Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)

II. Acélgyáriak 1956 forradalma előtt

Kohó- és Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatóságának felügyelete alá tartozik egészen 1968-ig.13 Az állami vállalatoknak 1947-től szigorúan az Országos Tervhivatal előírásai, a három-, majd az ötéves terv szerint kell termelniük. Ez az erőltetett iparosítás korszaka Magyarországon: a nehéziparban 66%-os a növekedés. Magyarországot számottevő vasérc és kokszolható szén nélkül akarják a „vas és acél országává" tenni.14 Az acélgyári munkásság létszáma megugrik az ötvenes évek elejére: 1948-ban 2853,1951- ben 3749,1953-ban 4006,1960-ban pedig 4068 fő dolgozik itt.15

A gyárban a főmérnök vezérlete alatt a következő részlegek működtek a tárgyalt időszakban: a huzalmű, mit hívtak dróthúzónak is; az öntödék, azaz a vas- és az acélöntöde; a hideghengermű; a mezőgazdasági eszközöket gyártó gazdasági szerárugyár, mit rövidítve GSZ-nek neveztek; az energia- szolgáltató gyárrészleg, mi az üzemek energiaellátásáért volt felelős, és végül az üzemfenntartó részleg, ami a karbantartási munkákat látta el, s ahová a villamos műhely is tartozott. A termelőmunkát végző gyárrészlegek mellett osztályonként szervezett, kiterjedt hivatali apparátus rendezte az adminisztratív ügyeket, az igazgatónak felelve. Ide tartozott többek között az anyag- és áruforgalom, azaz a fuvarosok, sofőrök köre; a rendészet; a minőségi ellenőrzés (MEO); a személyzeti ügyek osztálya; a titkárság; a terv-statisztika osztály stb.16

Az iparosítás ellenére az egyes üzemrészek, gyárrészlegek nem egyformán részesedtek a fejlesztésekből. Az öntödékben „sajnos sem szervezeti, sem technikai fejlesztésre nem került sor".17 A kovácsoló gyárrészleget, azaz a gazdasági szerszámgyárat ellenben „belső szervezések, technológiai korszerűsítések jellemezték. Egy sor gyártmány esetében az üzemi dolgozók voltak a kezdeményezők, és a megnövekedett újítási kedv hatására sok gazdaságos változást vezettek be."18 1955-ben nagy trauma érte a huzalmű dolgozóit, áttételesen az egész gyárat. Minisztériumi utasításra át kellett adniuk a Csepel Vas- és Fémműveknek a jól bevált, stabil piacot jelentő, és nem utolsósorban saját fejlesztésű hegesztőpálca-gyártást. Ha a normarendszer, a békekölcsönjegyzés vagy az emelkedő árak miatt morogtak a munkások, munkájuk erőszakos elvétele egyenesen a kormányzat ellen ingerelte őket.19

Láthattuk, e régi üzemben volt hagyománya a munkásmozgalmaknak. Az acélgyárban különösen a szociáldemokrácia volt népszerű. A Szociálde13 SzviRCSEK 1993, 89-90. p.

14 Romsics 1999, 311-313. p.

15 SzviRCSEK 1993, 90., 91., 92. és 93. p.

16 Uo. 91. p.

17 Uo. 145. p.

18 Uo. 136. p.

19 Uo. 115-116. p.

14