Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-12-05 / 97. szám
388 Hazai közügy. A miniszter-válság véget ért. Ö Felsége elfogadta a gr. Lónyay kormány lemondását, és Szlávy volt kereskedelmi minisztert bizta meg az uj cabinet alakításával. Szlávy tárczavállalásra felhívta volt miniszter- társait, kik a felhívást, Tisza Lajos kivételével, elfogadták. A kormányból kiléptek tehát : gr. Lónyay Menyhért és Tisza Lajos. Ifj. gr. Zichy József lesz kereskedelmi miniszter, gr. Szapáry Gyula közlekedésügyi miniszter; a többi tárczák azok edöbbeni kezelőinél maradnak. Valószínűleg b. Vécsey József lesz fiumei kormányzó gr. Zichy József helyett; s a honvédelmi tárcza betöltése ügyében tárgyalások folytattatnak. József föherczeg sem lemondását bé nem adta sem azt nem szándékolta, hanem fölment Becsbe a királynak jelentést tenni ama differencziákról, melyek az „Ellenőr“ L)ixi aláirásu czikke és a hivatalos lap kétszeri közleménye miatt a főparancsnokság és a honvédelmi minisztérium közt fölmerültek. A félreértések tisztázásával könnyen helyre fog állíttathatni az egyetértés, ez megtörténvén Hollán Ernő államtitkárnak honvédelmi miniszterré kineveztetése nem fog többé sokáig 5[ésni. Külföld. A franczia nemzetgyűlés 750 tagja nyolez különböző pártcsoportozatra oszlik : a szélső jobb, mérsékelt jobb, jobb közép, balközép, republikánus baloldal, köztársasági unió, szélső bal és a bonapartisták. E pártok közül, melyek mindenike külön politikai program- mot képvisél, a 70 tagot számláló szélső jobboldal tisztán legitimistákból áll, kik a koronáról álmadozó V. Henriket ismerik nagy mesterüknek. A mérsékelt jobboldal 95 tagot számlál s szintén V. Henrikhez szít, de azért szívesen fogadna el egy orleanista restauratiót, és ezért soraik között találhatók a fusió bolondjai. A jobbközépen mintegy 160 orleanista foglal helyet, kik tán magát a köztársaságot is készek lennének támogatni, ha az nekik kellő számú miniszteri széket, követségi és praefectusi állomásokat biztosítana. E három párt együtt véve mintegy 325 tagot tesz ki s ideszámítva még a 30 tagból álló bonapartista töredéket, 350—360 szavazattal rendelkeznek. Ezek bevallott ellenségei a köztársaságnak. Ezekkel szemben mint a köztársaság barátai állanak a köztársasági bal 110, és a köztársasági unió (Gambettisták) 55, összesen tehát 160—170 szavazattal. Ezeken ki\ül még barátai és támogatói közé számíthatja Thiers a balközép 170 tagját is. E szerint a franczia köztársaság elnöke összesen 340 szavazattal rendelkezhetik — Hanem úgy a balközépben, mint a jobbközépben számosán vannak olyanok, kik már mindenféle kormányt szolgáltak, kik tehát most ide-oda ingadoznak. A pártok e szerint meglehetős egyensúlyban tartják egymást, főleg ha ideszámítjuk még azon 40—50 képviselőt, kik egyik pártaránylathoz sem tartoznak határozottan. A f r a n c z i a nemzetgyűlésen a monarchisták Thiers-t ingadozó politikája megváltoztatására s határozott pártkormány alakítására akarják kényszeríteni. Ez czélja azon kívánságnak, hogy parlamenti és felelős minisztérium alakítása ügyében mielőbb törvény alkottassák. Ha parlamenti kormány alakul, akkor Thiers