Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-22 / 59. szám
59. szám. XIII. évfolyam. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyőn Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Sepsi-Szentgyörgy,-1883, Vasárnap, julius 22. Megjelenik ezen lap hetenkint kétszer : < csütörtökön és vasárnap. \ Előfizetési ár ‘ helyben házhoz hordva, $ vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A tárgyalás huszonkettedik napja, hétfő az előzőleg fölmerült vitás körülményeknek volt pótléka. Matej Ignác» máramarosszigeti vallomása volt napirenden, mely alkalommal ugyanis azt vallotta volna, hogy őt Tisza-Lökön kínozták. Mihályi Gábor és Szaplonczay József törvényszéki jegyzőket hallgatták ki ez ügyben, kik a kinoztatásról felvett jegyzőkönyvet aláírták. Mihályi azt vallja, hogy Ő csak magát a hivatalos aktust bizonyiyjüjjp^hogy kihallgatás történt s ez ügyben erőszak nem alkalmaztatott ; de hogy a kihallgatás mint folyt, azt nem tudja. Előttük magyarul olvastatott fel a jegyzőkönyv, mivel ő oroszul nem tud. 0 még a jegyzőkönyv tartalmát sem akarta bizonyítani. * Szaplonczay sem volt jelen a vallomástételnél, hanem azután irta alá ; azt különben vallja, hogy a jegyzőkönyv felolvastatás után íratott alá. Matej a szembesítés után azt mondja, hogy ő Szigeten sem mondta, mintha verték volna. A zsidók, különösen Hersko azt mondták akkor neki, hogy hallgasson, pénzt fog kapni. De ő akkor is ismételte, hogy őt senki egy ujjal sem bántotta. — Midőn Szaplonczay rusznyákul megmondja neki, hogy a jegyzőkönyv felolvasása előtte történt s abban az foglaltatik, hogy őt verték, — azt feleli, hogy ha mondta Volna, akkor itt is mondaná; a mit magára vállalhat, hogy hibás, hogy részes volt, azt elismeri s el is ismerte ; de olyat nem vállalhat magára, a mit nem beszélt. Kiderült, hogy nem is tudta, mit iratnak alá vele Máramaros-szigeten. Úgy kerültek előbb a szeklenczeí bíróhoz, majd a huszti jegyzőhöz s innen Máramaros-Szigetre, mert csak úgy akarták nekik a tutajozás bérét kifizetni, ha jegyzőkönyvbe diktálják, hogy mi történt velük útközben, hogy fogták el s mint kínozták, A harmadik tanú Bonis Bernât huszti jegyző volt, ki elbeszélte, hogy Matej s a többi tutajos megjelent nála tutajbérük megszerzése felől tanácsot kérni s ekkor Matej elmondta, hogyan kínozták őket Nyíregyházán a dadai hulla miatt. Matej ezzel szemben is tagadja s azt mondja, hogy egy zsidó írnok volt ott, az vette fel a jegyzőkönyvet s tőle akármit írhatott abba. Kihallgattak még több tanút is, kiknek vallomása azonban kevésbé volt jelentékeny. Kedden a tisza-eszlári szemle volt, mely alkalommal próbát tettek, hogy a kulcslyukon keresztül láthatta-e Móricz a rémes gyilkosságot, mit a védők jó ideje, hogy folytonosan tagadtak, mivel a zsinagóga pitvara, hol Móricz szerint a gyilkosság történt, ,sötét, kevéssé megvilágított helyiség. Az ajtó, melyen át Móricz leskelődött, vastag falban van s a ki leskelődni akar, úgy megvonulhat a mély fülkében, hogy a szomszédból alig lehet észrevenni. Elvitték az öreg Scharfot is ; ő rendezte be a pitvart, a mint az egykor volt ; Móricz is résztvett a rendezésben. Elmagyarázta az egész berendezést, a milyen amaz emlékezetes szombaton volt. Az asztalt soká igazgatta, míg végre rámondta, hogy : „igy állott.