Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-08-23 / 94. szám
Ei 374 — A kolera. Intézkedések a kolera ellen. A fóldmivelés-, iparés kereskedelemügyi miniszter a következő rendeletet bocsátotta ki: A magyar belügyi és pénzügyi minisztériumokkal egyetértóleg a kolera-járvány be- hurczolásának megakadályozása végett ezennel elrendelem, hogy roncsok, ócska alattságok és ócska kötelek, használt ágynemüek és viselt fehérnemüek és ruházatok behozatala és átvitele Olaszországból, a mennyiben ezen áruk a kereskedelem tárgyát képezik úgy a szárazhatáron át, mint a vizen, a mai naptól kezdve további intézkedésig tilos. Kelt Budapesten, 1884. évi augusztus hó 18-án. A miniszter helyett: Matlekovits s. k. * A kolera Francziaországban. Marseille, aug. 16. Drome departementban a kolera kitört. A prefekt a lyoni orvosi intézethez fordult orvosokért. Toulon aug. 17. Ma négy koleraeset fordult elő; az áldozatok közt van Berte tengerész hadnagy. A belügyminisztériumtól a prefekt újabb hitelt kért. P á r i s, aug. 18. Marseilleben ma tizennégy, jj Toulonban nyolcz, a keleti pyrenei departementban két, Heraultban tizenkét, Audeban három, (jardban három ember halt meg kolerában. Marseille, aug. 19. Negyvennégy halál eset közül tizennégy kolera-halott. Aixban két, Arlesban egy, Carcassonban hat ember halt meg kolerában. Marseille, aug. 20. Harminczöt haláleset között hat kolera következtében történt. Aix és Ál-lesből két-két, Narbonneból négy és Perpignanból két koleraesetet jelentenek. * A helyzet Olaszországban. Sorrento ban is (Dél Olaszország) kitört a kolera. A ragályt a Marseilleből hazatérő, gipszalakokkal kereskedő olaszok hurczolták be. Aug. 17 én Marsában négy kolerabeteg volt, két halott; Pannában három koleraeset fordult elő, két ember meghalt; Turinban öt betegedési, négy halál eset; Porto Maurizióban egy halál volt. Róma, aug. 20. Ma egész Olaszországban csak hat kolerahalál fordult elő, ezek közül egy Berga- moban. Tegnap és tegnapelőtt tiz halálozás történt, kettő Bergamoban. A kolera Vignaroli és Poliniban is föllépett. A király születésnapja. Brassó, 1884. augusztus 18. Tek. szerkesztő ur ! Még le sem vetettem az ünnepi ruhámat, mert hát tudnia kell ám azt, hogy jó magyar létemre királyom születése napja reám nézve ünnep — ha nem is az ő kenyerét eszem s „ur“ vagyok — és ilyenkor levetem hétköznapi gúnyámat és ünnepi ruhát veszek fel. Van jő oldala is ennek a napnak. Ez pedig sokkal ér fel. De még nagyobb jelentőségű ám reám nézve az, hogy ilyenkor még kilencz óra is párnák közt talál. Király születése napján olyan magamfajtáju „ur“ megengedheti magának ezt a csekélységet a király tiszteletére. így történt azután, hogy szerencsésen lekéstem a szász templom isteni tiszteletétől — habár ennek a harangja zavarta meg álmomat és nem tudhatom, hogy ugyan Obert városi lelkész talán be- teg-e, vagy távol van, mert nem ő, hanem Neu- geboren s lelkész tartotta az isteni tiszteletet és dikcziót, No, de nem is vesztettem talán sokat azzal, — csakis ez képes kissé megvigasztalni- Hisz van még a katolikusoknál is diszmise, majd elmegyek oda — mert hát tudnia kell t. szerk. urnák, hogy ón sem lutheránus, sem katolikus, de még zsidó sem vagyok lóvén vastagnyaku kálvinista, még.pedig olyan, a ki szereti vallását, no meg az újonnan jött kis papot. Hát elraentem & katolikus templomba, melynek bejáratát már el- állották a katonatisztek és tisztviselők, — mindmegannyi hozzám hasonló ünnepi színben, csakhogy azzal a különbséggel, hogy ezek úgy néztek engem, mintha fekete kabátomon most is rajta volna a zálogházi jegy, pedig igazán nem volt rajta, már két nappal előbb elhozattam ounau, csakhogy az a bizonyos levegő el ne áruljon. Hja! ilyenek nálunk az „urak“, már t. i. a magamfajták, a kiknek nincs — állomásuk. Mindjárt a templom előtt egy sajátságos dolog tűnt fel nekem. , Valóban különös, Máskor valami cseh, oláh, vagy székely „fühlel“ ur kommandirozza a katonákat, ma nem elégedett meg ezzel a honvédzászlóalj parancsnokság, — hanem azért, hogy kevés katonaság van a városban, ezzel a kevéssel is imponálni akart. Nekik professori kommandó kellett. Imponált is vele a mi Ágoston tanár barátunk a széles honvéd baka-nadrágban, melynek