Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)
Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék
VÍG KÁROLY: IMPÉRIUMVÁLTÁS ELŐTT ÉS UTÁN ROMÁNIÁBAN. ERDÉLYI ROVARÁSZPORTRÉK 5. a-b. ábra. Az 1894-ben rendezett szentpétervári nemzetközi gyümölcs- és borkiállításon Buda Ádám is szerepelt hátszegi almákkal (Molnár 1894) Figure $a-b. Ádám Buda showing Hátszeg apples at the International Fruit and Wine Exhibition in St Petersburg (Molnár 1894) ki. Hamarosan vezető szerepet vívott ki magának a térség gyümölcstermesztésében. Terményeit jól ismerték Erdélyben és egész Magyarországon. A Gyümölcskertész 1892. október 25-i számában is jelent meg hirdetése: „Eladó alma. Buda Adám Reá, u. p. Hátszeg (Hunyadm.) ajánlja finom almáit, jól csomagolva és a Várallya-hátszegi vasútállomásra szállítva és utánvétellel feladva. Az I. rendű almának száza 10 ft, a 11. rendűé 7frt, a 111. rendűé 5 frt. Venni szándékozók közvetlenül hozzá forduljanak.” A hátszegi alma méltán híres volt hazánkban, és nem véletlenül bálványozta Jókai Mór (1825-1904) is (Ambrus 2002:198). Buda terményeivel, állataival rendszeresen részt vett a gazdasági kiállításokon, ahol számos kitüntetést és diplomát kapott. Az 1894-ben rendezett szentpétervári nemzetközi gyümölcs- és borkiállításon almáival szerepelt (Molnár 1894) (5. ábra). Érdemes megjegyezni, hogy Franciaország után Magyarország állított ki a legnagyobb alapterületen. Ez az időszak a hazai gyümölcskertészet nagykorúvá válása, a magyar gyümölcstermesztés fénykora, a termesztett fajták sokféleségének bámulatba ejtő kavalkádja. Elég csak Bereczki Máté (1824-1895) Gyümölcsészeti vázlatok című korszakos munkájára utalnunk, amelyben a szerző 1075 fajtát sorolt fel (Bereczki 1877-1887). Az említett munka negyedik kötetében, a 187. oldalon, 227-es sorszám alatt találjuk egy hátszegi fajta, a ’Buda borízűje’ első leírását. Bereczki így örökítette meg a fajta eredetét (Bereczki 1887: 187): „E becses, nyári almafajt Hunyadmegyében, Réa község határában egy földmívelő a mezőn találta s onnét kertébe átplántálta. Buda Ádám, ottani birtokos és szenvedélyes természetbúvár, - aki nagy érdeklődéssel viseltetik a gyümölcsészet iránt is, - észrevevén, hogy ezen faj gyöksarjakról is elszaporítható, csakhamar elterjesztette az egész községben és 1885 tavaszán nekem is küldött belőle gyökeres csemetét és ugyanazon év nyarán leírásra alkalmas gyümölcspéldányokat is. Sokféle nyári borízű alma fordul hazánkban elő: de, amelyeket ezekből láttam és ízleltem, egyik sem vetekedhetik a föntebbivel; minélfogva jónak láttam e fajt derék elterjesztőjének nevéről elkeresztelni s körülményes leírásban is bemutatni.” Senki ne ijedjen meg, a „körülményes leírás” jelen esetben részletes bemutatást jelentett, amit a szerző két oldalon át lelkiismeretes alapossággal meg is tett. Majd jó tanáccsal zárta a leírását: „Gyümölcseit apródonkint kell a fáról leszüretelni és előbb mindig csak azokat kell leszedni, amelyek a fán megsárgultak, megértek. Zöld korában levett gyümölcse a gyümölcskamrában megérik ugyan; de ízeiden csemegét szolgáltat. Megérdemli e jeles almafaj, hogy minden kertben helyet juttassunk számára legalább egy-egy fának. Népes városok mellett nyereséges volna piaci eladásra is tenyésztenünk; mert a nyári hőségben nagyon kapós a jó borízű alma.” Buda Ádám nevét egy másik almafajta is megőrizte, a ’Buda magonca’ (6. ábra). Leírását maga a nemesítő tette közzé (Buda 1901a), míg a névadás és a fajta elismerése Rudinai Molnár István 36
