Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 4. 1557—1563 (Bp., 1877)

III. A POZSONYI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. 1563. Szeptember-November.

432 432 A POZSONYI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. Az igazság kiszolgáltatása tárgyában a következő meg­állapodások történtek: A következő országgyűlésig minden esztendőben két Íz­ben tartassék a nyolczadi törvényszék, az egyik Eperjesen szent György, a másik Pozsonyban szent Mihály nyolczadá­ban, és az összes perek kivétel nélkül tárgyaltassanak. A tör­vényszék ülnökei tekintetében az utolsó országgyűlés végzései megújíttatnak. A helytartói törvényszék, a Pozsonyhoz közelfekvő me­gyék részére, vízkereszt ünnepén'kezdje meg, és a nagyböjtig folytassa működését. Ez ítéljen a nagyobb hatalmaskodási bűntények, a várak elfoglalása miatt indított, továbbá a vár­megyék által fellebbezett perek, végre mindazon ügyek felett, melyek régi időktől fogva a helytartó birói hatásköréhez tar­toznak. A báni törvényszék a jövő év február 2U-án üljön Össze, A köznemesség felterjesztette a Gyula vára köze­lében fekvő megyéknek kérését, hogy az ő peres ügyeik Kas­sán tárgyaltassanak. Az egyházi törvényszékek a kánoni jog szabványai sze­rint járjanak el. A nyilvános gonosztevőkkel a korábbi or­szággyűlések törvényei értelmében kell elbánni. Az ítéleteket a főkapitányok és a horvátországi bán, hivatalvesztés terhe alatt, részrehajlatlanúl tartoznak végrehajtani, és a mennyiben elégséges erővel nem rendelkeznek, a királyhoz vagy távollé­tében a helytartóhoz fordulni. Az ország törvényeinek és jogainak újból átvizsgálására minden megye, káptalan és királyi város a magyar jogban jártas férfiakat küldjön ki, a király is csatoljon hozz áj ok alkal­mas egyéneket; ezek a jövő év augusztus elsején, a helytartó elnöklete alatt, kezdjék meg a kiküldött jogtudósok munkála­tának megvizsgálását, és tegyenek jelentést a királynak, a ki ezt a jövő országgyűlés elé terjesztendi. A vallás-ügyi törvények, melyek az 1548-, 1552- és 1554-ik évi országgyűléseken alkottattak, megújíttatnak; oly hozzáadással, hogy a kapitányok, egyéb katonai tisztviselők és közkatonák, kik az elűzött eretnek prédikátorokat a királyi várak- és jószágokba befogadják, szigorúan fenyíttessenek meg. Ezzel a királyi proposítió összes pontjai ki voltak merítve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom