Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Szilágyi Márton: Dalidók az 1850-es években

SZILÁGYI MÁRTON Dalidók az 1850-es években* Azt, hogy mi is a dalidó, inkább tudni véljük, mintsem valóban tudjuk, hiszen már a szó eredete és szemantikai változásai is meglehetősen szerteágazóak. Nem árt tehát előzetesen definiálni ezt a fogalmat hiszen a továbbiakban egy igen pontosan körülhatárolható időszak ünnepségtípusának leírására kívánjuk használni - annak ellenére, hogy bizonyosnak látszik: a szó eredendően nem azt a Lisznyai Kálmán nevéhez kötődő, tágabb értelemben 1858 és 1863 közé datálható szavalati és zenés betétekből összeálló műsorfajtát jelentette, amelyhez a későbbi, nem mindig kellőképpen óvatos és árnyalt irodalomtörténeti szakirodalom kapcsolni szokta. Arany János Jókai Mórnak a Szegény gazdagok című regényéről írott bírálatában még Jókai alkotásának vélte a szót: „... tudtunkkal csak egyszer érezte szükségét [Jókai], hogy maga új szót készítsen, seza »bál« helyett feltalált »dalidó« - ezt is, bár ismeretes néphasználta szóból módosította, nem tartjuk sikerültnek."

1 Az elsőség meghatározásában Aranynak minden bizonnyal nem volt igaza, ám ha figyelmesen olvassuk ezeket a szavakat, akkor ebben a néhány sorban inkább az az állítás fogalmazódik meg, hogy itt voltaképp egy - igaz, némileg módosított - tájszó új kontextusba helyezéséről van szó. Ebben az értelemben pedig nem feltétlenül jogos azzal - úgymond - cáfolni Aranyt, hogy különböző tájnyelvi adatokat sorakoztatunk fel (mint tette ezt Zolnai Gyula,

2 majd ennek nyomán, némileg árnyaltabban, a kritikai kiadást készítő Németh G. Béla

3

). Arany kritikájának feltétlenül megvan az a tanulsága, hogy ekkor (1861-ben) a szó még neológ ízűnek érződött - Arany ezért is vélhette Jókai leleményének. A nyelvészeti szakirodalom áttekintése alapján ma már tudhatjuk azt, hogy tájszóként „dáridó" értelemben használatos volt a Felvidéken,

4 irodalmi felbukkanását pedig legkorábbról 1852-ből, Losonczy László egyik költeményéből ismerik a nyelvészek, „táncmulatság" értelemben.

5 Ezekből az adatokból annyi tanulság feltétlenül levonható, hogy a szó eredeti, tájnyelvi jelenté* Az előadás nagyobb forrásanyagra támaszkodó, továbbfejlesztett változata időközben megjelent: SZILÁGYI M. 2001. a) és SZILÁGYI M. 2001. b), 96-118. p. 1 Arany János: A szegény gazdagok. 1861. Lásd AJÖM XI. 181. p. 2 ZOLNAI Gy. 1918,181. p. 3 AJÖM XI. 703. p. 4 AZ UMTSz a Vág mellékéről, Nyitragerencsérről, Borsod vármegyéből és Bogyáról adatolja. 5 TESz, az itt hivatkozott adat: Losonczy László: Egy dalidó vége felé. In: LOSONCZY L. 1857, II. kötet, 151-152. p. A vershez kapcsolt lábjegyzet szerint a mű először 1852-ben jelent meg. 168