Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)

II. A "bécsi béke" és a három kassai országgyűlés 1616. június-deczember

620 IROMÁNYOK ÉS VÉGZÉSEK bízta [Mátyás herczeg], maga az végzés úgy volt, hogy az békes­ség x) a mi kegyelmes urunk által legyen. In summa, itt mi istennek kegyelmességéből minden jót végeztünk ; csak Kegyelmeteken ne múljék ! Azért ám az budai Ali basa felmegyen Esztergomban ; kívánták mind az vezér, mind az budai basa, hogy ha Altham alájő Komáromból az szigetben az hagyott helyre : vagy én,, vagy Czobor uram, egyikőnk itt maradjon, nem úgy mint követ, hanem hogy hallgassa mint beszél Althammal az budai basa. Azért Czobor uram itt marad. Énnekem Kassára kell mennem ő felségéhez az relátióval ; im már ő felsége meglátja, kit bocsát el az frigy tractálására, kiben semmi késedelemnek nem kell lenni, mert egyáltaljában az török az oecasiót el nem mulatja. Az követeknek, a kik Bécsből alájó'nek, felette cautusok- nak kell lenni, hogy ne disputálják azt, melyik végházakat ereszti az császár [a mi] urunk kezében s melyiket nem, azt is hogy egynéhány vármegye Magyarországiul elszakad, mert ezeket igen emlegetik. Keni is jó volna ő nekik minálunk nél­kül tractálni ; mert ekkédig hogy magok tractáltak, mennyi hasznok volt benne, eszekben vehették. Váradra]. Eperjesből, egyébönnen is ugyan most commis- sáriusokat kellene aláküldeni, hogy vinnék ki az németeket belőle, mivelhogy immár az békességhez kezdettönk. hadd vennék eszekben,2) hogy az németek nem akarnak megcsalni bennönket. hanem ugyan valóban meg akarják mutatni, hogy akarják a békességet. Itt az békesség, hiszem Istent, hogy véghez fog menni ; csak az országoktul az kezességlevél s az ő felsége diplomája legyen készen, hogy mind töröknél, mind magyarnál lenne bizo­nyos, az szerént az mint Kegyelmedet alábocsátották. Kegyel­medet azért kérjök, Kegyelmed viselje úgy magát, mint hazája szerető úr, melyet hiszünk is, hogy Kegyelmed ő felségéért, országunkért az mi jobb, azt követi. Ezt pediglen jó volna ugyan Kegyelmednek magának trac­tálni, s magának alájőni. sőt ha az németeknek eszek volna„ b T. i. a megbékélés a király és a török közt. 2) T. i. a törökök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom