Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Madaras László: Április 4. – az ünnep

fásáról Riedesel ezredes családja már 1856-ban értesült úgy, hogy a helyi hagyomány szerint egy vitéz katona nyugszik a vaskereszt alatt. A csata százötvenedik évfordulója alkalmából a község polgármesterének sikerült megszerveznie a két harcoló ellenfél kései leszármazottainak találkozóját. A Sebő-utódok a felvidéki Nyaradról jöttek, a Riedesel-rokonság az ausztriai Lauterbachból érkezett Tápióbicskére, s találkozott százötven év után. Ebből az alkalomból kapott emlékoszlopot a faluban Sini Sebő Alajos is. A csatában elesett honvédeknek több temetője is volt a falu határában. 1882ben a külön sírba temetett honvédek földi maradványait egy közös sírba, egy fehér kőkereszt alá temettette a falu akkori bírája és felesége, Fejér István és Csikós Terézia. A Tápiónál elesett honvédeket a ma is álló honvédszobor alatt helyezték örök nyugalomra 1912-ben. Az emlékezet szerint mintegy hatszáz honvéd nyugszik ebben a közös sírban. Fejér István bíró nevéhez még egy fontos esemény megmdítása is köthető. 1882-ben nagy összegű alapítványt tett a község pénztárába, azzal a meghagyással, hogy amíg Tápióbicskén magyar gyerek él, minden év április 4-én minden gyerek kapjon egy-egy zsemlét, emlékezve arra, hogy azt a földet, mely nekü< a fehér kenyeret termi, a magyar hősök vére öntözte. Az általános iskolában azóta is minden évben zsemleosztás van. E sorok írója is általános iskolás korában az ünnepségek résztvevőjeként mmden évben evett ebből a zsemléből. Egyébként április 4. megünnepléséhez egy sor más helyi szokás is társul. Korábban rendszeresen voltak egész napos programok az emlékmű környékén az iskolásoknak, melyek között szinte rriindig szerepelt a csata életszerű megelevenítése. Természetesen hagyomány maradt az emlékművek megkoszorúzása is. Mostanság huszárok felvonulása, esti fáklyás felvonulás teszi a hagyományt még inkább látványossá. Itt be is fejezhetnénk a csata, a hozzá köthető emlékművek, s az ezek köré kapcsolható szokások, hagyományok ismertetését. Csakhogy „jó magyar szokás szerint" nekünk is van igazi, klasszikus „fülemüle perünk". Tudni kell, hogy a két falu közötti határ, amióta „világ a vüág", a Külső-Tápiő. Ennek partján áll a honvédemlékmű. 1912-ben egy nagykátai polgár adományozta a területet a honvédemlékmű felépítéséhez, s egy bicskei polgár állíttatott szobrot (A szobor készítője Harmay János). 1925. december 4-én Nagykáta járás főjegyzőjének a főszolgabíróhoz írt felirata indította el a vihart. Ebben a feliratban felveti annak a lehetőségét, hogy a tápióbicskei csatatéren lévő művészi szobrot Nagykáta főterére kellene vinni, s megkezdik az ügyben a tárgyalásokat Tápióbicske községgel. A bicskei képviselő-testület sem hallgat sokáig, már 1925. december 12-én hevesen tiltakozik az ötlet ellen. A főszolgabíró a községtől kapott levél hangnemét igencsak kifogásolta, mert hosszasan fejtegeti, mihez van joga és mihez nincs a képviselő-testületnek: 310