Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Kisfalusi János: Adatok a görögkatolikusok vallásos ünnepi szokásaihoz
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. Karácsony ünnepén nem maradhatott el a „Betlehemezés" sem. Ősi szokás volt, hogy a nyári legelőre kihajtott juhokat, karácsony táján terelték be. A pásztorok sorra járták a gazdákat, elszámoltak. A számadó öreg összeszedte a csengőket és kolompokat, amelyeket a derékszíjára fűzött. A gazdának és a családjának eljátszottak egy jelenetet. A gazda megvendégelte, sőt meg is ajándékozta őket. Búcsúzó énekük: „Vedd fel öreg bundácskádat, vedd válladra juhocskádat..." Erdélyben még ma is meg van ez a közös legeltetés. A vállalkozó juhász fejős-juhonként adott 7-8 kg sajtot, és kapott valami fizetést az őrzésért. Majd a vállalkozó juhászok helyett a szolgalegények vették át a játékokat, és végigjárták a falut. Ez egy kis kereseti forrás is volt nekik. Később ezt a legények, majd a diákok folytatták. Karácsony előtt próbálták az énekeket. A csörgős bot régen a farkasok elűzésére szolgált, most az ének taktusát verték ki vele. A gyerekek is megtanulták, és karácsony előtt még az utcán is fújták az énekeket. Ez minden faluban más volt, amit szájról-szájra adtak tovább. A gyerekeknek az volt a legnagyobb élvezet, hogy mentek a betlehemesek után és kiabálták az öregnek. „Öreg! Töröd a rögét! 1 ' A fabaltájával a gyerek lába mellett verte a földet, mint ahogy a gazda törte a bevetett szántóföldön a rögöt. A karácsonyfáról addig nem vettek le cukrot, amíg Vízkeresztkor a pap meg nem szentelte. A karácsony és Vízkereszt, „a két ünnep között" dologtiltó napok voltak. Az asszonyok fontak, nem mostak. Babot se főztek, hogy egész évben ne legyenek kelések a testükön. Ezek „szabad hetek" voltak, amikor pénteken is lehetett húst enni. Ma is így van. Régen szokás volt még a fiúknak, és csak a fiúknak, a vízkereszti kántálás. Vízkereszti éneket énekeltek, fűzfavesszőt szedtek és vitték magukkal. Ének után kijött a gazda, egy vesszőt kihúzott a csomóból és a lába szárát elverte a fiúcskának. Közben ezt mondta: „Egészséges legyen és ugráljon a bikácska!" Édesapám beszélte el, hogy már nagyocska volt, amikor ő is elment a nagybátyjához, mert a rokonok ilyenkor szoktak egy pár fillért is adni. De a nagybácsi nem húzott ki a vesszőből egyet sem, hanem kihozta a „csép"-et, amivel a gabonát csépelik, és azt mondta: „Te már nagy vagy, neked már csépelni kell, nem vesszőzni!" A karácsony és vízkereszt közötti idő olyan szent volt, hogy ezalatt se bált, se lakodalmat nem tartottak. Ezután következett a farsangi idő, ami a lakodalmak ideje volt. Ez húsvét ünnepéhez igazodott. A húsvét mindig a tavaszi napéj egyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap van. A hosszú farsangot a „csúnya lányok farsangjának" hívták, mert még azoknak is volt idejük vőlegényt választani; a rövid farsangot pedig a „szép lányok farsangja" — nak nevezték. 340