szükségképen a kamra többségének sorából kénytelen minisztereit választani, s a hatalom a monarchisták kezeibe kerül, s akkor kész a pártkormány, mely első lépés a monarchia felé. A kamra csütörtöki ülésében dőlt el a nagy küzdelem, és pedig a monarchisták teljes vereségével. Thiers ingadozó politikájának ismét sikerült többséget alkotni, melynek segélyével a támadást visz- szautasitotta. A miniszteri felelősség kérdése csak a constituáló kérdésekkel egyetemben fog megoldatni, s igy a mostani állapot egyelőre változatlan marad. Uj és fényes vívmánya ez Thiers politikájának, mely életrevalóságát ez úttal ismét bebizonyította. A porosz képviselőhöz Mallinkrodt indítványát tárgyalá a szerzetes rendek a nyilvános népiskolái oktatásból való kizárása tárgyában. x\ kultusminiszter a kizárási rendeletet, mint az állam érdekében állót és alkotmányosat igazolja; de indítványa 242 . szavazattal 83 ellen elvettetett. Bukurestben Károly fejedelem27-én megnyitá a kamarákat. A trónbeszéd constat)'rozza az országnak kedvező pénzügyi és hiteli helyzetét, a mire nevszerint a dohányegyedáruság s a bélyegtörvény sokat tettek. A trónbeszéd jelenti, hogy a pitest-krajovai és turnu- severin-veres erő vai vasútvonalak legközelebb a fennálló ; törvények szerint kifognak építtetni. A pitest-galacz- ; románi vonalak jövedelme folytán már az idénre is re- ! mélhető a garantirozott évdijak kevesbülése. A trón-1 beszéd reformokat igér az összes közigazgatási ágakban s végül a külföldhöz való viszonyokat kielégítőknek nyil- vánitja. Д romániai kamara ismét a múlt évi tisztviselőket választá meg, kik az elnökkel, Ghika Demeterrel | együtt a conservativ párthoz tartoznak. A senatus még nem határozatképes, mert még sok tagja nem érkezett meg. А к r a i n i tartománygyülésben dr. Depris képvi- ! selő azt indítványozta, hogy a középtanodákon az oktatási nyelv a nemzeti nyelv legyen, és a német nyelv azokban csak annyiban vétessék figyelembe, a mennyire azt a tartomány politikai viszonyai megkívánják. Vegye s. (A „Nemere“) naplójába ajánlja a „Kr.“ Müller Miksa strassburgi felolvasásának ezen helyét: „Az angolok a németet, ki angolhonban német marad, többre becsülik, mint azt, ki angolnak szeretne tartatni. Az angol azt akarja, hogy mindenki az maradjon, a ki.“ A „Nemere“ napló-vezetője ezt registráita azon megjegyzéssel, hogy Angliában (mely német fajú) a németek becsületes hazafiak és nem csinálnak ott Szászországot s parlamentet. Már ismételve kifejeztük, hogy a világért sem kívánunk a szászokból magyarokat csépelni, de nem is akarjuk, hogy olyanok maradjanak mint eddig, mert igy Angliában sem tűrnék el őket. (A kolozsvári) m. nemzeti színháznak ő felsége a művészi czélokra szánt pénzekből 15.000 frtot engedélyezett ez évre is. (Fogamból) írják: Bruszt Ignácz visszalépése folytán Mádai Sándor decznnber 1-én nagy néptömeg előtt a csekély Benedek párt erőszakoskodásai és zavara daczára nagy lelkesedés közt Fogaras vidék felső kerületének képviselő jelöltjévé kiáltatott ki. A város értelmisége s a választók nagy többsége Mádai mellett van. (Mint utóbb értesültünk, mégis Benedek választatott