Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Szilágyi Márton: Dalidók az 1850-es években

cigányzenészek közreműködésével.

12 Az estnek akkora sikere lett, hogy meg kellett ismételni helyben is, sőt Nagyváradon is két előadást ért meg a szavalatokból, énekekből és cigányzenéből álló műsor.

13 A műsor összeállítását - Vahot emlékezése szerint - rögtönözve, a vasúti fülkében végezték el, s láthatólag figyelmük kizárólag a szavalati darabok kiválasztására irányult: „Kiosztottuk a szerepeket, - Kálmán szavalja Nemzeti dalát Magyarország mennyország extra Hungáriám non est vita - Magyarországon kivül nincsen vita, - nincs gyöngy élet. - Erdélyi szavalja Arany Jánosnak a Losonczi Phönixben megjelent Téli estvéjét, vagy a csonka honvédet, - én mint köztük legöregebb szavalom Vörösmarty Szózatát." Megjegyzendő azonban, hogy a másodiknak megnevezett Arany-vers, amely nyilván a Koldus-ének lehetett, a helyi rendőrhatóság tiltása miatt mégsem hangozhatott el.

14 Vagyis Vahot - legalábbis visszaemlékezésének tanúsága szerint - a cigányzenészek által előadandó zeneszámokat inkább átvezető jellegűnek gondolhatta, hiszen a szerepek kiosztása nem terjedt ki a műsornak erre a részére. Debrecenben a műsorrend mindazonáltal vers és cigányzene szabályos váltakozására épült: Patikárus Ferkó játéka után következett Lisznyai Nemzeti ének című versével, utána Patikárus apósa, Boka Károly a zenekarával, majd Erdélyi József szavalata; ezután a Patikárus testvérek második föllépte, ismét Lisznyai, majd Boka Károly és végül Vahot. A második debreceni alkalommal annyival bővült a műsor, hogy Fátyol Károly gordonkás is fellépett benne.

15 A Vahot leírásából hiányzó elemeket a nagyváradi fellépésről tudósító cikkből próbálhatjuk kikövetkeztetni: eszerint Erdélyi Aranytól végül is a Fiamhoz című verset adta elő, Lisznyai második fellépésekor pedig a Hunyadi-ház diadalünnepéről szóló, saját versét mondta el (ennyiből nem világos, ez melyik verse is volt). Ez utóbbi tudósítás egyébként inkább a cigányzenészek teljesítményével volt megelégedve, s ez már csak azért sem csodálható, mert az itt fellépő prímások valóban a korszak legjobbjai közé tartoztak.

16 A saját magát Erdődként megnevező, minden bizonnyal Lauka Gusztávval azonosítható tudósító viszont meglehetősen ironikusan minősítette a szavalati teljesítményt: „Legtöbb bizarrság volt Lisznyay, és legtöbb művészi nyugalom az Erdélyi szavalatában, Vahot Imre nemzeties jellemét itt is megtartva, hibátlanul olvasott ugyan, de épen úgy - mintha valami irodalmi szerződést olvasott volna föl. Erdélyi nem ismerve a terem akustikáját, s akaratlanul bár, de a végszavakat, kivált Arany »Fiamhoz« cimzett gyémánt költeményéből - saját magának mondta el. - Kálmán lelkesedett volt, de rekedt, a miért hangja lett az áldozat és a közönség; Imre pedig oly hangon szavalta el a »Hazádnak rendületle12 Erről lásd SÁROSI B. 1971,115. p. Sárosi itt mindazonáltal azt állítja, hogy a jelen lévő harmadik író - Vahot és Lisznyai mellett - Erdélyi János volt. Ez tévedés: az egykorú tudósításból és Vahot visszaemlékezéséből egyértelműen kiderül, hogy Erdélyi Józsefről van szó. 13 Egykorú hírlapi tudósítás ez utóbbi, nagyváradi dalidéról: Hölgyfutár, 1858. december 6., 1115. p. 14 VAHOT 1.1880,13. p. 15 VAHOT 1.1880,14-15. p. 16 Patikárus Eerkőról (1827-1870) lásd SÁROSI B. 1971, 115. p.; Boka Károlyról (18081860) uo. 111-113. p.; Fátyol Károlyról (1830-1888) uo. 118. p. 170