vörös Sári énekel. —■ 19.30: A virágzó mezőgazdaság útján. — 20.10: Mejtnsz: Az Ifjú Gárda Ónéra négy felvonásban. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Az operaközvetítés folvtatása. — 23.05: Bartók müveiből. »FTÖF1 RÁDIÓ: 6.50: Reggeli zene. —. 17.00: A Maszol aj Vállalatok N a gvkan izs ai K ultúr i ga igatósága n a k énekkara énekel. — 17.25: Híres néni zenekarok műsorából. — 17.40: Két csacsi Részletek Goda Gábor elbeszéléséből. — 18.10 César Franck: Prelüd. korál és fuga. — 18.30: Filmzene. — 19.0CH Erdőkön, mezőkön . . . — 19.30: A Pénzügyorzenekar műsorából. — 19.40: Soorthiradó. — 20.00: Tánczene. — 20.40: Ismeretterjesztő előadás. - 21.00: Vidám néni muzsika — 21.30: Jókai Mór élete c. sorozat. II rész. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RADIO: 8.30: Balettzene. — 9.20- A Gyerrhékrádió műsora. — 10. iO: Cigánydalok Csenki Imre feldolgozásaiból. — 11.10: Kedves szóval vidám dallal. Népművelési Híradó. — 11.30: Vidám fúvószene. - 12.15: Déli hangverseny. — 13.00: Kórusok — 13.30: Magvai népdalok — 15.30: A rádió születése Tarján Ferenc előadása. — 15.45: Népek zenéje. A Gyermek- rádió műsora. — 16.00; Legkedvesebb verseim. Elmondja Cióbbi Hilda. — 15.30: Blaháné kedves dalai. — 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Egy tahi — egy nóta. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Szivárvány. Zenés irodalmi tarkaest. — 21.10: Tánczene. — 22.20: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara Játszik — 23.30: Éji zene. PETÖFI-RADIÓ: 6.50: Dunajevszkíj* filmzenéiből. — 16.30: Zeneszerzői arcképek. A Gyermekrádió műsora. - 17.25: Agrotechnikai előadás. Tóth Irén egy. tanár előadása. — 17.40: Szórakoztató zene. — 18.30: Népek tavasza. Gál Zsuzsa előadása. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy Országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. - 19.30: Fúvószenekarok hangversenye. — 20.30: Magyar népdalok és táncok. — 21.30: A szabad Vietnam földjen. — 22.00: Szórakoztató zene. — 22.40: Kozin vitéz. Roman nepmese. PÉNTEK KOSSUTH RADIO: 9.20: A Gver- mekrádió műsora. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: A Gyermek- t.adió műsora. — 11.00: A Magyar Rád'ó Népi Zenekara játszik. — 11.30: Diákok. Részletek Szeberétiyi Lehel Tánc c. regényéből. — 12.15: Hangos Újság. — 12.35: Csehszlovák fúvószene. — 13.00: Részletek Kókai: Lészen ágy ti c. daljáték zenéjéből — 13.30: Külföldi népzene. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általános Iskola V. osztályának. — 16.20: Elkészülni . Vigyázz . . . Rajt! Fiatalok iOoHMradóJa. — 16.40: Bencez Miklós énekel. — 17.10: Körösi Du dús Zoltán és zenekara játszik. — 17.40 Mit jelent a bővített újratermelés a mezőgazdaságban? — 18.00: A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 18.20: Tánczene. — 13.45: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 19.00: Jó munkáért — szép muzsikát. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Tegnaptól holnapig. Esti krónika. — 21.00: A Migvar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Magyar Rádió Népi Zenekara játszik. — 22.50: Vajda János verseiből. — 23.00: Részletek Grétry—Váradi ..Csintalan asz- szonyok" c. vígoperájából. PETŐFI-RÁDIÓ: 16.00: Zenekart hangverseny. — 16.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Beethoven IX. szimfóniája. Lehel György előadási. — 17.30: Két vadásztörténet. — 17.50: Részletek Oscar Straus operettjeiből. — 18.10: A sztálini tíz csapás. Előadás. — 18.30: A Magyar Rádió Népi Zenekara játszik. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása, — 19.30: Szovjet irodalom története. — 20.00: Fúvószene — 20.10: Sporthíradó.