meg.) (Uílvarlielyszékbe) kebelezett Martonos községében Futó Dániel múlt hó 24 én éjjel alvó feleségét meggyilkolta. A gyilkos isszonyu tettét maga jelentette fel, s most őrizet alatt van. Kis-Solymoson Máthé Izsák nevű egyént szintén meggyilkolták. A tettesek közül kettő be van fogva, a harmadiknak ütik nyomát. (Márki József) „Arany kürt“ czim alatt jövő újévre közművelődési hetilapot indit. Előfizetési ára 10 hónapra 4 írt. E lap minden évben két hónapon át szünetelni fog. (t A Il.-szebeni) m. k. törvényszék elnöke Haas Béla nov. 28-án temettetett el. Első rangú tanácsos I Tamásy ur az elhunyt sírján megható gyászbeszedet ’ tartott német nyelven. Helyi külöiif'élélv. A magyar lársalgó-egyicl termében f. 2-án estve tanfelügyelő Kethy Lajos ur egy esetleges magánfelszólalást tett a brassai magyar tanügy érdekében. Brassó szerinte a népnevelés ügyében nagyon is hátraeső helyet foglal el Magyarhon halóságai közt, mit nem a vidék , hanem épen a város iskolai állapota okoz, mely főleg a magyarokra nézve igen kedvezőtlen, midőn körülbelül 1200 tanköteles magyar növendék mellett csak két egy osztályú tiszta magyar iskola vau — református és magy. lutheránus — hol is a körülmények szűke miatt az iskolába való felvételt több esetben meg kid- lett tagadni. Ha a kath elemi iskolák egész magyarok és a törvénynek teljesen megfelelők is volnának, nem elegendők a tankötelesek számához képest. Azért is szóló megpendíti eszméjét egy egylet alapításának, mely a nemzetiségek és felekezetek megilletéso nélkül feladatául tűzné ki magyar — fiú- és leány- s tanoncz — iskolák felállítását Brassóban. Meg kell vetni az alapot adakozások és iskolaadók által, és ez alapján a kormányhoz segélyért folyamodni. Az eszme a jelenlévőknél viszhangra talált és ez iigybeni beható és alapos tanácskozásra f. hó 9-ikc — hétfő — lön kitűzve, mely értekezletre a magyar iskolaügy barátai a ma gyár társalgó-egylet helyiségeibe meghivatnak. FlicsII Üdvözlői. Gácsországba való hamari távozásom alkalmából mindazon barátaim és ismerőseimnek, kiktől személyesen búcsút nem vehettem, ezennel szívélyes búcsú üdvözletemet küldöm. Schicker Ferencz, csendőrhadnagy. Holnap pénteken jótékonyságu előadás lesz a színházban. A szegények karácsonfája javára. Vautier kisasszony növeldéje növendékei adnak elő egy franczia operettet. A számozott helyek — mint halljuk — rég elkeltek mind, s az előadás ismételtetni fog. A helybeli jótékonysági egylet decz. 4-én tartott választmányi gyűlésében az ülés befejezte után a helybeli testvéresült német párt elnöke Herrmann Antal magánnyilatkozatot tett egy vegyes tartalmú hazafias német lap megindítása ügyében , egyszersmind tudomásra hozván, hogy társalgó és olvasó helyiségeit, úgymint nagy szépirodalmi könyvtárát a helybeli német (nem szász) polgároknak közelebbről díjtalan rendelkezésére bocsátja. Programinját előadandó vasárnap.de- czember 8-án délután 4 órakor a „Nro 1.“ czimü vendéglő éttermében tartandó értekezletre hivott meg minden ügybarátot. Becsi tőzsde es pénzek Brassóban deezembcr 4. Périr. Osztr. nemzeti adósság ezüstben........................................ 