A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Veress D. Csaba: Veszprém megye felszabadításának története (1944. december 3.–1945. március 30.)
A három szerb fiatalembert állítólag a „Városi alsóerdőben" agyonlőtték. (Feltehetően azonosak a február 21-én a felsővárosi temetőben eltemetett és a temető nyilvántartási könyvében „3 fő ismeretlen partizán"-ként bejegyzett személyekkel.) Míg a hátországban a Fegyveres Nemzet Szolgálat terroristái igyekeztek a lakosságot „lelkesíteni", addig a frontokon elcsüggedt magyar katonákat a különböző tábori csendőr-alakulatok és tábori hadbíróságok kényszerítették harcra. A legfélelmetesebb hírnévre a Szentgálon állomásozó csendőrkülönítmény tett szert, mely a Zirc és a Balaton közötti területen portyázott. Az elfogott katonaszökevények nagyrészét Szentgálra szállították. A csendőrtisztek közül a helyi lakosság még negyedszázad elmúltával is emlegeti Tasnádi Ferenc főhadnagyot, aki az alakulat egyik legkegyetlenebb vérebe volt. Az elfogott katonaszökevényeket hadbíróság elé állították a jelenlegi Bodzái-házban, ahol Wells Sándor és Császi József hadbíró tisztek ítélkeztek. (A tábori lelkész Veress Sándor volt. 2 ) Az agyonlövéseket a község vásárterén nyilvánosan hajtották végre, a nagyobb elrettentő hatás kedvéért. De nem mindenkit szállítottak Szentgálra. Gyakoribb volt a helyszínen való kivégzés. Február 12-én a Balatonkenesén állomásozó magyar III. önálló utász zászlóalj (Győr) 3. századának egyik katonája, Horváth József (sz. 1919) engedély nélkül távozott haza egy Badacsony környél i faluba. A tábori csendőrök fogták el otthon. Visszaszállították Kenésére, ott a 3. Magyar Hadsereg tábori bírósága halálra ítélte, majd a vasútállomással szemben levő gyümölcsösben parancsnokának Kristóffy őrnagynak és bajtársainak jelenlétében agyonlőtték. 75 Nem sokkal később ez a sors érte Koczor János honvédet is. A katonák harcértéke azonban mindezektől nem fokozódott. A magyar katonák hangulatára jellemző a politikai rendőrség osztályvezetőjének, Hain Péternek 1945. február 7-én küldött jelentése : „A kiküldött detektív Szombathelytől Veszprémig katonai szerelvénnyel, katonák közt utazott, a katonák beszélgetéséből arra következtetett, hogy a magyar és német katonaság között gyűlölködő viszony van, és a magyar katonaság teljesen bizalmatlan a jövővel szemben." A SZOVJET CSAPATOK VÉDELMI HARCA 1945. FEBRUÁR 20.—MÁRCIUS 15. KÖZÖTT. Az 1945. január 18-án megindult —• és az első napokban félelmetes méretekben kibontakozó német támadás, a „Konrád III.", január 26-án végleg elakadt. A szovjet főparancsnokság január 22-én kiadott parancsa értelmében, január 27-én délelőtt 10 órakor többirányú szovjet támadás indult meg. A támadás célja: a szovjet védelembe beékelődött német erők megsemmisítése és a Budapestet körülzáró ostromgyűrű külső arcvonalán az eredeti helyzet visszaállítása volt. A három közül az egyik irányban, a Sió-csatorna déli szakaszáról a szovjet 135. lövész hadtest (pk. Gnyegyin vezérőrnagy) hajtotta végre az ellencsapást. A Sió-csatorna É-i partvonalát védő 25. magyar gyaloghadosztály visszavonult Mezőszentgyörgy D, Lepsény D, Balatonaliga vonalára. A hadosztályt üldöző szovjet hadtest, amint elérte a Balatonvilágos—Enying terepszakaszt, a frontparancsnokság utasítására leállította a támadását és védelembe ment át. A hadtesttől jobbra harcoló szovjet erők hasonlóképpen védelembe mentek át Enying—Alsótarnóca—Seregélyes—• Velencei-tó DNy-i vonalon. A 104. lövész hadtest 8 km-es védelmi sávjában kétlépcsős védelmi harcrendet hozott létre. Az első lépcsőben, a fővédőövben egy hadosztály, a 93. lövész hadosztály helyezkedett el. A fővédőöv első állásában két összefüggő és egy nem összefüggő árok volt. A fővédőöv peremvonala mögött 2,5 km-re húzódott a fővédőöv második állása. (Egyetlen, nem összefüggő árok.) Újabb 4—4,5 km-re húzódott a fővédőöv harmadik állása, egy összefüggő és egy nem összefüggő árok. A fővédőöv harmadik vonala