Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
cseh, de ott is, mint már említettem, menekülésre készen. Északi irányban oly mélyen visszavonultak, hogy kémeink nem tudták hollétüket megállapítani. 462 A csehek lelkiállapotának jellemzésére csak egy példát hozok fel. Kékkőn egy suhanc bedobott a cseh katonák közé egy cédulát azzal az üzenettel, hogy ötszáz magyar katona közlekedik. Erre a csehek, anélkül, hogy meggyőződtek volna a valódi tényállásról, egyszerűen felkerekedtek, felmentek a hegyre, onnan szétnéztek s azután elvonultak. Ulcs elfogatása is nagy pánikot idézett elő különösen a pánszlávok körében, s hogy ez még megalapozottabb legyen, Dudevszky Barna orvosnövendék parancsnoksága alatt, aki önként jelentkezett, kocsin járőrt küldtem Kékkőre az ottani cseh vezető Maljarik főszolgabíró foglyul ejtésére. Maljarik azonban értesült a személyét fenyegető veszélyről és idejében elmenekült. A lelkesedés folyton fokozódott. Minden hatóság szívvel-lélekkel segítségünkre sietett, csak a gyarmati parasztság mutatott közönyt, s így a szükséges előfogatokat csak kényszerrel lehetett kicsikarnom. Gyors mozgási képességünk biztosítása céljából ugyanis állandóan 20 előfogatot tartottam készenlétben a csapatok eltolására. A balassagyarmati asszonyok nemcsak a legénység élelmezéséről gondoskodtak, hanem sebkötöző csomagokat is csináltak, s e téren is pótolták hiányos felszerelésünket. A legénységet sikerült a nemzeti színek viselésére rábírnunk. Sapkájukon büszkén viselték a nemzetiszínű szalagot „Előre 16." stb. felírásokkal. Először csak a felvidékiek zászlójánál viselték a nemzeti színeket, de rövid idő múlva átvették azt a Mollináryak, rossebek, Pálmayék, sőt a fehér szalag mellé a székelyek is kitűzték a nemzeti szalagot. Csak Somló József munkásgárdája nem volt hajlandó a veres karszalagot a nemzetiszínűre felcserélni. Pedig Budapesten is, főleg a tisztek körében, igen rokonszenves volt vállalkozásunk. Egy Horvát nevű hadbiztos titokban mindennel segített, azt mondta: „Mindent hozzátok teperek, hogy ebben a bűnös Budapestben semmi se maradjon." Zsoldot kértem felfegyverzett parasztjaim részére, s a legnagyobb készséggel megadta, pedig ez sem volt jelentéktelen összeg, mert csak Dejtáron 250 emberem állott fegyverben. Én is oda tepertem mindent. Mamusich százados 500 puskát csempészett hozzám. A székelyek észrevették a szállítást, s a fegyvereket lefoglalták. Miután azonban a pályaudvaron egy szobába rakták be a puskákat, s a szobát nem őrizték, tisztjeim által feltörettem az ajtót, a fegyvereket kocsikra rakva a laktanyába hozták s ott elrejtettük azokat. Naponta kaptunk figyelmeztetést, hogy újabb önkéntes vállalkozást nem szabad kezdenünk, és hogy Budapest ellen ne fordulhassunk, Rétságra és Magyarnándorba, a hátunk mögé rendelték az 1. honvéd gyalogezred egy teljesen de462 A VI. fejezetben írtak ennek ellentmondanak. Ld. még a 160-161. sz. dokumentumokat! Január 30-án a csehszlovák katonai parancsnokság az Ipoly menti frontra küldte Pozsonyból a 7. légionárius hadosztály I. osztályát és Érsekújvárról a 39. légionárius ezred két géppuskás századát. ( Karel Vondrácek: Ceskoslovensko-magyarsko válna o Slovesko roku 1918-1919. In: Vpád magyarskych bolsevikov na Slovensko v roku 1919. Trnava, 1938. 280-281. old. Idézi: Fogarassy, 97-98. old.) 470
