Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-19 / 58. szám
----- . > л ben van, hogy az óvoda-ügy hírlapi czikkekben nem igen szellőztethető s a napirendről és becses lapjából nyilatkozataként tényleg le is vette: csekélységem óvakodó lesz ezután, hogy a tekintetes szerkesztő urnák ez ügyben az egyoldalúság hibájára nézve többé okot ne adjon. Libertás. VEGYES HÍREK. A múlt heti forró napokat hirtelen hűvös, esős idő váltotta fel. Vasárnap éjjel erős szélvihar dühöngött, de hétfőn egész nap szép idő volt. Kedden virradóra azonban megeredtek az ég csatornái s tegnap folytonosan esett. Ma is borongós idő van в e mellett oly hűvös, mely novemberbe is beille - nék. Kengyelfutás. Puskás Károly, Reich czirkuszának egyik tagja, vasárnap este felé arra vállalkozott, hogy a piaczot 15 perez alatt hatszor megkerüli. Nagy közönség jelent meg a futás végignézé3ére, s Puskás nyolez perez alatt négyszer meg is kerülte a piaczot, de tovább már nem bírta. Kidőlt. Az első megkerülés alkalmával egy czigány suhancz futott mellette s egyszer el is hagyta, de ebben aztán annyira ki is fáradt, hogy tovább már nem tudta kisérni. Paraszt tréfa. Rézer nevű polgártársunk Olt- utczai lakásán lévő tornáczon igen szép teljee nyári ibolyák virágoztak és illatoztak a járó-kelők gyönyörűségére, mig valami suhancz vagy suhanezok hétfőn éjjel ki nem tépték és a közeli házak ablakai és kapui előtt el nem szórták. Sztupa Andor színtársulata megérkezett Élőpatakra. Az első előadást tegnapra hirdette ki „A tót leányanyái; czimszerepben Ligethynével. Csütörtökön az „Igmándi kispap“ kerül szinre. Élőpatakon vasárnap este Liedl Ferencz hegedűművész hangversenyt rendezett Staudy Lajos zongoraművész közreműködése mellett. A hangversenyen nagyon kevesen jelentek meg ; a szép holdvilágos est mindenkit inkább a sétányra vonzott. — Pedig mind Liedl, mind Staudy ur játéka megérdemelt volna nagyobb részvételt is. A kis közönség zajos tapsokban fejezte ki elismerését a művészi játékért. Előadták : Grieg sonatáját (F-dur), Schumann A- moll concertjét, Saint-Saëns Rondo Capriccioját, Wienavszky Legendáját és Valse Caprice-át, Liszt 13-ik Rhapsodie hongroise-át s Sarasaié czigány- ábrándját. Hangverseny után tánczmulatság volt, melyen azonban szintén kevesen jelentek meg, úgy hogy nem tartott tovább másfél óránál. A jelenlevők közt ott láttuk : Altstädter Marie, Benedicty Melanie, gr. Bethlen Andrásné, Bogdán Andrásné és Istvánné, Bogdán Blanka és Mariska, Maschauer Frigyesné, gr. Nemes Jánosné, gr. Nemes Zsuzsána. Pollet Anna, Reich Irma, Sényiné és Zamblernó urhölgyeket ; volt két bukuresti hölgy is oláh nemzeti viseletben, egyiknek Altmann Anna a neve. Ott volt továbbá br. Mayr bukaresti osztrák-magyar követ és gr. Montz német attache. Borzasztó gyilkosság történt a napokban a kéz- divásárhely kászoni útvonalon. Bartók Antal szárazpataki utászt szombaton reggel a Szárazpatakról Kézdi Vásárhelyre menő utasok nem messze az úttól, a saját kaszálóján, a hol hált, meggyilkolva találták. Feje egészen össze volt fejszével hasogatva. Dulakodásnak nyoma nem volt; valószínű, hogy alvó állapotban hajtotta végre rajta gaztettét a gyilkos. A törvényszéki vizsgálat megtörténte után a hulla eltemettetett. A tettesek még eddig ismeretlenek. Köszönetnyilvánítás A kézdi-vásárhelyi felső népiskola szorgalmas, jómagaviseletü tanulóknak meg- jutalmazására a lefolyt tanév végén (dr. Cseh Ká- roly ur már említett 3 frt adományán kívül) szívesek voltak adakozni: a helybeli takarékpénztár 5 frtot, Török Bálint ur 2 frtot, Könczey Miklós ur 50 krt, és Salvi Hermáim ur 20 krt. Ezen adomá nyok a nevezett iskola jutalomra érdemesült tanulói között a tanévet bezáró vizsgálat alkalmával részint pénzül, részint könyvekül kiosztattak. Fogadják a nemes szivü adakozók iskolánk iránti érdeklődésüket tanúsító emez áldozatkészségükért hálás köszönetünket ! Kézdi-Vásárhelytt, 1883. jul. 14-én. A gondnokság. Liptó Szent-Miklóson a múlt héten roppant tűz vész dühöngött, mely csaknem az egész várost romhalmazzá változtatta. A tűznek sokan áldozatai lettek. Az áldozatok száma még nincs megállapítva, eddig 20-an hiányzanak ; az áldozatok közül 8-at vasárnap temettek. A veszedelmet növelte azon körülmény, hogy az élénk forgalmú városnak nincsenek tűzoltói, sőt az oltószerek is rendkívül silányak. A lakósok hajléktalanok és a legnagyobb nyomorral küzdenek. A magyar Írók és művészek f. hó 11-én érkeztek Párisba. A francziák a legnagyobb előzékenységgel fogadták őket. A határon a podgyászt sem vizsgálták meg, s az egyes állomások főnökei udvariasan köszönték a vendégeket. Első látogatásu kát a nagy költőnél, Hugo Viktornál tették, kinek Ulbach Lajos, Jókai regényeinek franczia fordítója mutatta be a tisztelgőket. A nagy költőt Pulszky Ferencz üdvözölte. „Mi a czivilizáczió határairól ide zarándokoltunk, — mondá — hogy elbeszélhessük gyermekeinknek és unokáinknak, hogy a század nagy költőjét láttuk. Fogadja szívesen csodálatunknak hódolatát.