Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Szántó Imre: A katolikus ellenreformáció és a protestáns falusi kisiskolák a 18. század első felében

Az ellenreformáció jelentősebb előnyomulása a veszprémi egyházmegyében gróf Volkra János Ottó püspöksége idején (1710-1720) következett be. A püspök Veszprém, Zala és Somogy megyében 23 plébániát állított helyre.

22 Fél évszázaddal Pázmány Péter után a veszprémi egyházmegye területén csak 70 katoükus pap működött, de háromszáznál több volt a protestáns lelkész.

2 3 A 16-17. században a Balatonfelvidék jelentős része protestáns lett, mert a török uralom következtében a hívek kapcsolata megszakadt az egyházi főhatósággal. A török elől elmenekült veszprémi püspökség nem tudott katoükus papokat áüítani az elpusztult plébániákra A 17. század végi és 18. század eleji jobbágyvándorlás ugyancsak protestánsokkal árasztotta el a Balaton-felvidéket.

24 Clements Simon angol utazó megáüapítása szerint a lakosok Veszprémben és vidékén 1715-ben általában protestánsok.

25 Volkra veszprémi püspök 1717-ben az akkor színtiszta belső somogyi kálvinista községekre katonaságot vezényeltetett, a templomot elvette és a prédikátort kiűzte onnan.

26 A következő veszprémi „barokk" püspök, Padányi Büó Márton (1744-1762) szintén nagy erővel tört egyházmegyéje rekatoüzálására. Az államhatalom megadta neki a jogcímet arra, hogy ezt a törekvését a protestáns templomok és lelkészségek visszavételével, a lelkészek eltávolításával megvalósítsa.

27 Büó Márton működése alatt 93 templom épült egyházmegyéjében, 112 régit pedig helyreálütottak. Ugyancsak ő 87 plébániát alapított, és 129 papot nevelt egyházmegyéje számára.

28 E „harcias" püspök azt is megtette, hogy vegyes vaüású helyeken a felekezeti imaházban a prédikátor és az akatoükusok jelenlétében fürdette az evangéüumot.

29 Ha Büó Márton veszprémi püspök a protestánsok eUenáüása miatt nem tudott a községbe katoükus papot bevezetni, akkor küldte az iskolamestert. A Mezőkomáromhoz tartozó Bozokon nem volt egyetlen katoükus sem, mégis bevitte a mestert, hogy az legyen az egyház „őráüója". Amikor sem bírói, sem más - erőszakos - úton nem jutott hozzá a protestáns iskolához, akkor drága áron megvásárolta azt. Összesen 27 helyre vitt - közel 200 éves szünet után - iskolamestert. Ez elég kevés - állapítja meg Mályusz Elemér -, ha számbavesszük, hogy Biró Márton egész „apostoü" működése alatt iskolákra csak 2800 forintot fordított, eüenben rokonokra 167 129 forintot, és gazdasági épületekre 54 200 forintot.

30 Marczaü Henrik megáüapítása szerint csupán Mária Terézia uralkodása alatt körülbelül 200 protestáns egyházat és iskolát foglaltak le a földesurak vagy hatóságok.

31 De minél nagyobb volt a Habsburg államhatalom és a katoükus klérus nyomása, a protestáns egyházak annál kitartóbb erőfeszítéssel fáradoztak iskoláik megvédése érdekében. Annak eüenére, hogy a királyi rendelet értelmében az akatoükus iskolamestereknek sem volt szabad vallási ténykedéseket végezni, mégis azt találjuk, hogy az iskolamester vezette ott a „hívőket", ahol nem volt lelkész.

32 A protestáns gyülekezetek azzal játszották ki a hatóságok éberségét, hogy prédikátoraik elűzetése, oratóriumaik lerombolása, az iskolai munka betütása után az elbocsátott tanítót mint nótáriust tartották vissza a faluban.

33 Az Esztergom megyei Bátorkeszi anyaegyházzal kapcsolatban jegyzi meg az 1732. évi vizita, hogy az evangéükus vallásúak „jegyzői álarc alatt egy egyént tartanak maguk között, kivel titkos összejöveteük vannak, s ki az istentiszteletüket végzi: prédikál is nekik tehetségéhez képest".

34 Nem egy esetben előfordult, hogy a protestánsok visszahozták a prédikátorokat és mesterüket, a katolikus lelkipásztoruknak pedig semmit sem fizettek. Keresztély Ágost győri püspök 1701-ben háromszor is megparancsolta péri jószágkezelőjének hogy a faluban prédikátorként működő kálvinista tanítót tiltsa ki birtokáról. A nép azonban rajongott a tanítóért, s midőn Pér és Pázmánd katoükus plébánosa megjelent, a kálvinista lakosság felkelt eüene, és csak futással tudta megmenteni életét.

35 Biró Márton veszprémi püspök a káptalan birtokain 1738-ban visszavette többek között a felsőörsi templomot, 1748-ban a paloznakit, 1751-ben a csopakit és lovasit.

36 Amikor meghalt Terestyáni József lovasi prédikátor, a káptalan, mint földesúr, a szolgabíró útján figyelmeztette a lovasiakat, hogy tudtuk nélkül új prédikátort ne hozzanak. A református templom és paplak ugyanis az iskolával együtt a káptalan birtokán áüt. De a paloznakiak fittyet hánytak a földesúri és hatósági tüalomra, és a csopaki Keszi János személyében mégis hoztak prédikátort. Erre a káptalan négy tagja megfelelő kíséret meüett négy szekéren kiszállt Lovasra. Érkezésükre az egész vidék felzendült. Nagy tömeg verődött össze Lovasról, Csopakról, Alsó-és Felsőörsről. A férfiak fegyverekkel, fejszékkel, botokkal, vonyogókkal, dorongokkal, a nők pemetékkel moslékkal és ganéjjal szerelkeztek fel, és szörnyű lármával fogadták a kanonokokat. A káptalani emberek pálcákkal védekezve próbáltak utat törni az asszonyok sivalkodó hadában, miközben a nép félreverte a harangokat. A férfiak éktelen káromkodások közepette rárohantak a kanonokra, s ütötték-verték őket. A moslékból, ganéjból is bőven kaptak. A feldühödött tömegtől csak úgy tudtak megmenekülni, hogy gyorsan szekerekre kaptak, és eünaltak. Ettől az időtől fogva pap, vagy szerzetes csak életveszedelem árán mehetett át a falun. Végül a vármegye 1754. december 15-én egy szakasz katonaságot küldött Lovasra, akiknek segítségével a megyei bizottság visszafoglalta a református templomot. A lovasiak Veszprémből kaptak plébánost, akinek jövedelmét megáüapították, és átadták neki a paplakot.

37