Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ács Anna: Jókai Mór „eszmékben kifogyhatatlan munkatársa", az ethnographia

ÁCS ANNA Jókai Mór „eszmékben kifogyhatatlan munkatársa", az ethnographia „Többször kérdezték tőlem, hogy midőn olyan sokat összeírok, nincs-e titokban valami munkatársam? Igenis van. Ez az eszmékben kifogyhatatlan munkatárs az ethnographia. A legelső szárnypróbálgatásait a költői működésemnek ez vezette nálam. A költő világában a népisme ugyanaz, a mi az anyag világában a villamosság: az a világító, a mozdító, a közlő, a megkötő, a gyújtó erő. Ez köti össze a földet az éggel, a fantáziát a valósággal. A költészet tábora azonban nem csupán azokból áll, a kik írnak, hanem azokból is, a kik olvasnak. S a népisme a legérdekesebb olvasmány, mely mindenütt a legnagyobb közönséget bírta meghódítani" - fogalmazott Jókai 1889. október 27-én a Magyar Néprajzi Társaság „alakító közgyűlésén" mondott üdvözlő beszédében.' A nemzet ünnepelt írójának poétikus mondataiból nem csupán a szervezeti kereteit építő új tudományszak iránti udvarias érdeklődés hangja cseng ki. A „népisme", a néprajz csakugyan ihletően és termékenyítőén hatott egész életművére, ez evidencia volt a közgyűlés résztvevői, egyben Jókai olvasói számára. Az előző évben jelent meg Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című monográfiasorozat első kötete,

2 amelynek csaknem teljes néprajzi fejezete, 84 oldal Jókai tollából származik. A magyar nép című részben a hazánk történetét összefoglaló egység után, amelynek - mintegy átvezetésül - Jókai írta az utolsó, azaz a XVIII. század végétől az 1848-as forradalmat követő időket bemutató fejezetét, átfogó etnográfiai jellemrajzot adott a magyarságról, nyelvünkről, népünk eredetéről, hagyományos műveltségéről. írása rendkívül összefogott, az adott témára koncentráló. A cél érdekében képes volt nélkülözni a hosszú, szóképeket halmozó mondatait. Viszont hangzatosak a kifejtendő témákra utaló címszavai s mondatai: „A magyar nép eredete, alkata, hősi indulata"; „A magyar nép kedélye, véralkata"; „Családélet"; „Vallás, őshit, babonák". Külön teret szentelt az Attila-Csaba mondakörnek, valamint elemezte Almos szerepét a „hagyományos mondákban" és a történelemben. Önálló cikkekben értekezett népünk babonáiról, humoráról és költészetéről.

3 Csupán az ezeket követő három szaktéma: a közmondások, a palotás zene és népdalok, valamint a népviselet ismertetését jegyezték szerzőként a kor etnográfusai.

4 Honnan e fordított arány Jókai javára? A néprajzi fejezet fő szerzőjeként Jókai megérdemelte-e az előlegezett bizalmat, hiteles etnográfiai képet tudott-e rajzolni a magyarságról? Nem tévedünk, ha Jókai monográfiabeii munkáját a korabeli tudományos népszerűsítő néprajzi irodalom - bár tudjuk, ez a terminológia nem létezett a XIX. század végén, ám maga a gyakorlat igen - kiemelkedő teljesítményeként értékeljük. A nagy író az akkortájt önállósodó tudomány eredményeit ismertette, s azonnal tegyük hozzá: elismertette, nép1 Ethnographia I. évf. 1890. 7. Közli még: Néprajzi Hírek 1989/1-3. 48-49. 2 Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (a továbbiakban OMMIK). Magyarország I. kötet. Budapest, 1888. A monográfia előkészületeiről és Jókai szerkesztői munkájáról Mikszáth 1960. II. 127— 129. 3 OMMIK Magyarország II. Az új korszak. 263-276. 4 OMMIK Magyarország I. Imre Sándor: A magyar közmondások (359-365); Bartalus István: A magyar palotászene és a népdalok (365-386); Baksay Sándor: A magyar népviselet (387-408).