Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Néprajz - M. Kozár Mária: A magyarországi szlovének helytörténetírása

M. KozÁR M.: A magyarországi szlovének helytörténetírása (Permise, ma Kétvölgy része) — 1387, Mechnuk (Ritkaháza, ma Kétvölgy része) — 1387, Orfalou (Orfalu) - 1538, Bergelen (Újbalázsfalva, ma Apátistvánfalva része) — 1552 (KALÁSZ 1932: 10). Fodor Henrik és Pável Ágoston szerint „az egykori szlovén népterület... jóval nagyobb lehetett a mainál. Ezt bizonyítják részben a szomszédos magyar falvak szlovén eredetű nevei is. " (pl. Szalafő — Sola, Kondorfa — Kradanovci, Rábagyarmat — ormot, Csörötnek — Crejtnik, Kethely — Trousce, Zsida — idovo stb.) (FODOR 1964: 1-2; PAVKL 1927: 126). A XVI—XVII. században a reformáció tanait a Rába és a Mura között élő szlovének földesurai is megismerték, s így jobbágyaiknak is át kellett térniük az új, kálvinista, illetve evangélikus vallásra. (Pertoca, Rogasovci, Tisina, Martjanci, Ivanovci, Kri evei, Selo, Gornji Petrovci, Gornja Lendava és a muraszombati Szt. Miklós plébánia templomát vették át.) Szentgotthárd környékének szlovén nemzetiségű evangélikus híveinek gyülekezetei a felsőszölnöki, a dolinci és szentgotthárdi templomokban voltak. Ezt a Payr Sándor által 1924-ben közölt 1627. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből tudhattuk meg (PAYR 1924). A törökök a Rába és a Mura között élő szlovének közelében a reformáció kezdetével egyidőben jelentek meg. Damad Ibrahim nagyvezír 1600. október 20-án foglalta el Nagykanizsát, a legközelebbi jelentős erődítményt. A Szentgotthárd környéki szlovén falvak hódoltságáról készült összeírást Stahl Ferenc közölte 1970-ben a Vasi Szemlében (STAHL 1970: 114-122, 298-307). A XVII. században, a törökök elöl menekülve, telepedtek le katolikus szlovének Agarév, Háromfa és Tarany Somogy megyei községekben. A XVIII. században a surdi evangélikus egyházközséghez tartozó Mihályd, Sand, Liszó, Sz. Péter, Bükkösd, Sz. Pál, Porrog Path falvakba költöztek evangélikus szlovének. Mindkét esetben a mai Murántúlnak egykor Zala megyéhez tartozó falvaiból. Még a XIX. században is legalább 16 Somogy megyei szlovének által is lakott községről beszélhetünk. Erről — személyes tapasztalatai alapján — Anton Trstenjak közölt egy tanulmányt 1905-ben (TRSTKNJAK 1905). Taranyban ma is beszélnek még szlovénül. Magam is jártam náluk és tanulmányban tettem közzé a gyűjtött adatokat (KOZAR-MUKIC 1991: 101—110). A XVII. század végén a Szentgotthárd környéki szlovén jobbágyok többsége földesuraival (Batthyány Ádám, Nádasdy Ferenc és Széchy Péter) együtt visszatért a katolikus hitre. A soproni országgyűlés (1681) határozata az evangélikus és református hívőknek csak úgynevezett artikuláris — törvénycikkben előírt — helységekben engedélyezte az istentiszteleteket. Itt lehetett templomuk, plébánosuk és iskolájuk. A Vas és Zala megyei szlovén evangélikusok Nemescsóhoz, a somogyiak Surdhoz tartoztak. Számukra csak vallásos könyvek kiadását és használatát engedélyezték (PAYR 1924). A XVIII. század legjelentősebb magyar történeti és földrajzi írójának, Bél Mátyásnak a munkájában, melyben leírja Magyarország megyéit, Vas megyével is találkozunk. írásának ebben a részében megemlíti a szentgotthárdi és dobrai birtokokat is, melyekhez a mai vasi szlovén falvak is tartoztak (BÉL 1977: 445). Sándor István volt az első magyar szerző, aki 1796-ban írt a magyarországi szlovének letelepedéséről, etnikai hovatartozásáról és megnevezéséről. Megállapította, hogy a magyarországi szlovének nyelve és nemzetisége megegyezik a Mura túloldalán élő szlovénekével (SÁNDOR 1796). Csaplovics János 1819-ben egy felhívást tett közzé, melyben a Magyarország területén élő különböző nemzetek leírására ösztönzött (CSAPLOVITS 1819). A felhívásra 1820-ban elküldte leírását a Szentgotthárd környékén élő szlovénekről, az akkor alsószölnöki plébános Kossics József. Az írást Csaplovics kétszer megjelentette magyarul és kétszer németül. A tanulmányt Kossics a történeti Vas megyében élő szlovének elnevezésével kezdi: „Ezen népet Vandalusoknak is hívják a Magyarok, de hibásan; helyesebb nevek VendusTótok, vagy, a mint ők magok magokat nevezik, Szlovenczi. " A továbbiakban közli a lakosság számát és bemutatja a plébániákat. Leírja házaikat, azok külsejét, berendezését, az emberek külsejét, egészségi állapotát, táplálkozását az egyes ételek nevével, a férfi viseletet, részletesebben a női viseletet. Beszél nyelvükről, irodalmukról, vallásukról, természetükről, a rossz állapotban lévő iskolákról és a hiányos tankönyvekről. Külön fejezetet szentelt a földművelésnek, állattartásnak és a kisiparnak. Végül a szokások közül részletesen leírja a lakodalmat, betegségeket, haldoklást és a temetést (KOSSICS 1824: 19-42; Kossics 1828: 3-50). 338