mögött kb. 3—5 km-re húzódott a második védőöv, mintegy 3—5 km mélységben. Ez közlekedőárkokkal összekötött két árokból állt. Itt a második védőövben helyezkedett el egylépcsős harcrendben a 151. lövészhadosztály (Siófok—Szabadhídvég szélességben) és a 66. lövészhadosztály (Mezőkomárom—Lajoskomárom—Dég szélességben). A Sió-csatornától 6—10 km-re délre húzódott a harmadik védőöv. Egy, helyenként két árokkal, fedezékekkel, reteszállásokkal kiépítve, 3—4 km mélységben. Á fővédőöv peremvonalához vezető utakat fejlett gyalogsági és harckocsi akna- és akadályrendszerrel zárták le. Különösen erős műszaki zárat telepítettek a 104. lövész hadtest peremvonala elé. Az arcvonal egykilométeres szakaszára átlag 750 db harckocsi és 670 db gyalogsági akna jutott. A legjobban fenyegetett harckocsi — veszélyes irányokban azonban a sűrűség elérte az arcvonal-kilométerenként 2700 db harckocsi és 2500 db gyalogsági aknát. A hadtestnek 263 db lövege és aknavetője, illetve 14 db M-l 3-as sorozatvetője volt. így egy arcvonalkilométerre 37 db löveg és aknavető jutott. 76 A szovjet 104. lövész hadtest védelmi vonalaival szemben az I. lovas hadtest alárendeltségében levő magyar 25. gyaloghadosztály védett, Balatonvilágos—Lepsény D, Mezőszentgyörgy D-i terepszakaszon. A gyaloghadosztály egyike volt azoknak, melyet Beregffy nyilas hadügyminiszter az 1945. február 23-i „koronatanácson", mint újonnan feltöltött gyaloghadosztályt említett. 77 A magyar 25. gyaloghadosztály (pk. Kalkó ezredes) az 1. és 25. gyalogezredből, illetve az 59. műszaki zászlóaljból állott. (Összesen: 9 gyalog zászlóalj, 1 műszaki zászlóalj és alárendeltségében egy német gyalogos zászlóalj a 4. lovas hadosztálytól.) A hadosztálynak kb. 15 nehéz páncéltörő ágyúja volt. Gyalogságot kísérő harckocsikkal nem rendelkezett. Volt viszont kb. 15 db 38 tonnás Skoda alvázra épített páncélvadásza. A hadosztály tüzérsége 10 könnyű- és 1 nehéz ütegből állott. A fővédőöv három állásban a 7. tábori póthadosztályhoz tartozó csapatok védtek. Balatonvilágos és Alsótekerespuszta térségében a 14. „Dobó István" egri gyalogezred és a 23. gyalogezred (Losonc) zászlóaljai helyezkedtek el. Balatonbozsok és attól K-re levő térségben a 27. „Székely Gyalogezred" csapatai védtek. A második védőöv három állásában a 20. gyalogezred csapatai voltak Akarattya és Lepsény térségében. Itt védtek még a 26. gyalogezred alegységei is. (Kenése) és a III. önálló utász zászlóalj (Győr) három százada Akarattya és Csajág között. A gyalogság megerősítésére itt alkalmazták a 20. roham tüzérosztály egyik ütegét (Akarattya, Lepsény). A harmadik védőövben elsősorban a januári harcokban megtépázott 25. gyaloghadosztály csapatai voltak védelemben. A 26. gyalogezred részei (Almádi), a 25. gyalogezred részei (Almádi, Vörösberény) és a 20. rohamtüzér osztály ütege. (Vörösberény, Almádi) Ebben a térségben voltak még a 34. határvadász zászlóalj és а 4/Ш. légvédelmi tüzér osztály. A Fűzfő és Királyszentistván között levő reteszállásokban az 1. gyalogezred alegységei és a „Takács-légvédelmi tüzércsoport" földi elhárításra beállított légvédelmi lövegei voltak. Itt alkalmazták még a folyamőrökből alakított „Illey-harccsoportot." A 25. és 7. hadosztályok hadtáp alakulatai Balatonalmádiban voltak. A magyar csapatoktól balra, Kisláng—Csősz— Tés térségében a német 3. lovas hadosztály csapatai voltak védelemben. A Balaton Ny-i partvidékét a 36. gyalogezred (Aszófő— Tihany—Balatonfüred) és a 44. gyalogezred alegységei tartották megszállva, három harckocsi század megerősítéssel. Veszprémben a 26. gyalogezred (február 11.), majd a 25. gyalogezred (március) néhány alegysége állomásozott. Keszhely térségében a német 52. gépesített dandár csapatai védtek, a német 2. páncélos hadsereg alárendeltségében. 78 A NÉMETEK BALATONI ELLENTÁMADÁSA („FRÜHLINGSERWACHEN") (1945. március 6—16.) 1945. február 17-én 20 óra 15 perckor — négy nappal a „budapesti hadművelet", a magyar főváros felszabadítása 299