“ Háromszoros éljen hangzott Pulszky szavaira. A költő mélyen meg volt hatva, köny- nyező szemeit kezével födte el s a megindulástól csak nehány pillanat múlva tudott szóhoz jutni. Este nagy lakoma volt, melyet a vendégek tiszteletére a párisi rendező bizottság adott. A lakomán Páris legelőkelőbb írói és művészei vettek részt. Az első pohárköszöntőt Henri Martin szenátor és hírneves történetiró mondotta, köszönetét fejezve ki azon rokonszenvért, melyet Magyarország Franczia- ország iránt tanúsít. Pulszky a franczia géniuszra emelte poharát, melynek hatalma Bessenyeitől kezdve ujitólag hatott a magyarra. Lokroy örömét fejezte ki, hogy e testvérünnepélyen egyesülve látja a hősiesség klasszikus népének fiait és a szabadsághősök utódait a szabadságeszmék klasszikus népével. A íényes estélyt hangverseny zárta be, mely a franczia katonai zenekar által játszott s viharos tetszéssel fogadott Rákóczy-indulóval kezdődött. A hangversenyen a magyar művészek közül Nádayné, Maleczkyné, Spányi, Pauli, Gassi, Bignio és Malec/ky vettek részt. Barcha Demetemè, a polg. fiúiskola egyik jóltevője, ma reggel meghalt. Temetése csütörtökön lesz. Béke hamvaira ! Felelős szerkesztő: Nagy Géza. Kiadótulajdonos: Bernstein Márk. »•»••«•••••••••••••••••••••••••••в Ingyen és bérmentve küldjük meg kívánatra mindenkinek magyar és német nyelven megjelent képes fegyver-árjegyzékünket, mely minden vadászatked velőt érdekel- £ hét, minthogy mindennemű újdonságot • tartalmaz fegyverekről és vadászati •zikkekből, (6-6) Szailer N. & Со., fegyvergyárosok Becsben, Rothenthurmstrasse 18. »••••в«1ми»ёнимм»ми»*«а»*и ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Bernstein Márk SEPSI-SZENTG YÖRGYÖN ajánlja a 1-szcr ig-én^eineik: és a közönség' kívánalmainak minden tekintetben megfelelő Ízléssel berendezett, gyorsaság' szempontjából ть V m jRb § mely elvállal minden e szakmába vágó munkákat, úgymint Kaayveke rSpár&fottlk, árjegy a skekj, saámlák9 kSrUe^eHekp ©Mmp®k9 4ат©агезаз11вкв tabellák^ Wragaaaekj ®sikw©á és báli msgbuhrök® eUjegyaéaâp látogat®« m b©li]p4i*j©gyAs sa®m®ruaj©l№üi$©k s$b09 továbbá mindennemű, itt elő nem sorolt nyomtatványok gyors, csinos és olcso áron való elkészítését. Gyászjelentések s egyéb kisebb munkák egy óra alatt készíttetnek el. ЗШ- Nyomtatványaim kiállítása bármely készítményekkel kiállja a versenyt, olcsó áraim pedig МГ- minden konknrrencziát tnlszárnyalnak ! Tabellát vagy más nyomtatványt hivatalok és irodák részére: Fogalmi papíron 500 iv . . 1000 iv . Irodai fehér 500 iv . 1000 iv . . 5 frt. 7 frt. papír G frt. 9 frt. így például készítek csinos kiállítással, jó minőségű papíron : Menyegzői vagy báli megliivókat 100 drb levélp. 1.50 200 darab . 500 darab . 100 drb finom 200 darab . 500 darab . Étlapot : 100 drb 3 frt nagyobb 200 drb 5 frt 100 drb 4 frt 500 drb 7 frt 500 drb 9 frt Számlát : 500 darab féliv . . 3 frt, 1000 drb Г) * * 5 frt, 500 di’b negyediv 2.20 1000 darab Y) 4.— 1000 drb nyolezad 3.— Gyászjelentést : 100 drb keskeny szeg. 2.— 200 darab , . . . 3.— 500 darab .... 7.— 100 drb széles, finom 2.50 200 darab , . . . 4.50 500 darab .... 9,— 100 drb egész finom 3.— 200 darab . , , , 5,— 500 darab . . . .10.— 2.— 4.— 1.80 3.— G.— 100 drb fin. angol 2.— TT évj eg^elr, eljegyzési kártyák : 100 drb kisebb 50 kr. 100 db finomabb GO kr. Ю0 db nagyobb 70 kr. 100 drb márványozott vagy színes 60 krtól 80 krig. Nagyobb megrendeléseknél még tetemes árleengedés. Vdéki megrendelések pontosan teljesittetnek, az árak legjutányosabban számíttatnak ЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖ Ny. Bernstein Márknál S.-Szentgyörgyön. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ••• ♦ ♦ ••• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