Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

IV. RÉSZLEGES GYŰLÉSEK 1604. SZEPTEMBER- ÉS NOVEMBERBEN.

1604. SZEPTEMBER 12. 595 dáltatik az száma ? Leszen-e 800 az ő felsége kévánsága szerint? Mennyi az porta in universum?« Én meg nem tudám mondani az porták számát, azt sem, mennyi lehet az ökör szám tizenhat-hat portátul. Azt megmondtuk, hogy erre is nehezen mentenek az statusok, mivelhogy nem is kötelesek arra, mert szabad városok dolga; mindazáltal szükséghez képest, látván pogánnak közelgetését, erőnk fölött is erre mentünk, hogy tizenhat kaputól egyet-egyet rendeltünk; ilyen paktálásunkban az mint megfogyatkoztunk, elszegényedtünk, elromlottunk, ő nagysága vegye jó néven; minthogy az szolgáló nép is elpusztított bennünket, az dög miatt is minemő veszedelme volt az baromnak, most is sok helyen vagyon etc. bőségesen eleibe számláltuk. In summa meg sem köszöné, hanem azt mondá, hogy ez sok kártételnek is mi vagyunk okai; ha az barmot aláhajtottuk volna, huszad nappal azelőtt táborba szálította volna az vitézlő rendeket; valami kárt tettenek, huszad naptól fogván magunknak és negligentiánknak tulajdonítsunk. Az táborba való élést fölötte igen sollicitálja, kére és parancsolt is, hogy megindíttassuk mennél hamarább lehet. Ezután megmondottuk nekie, hogy az statusok igen csodálkoznak ő nagyságán, hogy az előbbi generálisoknak, praedecessorinak, nem követi nyomokat; mikor ilyen bizonyos hírek voltanak és táborba igyekeztenek szállani, mind urakat, vármegyéket, főembereket, kapitányokat, hadnagyokat, tisztviselő személyeket egybe győtettek, consultáltanak velek mind az insurrectióról és táborba való szállásról, álgyük alá való barom s ló szerzésérűl, élésrűl, egyről-másról az mi szükség, idején tractáltanak s végeztenek, és így szerencsés volt indulatjok is. Most peniglen ő nagysága sem urakval, sem nemes uraimval, se egygyel, se mással semmit nem communicál, csak magában occultálja mindeneket. Kit hogy ügy cselekeszik, fölötte igen bánják, általják, szégyenlik is, mert de ipsorum cute agitur; avval érnéjek meg, ha ő fölségének nem volnának hívei; de hívei lévén, in fidelitate constanter et perseveranter, méltó volna ő nagyságának akaratját, szándékját nekiek is megjelentenie etc. Ezen felindult volt, de meglassúdék esmég és monda : 38*