Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2
1937-03-16 [160]
/ —- A TÁBLA ÍTÉLETE EGY AUTÓGÁZ01AS ÍÍIATT MEGINDULT BÜNTETŐPŐRBEN. Ú múlt év januárjának második napján Sarlai Ernő részvénytársasági igazgató a Horthy'Mikk 3-körtér falé vezette Fiat gyártmányú, kisméretű személygépkocsiját* Hirtelen, az egyik útkereszteződésnél szembekerült az autóval 'áészaros János munkás, aki kerékpáron közeledett. Az autó ki -kart térni, de a részvénytársasági Igazgató valahogyan eltévesztette az irányt, másrészt pedig a kerékpáros s bizonyos mulasztást követett el, ugy hogy végeredményben a gépkocsi elütötte a biciklistát, aki súlyos fejsérülést szenvedett s másnap a kórházban sebesülésébe belehalt. Sarlai Ernőt gondatlansággal előidézett emberölés vétsége miatt vonták felelősségre. A részvénytársasági igazgató a büntetőtörvényszék előtt nem ismerte be bűnösségét, tagadta, hogy negyven kilométeres menetsebességnél gyorsabban haladt volna s hangoztatta, hogy a helyzet az volt, >ogy Méss áros János egyenesen a gépkocsijának hajtott biciklijével, A törvényszék a szemtanuk, valamint e szekértők meghallgatása után nem fogadta cl a vádlott védekezését, akit gondatlansággal elkövetett emberölés vétségéért háromhónapi fogházbüntetésre Ítélt, Fellebbezés folytán az ügy a tábla D usárdy-tanácsa elé került s Itt Auer György dr. kir. f őügyészlLelvefctes , valamint 3 Z entpétery Gyula dr. >/édö felsz°lalása után az elsőfokú Ítéletet megsemmisitették, A tábla a vádlott Sarlait a terhére megállapított gondatlansági cselekményért 5oo pc c 6 pénzbüntetésre itélte. Megállapította a táblai Ítélet indokolása, hogy a nagyobbfoku gondatlanság a karambol bekövetkeztéért az elhalt sértettet terheli, aki hirtelen irányváltoztatását az előirt karjelzéssel nem jelezte, A vádlott annyiban volt gondatlan,' hogy elmulasztotta a kürtjelzés megadását. A kir. főügyészhelyettes a tábla Ítéletével szemben semmisségi panaszt jelentett be. /MCT/ Ky. — LELÖVÉSSEL FENYEGETTE MEG VOLT VŐLEGÉNYÉT, - ZSAROLÁSÉRT ELÍTÉLTÉK. Szőcs Józsefné született Nemes Mária harmincnyolcéves elvált asszony ellen a királyi ügyészség zsarol?* s bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, mert a mult év szeptemberében Kónya Mihály cipószmestert lelövéssel fenyegette meg, ha nem fizet néki ötszáz pengőt. A zsarolási ügyet ma tárgyalta a bünt etőtörvényszék Schadl Ernő dr. tanácselnök vezetésével, A bíróság előtt Szőcs Józsefné tagadta bűnösségét, de elismerte, hogy a cipészmestert megf fenyeg ette, - Nem jogtalanul követeltem én ötszáz pengőt, - hangzott a védekezés. - Három évig együtt éltem Kónya Mihállyal, minden keresetemet odaadtam néki. Megígérte, hogy feleségül vesz és egy szép napon ugy összeveri az üzletében, hogy ájultan kellett engem hazavinni. Többször aztán nem is jött haza a lakásunkra. - Nem fenyegette meg a cipészmestert? - Dehogynem, mondtam, hogy leöntöm vitriollal,,. Elkeseredésemben mondtam ezt. Azt is mondtam, hogy agyonlövöm,.. De nincs is puskám. Azt is mondtam, hogy elvágom a nyakát, de nem vágtam el. Nagyon elkeseredett voltam... Egy másik nővel is élt már, attól hatszáz pengőt csalt ki. Kónya Mihály cipészmester igy vallott: - Az igaz, hogy három évig együtt éltünk. Arra gondoltam, hogy elveszem feleségül, de házasságot nem ígértem néki. Közben rájöttem, noy, nem hozzám illő, nagyon könnyelmű, lóversenyre jár, dolgozni nem akar. Néha huszpengos keresetéből adott pár fillért, de a háztartást én fedeztem. Segített az üzletben is. Egyszer összevesztünk és akkor megvertem... fittől kzve, hogy lelövéssel, vitriollal, nyakelvágással fenyegetett, nem mentem hozzájuk. Botrányt csinált a boltban, nevetségessé tett, A törvényszék még egy tanút hallgatott ki, majd a perbeszédek elmondása után Szőcs' Józsefnét zsarolás vétségének kísérletéért nyolcnapi fogházbüntetésre itélte, de az ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette, i törvényszék ítélete nem jogerős, /MOT/ P, KÉNY3 ZERE GYEZS ÉG. Stüber Kálmán /József-körút 77-79./ uri és női dívatárukereskedő kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 123 pengő 74 fillérben' állapította meg. /MOT/ . ft