Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ács Anna: Jókai Mór „eszmékben kifogyhatatlan munkatársa", az ethnographia

Jókai ennek ellenére csupán a „népisme" tudományát megbecsülő, eredményei iránt élénken érdeklődő s azokat felhasználó irónak tartotta magát s másokat is erre sarkallt. Rudolf főherceg Jókai közbenjárására vállalta el a Magyarországi Néprajzi Társaság védnökségét. Halálával azonban tiszte betöltetlen maradt. Jókai a társaság alakuló közgyűlésén mondott üdvözlő beszédében megemlékezett a főhercegről, aki az osztrák-magyar monarchia ismertetését szolgáló terjedelmes könyvsorozat előszavában kiemelte a „népisme" fontos szerepét. Az író tőle kapott megbízatást a „Szent István koronája országait tárgyaló résznek" szerkesztésére. Jókai írói és politikusi minőségében, ám személyes és elragadtatott hangon üdvözölte a frissen szerveződött társaságot. A politikus szemszögéből a következőképpen fejtegette a néprajz szerepét: „De sokszorosan fontossá válik a népisme Magyarországon, ha azt a politikus álláspontjáról tekintjük" - fogalmazta meg már bevezetésként. Állítását két szemszögből is indokolta: egyrészt a monarchia kötelékében élő különféle népfajok egyedisége megismerésének, másrészt a többi nemzet világába való bepillantás szükségessége miatt. „Ez tanít meg bennünket saját értékünknek helyes megbecslésére, feltár előttünk sok reánk váró feladatot s megszüntet sok előítéletet. Ha valaha a világon bekövetkezik az örök béke: az ethnographia általános elterjedésének a munkája lesz." A magyar néprajztudomány fő feladatát abban látta, hogy olyan helyes ismertetéseket adjon hazánk „népfajairól" a külföldi olvasóközönség számára, amelyek helyreigazítják a tömérdek balítéletet, „a mit részben szándékos rosszakaróink, de még nagyobb részben a hazánkat futtában megszemlélt jóakaróink felőlünk elterjesztettek. [...] Nagy szolgálatot fog tenni nemzetünknek a magyar népismei társulat, ha azt az aranyhidat megépíti, a melyen keresztül a rosszul értesült vélemények a jobban értesült helyes tudattal kicserélhetik egymást." Felismerte, hogy „a népisme kincstára kifogyhatatlan, s az anyag egyre szaporodik és változik." Beszédében tisztelettel emlékezett meg a magyar néprajz kiváló művelőiről, a nagy utazókról és felfedezőkről. Végezetül jókívánságait fogalmazta meg: „Adjon az ég erőt e magasztos vállalathoz a társulatnak; a föld pedig adjon annak sikert."

12 Honnan származhatnak Jókai néprajzi ismeretei, honnan a fokozott érdeklődése e szaktudomány iránt? Solymossy Sándor az író születésének centenáriumán a Magyar Néprajzi Társaság 1925. június 4-én tartott közgyűlésén elhangzott emlékbeszédében így fogalmazott: „Jókai nem volt a népnek »lelkeböl lelkedzett magzata«, mint Petőfi, vagy még inkább Arany János; nem nőtt fel annak szellemi légkörében, népiessége tehát nem az az ösztönös megnyilatkozás, mint két jelesünké; őt ábrázolásában szükségkép a megfigyelés és reflexió vezették. S ennek ellenére a magyar néppel szemben nemcsak hogy nem hideg és közömbös, hanem talán a legmelegebb, legköltőibb hangot üti meg, ha róluk ír. Ennek a mély rokonszenvnek gyökere elsősorban a 40-es évek általános korhangulatában keresendő."

13 Valóban „divat" volt akkoriban a nép felé fordulás, a korszak irodalmában külön irányzattá vált a népiesség. Már Jókai első regénye, az 1846-ban megjelent Hétköznapok is magán viseli ennek jegyeit. A könyv fejezetei élén tartalmat előre vetítő népdalrészletek olvashatók, tudomásunk szerint a magyar irodalom történetében ilyen következetességgel első ízben. A gondosan válogatott 38 népdalszöveg részint Erdélyi János Népdalok és mondák című, frissen megjelent és gyorsan rendkívüli népszerűségre szert tett gyűjteményéből származik, a többi Jókai saját gyűjtése. Erdélyi János munkájáról Jókai Széchenyi lapja, a Jelenkor rovatvezetőjeként 1847 februárjában így lelkendezett: „E népdalgyűjtemény legszebb kin12 Ethnographia I. 1890. 7-9. 13 Solymossy 1925. 5.