Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Praznovszky Mihály: A Madách-kultusz „ősünnepe” Nógrád megyében 1864-ben

PRAZNOVSZKY MIHÁLY A Madách-kultusz „ősünnepe" Nógrád megyében 1864-ben Az irodalmi kultusz intézményesülése számomra egyértelműen a 19. század közepére tehető. Természetesen folyamatról van szó, amelynek néhány kezdeti és kezdetleges jelét megtaláljuk a reformkori irodalmi közélet jelenségeinél. Ám azok az ünnep lésformák, amelyek mindmáig az irodalmi kultusz mindennapi s általunk jól ismert megnyilvánulását jelentik, ebben az időben váltak tömegessé, rítus-szerepük ekkor lett általánosan ismétlődő és szívesen alkalmazott ünneplési formává. (Lásd a Himnusz és a Szózat eléneklésének ceremoniális jelenséggé válását, az ünnepi beszédek, szónoklatok, nyelvi eszközök használatának ismétlődését stb.) Az időpont semmiképpen sem véletlen, és egyértelműen politikai meghatározottságú. Az irodalmi ünnepek legitimizálhatók voltak, gyülekezési, összejöveteli lehetőséget jelentettek egy abszolutisztikus, azaz igen szigorú rendőri szolgálattal fegyelmezett politikai és közéleti mozgástérben. Ráadásul ezeken az eseményeken a politikai megjelenítés másodlagos eszközeit is használni lehetett: előkerültek a nemzeti zászlók, a termek dekorációin a haza jeleseinek - a kortárs politikusokat kivéve - portréit helyezték el, szívesen alkalmazták a virágkompozíciókban a piros-fehér-zöld szmt. A résztvevők jelmezei, azaz öltözetei is ezt szimbolizálták: újra divatba jött a díszmagyar, a magyaros öltözet a hölgyeken és urakon. Jókai Mór - aki egyébként verset is írt Magyar divat címmel, s ezt ekkor sok helyi ünnepen fel is olvasták - a magyar ruhának éppen ezt a megkülönböztető jegyét emelte ki: „... a nemzeti viselet a mi egyedüli fegyverünk az idegen invázió ellen. Ahová a sarkantyús lábunkat betesszük, odáig van Magyarország. Nem akarja a világ meghallani, ami igazságunk van, tehát lássa meg rajtunk gomb, zsinór és toll alakban." Nyugodtan kijelenthetjük: az irodalmi ünnepek a politikai cselekvésre, a közéleti szereplésre való készülés főpróbái voltak. Ismét lehetett gyakorolni a közéletiség megannyi elemét: gyűlések szervezését, beszédek írását és megfelelő hatású elmondását, a megfelelő szerepek megfelelő embereknek való kiosztását. Olyannyira nyilvánvaló volt a politikai akarat az irodalmi ünnepek megrendezésében, hogy ezt a szereplők már maguk is nyíltan vállalták. Erdélyi János 1859. november 24-én kelt, Szemere Miklóshoz címzett levelében beszámolt a sárospataki Kazinczy-emlékünnep körüli bonyodalmakról, amelynek okozója Zsarnay Lajos volt, a Kollégium igazgatója. Zsarnay, félvén ez esetleges komplikációktól („felhőket lát a tiszta égen"), minden indokot előhozott, csak hogy az ünnep elmaradjon, de legalábbis azon sem ő, sem a tanártársai ne szerepeljenek. 48