70 50 „ „ „ papírban ......................................66 20 1 860—ki sorsj. kölcsön 100 frt..................................................102 80 Nemzeti bank részvény . . •...................................... 975 — H itelintézeti „ ................... ........................338 05 L ondon.................................................................................Ю8 85 Ezüst.................................................................................I(i 7 75 Napoleond’or ............................................................. 8 66 ‘/a e s. к. arany....................................................................... 5 19 L ira ................................................................................. 9 Bi) Magyar földteherm............................................................... 79 25 B ánáti....................... '..................................................... 78 50 E rdélyi . 77 25 Porosz tallér................................................................... 1 (32 Ikosár................................................................................. 1 60 Rubel........................................................................ . 1 65 Kiadó-tulajdonos és felelős szerkesztő: HciTlliailI) Aillai. N g eb te ЯГО »Bj I r—1 О .—. •s ^ S ^ чЯ О2 ű) vi) •5» is ° 3 ^ t: g 43 ee - sí о s J'äg •3 _ 40 :3 p* ® ® 9 ад с о a Я cs; . — N3 О > < а р-И VI NP vO 3 a ► Я й ÏN) КЛЙ *-• О-Q 'О С^5 befcß-м зз 44-ГО Л ГО о —! г-Я -Г ГО 43 И 40 С_ 3 Я-О о оз Я «2 4D ■ — 1 bß no я S3 03 с! со «2 ГОЯ-Я -о bß 44 3 > VI) г-*-) N0 4S ьояя Я (3 33- N ■О -_Я , о с г; гУ ■ 44 ÍO vS > *2 « > • О о — .Ьр Я ? :я 40 со <4Я4 • 1—1 ÎS з « jb'>hr^ м Cj ^ Ju N 'S ^ cg .-Я (741 со fii X 73 -и я Я N I—I g] о <0 sL Я bß bßfi^.K » "я я :'Н м •<о S3 N0 t>* СО 03 > 3 С С-* г“* И я ГО > 43 NO > :о G; И 00 1 1 т-Н 3 ® О £ ez bß 'S © :§ а. •С >4« То я . гЧ 03 со S3 оз 40 о ,. 3 РР5 О I <М (М со '03-О Р И с и __ и Q D3 м т~~ т О (-7-1 нч 35 -а аз 40-о СО сVJ) -1) 1—4 S3 -О О о 44 Я Я СО оз СО 40 lO bß" д 'Jí OSD tD 4-я _i S3 30 — M NO S3 ЯЙ N3 ГЯ r- гЯ S3 Я >>5 a <u írt ü я щ ’-M vjJ 33 Я s: о 10 ^ .. N0 РЭ t. bß. •r csa S3 3 ш о оЗ о Я vo _ 7^ -u > <-“ 4—t * ^ "X. 5-1 O O 40 -fi2 -*-* P-l о о C3 40 ч-> ‘a? Я С 7Г, bß 3 -e oß я о +J S3 сз CJ ■я — ïï g «2 Cv N s]) rQ л-. :o _ S3 S3 3 m NO Я о- O а t O . ïO a ьс ■O сЛ O 0) «3 > ÎO :o 'r£ bßH И .44 Öß Я ^ з а - oß bJD о о iS т” 3 r;J Я чч ГО S3 S3 N3 ГО йЯ -Я g .'S 44 X ív — 4-5 r-H fi'4-J • — —, О Я D r-ч О СС •< С1 гО NO Q я А Я аз оз яэ ГО 4Й .С А — ~ " VI Q s: d 4 О (М tNGO СЗ СМ S3 N0 •-*- се > NO .ГО ей О • — О 40 М А5 :0 я о со С ГО го .Я a Ч-? bi) «о 4-Я со :0 1 bi) о ez S3 г- СЛ ce а в я S3 я я "О см" I— со :0 ГО .ГО Го ^ N +1 „ S3 со .Я _4 .. Oß . я ГО оз S3 -я 4—3 я с/ — ГО л Я о >4'3 ГО я я з-я ГО bß ч О .С аз г4-1 N3 bß’ N0 "ГО я AÍ Я .44 40 я bß.A ГО 3 О -3 -и О N —1 ZL '-Я S3 40 > -Я NO ^ я S3-и я я г тз • Я fi? н V ,'JJ _ Q +3 Я Я го я ГО N 'ГО nő Al ri Я N3 я Я —' ^ — чЯ 4 04ГО 4б 03 Я ’■"Я я bßrA >4 В -я ^ аз bß см гой t— со со .я Го О0 О -Сто чЯ __ я 'ÖC я р > -Я о 2 я ОЯ 03 02 гА я я я я \yomatoti Hönier és Kemnernél.