“ „Hogy feküdt Eszter?“ — kérdé az elnök. „Lábával az asztal alatt, fejjel az ajtónak a földön. Fejénél guggolt Schwarcz Salamon és a koldus zsidó, a kik a tányérokkal felfogták a vért és fazékba öntötték ; a kezét, lábát tartotta a tarczali és a téglási metsző'.“ Ezzel esernyőjével belekar- czolta a pitvar szemetes porába a leány fekvésének helyzetét, és rendkívüli határozottsággal, erős hangon, nyugodtan magyarázta el a legapróbb részleteket az elnök, Szeyffert és Friedmann kérdéseire. — „Hát még mindig bolond vagy?“ — jajdult fel az ajtóban az öreg Scharf, de az elnök szigorú rendreutasítása elhallgattatta. Majd lópokróczot hoztak be, melyet összehajtva, Szeyffert elrendezte arra a helyre, hol Móricz Esztert feküdni állította. Ismét hosszas kérdések lán- czolata, melyre a fiú rendületlenül a legkisebb zavar nélkül felelt meg, mereven ragaszkodva előbbi vallomásaihoz. Most a kulcslyukon való lésés következett. Mindenki távozott a pitvarból, csak Russu biró, Ambrózy alügyész, h’riedinann s Székely védők és nehány hírlapíró nem. A zárt ajtón kívül a törvényszék többi tagja és az ügyész foglalt helyet ; Móricz már a kulcslyuknál térdelt és várta, mikor lehet nézni. Friedmann Eszter gyanánt egy hírlapTisza-Eszlár. Múlt szombaton, a tárgyalás huszonegyedik napján dr. Horváth Lászlót és dr. Kiss Jenőt hallgatta ki a törvényszék, kik közül amaz a dadai hulla bonczolásáról beadott véleményt elfogadva aláírta, emez a hullát vizsgálta meg s a bonczolásnál vett részt. Dr. Horváth megmaradt régebbi véleménye mellett, hogy a hulla könnyen felismerhető volt s csak az orra volt egy kissé elferdülve ; hogy a halál oka vérszegénység volt, nem pedig vízbe fulás ; hogy bonczolása előtt legfelebb 10 nap óta lehetett halott a hulla; hogy 3—4 napnál tovább a vízben nem lehetett, mert ha a Tisza fenekén lett volna, akkor a halaktól annak lágy részei nem meneked- tek volna meg, a nap befolyásának kitéve pedig borzasztó látványt nyújtott volna ; hogy a nemi élvezeteket nagy mértékben gyakorolta, mert a méh- hüvely, melyet a bonczolók keresztül vágtak és ki • vettek, simának s nagy mértékben bőnek találtatott; hogy a körmök megvoltak, s a láb kisujján tyúkszem volt, melyet egyik bonozoló ki is vágott; hogy a hulla hajzata nem magától ment ki, hanem mesterségesen távolittatott el, mert a gyökerek benn voltak, mig ha elhullt volna, gyökerestől kiszakadt volna. Szeyffert s a védőügyvédek ezután a keresztkérdések egész özönével árasztották el a tanút, melyek néhányszor zavarba hozták. A keresztkérdések után annyi konstatálható, hogy az öreg ur az orvostudomány mai állásától sok tekintetben elmaradt. Dr. Kiss vallomása megegyez a Horváth által elmondottakkal. A körmökre nézve azt vallja, hogy azt nemcsak látták, hanem vizsgálták is, összeha sonlitották saját körmeikkel s meggyőződtek, hogy ott a körmök teljes épségben vannak. A tyúkszemet is látták, abba bemetszést tettek s látták, hogy az nem csalódás. A hulla nyakán forradást nem láttak s ha némely tanú állítja, hogy látta, ezek bizonyosan a piszkot nézték forradásnak. — A védőügyvédek, különösen Eötvös, dr. Kisshez is igen sok kérdést intéztek s egyes mellékes kérdésekkel e tanút is némelykor sikerült zavarba hozniok. A „Nemere“ tárczája. Levél. (1883.) Édes barátom ! Messzi, múlt időben, Hol