Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Madaras László: Április 4. – az ünnep

Az 1. század élére áll, s futólépésben kirohan az utcából, a hátunk mögül ránk törni készülő horvát zászlóaljra veti magát; - mint a raj zúdulna utána az egész z.alj és a horvát zászlóalj szétrobbanva menekült a faluba. Igenám, de ott hagytuk sok, igen sok halottainkat." Itt kell a jelen felé tennünk egy kis kitérőt. A falu hely- és határnevei mind a mai napig őrzik az ütközet ezen fázisának emlékét. Az egykori csata színhelyén azt a szűk utcát, melyben a magyar csapatokat megsemmisítő puskatűz fogadta, ma is Harcmező utcának hívják, míg azt a falurészt, ahol Jelaaé csapatai foglaltak állást, „Horvátországnak". Itt, a Harcmező utcában avatták fel a csata legfiatalabb hősi halottjának emlékoszlopát 1999-ben, halálának százötvenedik évfordulóján. A már-már katasztrofális vereséget Damjanich János csapatainak megjelenése akadályozta meg. A 3. és 9. honvédzászlóaljak, valamint a lengyel légió huszárokkal kiegészülve, nemcsak Klapka szétszéledt csapatait gyűjtötte össze, hanem rohammal elfoglalta a Tápió hídját is (ezt a pillanatot örökítette meg Than Mór egyik festményén), majd ezután kiűzte a falu területéről a császári csapatokat. A csatának élihez a szakaszához köthető az a vitézi párviadal, melyet Jókai Mór a Kőszívű einher fiai című regényében Baradlai Richárd és Palvicz Ottó között leír. A párbaj két résztvevője báró Riedesel ezredes és egy felvidéki magyar huszár alezredes, Sini Sebő Alajos volt. Ők már korábbról is ismerték egymást. Sebő jól tudta, hogy Riedesel kiváló vívó, nagy párbajhős. A kihívást azonban kénytelen volt elfogadni, hiszen - mint ő maga mesélte - „nem akart huszárjai előtt gyávának látszani". Háromszor csaptak össze, s az első két alkalommal még sebet sem tudtak egymáson ejteni. A második összecsapás alkalmával Sebő észrevette, hogy lova erősebb, fürgébb, agresszívebb, mint ellenfele paripája. Ezt használta ki a harmadik összecsapás alkalmával. Míg lova az ellenfél lovát támadta, őt pedig Riedesel erősen megsebesítette karján, Sebő szinte kettéhasította ellenfele koponyáját, aki holtan fordult le a nyeregből. Érdekes és ellentmondásos az, hogy miképpen emlékeztek az osztrák oldalon a csata eme epizódjára: Riedesel halálát egészen másképp írják le. A császári gyalogság egyik vezére, Georg Piamadar, szemtanúként így emlékezett az esetre a Riedesel család hagyományai szerint: „Szecső irányába menetelve meg kellett szakítaniuk útjukat Sebő csapatai miatt. Ó is egy gyűlölködő harcnak látta a párviadalt, ahol úgy tűnt, hogy az Ó csapatuk lesz a vesztes. Hiszen a csapat igen széttagolt volt. Egy huszár 2 lövéssel eltalálta Riedeselt, az leesett a lováról. A szemtanú odasietve segíteni próbált, de már késő volt. Magához vette a kettészakított csákó egyik darabját és véres kesztyűjét." Nyilvánvaló, hogy nemigen akarták elhinni a kiváló párbajozó ilyenmód történt halálát (ezért a két lövés), de elárulja a valódi halálokot a kettévágott csákó. Riedeselt a csata után néhány nappal a falu egyik nemese, Bitskey Viktor temettette el a Nagykátára vezető országút mentén. Ugyanide hantolták el a nemzetiségi hovatartozás figyelembevétele nélkül a csata névtelen halottait is. Bitskey Viktor később egy vaskereszttel jelölte meg a sír helyét, amely vaskereszt ma is áll. Annak ellenére, hogy közismert volt az a tény, hogy alatta egy osztrák ezredes sírja van, az április 4-i ünnepségek egyik színhelye lett. Felállí309