Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Művelődéstörténet - Tüskés Gábor–Knapp Éva: Padányi Biró Márton és a dunántúli protestantizmus

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 139 TÜSKÉS GÁ

BOR PADÁNYI BÍRÓ MÁ

RTON É

S A KNAPP ÉVA DUNÁN

TÚ

LI PROTESTANTIZMUS Padányi Biró Márton veszprémi püspök alakja, tevékenysége és a vallási életre gyakorolt hatása hosszú időn át egymástól jelentősen eltérő megítélésben részesült a katolikus és a protestáns egyháztörténetírásban. Ennek az eltérő megítélésnek az egyoldalú felekezeti szempontok érvényesülésén túli oka elsősorban az, hogy a püspök működésére vonatkozó források egy része ma is feltáratlan. Különösen érvényes ez a megállapítás Padányinak a protestáns felekezetekhez fűződő viszonyára, amely bár a különböző nézetek egyik fő ütköző pontja, mégis több olyan jelentős forráscsoportot tudunk számba venni, amely ezideig részben vagy teljes egészében elkerülte a kutatás figyelmét. A források részleges feltártságán és az egyoldalú forrásismereten kívül a térna vizsgálatának másik nehezítő körülménye, hogy a történetírás általában szívesebben foglalkozik a történeti folyamatok olyan szereplőivel, akik egy adott elképzelés szerinti fejlődés irányába hatnak, un. előrevivő vagy előremutató jelenségek, míg az adott korban túlhaladottnak, kevésbé korszerűnek ítélt személyiségek és gyakran restaurációs törekvéseknek minősített megnyilvánulásaik rendszerint kevesebb figyelemben részesülnek. Ennek a megközelítésnek egyik veszélye abban rejlik, hogy az adott történeti korszakokról így megrajzolt kép töredékes marad, mivel hiányoznak belőle a korszak lezáró fejezetének, utó rezgéseinek sajátosságai. Különösen fennáll ez a veszély akkor, amikor valaki nem az őt közvetlenül megelőző évtizedekhez kapcsolódik, hanem — mint például Padányi a kezdődő felvilágosodás idején a barokk fénykorához — egy korábbi korszakhoz nyúlik vissza. Talán nem szükséges külön bizonyítani, hogy az ilyen, a maguk korában ,,korszerűtlen"-nek, megkésettnek számító személyiségek vizsgálata nemcsak az őket megelőző korszakok megértését teheti teljesebbé, hanem hozzájárulhat az éppen születőben lévő új keletkezési körülményeinek és történeti sajátosságainak tisztázásához is. Padányi Biró Márton működését egyetlen mondatban összefoglalva úgy is jellemezhetjük, hogy a saját korában egy szűk társadalmi rétegben már konzervatívnak számító eszméknek volt a továbbvivője és a szélesebb rétegek felé közvetítője. Ha azonban olyan kérdésekre keresünk választ, hogy például milyen eszközökkel, milyen társadalmi, politikai, vallási körülmények között, a mindennapi élet és vallásosság szempontjából milyen gyakorlati eredménnyel ment végbe és milyen társadalmi reakciókat váltott ki ez a közvetítő tevékenység, már lényegesen bizonytalanabb talajon mozgunk a válaszadásban. Ezért a továbbiakban a Padányi és a protestantizmus kapcsolatára vonatkozó főbb tudományos nézetek ütköztetése és a téma szempontjából releváns mozzanatokat kiemelő rövid életrajz felvázolása után a püspök protestánsokat is érintő egyházszervező és pasztorációs tevékenységének, áhítatirodalmi munkássága vonatkozó részeinek és a szélesebb rétegek vallásosságára gyakorolt hatásának újraértelmezésére teszünk kísérletet, különös tekintettel az ilyen szempontból csak részben kiaknázott forrásokra. Mindezen túlmenően Padányi protestantizmushoz fűződő viszonya fényt vet az abszolutisztikus államhatalom és az egyházak közti kapcsolat 18. század közepi alakulásának eddig kevésbé vizsgált területeire, a vallási türelem gondolatának és az állam politikai stabilitásának összefüggéseire. 1. Historiográfiai áttekintés Padányi korabeli protestáns megítélésére nyomtatott forrás a sajtócenzura miatt nem áll rendelkezésre. Annál figyelemreméltóbb Pados Ferenc esperes Padányi halála után 12 évvel, 1774-ben keletkezett kéziratos feljegyzése a veszprémi református egyházmegye elárvult ekklézsiáiról.

1 Ebben az esperes a korabeli tanúságtételek és írott források alapján tárgyilagos hangnemben hű képet rajzol Biró Márton erőszakos templomfoglalásairól, protestánsok elleni pereskedéseiről, fenyegetéseiről, a vármegyei hatalom protestánsok elleni felhasználásáról stb. Thury Etele a 19. század végén a zánkai református templom visszafoglalása kapcsán már Biró „dühöngései"-i'ó\, „őrjöngésig vitt kegyetlenkedései"-lől ír.

2 Ezt követően a protestáns történetírás a kortárs katolikus püspökök közül Padányival foglalkozik a legtöbbet, s a figyelem Enchiridion с. könyvére összpontosul. A Zsilinszky-féle egyháztörténet például foglalkozik a mű keletkezési körülményeivel, tartalmával, diplomáciai következményeivel, ugyanakkor Birót „közönséges tehetségű ember"-nek nevezi, s bár stílusától nem tagadja meg az eredetiséget, benne megítélése szerint „az erő durvasággal párosul", könyve hangját pedig, melyben — mint írja — „eretneküldözésre izgatott", „bárdolatlan"-пак, „uszító"-ndk mondja.

3 Ugyanez a munka másutt megemlíti a Biró püspöksége idején bebörtönzött protestáns lelkészeket,

4 valamint a prédikátorok „valóságos üldöző rémé"-nek mondott püspök vizitációit a református lelkészeknél.

5 A Biró Sándor és Szilágyi István szerkesztésében 1949-ben megjelent református egyháztörténet a Mária Terézia korában újrainduló ellenreformációs hullám bemutatása közben már valamivel tárgyilagosabban, de lényegében hasonló értelemben szól Biró vizitációiról.

6 Ezek a kiragadott példák már jelzik, hogy Biró elfogulatlan megítélése és tevékenységének tanulmányozása a protestáns egyháztörténetírásban milyen főbb nehézségekbe ütközik. Míg a protestáns történetírásban a Padányi-jelenség terén a protestáns-gyűlölet irányában mutatkoznak bizonyos torzítások és túlzások, a katolikus egyháztörténetírás elsősorban a püspök térítő és egyházszervező tevékenységének eredményességére helyezi a hangsúlyt. Hornig Károly Padányi naplójának kiadása kapcsán nem ad átfogó értékelést, a szempontunkból leginkább érdekes Rómába küldött két püspöki jelentés adatait pedig minden kommentár nélkül közli.

7 Pehm József terjedelmes Padányi-monográfiája alapos forrásfeltárás nyomán kiegyensúlyozott véleményalkotásra törekszik ugyan a püs-