Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-30 / 13. szám
102 MAGYAR FÖLDMIYELO CSALÁDI KÖR. Hiba az---1. Hiba az, ha a szülők gyermekeiket mindig csak haragjokban büntetik, durván és kegyetlenül, átkok és szidalmak közt büntetik. A büntetés czélja a gyermek megjavítása, az ily büntetés azonban bizonyára egy gyermeket sem javít meg, sőt inkább megrontja azt. A harag haragot szül. Szelídséggel és türelemmel többre jutunk a gyermeknél, mint a durva, kegyetlen bánásmóddal. 2. Hiba az, ha a szülők gyermekeikbe a vallást, az imádságot, isteni parancsolat stb. úgyszólván beléjök akarják verni. Ezáltal a gyermekben gyakran már az első években a vallási gyakorlatok iránt bizonyos ellenszegülés ébresztetik. Ha imádkoztok — mondja a szentirás — ne ejtsetek sok szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy meghallgatást nyernek, ha sok szót ejtenek. 3. H i b a a z, ha a szülők gyermekeikkel éppen nem jól és barátságosan élnek, velők mindig veszekesznek és elégedetlenek, midőn előttük mindig mint a legszigorúbb fegyel mezők, de sohasem mint gyöngéd atya és szerető anya mutatkoznak, így a gyermekek szive a szülőktől elfordul, a gyermeki szeretet kialszik és semmi korholás, ocsárlás és kényszerítő büntetés el nem éri azt, amit a szeretet egyedül elérni képes. Ti atyák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, hogy ők kedvetlenekké ne legyenek. 4. Éppen úgy nagy hiba az, ha a szülők gyermekeiknek mindig hízelegnek, őket mindig dédelgetik, kivált pedig, ha őket a rajok mért büntetések után gyöngéd szavakkal vagy éppen nyalánkságokkal megengesztelni igyekeznek; ha azt, amit nekik gyermeki engedelmességből kell tenniök, tőlök mindenféle Ígéretek és ajándékok által vásárolják ki; ha a gyermekek jajveszéklés és sirás által, mintha könyeik által gyöngyök mennének veszendőbe, szüleiktől mindent kicsikarhatnak. Ezáltal a gyermekek önfejűekké, engedetlenekké, sőt zsarnokokká lesznek. Aki a vesszőt kíméli, nem szereti fiát. 5. Hiba továbbá az, ha a szülők a gyermekeket, valahányszor hibáznak, fenyegetik, de ha ismét hibáznak, ismét csak fenyegetik, de fenyegetésüket sohasem teljesitik. A gyermekek csakhamar észreveszik, hogy ezek csak villámok, melyek be sohasem ütnek. Rövid idő múlva nem fognak többé félni, sőt utóbb kinevetik s megvetik azokat. fi. H i b a az, ha a szülők némely bűnökre magok tanítják gyermekeiket, mint az gyakran megtörténik. Még a műveltebb körökben is előadja magát, hogy a szülők gyermekeik némely vétkei előtt, éppen mert magok is elkövetik azokat, szemet hunynak. Vagy hányszor üzennek a szülők gyermé- keikkel oly dolgot, ami nem igaz, s ezáltal őket mintegy hazugságra szoktatják stb. 7. Végre fő h i b a a gyermeknevelésben az, ha a szülők az egyik gyermek iránt nagyobb szerete- tet és vonzódást mutatnak, mint a másik iránt, mert amaz talán szebb, vidámabb, hízelgőbb és kedvesebb tud lenni mint a másik, vagy talán éppen azért, mert pajzánabb, csintalanabb a másiknál. Ily oktalan előszeretet által gyakran a leggyülöletesebb érzelmek keletkeznek, úgy a többé, mint a kevésbbé kedvelt gyermek szivében: irigység, gúnyolódás, hamis vádaskodás, bosszúvágy és hasonló vad szenvedélyek lépnek