Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Pokreis Hildegarda: A németek betelepítése Diószegre II. József uralkodása idején

még a többi kolonistát (Páldról és Gesztről) is bujtogatták a mulatozásra és a rende tlenkedésre. Sőt, a magyar gazdák szerint még alkoholisták,

8 és „cégéres korhelyek" is akadtak közöttük, akik nemcsak a saját kocsmájukban (értsd Németdiószegen), hanem az öreg kocsmában, tehát a magyar kocsmában több, mint 600 forintra is eladósodtak.

9 A magyar gazdák határozottan ellenszegültek a német kolonisták kérésének, hogy barmaiknak külön legelőt szakítsanak, mivel szerintük a fél szessziót sem képesek annak rendjemódja szerint megművelni. A kolonisták számára kiutalt földek és rétek az öreg gazdákkal közös határban voltak. A egész falu számára közös volt a legelő is. Az öreg gazdák Szent György napjától kezdve Szent István napjáig a legelőn tartották állataikat, míg a kolonisták Szent György napján hajtották ki az állataikat s egészen Szent Márton napjáig titokban az uradalmi réteken le-geltettek, melyeket pedig kaszálásra szántak, miközben a kolonisták saját rétjeiket felszántották. Mivel a magyar gazdák ezmiatt tiltakoztak, az „új" gazdák külön legelő kijelölését kérvényezték a hatóságtól. Az „öreg" gazdák ezért veszélyeztetve érezték eddigi jogaikat. A falu bírója Nagy János, a kisbíró, Szabó Adám és az esküdtek (Csanaky Pál, Sípos Pál, Méczes György, Nagy István, Nagy György, György János, Takács János) kijelentették, hogy sehol Diószeg környékén nincsenek és nem is voltak szabad, megműveletlen földek.

10 A közös legelő felszabdalása törvényszerűen együtt járt volna annak kisebbítésével, mégpedig az öreg gazdák rovására, ezért azok a földesúrhoz fordultak segítségért, tartva a kolonisták újabb követeléseitől. Ezenfelül a kolonisták arra is panaszkodtak, hogy a közös legelőről a magyar gazdák ki akarják zárni barmaikat. Állításuk szerint az éj leple alatt a magyarok lopkodták a lovak csengettyűit és pányváit. A magyar gazdák viszont azt állították, hogy a telepesek nemcsak hogy nem ismerik fel saját lovaikat, hanem még lopott szerszám is látható azokon. Annak ellenére, hogy a magyar gazdák túlzottnak találták az új gazdák követeléseit, mindkét fél kinyilvánította akaratát és igyekezetét a békés együttélés iránt, habár az néha alapos csorbát szenvedett. A kolonistáknak állítólag, mint ahogy 1787-ben panaszolta Drescher Friedrich és Eibeck Peter, gyakran kellett, hogy meneküljenek a hazaiak elől, akik rudakkal és átkokkal támadtak rájuk.

11 A hazaiak állásfoglalása a telepeseket illetően nem volt egyértelmű. Az új szomszédok - s erről nem szabad elfeledkezni - minden irányban állami támogatást s olyan előnyöket élveztek, amilyenekről esetleg csak álmodhattak a magyar gazdák fiai. Nem lehet ezért teljesen kizárni bizonyos ellenszenvet a hazaiak részéről, kik árgus szemekkel figyelték némelyik kolonista könnyelmű viszonyát az ingyen kapott földhöz, melyet ráadásul nem 8. ugyanott, 2B I, AC 1787, fasc. 33, 9- sz. /2223/ és fasc. 35, 15. sz. /2446/ 9. ugyanott 10. ugyanott, 1789, fasc. 27 NO 30 11. ugyanott, fasc. 23, 9- sz. 1547