csak egy hibája van, t. i. hogy kettőnek van szabva, vagy ha egynek is volna, akkor is Czinege Pistike teste kellene hozzá, a ki most Bogarason neveti a mi para- dirozásunkat. Szegény Ágoston! Még a „Fekete medve“ jó bora sem Jesz képes az este megnedve- siteni torkát, annyira kiszáradt a sok kammandiro- zásba. A diszközönség elfoglalta az őt megillető helyet a templomban, Ágoston „fiililel“ ur pedig elhelyezte az ő legénységét a fal hosszában — büszkén végig tekintve a sorokon s még szemeivel is komrnan- dérozott, mert hát itt hallgatni kell még a katonának is, még ha hozzá „fühlel“ is és professor is. No, de ha már odakünn kezdtem csodálkozni, volt folytatni valóm. Hát bizony legelőször is a szent atyák között egy idegen arczot vettem észre és sehogy sem bírtam kilétét felfedezni. Hátul voltam, a szemem meg elég rossz. Nem is tudtam volna meg soha, hahogy mellettem két csinos menyecske nem suttogja, „ma a tábori pap is fog asz- szisztálni “ — Hát a mi kedves Szász Károly barátunk legyen ez ? — Csakugyan ő is az ! Most néztem meg csak jobban és haragudtam magamra, hogy az ő valódi „püspöki“ magatartása nekem fel sem tűnt. Hej! mégis csak kellene valamit tenni ezekkel a rossz szemekkel ! Mikor azután elkezdi a turnerek nagy dobja a lármát, felkusztam a karzatra, mert hát megvallom, vau bennem is egy kicsi abból a női tulajdonságból, melynek neve kíváncsiság. Nagy nehezen felkusztam oda, mert hát nehéz ám azokon a lépcsőkön felmenni. De minek is beszélem én ezt a t. szerk urnák, hisz tudja ezt, meggyőződhetett állításom igazságáról. Nagy meglepetésre ott láttam szerk. urat is. Vissza akartam már mi dúlni, de inéff sem tettem. Eszembe jutott, hogy hisz engem még úgy sem ismer személyesen, no meg aztán vigasztalt az is, hoffV háttal állott felém. . . Itt azután volt elég bámulni való, talán t. szerk. ur is ezért tette ki magát a RUcuszás nagy faradságának, vagy talán Baráczy barát,a kedvéért tette ezt. Most zavarban voltam. , írni akartam mindenről b. lapjának me.ynek én hű olvasója vagyok; — de hogy írjak, mikor a radaktor is ott van. Gondolkodtam, mert sajnáltam volna ennyi bámulatot — magamba zárni aztán az jutott eszembe, hogy megelőzöm s ha már van valami kezében, nem fogja azt eldobni — ha hasz. Hálható — és újat Írni. Hiába az ember nem szeret felesleges munkát végezni. De folytassuk már most a bámulást. Csakhogy nem tudora, vájjon tulajdonképen melyiken kezdjem. Dicsórjom-e Jascbik karmestert, vagy vegyem szemükre Lányi Ernőt (a kolozsvári sziuház karmestere), a ki szintén felkuszott a karzatra, hogy egy kissé orgonázzók, meg énekeljen. Hiába ; a művész vére nem nyugszik. Olyan szépen énekelt a vegyes kar, — hisz hallotta szerkesztő ur. De volt a templomnak még egy vendége, a ki használt is valamit s nem volt ott here, mint ón. Fink Adolf barátocskáin vala ez, a ki úgy énekelt ott, mintha csakugyan kenyere volna s nemcsak jónevü Fink ! Hát még hogy fújták balján Baráczy Sanyi, a poéta és jobbján Bíró Sándor komám. Valódi élvezett volt hallgatni, különösen mikor valaki egy hatalmas gixert is csinált. De mi is ez ahhoz képest, a mit a gyenge nem képviselői nyújtottak. Mikor Schmidt Mariska solot énekelt, Lányi Ernő tátva tartotta száját — azaz bámulatból kinyitotta s csodálatból úgy felejtette. Meg is érdemelte ; de hát még mikor Lányi orgonázott s ők énekeltek, — a kisérő meg beledörgött mély althangjával, az éneklők meg hátrafordultak s elég nem ügyesek voltak némi arczfintorgatást elárulni. No de ő nem vette észre. Hát azután Kratochwillnó magyar éneke, az azután valami! Volt ott bámulni való quantum satis. A jó isten tudná elősorolni mind; miután pedig ón csak fia vagyok, csakugyan Miska vagyok benne. Szó, a mi szó, a katk. templom diszmiséje méltó volt a király születésnapjához. Az énekkar fényt kölcsönzött neki, a mely a főváros bármely egyhá- - záuak is díszére válnék. Az ünnepi, misét Möller apát-plébános végezte, segédkeztek neki Asztalos, Josephi és Szász Károly. A város többi egyházában szintén volt disz isteni tisztelet, de azokon jelen nem lehettem, még a saját eklézsiánkén sem, pedig jó kálvinista létemre el kellett volna mennem. Az Ur tartsa meg dicső királyunkat, adjon még számos