fel és uralják mint fúriák az ifjú kedélyt. Gondoljunk csak Ezsau és Jákob történetére. A szülők részéről ne legyen részrehajlás. A jobb gyermeket szeretettel és komolysággal kell a jóban megtartani, a kevésbé jót ugyanily módon a jobbulásra vezérelni. Vajha a kedves szülők előtt e legközönségesebb nevelési hibákat ne hiában ecseteltük volna. Vajha beismervén azokat, a szülők elhatároznák, hogy azokat lehetőleg kerülni fogják, nehogy ellenkező esetben magok legyenek okai gyermekeik romlásának! Fludorvics Zsiymond. Barátságos levelek az én falumbelieinek. ii. Végtelen nagy az örömöm, hogy írásos levelemet nem csak felolvasták kigyelmetek a gazdakörben. de nagy szívesen vették. Sőt mi több, annak tartalmát, summáját a gazdák otthon is elbeszélték, így vagyon ez jó. Hadd terjedjen a hasznos. A káros, a rossz úgy is ezer lábon jár. Tehát várják a töbhi tanulságot is. Hát jól van! Itt vagyok megvest. — Azt tartották sokan az én falumbelieim közt, »hogy ha a gabonaszemet az asztalra teszik, hát nem kél az ki\« Persze, hogy nem! Már hogy a fészkes filemilébe kelne ki az asztalon, ott, a hol sem földet, se nedvességet, sem meleget, sem egyébnemü táplálékot nem talál? Nem is asztalra kell ám tenni a vetésre szánt, gyümölcsözendő gabonaszemet, hanem jól elkészített talajba. Ki kél az ott aztán és hoz bő gyümölcsöt, habár a vetés előtt asztalon, vagy akár polczon feküdt volna is. De hát, vájjon honnan ragadt ez a balga vélekedés, valósággal babona a népre ? Én azt gondolom, hogy valamikor nagyon ré- gen-régen, valami takarékos, rendszerető gazda-ember csak azért tanította erre háza népét, hogy Isten adományát becsüljük meg, tegyük jól félre, hogy ne hányódjék, hulljon az asztalon. Mán hogy aztán ebből azt következtették egyesek, melyszerint az a búza, mely az asztalon voít nem kél ki: arról ő bizony nem tehet. Hát ime, ennek is igy jövünk nyomára! Csak gondolkodni kell, világosan tisztán és ne fogadjunk el való igaznak olyat és azért, mert a babona úgy tartja. Következik most még egy másik. Ha valaki tejbe, vagy kávébe a kenyeret nem ujjaival törve, hanem késsel vágja, aprítja bele: annak az lesz sajna következménye, hogy a tehén tő- gye úgy összerepedez, mintha csak késsel összevissza vágták volna. No lám, ennyire megy a balga hiszékenység. Ebben egyetlen-egy szemernyi igazság sincs. A késsel beleapritott vágott kenyér sokkal tisztességesebb dolog. Sőt mi több. Éppen takarékosság szempontjából ajánlatosabb is a kés használata. Sok morzsát mentünk meg, pedig bizony a kenyérnek még morzsáját is meg kell becsülnünk. Nem kell engedni, hogy lehulljon, lábunkkal tapossuk. Hogy aztán esetleg a tehén tőgyének baja esik, az egészen más dolog. Okos gazdák, ahhoz értő emberek ma már annak is meglelik igaz okát. De ennek töviről-hegyére való elmondása most nem tartozik ide. Földi. Arany mondások. — Senkit méltatlanul ne gyanúsíts. — Haragodban semmit se tégy. — A haragot kerüld. Annyival inkább haragtartó ne légy. A harag legtöbb rosszra viszi az embert. — A nap le ne menjen a te haragodon. — Óvakodjál a hízelgőktől. Azok a te legártalmasabb ellenségeid. — Ne járjon a nyelved előbb az észnél. — Ne csúfolj ki, se ne rágalmazz senkit.
