Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Pokreis Hildegarda: A németek betelepítése Diószegre II. József uralkodása idején

állandó panaszainak kútforrásává váltak, melyeket sorjában felterjesztettek a kamarához. Már 1787 áprilisában panaszt emeltek amiatt, hogy tavasszal csak két szántót, legelőt és káposztást utaltak ki számukra, amely nem biztosítja megélhetésüket. Több családban 8-10 személy is élt. A tartalékot, amelyet magukkal hoztak, már pár hónappal a megérkezésük után elfogyasztották, s így családjaikat az éhínség és a nyomor fenyegette. A gyors ütemben (három hónap leforgása alatt, augusztus és október folyamán) felépített házaikon komoly hibák mutatkoztak. Az udvarok nem voltak elkerítve, a házakat ugyan felfalazták, de vályogtéglákból, melyek nem voltak kiégetve. Hiányzott a vakolás, a tető beázott, az ereszek lyukasak voltak. Az ajtók idővel teljesen hasznavehetetlenné váltak, végképp nem szolgáltak rendeltetésüknek, összeszáradtak. A rajtuk levő hézagokon egészen az útra lehetett átlátni. A házakból hiányzott az alapvető bútorzat, az asztal és az ágy. A kiutalt tehenek öregek, girhesek voltak, de takarmányhiány miatt amúgy sem volt mivel etetni őket (a legelőn kívül), így hiába várták tőlük a tejet és a vajat. A tehenek ezért még a megszabott áruknak (16 arany) sem feleltek meg. Az istállók és kamarák rövid időn belül (még a 10 hónapos itt-tartózkodás alatt) máris szétesőben voltak, a kiutalt lovakat az istállófalak kidőlése fenyegette. Az istállókból hiányoztak a jászlak (etetővályúk), melyeket otthon nem is lehetett házilag elkészíteni, mivel nem kapták meg a szükséges szerszámokat és egyetlen darab keményfát sem. Mint említettük, a házak és udvarok nem voltak bekerítve, így a baromfifélék tartása sem volt lehetséges. A 1/2 telek kiterjedésű kiutalt földek a telepesek szerint terméketlenek voltak, így a család megélhetését nem tudták biztosítani, viszont a magyar kolonisták negyedrésszel többet termeltek földjeiken. Megrövidítve érezték magukat a napi gabonaadag kiutalásánál is. Panaszukkal a Nyitrai Királyi Kamara is foglalkozott, melynek képviseletében Ürmény József hivatalnok Diószegre utazott. A hosszadalmas vizsgálódás eredményeként megállapította, hogy nem minden panasz jogos. A diószegi ún. „öreg" gazdák által 1789-ben kitöltött kérdőív kérdés-felelet formájában igyekszik fényt deríteni az „öreg" és az "új" (így is nevezték a kolonistákat) gazdák közötti viszonyra. Az „öreg" gazdákat a falu bírója, Nagy János, a kisbíró, Szabó Ádám, valamint az esküdtek - Csanaki Pál, Sípos Pál, Sípos János, Nagy György képviselték.

7 A gazdák egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a szántó állítólagos terméketlenségét a kolonisták maguk idézték elő azzal, hogy tudatlanok a mezőgazdasági munkákban és nem tartják be a vetés-aratás idejét, mivel sokan közülük kézművesek. A megtermett gabonát többen csak a tél folyamán csépelték ki, de a magot már képtelenek voltak megóvni a madarak és a rágcsálók elől, ezért magas volt a szemveszteségük. Néhányan a kolonisták közül a mezőgazdasági munkák helyett a kiutalt földeken csak lustálkodtak, 7. Állami Levéltár Bratislava ZB I AC 1789, fasc. 35 , 15. sz. /2446/