Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-18 [197]
--<&Ó¥ HÁROMÉVES KISFIÚ LUGKOVES BALESETE. A kii 4 * ügyészség gondatlanság által előidézett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat horvát Sándorné ellen és ma tárgyalta ügyét a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa. Az asszony ámult év szeptember 19-én lakásán mosott és u szomszédasszonytól, akinek férje mázolómester, lugkővet kért kölcsön. Kapott is, mert a szomszéd munkájához lugkőoldstadb is szokott használni, s volt otthon a kórt maró folyadékból, Horvátnó hozzákezdett a mosáshoz, közben az asztalra tette a lugkőves edényt, A körülötte játszadozó három ós féléves Károly nevü kisfia egy óvatlan pillanatban levette nz edényt és abban-a hiszemben, hogy vAz van benne ivott annak tartalmából. Súlyos égési sérülésekkel került »a kisfiú kórházba és a gondatlan anya ellen megindult a bűnvádi eljárás, Horvátnó azzal védekezett a mai főtargyaláson, 'hogy egy pillanatig fordult el és eközben történt a sajnálatos baleset. Gyermekét nyomban kórházba vitte, ahol meg is gyógyult. • Kihallgatták ezután a tanukat, majd a törvényszék a perbeszédek elhangzása után megállapította, hogy az anya gondatlan volt és a vád szerinti cselekményért husz pengő pénzbüntetésre itélte, de a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, - N igyon szépen köszönöm a biróság jóságát - mondotta hálálkodva Horvátnó - osak nagy bajban vagyok, nincs villanospénzem, hogy hazamehessek, A kisgyerekkel pedig gyalog nem mehetek, mert messze lakom. Schadl elnök intézkedett, hogy Horvátba részére, mint a sértettként szereplő kisfiú kísérőjének, vilianospénzt utaljanak ki. - Köszönd meg szépen a biróbácsiknak, aniért ilyen jók hozzánk - szól Horvátnó kisfiához. A gyerek illedelmesen meghajtotta magát és csengő hangon Így szólt: - tezit cscttolom, töszönöm szépen, A tárgyalóterem közönsége a tárgyalás után körülvette az értelmes és szép kisfiút és elhalmozta szerététnyilvánitásukkal és cukorkával. /MOT/Sy. <' —ELITÉLTEK EGY TOLVAJ HÁZASPÁRT. A büntetőtörvé nyszék Schadl Ernő dr, elnöklésável működő tanácsa ma tárgyalta Káv^i Imre sütősegéd és felesége lopási bűnügyét, A házaspár dr, Vveiszberger Andor ügyvédnél volt alkalmazásban, lakásért, fűtés-ért és világításért el kellett látniok az ügyvéd lakásának rendbentartás át,Sokszor voltak egyedül a lakásban és az ilymódon jelentkező alkalmat arra használták fel, hogy apróbb értéktárgyakat, ruhaneműt és ékszert is lopjanak. Amikor az ügyvéd rájött a sorozatos lopásokra, bűnvádi feljelentést tett a házaspár ellen, akikkel szemben a kir, ügyészség folytatólagosan elkövetett lopás büntette miatt vádat emelt. A vádiratban orgazdaság bűntettével megvádolta Heiser Bála péksegédet is, aki a lopásból származó hélmikból néhány darabot megvásárolt, báfr tudta, hogy milyen módon került Kávaiék birtokába. A házaspár a bűnügyi főtárgyaláson n gyrászt beiaaerő vallomást tett, Heiser azonban tagadta bűnösségét, A biróság lefolytatta a bizonyító eljárást, majd a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki ugy Kávait, mint feleségét lopás bűntettében és ezért a férfit nyolc* hónapi, az asszonyt hathónapi börtönbüntetésre itélte, Heiser Bálát pedig orgazdaság bűntettéért hathónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. /^ÍOT/Sy. á.