*— 20.30: M.agvar népdalok — 21.00: Tánczene. — 23.00: Schubert: Esz-dur vonósnégyes. — 22.20: Csajkovszkij operáiból. SZOMBAT KOSSUTH-RADIO: 830: Zenekari hangverseny. — 9.15: Bartók—Ady: Nem mehetek hozzád. — 9.2Ö: Úttörő- híradó — 9.45: A Gyermekrádió műso-a. — 10.10: Csillag. Rádiódráma. Eimnurl Kazakevics kisregényéből. — 11.30; Gombás fertőzések a bőrön. Előadás. — 12.15: Déli hangverseny. — 13.00: Tíz perc külpolitika. — 14.55: Színes népi •nizsika — 15.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.50: Szegedi írók Irodalmi estje. — 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. — 17.19 Verbunkosok és csárdások. — : 7.30: Szövetkezeti híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. — 20.1Ö: Könyv, muzsika, színház. — 21. Í0: Tánc éjfélig. 23.00: M: történt a nagyvilágban? PETOFI-RAD10: 14.00: Népdalok Petőfi-versek. A Magyar Rádió Népi Zenekara játszik. — 14.45: Délutáni hangverseny. — 15.20: Mindenki operája. - 16.20: A szabadpiac szerepé a NÉP időszakában. 16.40: Az Állami Népi Együttes ének- és zenekara játszik. — 17.10: Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Tanuljunk é.nek- szo-a. oroszul! — 17.40: Tánczene. — 18.00: Atájusi csokor. Zenés irodalmi műsor. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Könnyű zenekari hangverseny. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Szórakoztató muzsika. — 21.00: Kék Pnyepr . . . Szovjet kórusok énekelnek. — 22.00: Híres operarészletek. VASÁRNAP KOSSUTH-RADIO: 6.00 tói 8.00-ig: Reggeli zene - 8.15: Egy falu — egv nóta. - 9.00: Zenés fejtörő. — ’0.00. Vasárnapi levél. — 10.10: A Gyemekrádió műsora. — 11.00: édüIő szép hazánk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta . — 12.45: Dvorxsák-hangverseny. — 1-4.15: Részletek Sosztakovics Berlin elesle c. film kísérőzenéjéből. — 14.45: Egy hét a külpolitikában. — 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: A győzelem ünnepe. Zenés irodalmi műsor, — 16.50: Tánczene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Rádiólexikon. — 19.10: A Soproni Városi Népi Zenekar játszik. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. A Moszkvai Rádió összeállítása. — 20.10: A Rádiószínház bemutatója: Banditák. Offenbach nagy. operettjét Meilhac és Halévv szövege nyomán rádióra alkalmazta Kristóf Károly és Bródy Tamás. Offenbach operettjét a moszkvai és prágai rádió sikerült előadása utál» « magyar rádió is bemutatja hallgatóinak. Az operett, Mantua her- rege és Falsacappa rablóvezér szövetségéről. valamint Fragolétto közkatona hősiességéről szól. Offenbach muzsikája csodálatos erővel elevenítő meg figuráit és ábrázolja a kor társadalmi problémáit. A rádióváltozafi főszerepeit Rosier Endre Kossuth- díias. érdemes művész. Pe ress Zsuzsa, Melis György, Feleki Kami 13 Kossuth-díj as. érdemes művész, Z^endrő József és Kállai Ferenc alakítják. — 21.42: Tánczene. — 22.10: Szendlay László és zenekara játszik — 23.00. Helyszíni közvetítés budapesti hangversenytermekből. PETÖFI-RADIÖ: 8.00: Reggeli muzsika. — 9.00: Falurádió. — 9,30: Miska bácsi lemezesládáia. — 10.10, Kórushangverseny. — 10.40: Délelőtti hangverse iy. — 11.30: Színes hmgvar muzsika — 12.25: Az elbeszélés mesterei: Maupassant. — 13.00: Régi nóta — régi tánc Huszka Jenő ma is élő híres magyar operettszer/.ft Lili bárónő c operettjével ismerkedünk meg a Régi nóta — régi tám c. sorozatunkban. Az adásban az operett legszebb dullamai csendülnek fel. — 14.00: Müvészlemezek. — 15.00: Bábszínház. — 15.20: Suki Antal é* zenekara játszik. — 16.OO: Részletek Bizet ..Carmen” c. operájából. — 16.40: A Rádió Gyermekszínházának műsora. - 17.20: így látom én. — Goda Gábor szatírája. — 17.40: örök* szép mel-Vká*. — 18 00: Sosztakovies: Dal az erdőkről. — 18.35; Brahms: B.dur sectett. — 19.10: Könnyű zene. — 19.40: A tartós békéért. népi demokráciáéit c. lap ismertetése. — 19.55: Tánczene. — 20.30: Részletek Rossini Hamupipőke c. operájából. — 21.30: A vasárnap sportba. — 22.00: Beethoven-hang* VITMRK