arczainkon ifjú pír honolt: Szivünk tudott oh még szeretni hőbben. Mert ott megoszta bût, gyönyört, mosolyt. Merész lelkűnkkel egymást átkaroltuk, Átröpdösvén a végtelent, magát S ha tört reményűik sírjára omoltunk : Együtt sirt vélünk szívből — a barát. Emlékszel-é ?... A tervek légiója Abránd-világunk midőn lepte meg, — Hogy’ sietett a m á s, hogy felkarolja, Lett volna tervünk legképtelenebb ! Megtettük egymást Brutus, Cassiusnak Es Rómeóról álmodtunk sokat; Ki hitte voln’, — a két sápadt fiúnak Szive magába ílyeket fogad. Ott ültünk sokszor, — szótlan, néma ajkkal S tudtuk, a másik lelke min mulat ; Es elvonult fölöttünk óva, halkkal Egymásután sok csendes pillanat. Olykor szavakba tört ki majd az érzet ! S mint rejtett tűz, ha a tetőre hág S a szomszéd házon szintén lángot ébreszt : Érzéseink’ úgy adtuk, vettük át. Jöttek idők! . . . Tavasz volt, merre néztünk, Virágot szórt a csalfa sors elénk ; Egymás reményét kölcsönbe’ tetéztük S elhittük, hogy egész világ miénk; 0 róla zengett mindenik szavunk csak, Tiéd a barna, — szőke volt enyém; Tündérvilágot alkottunk magunknak, Es abban éltünk : 0 meg 0 s te, én. ... Es én daloltam ! Némán, elmerengve Hallgattad akkor ügy-e még dalom, — Kis csalogány volt nyájas mesterem s te Voltál egyetlen, hálás hallgatóm. Mosolyod és búd adta meg irányom’, Mint a madárnak a derű, ború ; S az örömköny, mely megjelent pilládon : Az volt nekem, mi másnak koszorú. Elmondtad — lássam, jut-e még eszedbe ? — Tiéd lesz, égig kelljen törni bár ! S festél jövőt, a sorsra mit se vetve Es gondtalan, mint fészkelő madár. Szegény madár ! a szél letörte ágad, Félig kész fészked véle szint’ oda ; Mért követeljen más sorsot magának Az ember? Ám van arra több joga? Csalódás átka szállt fölénk. . . . Bajunkban Baráti szó kelt vigaszt hozni ránk, S beláttuk vérző szívvel végre: úgy van, Hogy mi nem boldogságra származónk. Könyűnlc kisírtuk, sóhajink kifogytak, Mint ősz’ időnek gyásza nyár miatt, S a semmiségbe tűnt boldog napoknak Emléke — egy-egy hervadt lomb — maradt. Aztán — te mentél ! Tova hitt a végzet ; Nagy, messzi távol az, mi elszakaszt ; S úgy fáj, mit napról napra jobban érzek, Hogy a barátság már is sinli azt. Hiába várom, nap-naponta várom, Bérezés hazádból — majd csak jő — a hírt, S én visszaküldöm lenge, röpke szárnyon, Mint terhelt méhet hozzátok megint. Okát, hogy hallgatsz! Bántó hallgatásod; Vagy csak nekem tűnik fel ilyenül ? Hisz másfelé tán mások a szokások S idők lefolytán szívünk is kihűl. Rég volt igaz, a messzi múlt időben, Midőn arezunkon ifjú pír honolt : Hogy még szivünk tudott szeretni hőbben S megoszta minden bút, gyönyört, mosolyt. Nemo. A szemfényvesztő nő. Németből Hoós János. (Folytatás.) Szavai úgy zengtek a szemfényvesztőnő füleiben, mint össze-vissza zavart kördal ; halkan csengtek a kis aranypénzek öltözékén s Brievall ur aranyláncza mint tűz, úgy égett, ragyogott nyakán. Mily gyönyörű, csendes és holdvilágos vala az éj ! mily csábitó ! S a milyen forró Óla vágyódása a szabad puszta után, ép olyan messze volt a fiatal kertész Neunhauzentől. — S te bizonyosan vissza fogsz engem kisérni, Lajos, — kérdi a nő akadozva, heves szívdobogással — mielőtt a bold lemegy ? — Szentül Ígérem neked, puszták királynéja ! — felelt mohón a savoyard. — Jöjj az ajtóra 1
