Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ács Anna: Jókai Mór „eszmékben kifogyhatatlan munkatársa", az ethnographia

szerűsítette szakszerűen, ám olvasmányosan megírt cikkeiben. A néprajzi kutatások addigi minden fontosabb megállapítását művébe foglalta. Név szerint s tevékenységüket méltányolva hivatkozott nyelvész-etnográfus tudósainkra: Hunfalvy Pálra, Budenz Józsefre, Ipolyi Arnoldra. És természetesen saját, főként csallóközi élményeiből is merített a fejezet írásakor. így a „garabonczásról" a gyermekkorában hallott történetet elevenítette fel: a szegény árvagyermek vándorlása során találkozott a garabonciással s megosztotta vele darabka fekete kenyerét. Köszönetként „terülj abroszt", „rázkódj kecskét" és „üti bunkót" kapott tőle. A bunkó „az nem hogy bankóhamisításra vállalkoznék, hanem elkezdi a mostoha hátát püfölni, s addig döngeti, míg elő nem adja az igazi abroszt és a kecskét az árva fiúnak".

5 A pünkösdi királyt bemutató írása, mint köztudott, szintén korai, kecskeméti élményeiből fogant.

6 Jókai a magyar népballadák közül kiemelte az erdélyi balladák szépségét és közölte a Molnár Anna szövegét is.

7 Jókai tanulmányát - méltán minősíthetjük néprajzi munkának, hiszen kortársai és az író későbbi etnográfus tisztelői, köztük Solymossy Sándor is így vélekedtek róla -, de elismeréssel fogadta a hazai közvélemény, és külföldön is sokat idézték. S nem csupán a monográfiasorozat első kötetének volt szerzője, hanem a második kötet több írását is ő jegyzi. Az Alföld fejezet A pesti síkság című részének bevezetése Jókai műve ugyanúgy, mint a Debrecent és a Tiszamenti életet bemutató írás.

8 Jókai valóságos néprajzi gyűjtővé vált időközben. Gőzössel tette meg az utat a Tiszán és többek között tutajosoktól, pákászoktól, kubikusoktól és szegénylegényektől szerezte a népéletre vonatkozó információkat. Debrecen kapcsán írt a táj és a nép átalakulásáról, személyes tapasztalatai alapján jellemezte a hortobágyi pusztát, a pásztorságot, a csárdák világát, a délibábot. Szinte poétikus hevülettel vetette papírra a következő sorokat: „De legfölségesebb látvány a nyári napfölkelte a pusztán. A ki azt élvezni akarja, annak korán, három óra előtt, még csillagos éggel, első hajnalperczenéskor ki kell indulnia a zárni pusztára. Itt tárul elénk az igazi puszta.. ."

9 A monográfiasorozat Magyarországot ismertető harmadik kötetében ugyan találunk még Jókai írást, a Budapest fejezet bevezetője s a Budapesti élet című hangulatos, apró momentumokra is odafigyelő jellemzés származik tőle,

10 de miután Rudolf trónörökös özvegye, Stefánia vette át a monográfiasorozat patrónusságát, Jókait már kevésbé érdekelte ez a munka. Tervezte ugyan a Komáromról és vidékéről és a Székelyföldről szóló részt, a leírás miatt Kecskemétet is bejárta, „hol nagy fénnyel és áldomással fogadták", ám ezekből az írásokból semmi sem valósult meg. Takáts Sándor, Benedek Elek, ifj. Herrmann Antal és mások végezték el helyette ezt a munkát. Néhány év múltán viszont megírta a Sárga rózsa című regényét a pusztai társadalom tökéletes rajzával, amelynek realitása ellen bármily elfogult kritikus sem ejthetett kifogást. Regényének etnográfiai alapozása Tömörkényhez mutat előre, nyelvezete is szokatlanul tömör és hathatós. Az akkor 68 esztendős Jókai néprajzilag is legtökéletesebb művét alkotta meg a Sárga rózsa könyvével.

11 5 OMMIK Magyarország I. Jókai 1888. 330. 6 OMMIK Magyarország I. Jókai 1888. 340-342. 7 OMMIK Magyarország I. Jókai 1888. 346-347. 8 OMMIK Magyarország II. Budapest, 1891. 165-169; 281-314; 40-61. 9 OMMIK Magyarország II. 294. 10 OMMIK Magyarország III. Budapest, 1893. 3-6; 119-168. Különösen érzékletes A dunaparti élet című alfejezet (146-150.) a piacok rajzával. 11 Solymossy 1925. 6-7; Lengyel 1970. 166-172.