Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)
Emlékezés, emlékezet... - Hegedüs Zoltán: 1848-1849 emlékezete Mosón vármegyében
15. Különös népszerűségnek örvendett Ábrányi Emil, akinek három versét {Vándormadár, Római dalnok a római ifjakhoz, Március 15-én) is elszavalták. Kedvelt műfaj volt még a melodráma, melyet elsősorban a középiskolák és a magasabb müveltségűeket tömörítő egyletek vettek fel ünnepi műsorukba. A Himnusz és a Szózat természetesen nem maradhatott el, de a Rákóczi-induló dallama is sok helyen felcsendült a kuruc dalok és a Kossuth-nóták mellett. Több községben fáradságos munkával színdarabot tanultak be erre az alkalomra (Jó hazafi, Hogy teremtek a honvédek?, Hazaáruló). 14 Eljött az első háborús március tizenötödike. Egy csapásra eltűntek a fényes ünnepélyek, a dalolás, a közös vacsorák. Az emberek gondolatai inkább a galíciai mezők felé jártak, ahol mundérba bújtatott hozzátartozóik néztek farkasszemet az ellenséggel. Az ünnepi cikk szerzője is csak azt írhatta, hogy a „nehéz napok, nagy viharok között csendesen, észrevétlenül múlt el a múlt időknek ez a ránk, magyarokra nézve oly fontos, dicsőséges napja [...] szívünket, lelkünket és idegszálunkat a mostani idők borzalmas, óriási áldozatokat követelő harcai kötik le. Ahol ünnepeltek is, ott is inkább a mai idők fontos és lélekemelő mozzanatairól volt szó, s a múltról csak mint halvány, csendes árnyképről" emlékeztek meg. A magyaróvári polgári leányiskola megemlékezését is az ország sorsáért érzett aggodalom hatotta át: az ünnepi misén hazafias Mária-énekeket énekelt az ifjúság, majd pedig az osztályfőnökök igyekeztek '48 eseményeit a jelennel összekötni és a megfelelő tanulságot levonni. Az aradi vértanúk emlékünnepe még ennél is jobban összemosódott a folyó háborúval. Másról szinte nem is esik szó, mint a harctereken küzdő magyar katonákról, akik a negyvennyolcas honvédek méltó örökösei; arról azonban, hogy miért küzdöttek akkor és milyen célokért harcolnak most, nem beszéltek. Annál inkább a hősiességről, az egész világgal küzdő katonáinkról, akik - mint már annyiszor - „erős bástyaként védelmezik Nyugat kultúráját a Kelet inváziójától. " 5 A következő évre felengedett a bénultság, ha szerényebb keretek között is, de megtartották az ünnepélyeket. Az akadémia ünnepi szaküléssel tisztelgett március emléke előtt, a főgimnáziumban rövid műsort állítottak össze, a leánypolgáriban az önképzőkör szervezte a megemlékezést, a tanonciskolásoknak pedig Rákosi Viktor Hős fiúk című regényéből olvasott fel az igazgató. A falvakban a szentmisét általában az iskolások műsora követte; Puskin az ünneplő közönség végezetül a templom előtti keresztnél imádkozott a hazáért és a győzedelmes békéért. Október hatodikára csendes gyász-istentiszteletekkel emlékeztek. 16 A háború utolsó két évében a napról napra jobban nélkülöző hátországnak sem ereje, sem kedve nem volt ünnepelni. A hivatalos nemzeti ünnepen, április 11-én ugyan ott voltak, akiknek ott kellett lenniük, de március idusáról csak kevés helyen emlékeztek meg. A Mosonvármegye 1917-es megfelelő számaiban egyetlen ilyen tudósítás sem található, s a következő éviek is csupán a főgimnázium, az akadémia és a mosonszentandrási népiskola szerény ünnepélyeit említik.
