Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Kalicz-Schreiber Rózsa–Kalicz Nándor: A Somogyvár-Vinkovci kultúra és a Harangedény-Csepel-csoport Budapest kora bronzkorában

SAVARIA A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE SZOMBATHELY 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA 1999 A SOMOGYVÁR-VINKOVCI KULTÚRA ÉS A HARANGEDÉNY-CSEPEL-CSOPORT BUDAPEST KORA BRONZKORÁBAN* KALICZ-SCHREIBER RÓZSA KALICZ NÁNDOR Budapesti Történeti Múzeum MTA Régészeti Intézet Budapest Budapest Bandi Gábor azok közé tartozott, akik igen hamar felismerték a Somogyvár-Vinkovci kultúrának a magyarországi kora bronzkorban játszott szerepét és jelentőségét. Minderről több tanulmánya és a nagyárpádi, sajnos csak az előzetes közlés szintjén megismert nagy ásatása tanúskodik. Ezek együttesen járultak hozzá kora bronzkori kutatásunk előrelépéséhez. A Kr. e. 3 évezred első felében keletkezett a Somogyvár-Vinkovci kultúra a Vuöedol kultúra korábbi területén (1. kép), mely kultúrának a létrejötte mélyreható változások egyik megnyilvánulása lett. A változások azonban sokkal nagyobb területet érintettek, mint ahol a Somogyvár-Vinkovci kultúra elterjedt: több lelettípus is bizonyítja érvényesülésüket Ceh- Morvaországtól a Moldvai köztársaságig, és Szlovákiától a Közép-Balkánig. A dunántúli Somogyvár csoport meghatározása során Bóna István a 60-as években főleg csak szórványos leletekre és kevés kerámiatípust tartalmazó néhány sírleletre támaszkodhatott, melyek nem hiteles ásatásokból származtak, és ezeket vonta egyetlen kulturális és időrendi egységbe (BÓNA 1965). Bóna eredményeitől függetlenül lényegében ugyanabban az időben fedezte fel S. Dimitrijeviö a kelet-horvátországi Vinkovciban azt a stratigráfiát, melynek alapján bizonyítani tudta, hogy, miként a Somogyvár-csoport a Délkelet-Dunántúlon, a Vinkovci kultúra Kelet-Szlavóniában a fiatalabb Vuöedol kultúrát (B 2-fázist) követte (DIMITRIJEVIÓ 1966; ugyanő, 1977-78, 52-53, 70). A magyarországi ásatások során a 70-es évektől Bandi Gábor Tanulmányunk, kisebb kiegészítésekkel, magyar nyelvű változata a Christian Strahm 60. születésnapján megjelent emlékkönyv számára készített cikkünknek (KALICZ-SCHREIBER és KALICZ 1998). Úgy gondoljuk azonban, hogy az emlékkönyv nagyon nehezen hozzáférhető Magyarországon: A tanulmány olyan fontos problémákat tárgyal, mint amikkel Bandi Gábor is sokat foglalkozott, ezért eredményeinket némi kiegészítéssel magyar nyelven is indokoltnak véljük megismertetni. a nagyárpádi település teljes feltárásával, Ecsedy István főleg a Szaván, Lánycsókon és Zokon végzett kisebbnagyobb ásatásokkal, szerfölött gazdag leletanyag felszínre hozásával meghatározta a Somogyvár-Vinkovci kultúra jellegét (BANDI 1980; ugyanő, 1981; Ugyanő 1982; ECSEDY 1978; ugyanő 1981; ugyanő 1982). Ezáltal világosabbá vált a kultúra kerámiájának tipológiája, de csak a Délkelet-Dunántúlon. Ez a gazdag délkelet-dunántúli leletanyag egyúttal ellentmondások forrásává is vált. Ugyanis Bandi és Ecsedi egyértelműen bizonyítani tudta a Somogyvár-Vinkovci kultúra és a Magyarország nagy részén elterjedt Makó kultúra egyidejűségét. Ennek következtében a két kultúrát a kora bronzkor első fázisába (KB I) keltezhették (12. kép). Másrészről azonban bizonytalan maradt, hogy a Pécs környékéi tapasztalatok tipológiailag és kronológiailag mennyire általánosíthatók távolabbi területekre is. Az időrendi bizonytalanság azért nőtt meg, mert amikor a Csepel-Hollandi úti ásatás során 1973-ban, a Harangedény-Csepel csoport (korai Nagyrév kultúra) egyik leletegyüttesében, mely kétségtelenül a Makó kultúrát követő időszakra, vagyis a KB II fázisára keltezhető, egy kis hengeres edénytöredék is előkerült, amelyet Bóna a Somogyvár-Vinkovci kultúra egyik vezértípusának tartott (19. kép 2) (KALICZ-SCHREIBER 1995a, 3. kép; KALICZ-SCHREIBER 1976a, 9. kép 1; KALICZSCHREIBER 1976b, 3. kép 1). Más tipológiai hasonlóságok is utaltak a két kultúra egyidejűségére. 1973-ban, amikor a csepeli leletek felszínre kerültek, a dél-dunántúli eredmények még ismeretlenek voltak számunkra. Ezért akkor mi még a Somogyvár-Vinkovci kultúrát teljes élettartamában a Harangedény-Csepel csoporttal, vagyis a korai Nagyrév kultúrával (KB II) párhuzamosítottuk (KALICZ-SCHREIBER 1975a; KALICZ-SCHREIBER 1975b; KALICZ-SCHREIBER 1976b). Később meggyőződhettünk mindkét egymástól eltérő kronoló-