Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - 1633. apr. 24—máj. 13. Gyulafehérvári országgyűlés

A fejedelem már másnap kihallgatáson fogadta. Azután Cser­nelt és Patakvt hízta meg, hogy a vitás pontokat tárgyaljak Ostrosythtal. Több napon át tárgyaltak, mialatt kétszer össze­jöttek s végre abban állapodtak meg, hogy a vitás pontok megvitatására mind két fél bizottságot nevezzen ki, melyek Eperjes városában decz. 24-én jöjjenek össze.*) IV. Ostrosyth eltávozásától Váradról (nov. 17.) az eperjesi tractára kitűzött határidőig sokkal kevesebb idő volt. hogy sem mind két fél elkészülhetett volna. Tárgyalást kellett hát kez­deni annak elhalasztása végett s csakugyan újabb határidőben 1633. febr. 5-ében állapodtak meg. 2) Időközben, miután táma­dásról már ez évben szó sem lehetett, Rákóczy is visszatért Váradra. 3) De nem pihenni. Itt benn váratlanéi oly mozgalom kez­dett támadni, mely egész erejét igénybevette. Székely Mózes a régi fejedelemnek hasonló nevű fia, ki Temesvártt török földön született s a szultántól évdíjat is húzott, egy magánál korosabb nőt a Geréb András özvegyét vette el. Feleségének egyik jó­szága miatt bepereltetvén, s a pert megvesztvén, boszúra gondolt. 4) Maróthi György vice-királybiró s Petki Ferencz, egy feslett életű ember, kinek nejével a korlátnok leányával voltak kellemetlenségei 5) bujtogatni kezdtek s decz. 3-án meg­szökött Erdélyből. Temesvárra ment ki, születési helyére az ottani basához, hol jó fogadtatásra talált. Közbenjárására a budai basa felviteté magához, s megígérte, hogy ügyét a por­tán támogatni fogja. 6) Az 1633-ik év gyászszal köszöntött be Erdélyre. Január hóban ifj. Bethlen István Ecseden hosszas betegség után meg­") Ostrosyth levele a császárhoz Várad, nov. 17-ről 1832. Eredeti a titkos Itban. 2) Pázmány jan. 5-iki levele Rákóczyhoz. Rákóczy és Pázmány 66.lap. 3) Hogy már Karácson előtt Fejértvártt volt, 1. Levelek és Acták 71. 93. 4) Szalárdy 85. s) Rákóczy júl. 21-iki levele Ráczhoz. Levelek és Acták. «) Kraus* I. 115—6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom