Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Szántó Imre: A katolikus ellenreformáció és a protestáns falusi kisiskolák a 18. század első felében

1681. és az 1687. évi törvényeken belül értelmezte azt. így az 1712-15. évi országgyűlés a katolikus klérus érdekeinek megfelelően hozta meg a vallásügyre vonatkozó törvénycikkeket. A XXX. ta kivette a protestáns vallásügyeket az országgyűlési tárgyalások köréből, és a felségjogok közé sorolta azzal a megszorítással, hogy sérelem esetén ki ki csak a saját, de nem felekezete, nem a közösség nevében folyamodhat orvoslásért a királyhoz. A XXXI. tc. megtiltotta, hogy protestánsok az uralkodó előzetes tudta és beleegyezése nélkül zsinatot vagy bármely címen gyűlést tarthassanak, pénzadományokat gyűjthessenek.

10 A protestantizmus helyzetét III. Károlynak 1731-ben kiadott uralkodói rendelete, az ún. Carolina resolutio az 1681-i és 1687-i törvényekben lefektetett elvi alapokon szabályozta. A Resolutio megkülönböztet magán és nyilvános vallásgyakorlatot. Az utóbbit csak a korábbi törvényekben megjelölt helyeken engedélyezte. Az articularis helyeken kívül a protestánsok a katoükus plébánosnak is fizetnek, mégpedig annyit, mint saját hívei. A katoükus püspökök és esperesek vizitációjuk során eüenőrizhették a protestáns papokat is. Vegyes házasságot csak katoükus pap előtt lehetett kötni, s ugyancsak a katoükus egyházi bíróságok ítélkeztek a protestánsok válási ügyeiben. A protestánsok a katoükus ünnepeket külsőleg kötelesek megtartani. A közhivatalokat viselő protestánsokat a Máriát és a szenteket említő decretaüs eskü letételére kötelezték. Vagyis az akatoükusok csak abban az esetben váüalhattak hivatalt, ha az eskü szövegébe Szűz Mária és a szentek nevét is belefoglalták. Ez a királyi rendelet szolgált a protestánsok jogviszonyainak zsinórmértékéül II. József türelmi rendeletéig.

11 Az 173l-es Caroüna Resolutio a protestáns egyházi életet - így az iskolákat is - nagymértékben a katoükus egyház felügyelete alá helyezte. Ha a faluban saját felekezeti iskolájuk nem volt a protestánsoknak vagy a görögkeleti vaüás híveinek, nem egy esetben előfordult, hogy gyermekeik a római katoükus iskolába jártak. Ugyanakkor a katoükusok protestáns vagy ortodox iskolába járását rendeletek tiltották.

12 A katoükus parochiáüs szervezet kiépítésével együtt járt a protestáns prédikátorok elűzése, és a templomok visszavonása mindazokban a falvakban, melyek nem voltak articularis helyek. Az így pap nélkül maradt községeket aztán vagy új katoükus parochiákká alakították át, vagy pedig más parochiáüs községhez csatolták. Vas megyében a 18. század elején a vasvári kerületben 29 prédikátor működött, az 1767. évi összeírás szerint csak az articularis Nemescsón találunk két evangéükus lelkészt. A győri egyházmegyében a század elején közel 180 prédikátor vezette a népet, s ez a szám Mária Terézia uralkodása alatt egyharmadára csökkent le.

13 A lelkészek eltütása leánygyülekezeteik vizitációjától, a templom- és iskolafoglalások a protestáns jobbágyságot minden kulturáüs támasztól megfosztották.

14 A protestánsok csak ,,toleráltattak", azaz megtűrtnek tekintették őket, poütikaüag megbízhatatlanoknak számítottak. Radonay Mátyás pécsi püspök - egy későbbi visszaemlékezés szerint - egyházmegyéjében azt hirdette: „ . . . könnyebb az ökörnek, lónak, szamárnak, sőt magának az ördögnek is idvezülni, mint kálvinistának".

15 Gróf Erdődy Gábor egri püspök, a magyar „ecclesia müitans" egyik vezéralakja, 1721-ben megjelent könyvében azt bizonyítgatta, hogy a fejedelemnek joga van arra, hogy „eretnek" alattvalóit erőszakkal is megtérítse, vagy - ha makacsok - kiűzze őket az országból. Inkább akarta ő is - mint egykor Pázmány Péter - az országot szegénynek és katoükusnak, mint gazdagnak és „balhit" (a protestantizmus) által fertőzöttnek.

16 Heves és Külső-Szolnok egyesített vármegyében a török időkben az egész Tiszatáj protestánssá lett. A Kassára menekült egri püspökség nem tudta katoükus papokkal eüátni az elpusztult plébániákat. A török kiűzése után megindult jobbágyvándorlás ugyancsak kálvinistákkal népesítette be a Tiszavidéket. Az 1733. évi plébániaösszeírás beszámol arról, hogy a táj valamennyi templomát kálvinisták építették fel a romokból, s valamennyi egyházban református lelkészek találhatók. A lakosság túlnyomó része is református (Poroszló, Kisköre, Sarud, Tiszafüred, Tiszanána, Tiszaörs stb.). A Tiszavidék rekatoüzálását Erdődy Gábor egri püspök (1715-1745) tűzzel-vassal folytatta. A protestánsok visszatérítésének „módszerei" közül nála is megtalálhatjuk az erőszakos templomfoglalásokat. Elűzte, földönfutóvá tette a lelkészeket, elkergette, áttelepítette vagy elvándorlásra kényszerítette az áttérést megtagadó protestáns jobbágyokat. Ezenkívül megmutatkozott a protestánsok állandó meüőzése, háttérbeszorítása, korlátozása az iskolapoütikában is.

17 A Habsburg kormányzatnak a végvári katonaság ellen intézett tevékenysége, és a földesurak alávetési törekvése szoros kapcsolatban jelentkezett a katoükus eüenreformáció feüépésével.

18 Az 1650-es évek végén a katoükus restauráció egyre nyíltabb és durvább eszközökkel lépett fel a várak protestáns katonáival szemben. Az eüenreformáció egyik vezető alakja a Sümeg várában székelő Széchenyi György veszprémi püspök volt.

19 A veszprémi püspökök csak a 18. század derekán költöztek vissza az újra kiépült Veszprémbe.

20 A végvárak magyar őrsége még az ellenreformáció jelentékeny sikere után, a 17. század második felében is túlnyomórészt protestáns volt. Református egyházak áütak Zalában Egerszegen, Lentiben, Szentgróton, Szentgyörgyvárban, Tihanyban, ágostai evangélikus egyházak Szentgróton, Szentgyörgyvárban és Vázsonyban.

21