Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

nekünk cancellarius uram, mikor akarná, megmondaná, az eperjesi tractakor szinte az utolján, midőn immár az munkácsi dologról is magunk részéről conveniáltunk volna, azt kívánjuk vala mi: az német fejedelemasszony vallja nekünk abban való jussát, s azt felelék reá, császár ő felsége méltósága ellen lenne az, mivel nekünk nem az német fejedelemasszony adja Munkácsot, banem császár ő felsége; kiről úgy hisszük, szegény cancelláriusunknak vagyon írása Fejérváratt. így is hát mi köze az német fejedelemasszonynak most mukácsi inscriptiónak kiadásához hogy avassa magát; járúl is az is ide, expresse az ő felsége diplomájában az vagyon, hogy quam primum mi az 50 ezer forintot letesszük ő felségének, ő felsége is kiadja a donatiót; kit ő felsége sub bona üde Christiana roborált; melyet mi már le is töttiink és ő felsége is felvétette; így is tartozik ő felsége kiadni. Hogy penig az munkácsi donatióban az a clausula bele inseráltassék. azt is ő felsége, nem kívánhatja, mert soha sem in usu, sem penig példa nincs róla; más az: hogy immár erről is elment az dolog az pénz felvételében s az diplomának is nagyrészént végben menetelében. Harmadik: az soproni resolutiója szerént is ő felségének más az. Ha minket igaz conscientiánk meg nem tart az ő felségének adott hütünkben, bizony Munkács meg nem tartana. Hogysem penig azt csak kétségessé is tennénk, az clausula inserálással magunk gyalázatjára: inkább veszen el Munkács vára; nekünk is becsületünk, az mi nagyobb, conscientiánk igaz, olyan drága, mint akármely nagy monarchának, melyet megmocskolni, gyalázni bizony, ez világi vészendő jókért nem akarunk. Számát nem tudjuk, mind ő felségét, s itt alatt való kamarásit menynyiszer sollicitáltuk, hogy az miket nekünk el kellene még igazétanunk az diploma szerént, igazétanánk el; kiről mind leveleink s még, isten áldásából, emberbéli bizonságaink is jelen vannak; nem mi rajtunk s hanem ő rajtok múlt el: azután is mi rajtunk el nem múlék, mert tudja az úristen, azt akarnánk, hogy mindenek, valamelyeket nekünk effectuálnunk kelletnék, egy óra alatt végződnék el. Ha ő felsége az diplomában specificalt kötésimnek nem hiszen, bizony annál inkább ne hinne az munkácsi conditiónak; bizonyságunk az úristen, miolta utolszor meglőn Eperjest az békesség, azólta minden elmélkedésünket, akaratunkat, szándékunkat, tehetségünket mind csak arra fordétottuk, s az mi részünkről ezután is arra fordétjuk, szentül, igazán, tehetségünk szerint megtartsuk az ő felségével való békességünket, és azt megőrizzük. Azt bizon nem tagadhatjuk, gondolkodás nem ötlenék elménkben, hogy az midőn minket cardinal uram s maga is cancellarius uram mind csak az ő felségéhez való confidentiára intenének és mi is abban