alkalmat a brassói kath. egyháznak ily díszes isteni tiszteletre, Ágoston tanárnak pedig kon- mandérozásra. —s--. Fürdői élet. — Az éfőpataki bál. — Élőpatak, 1884. aug. 17. Soha ily fényes mulatság nem volt és soha ily fényes közönség még össze nem gyűlt Élőpatakon, mint a tegnapi mulatságon. E lap jelezte is már jó eleve, hogy a háromszéki ansztokráczia ez alkalommal is készül kitenni magáért, — úgy is volt. Nemcsak Háromszék, hanem csaknem egész Erdély minden részének volt itt tegnap aristokrata képviselője, a kik azután oly szint adtak a kedélyes tánczvigalomnak, mintha nem is a kis Élőpatakon, hanem legalább is lialaton-Füred táncztermében lettünk volna. Az estély sikerét senki sem képzelte oly féuyes- nek, minő valóban volt; de mikor gróf Bethlen András, gróf Nemes János, gróf Káluoky Imre, gr. l’allfy ezredes, Apor Gábor és Szentkereszty Béla báró ő méltóságaik, karjaikon bájos nejeikkel a teremben megjelentek, utánuk pedig az arisztokrá- cziának egyéb tagja, — akkor tisztában volt mindenki azzal, hogy Élőpatak ez estélylyel valami jubilaeum félét akar ülni. Pedig dehogy akart! csak mulatás volt n czél. Nevetett is a jó doktor szive csak amúgy istenigazában, meri hát ez mind viz az ő malmára — habár csak indirekt. A kellő csicnal diszitett tánczterera már kilencz ólakor megtelt a legfényesebb közönséggel. Az első négyest hatvan pár tánczolta. Czivis és egyenruha csak váltakoztak egymás mellett, mikor a könnyű tánczosnőt magyarosan megforgatták. A mulatság magyar fesztelenségben folyt, óra óra után mult s mi csak egyszer azon vettük észre magunkat, hogy már ki is virradt, Általános riadalom támadt mindkét nembeli fiatalság között, még az öregek is zúgolódtak ; soha ily merényletet emberek ellen nem követtek el, mint velünk a természet. Ez csakugyan csúfság! No, de a természettel, vagy nevezzék mások annak, hogy az istennel tréfálni meg daczolni bizony nem lehet. Hejh! csak ne lettünk volna fürdőhelyen, a hol az orvos korlátlan hatajmu despofca —■ legyen az akármilyen kedves — majd megmutattuk volna, hogy még van egy éjjel, ha nappal is esik közbe! De így . . . ! így lassan lassan szomorú szívvel hazakullogtunk és bánatunkat eltemettük — a párnák közé. De mit szóljak a hölgykoszoruról ? . . . Olyan díszest sem látott még Élőpatak, de talán egész Háromszék sem. Neveket minek sorolnék, hiszen akkor le kellene írni mind, annyi helyet pedig a tekintetes szerkesztő ur aligha szoríthat báli refe- rádámnak. (Ha önnek jó, nekünk is elég. Tetszik látni, tudósítása igy is kifutja itt a földszinten a vonal alatti két hasábot, a mit mi úgy nevezünk, hogy „tárczahasáb“. Szerk.) így hát elégedjék meg a kiváncii olvasó azzal, hogy volt itt szőke, volt itt barna, a minőt csak a szive akarna. Meg is sebzettek elég szivet! . . . De hűt hiába! mindennek vége van a világon, a mi táuczvigalmunknak is volt, levelemnek is kell lennie, — főkép mert alhatnára. De mielőtt befejezném tudósításomat, s mielőtt álomra hajtanám fejemet, még egy óhajtásom van 8 ezt ki kell mondanom : az ég adja áldását a fáradhatatlan, buzgó rendezőkre 1 Es most jó éjszakát ! Igaz, hogy még dél sincs, de azért mégis — még egy ásitás — jójczakát! A báli referens. â il 1,*) Dalt hallani, dalt dalolni, Csak ez után epedek ; Hisz nincs szebb,j[mint egy édes dal, Gyönyör s a dal testvérek. ' Üli \ Keserv, öröm, bú, fájdalom Rejlik mindig csak benne, S ez oly édes hatással van Egy bánatos kebelre! Benne mindig szerelem van, S kísérői mellette : Keserv, öröm, bú, fájdalom, Ilyektől van környezve. Oh, egy dalban mindig az van, Mit csak egy szív érezhet; S egy tiszta szív hő érzelme Megvetendő nem lehet. Mi lehet szebb, mint látni egy Tiszta szívnek érzelmét Egy kis dalban kiömölve, — Oh, mi van s zebb szerteszét ? Dalt hallani, dalt dalolni — Csak ez legfőbb óhajom ; Hisz nincs szebb, mint egy édes dal. — Oh, zengj tehát csak lantom ! Csipkerózsa. *) A szászok nem hiába féltik gyermekeiket a magyar iskolába küldeni; e költemény egy szász fiú müve, ki négy év előtt még a brassói szász iskola növendéke volt. Közöljük csak azért, hogy bizonyságát adjuk annak, mennyire olvadnak be az idegen nemzetek a magyarságba, ha gyermekeiket a a magyar iskolába küldik. Szerk,
