Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-03-30 / 13. szám

Feltámadunk! Mikor a természet halotti dermetségé- ből éledni kezd, mikor uj élet virul hegye­ken és rónákon: akkor érkezik el a keresz­ténység legnagyobb ünnepe: A feltámadás! A hívők óriási seregét senki sem kény­szeríti, hogy ünnepeljen. Sem királyok hatalma, sem a szuronyok ereje nem működik közre, hogy évről évre sátoros ünnepet tartsunk. Sokkal nagyobb hatalom és erő moz­dítja meg a keresztény világot. A hit ereje, a szív szüksége, a lélek visszatarthatlan vágyódása készíti már jó előre az ünnep megtartására az embereket. Ez a nagy, mélységes tünemény leg­hatalmasabban igazolja, hogy az ilyen ünnep­lésnek mozgató ereje nem itt lent a földön, de oda fent van — hol lakozik és örökké él a Megváltó, a ki feltámadt, hogy egykor mi is feltámadhassunk! Mert Krisztus Urunk feltámadott! Ezt mondja nekünk a mi hitünk, eszünk, színünk és kiirthatlan forró vágyódásunk — az ég, az ölök élet után és irtózatunk, a megsemmi­sülés, a végelmulás iránt. Ki hihet erősebben a feltámadásban, mint épen a földmivelő ember ? Kit tanított meg a jó Isten jobban az újra való ébredésre, mint a természet egyszerű fiát: a szántó­vetőt ? A kicsike kis magot elveted, a föld mélyébe rejted, ügy látszik elvész, meg­semmisülés ott. De te szántó-vető ember, te tudod legjobban, hogy a mag nem veszett el. Hogy élet van benne. Hogy nemsokára kibúvik egy kis élet a földből, jelt ad magá­ról. Egyszer csak előtted az egész élet! A magnak átváltozott képe, az uj élet: a növény­ben, fában, a virágban, a gyümölcsben. A nagy, hatalmas királyi nap előtted bukik le bíborvörös tüzébe fúlva. Eltűnt. Nagy, mérhetlen sötétség borul utána a világra. De te tudod leghamarább meg jó földmives ember, hogy felkelti Isten minden nap az ő napját. Hogy a fény nem fogyott el! Hogy a sötétség hatalma nem örök. Te üdvözlőd az első derengő pirt. A hasadó hajnal első édességét is te élvezed. Uj élet leszen és világosság hegyen, völgyön. A nap is fel­támad. újra és újra uj nappal leszen. Istennek teremtményei, alkotásai a kis mag, a hatalmas tölgy, a fii, a virág, a na]), uk uj életre képesek, ők a látszólagos halál utján uj sarjat hajtanak, újra élnek és fényt terjesztenek. Csak egyedül az embernek, a legremekebb legtökéletesebb teremtmények, ki uralkodik magukon a teremtményeken, csak egye­dül neki volna vak sorsa a halál, a meg­semmisülés, örökre való elmúlás? Ezerszer nem ! A természet maga ki­áltja neked óh ember, hogy: nem ez a te sorsod! A madár dalával, a forrás csevegésé­vel, a virág... mind mind azt kiállja feléd: Feltámadunk! A saját szived, a saját eszed, az a kis- biró, a lekiismereted mind, mind arra taní­tanak, hogy feltámadunk! Mert Krisztus Urunk is azért támadt fel, hogy hitedet megpecsételje, megerősítse saját feltámadásával. Azért drága nekünk a feltámadás ünnepe, mert a hit erejéről tesz bizonyságot, mert lelkünk szükségét elégíti ki. mert — az em­bert azon boldogító reménynyel tölti, be, hogy Feltámadunk! Enyhe telek. Az országos meteorológiai állomás közzéteszi annak statisztikáját, hogy 1782 óta, mióta általában az időjárási hőmérséki megfigyeléseket és följegyzéseket végeztek, az idei rendellenes télhez hasonló négy Ízben volt 1791, 1834, 1863 és 1899-ben. igv átlag 30-ik évre jutna oly enyhe tél, mint az idei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom